8/26/2013

8/18/2013

"Hazaértünk egykettőre"


Hát igen. Szerencsére időben jött a taxis, minden ment mint a karikacsapás,és pár óra repülés után, amit egy katari gyerek úszócsapattal töltöttünk, már itthon is voltunk. Láttam fentről a Tigris folyót és hosszan Irakot (Mezopotámiát), no meg felszálláskor a space épületeket. Méltó búcsú volt a nagy utazástól. Zsuzsa hazament, Totyiék úgyszintén, de autóval (drukkoltak Zsuzsának, hogy érje el a vonatát - elérte). Én pedig Pesten maradtam, és most éppen Visegráddal szemben egy campingben írogatok, ahol Eszterékkel nyaralunk pár napig. Ha hazaérek, fotóhegyek következnek és pár videó is.

8/15/2013

A legeslegutolsó nap


is eljött bizony, sõt már véget is ért. Éjfélkor ki tudja, miért, bezárják az udvari légkondis és wifis sátrat, a légkondit nem, és aki netezni akar, kint ülhet állhat a sátor elõtt az éjjel 40 fokban. Nem túlzás,ez ennyi. Nappal meg már nincs rá hõmérõ. Sokáig cihelõdtünk, elegerésztünk az airkonos szobában, sátorban, és csak három körül indultunk a bazárba. A tradixionális bazár is tiszta, díszletszerû mûmájerség tele ócska kínai áruval. Még eid mubarakolnak, úgyhogy van cirkusz, légvár, felfújt csónakázótó, meg vizesfoci, amit a tévé is közvetít. Igyekeztünk airconos helyen bóklászni ebben a rögtöítélõ rohadék melegben, de nem mindig sikerült. Aztán taxit fogtink és húztunk Surendrához az ûrbázisszerû új városrészbe. Ez azért - halott város ide, vagy oda - azért nagyon ütött. Elképesztô tornyok eszméletlen világítással. Tényleg nagyon space, már csak az hiányzik, hogy középen az Orion ûrhajó overkillezzen. A repülõk alacsonyan húznak el a tornyok felett,.szóval valami nagyon állat dolgot tessék elképzelni, de hanarosan képileg is elõadom a dolgot. Surendra nagyon megemberesedett, ahogy szokták mondani, ha vajski kissé elhízik, na de hát neki sem állt meg az óra, és tán többet eszik, mint anno a kathmandui rooftopon. Érdekes volt vele ilyen környezetben találkozni. Mivel dolgozott, nem maradtunk sokáig, és húztunk vissza a száklásra kicsit rápihenni az utolsó röppenésre, Budapestre... Insallah, idõben jön a taxisunk.

8/14/2013

Nono tourists...


Itt bizony alig van turista. Mindenki vagy dolgozik a meggazdagodott, mának élõ kecskepásztor-leszármazottaknak, vagy átutazóban van. Nem is csoda, mert az égvilágon semmi nem segíti a turizmust. És nemcsak az európai léptékkel felfoghatatlan meleg és drágaság miatt. Minek az, mikor itt az olaj, amiröl valamiért azt hiszik itt, hogy soha nem fogy el. A minkások közt is kasztrendszer van. Aki arab, elõnyt élvez. Mahmut, a szemét, lehúzós egyiptomi 6000-et keres, a Sri Lankai munkás 2000-et egy hónapban. Most éppen itt imádkoznak a sátorban a muszlimok, köztük az egyiptomi s. Biztos mondja magában, ó bocsásd meg uram, hogy mindig átejtem az idejövõket, hogy egy szenya vagyok, stb... És az Úr megbocsáthat neki, mert ez az ember még mindig él. Most kértem meg, hogy tegyen valamit az internet érdekében, de eddig még nem sikerült neki, na de minek is, mikor az õ irodájában kiválóan üzemel a facebook. Elsõ nap is rá kellett várni, hogy ébredjen fel szegényke. A hostelben nem dolgozzák agyon magukat a vendégmunkások. Imádkoznak, pingpongoznak, döglenek a nyolc airconnal mûködõ jéghideg sátorban napestig. Jól élnek ebben a halott világban. Nem is baj, hogy beiktattuk ezt a breaket, nemcsak azért, mert kimostuk a cuccainkból és a hajunkból Indiát, hanem mert nem bánjuk annyira, hogy végetér a nagy utazás. Azért a szép múzeumokat nemvolt rossz látni, no meg nem fogok.többet vágyakozva kinézni a tranzit ablakán, ha golfországbeli ûrközpontot látok. Most hallottuk a király információt, hogy jobban tesszük, ha már este 11 felé kimegyünk a reptérre, mert hiába beszéljük meg a reggel 5-öt, nem biztos, hogy jön a taxi, mert van pénzük elég, és nem biztos, hogy kijönnek értünk reggel, mikor olyankor aludni szeretnek inkább.

Doha, a halott ûrbázis


Pikpak egérkeztünk Dohába. A gép az eredeteti idô helyett jóval elõbb beért, ilyet se láttam még pillanatokalatt talàltam taxit, így aztán korán reggel érkeztünk a városközponttól.távoli, viszont itteni viszonylayban extra olcsô szállásunkra, egy minden luxussal felszerelt houth hostelbe. Hatalmas szoba két plusz ággyal (tudunk vendéget fogadni, gyertek), tiszta és nagy fürdõszoba, lapostévé, légkondi tisztaság, szép.ágynemû, új bútor. Egy filippïn csávó fogadott azzal, hogy pihenjük ki magunkat az udvarban lévõ, iszonyat hidegre hûtött óriássátorban, ahol a személyzetbõl hol alszanak a személyzetbõl, de leginkább tévéznek, pingpongoznak és este két hosszú szõnyeggel átalakítják a sátor egy részét mecsetté és imádkoznak is. A tévében is általában Koránt mavyarázó mûsorok mennek. Ez a mély vallásosság azért nem tart vissza egyeseket vagy többeseket attól, hogy jól lehúzzanak és össze-vissza hazudozzanak. Akinél becsekkoltunk, felajánlotta, hogy bevisz bennünket a városba pénzt váltani és utána az Iszlám Mûvészeti Múzeumba. El is mentünk vele, és.a végén horror összeget kért. Mikor megismertük a valódi árakat, jól be is szóltunk neki a fõnöke elõtt, de ezek láthatóan nem zavartatták magukat. Szerintem nem gondolnak arra, hogy én ezt majd jól kiposztolom mindegyik szálláskeresõ oldalon, pedig lehetne erre következtetni, mivel a szállást a hostelbookers honlapján rendeltem. Na, mindegy, majd jól elhegedülöm a nótájukat. No alvás után azonmód izzadtan és mocskosan húztunk a világszép Museum of Islamic Arta-ba, miután váltottunk szépséges qatari rijálokat. Szerencse, hogy szólt a váltóember, hogy ne már hogy annyit váltsunk, amennyit bedugtunk neki az ablakon, mert õ ennyi pénzbôl egy hónapig él, na de mit tudtuk mi az árakat, csak.azt láttuk, hogy tömegközlekedés nincs, mindenhova taxival kell járni, és az drága, na meg az árak is azok. Itt nem az emberek fizetnek.adót, hanem az állam ad pénzt a polgárainak. Így azok munka nélkül is kõgazdagok, aki dolgozik egyáltalán, az legfeljebb a kormány valamelyik hivatalában nagy lóvéért. A nõk leginkább otthon vannak, a gyerekeikre bébisintérek vigyáznak, õk meg kikenve-fenve, drága parfümök illatát húzzák maguk mögött. A férfiak fehér dzsellabijában és fehér kendõvel, fekete burnusszal a fejükön, a nõk fekete nindzsakénk közlekednek. A mai múzeumban a vécét is fekete és fehér leples alakokkak jelölték meg.Elõször azt hittem, mindkettô lányvécé. Gyakorlatilag minden munkát idegenek végeznek. A legtöbben Egyiptomból, a Fülöp szigetekrõl, Indiá ól és Nepálból jõttek. Most nappal 50 fok fölött van napon, este is forróság van, a tenger meleg mint a pisi, ezért aztán túrista elvétve van, és aki mégis idetéved, annak nagyon átbasszák a fejét, ahogy csak tudják. Az állami taxi viszonylag olcsó lenne, de ott a taxis igyekszik kerülgetni mimdenfelé, hogy a végére magasabb összeg jöjjön ki. Állandóan résen kell lenni. AMiseum.of Islamic Arts.ingyenes. Építészeti csoda és a kiállítások is gyönyörûek. Lehet, hogy még egyszer útbaejtjük. Lehet benne fotózni, úgyhogy nagy anyag várható belôle itt is meg a picasan is, remélem, nem mozdultak be. A belépés ide is meg az Arab Museim of.Modern Art-ba is ingyenes. Az iszlám mûvészeti múzeum a vízre épült, a kávézó ablaka alatt ott hömpölyög a kék tenger. A múzeum után kerestük a szukot, ésnazt hittük, hogy megraláltuk, amikor zárt, jéghidgre hûtõtt belsô terekbe értünk, aholegymás.hegyén-hátán voltak az igénytelen, kínai szarokat csillióért áruló üzletek. Gondoltuk is, hogy itt még a szuk is mümájer. Na, holnap majd meglátjuk, hogy mi azigazság, mert mint kiderült, a híres szuk kicsit arrébb van. Találtunk viszont egy olcsó filippin kajáldát, ahol jól behalaztunk. 7 felé kezd sötétedni mégpedig döbbenetes sebességgel. Pillanatok alatt lesz sötét. Hamat hazamentünk, mert hullák voltunk az alvás nélküli éjszaka miatt. Próbáltam blogolni a sátorban, de majd kiesett a kezembõl a tablet. Azért elbeszélgettem egy ghanából jött francia csajjal.és egy New-Yorki fazonnal a látnivalókról és a tengerparti standokról. Még szerencse, hogy ma nem este.mentünk oda, ahogy az amerikai javasolta, mert fél hétkor mindenkit kizavarnak a.vízbõl.és utána zár a strand. Micsoda hülyeség, mikor este a legjobb a levegõ és a víz. Reggelire a szokásos kontinentális vackojat kaptuk pitával, viszont volt feta sajt is, ami imádatos, úgyhogy abból bepakoltunk rendesen. Forró és jéghideg vizet mindenki annyit vételez magának, amennyit akar. Ebben az országban a vonalas telefon ingyenes, ezért a helyi erõk àllítólag készségesek. Holnap ezt lehet, hogy ki is próbáljuk, mert állami taxit.akarunk hívni. Ma kimentünk.az alattunk lévõ körforgalomig taxit fogni, ami annyira.sikerült, hogy még egyszer nem akarunk iluesmivel próbálkozni. Az gy volt, hogy mentünk a töküres, melegtõl izzó utcán. Kétoldalt elegáns, modernvonalú, de iszlámhatású fehér és világos homokszínû házak, kombájnnagyságú autók, és sehol egy taxi de.még.árnyék se. Gondoltam, itt fogunk.szénné égni. Egyszercsak megállt vagy már ott volt - a franc figyelte - egy nagy dõg autó és benne egy fiatal egyiptomi csávó, aki ajánlkozott, hogy elbisz bennünket. Kérdeztem, hogy mennyiért, mire õ, hogy neki nincs szüksége pénzre. Uhh, ez ütött azok után, hogy mást se csinálnak velünk, csak próbálnak lehúzni. Még egyszer rákérdeztem, de ugyanezt mondra a csávo. Ok, lesz ami lesz, beültünk.az autójába és bemindtuk, hogy a Modern Mûvészeti Múzeumba szernénk menni, ami nem messze van a térkép.szerint tõlünk. A térkép.egy fos volt, mi meg tekeregtünk össze-vissza, mire megtaláltuk a helyet. Kész IQ-teszt odatalálni. Ez is baromi nagy és szép kiállítás tele jobbnál jobb képekkel. Önkéntes sofõrünk is bejött velünk aki master diplomára hajtó mérnöknek mondra magát. Nem tudom, hogy ez igaz-e, mindenesetre láthatóan érdekelte õt a kiállítás. Beszéltünk közben a sivaragról is. Azonnal felajánlotta, hogy kivisz bennünket, de mo dtam neki, hogy ebben a direkt idõben inkább a strandra mennénk. Elôször aa.általunk említett Katara beachnél jobba akart vinni bennünket, majd egyszsrcsak módosìttott és mégis a Katarába mentünk, mondván, hogy sok dolga akadt és azokat onnan még is a Katarára vitt bennûnket. Nsmcsak, hivy 100 a belépö, de a bikini tilos,.és az egyberészes fekete fürxõrha is gàz,os, mert nem shortban végzödik. A marokkói úszómester szerzett nekünk shortokat,de mind.kicsi volt, Zsuzsa Totyi gatyájában ment, Totyiékra rámentek a fürdõgatyák, én meg vettem 50-ért égy ronda sötétkéket willendorfi alakomra. iluen iszonyatos szereléssel mentünk be. A short miatt elebe utálkoztam, node hogy még azt is megmondják, hogy melyik.ernuõ alá ülhetek, kissé kiakasztott. A víz iszonyat meleg, nem lehet lehûlni benne, fõképpen, hogy be voltjnk öltözve mint a rosseb. Új barátunk is jötr velünk, aki elõtte vett egy nagy vödör Kfc-csirkét, krumplit, savanyuságot és jeget, amit egy ügyes, alul csapban végzõdõ termoszba küldött, így egész napra megvolt a hideg italunk. Az volt az egézben a különös, hogy a csávó el kezdett telefonálni, majd közölte, hogy késõbb visszajön, és eltûnt egészen a strand zárásáig. Már azt hittem, hogy a jó kis termosz jön velünk haza, miután régi gazdája vajahol seppukut követett el, vagy egyébmódon szûnt meg létezni. Azért írtó rendesek voltunk, mert nem ettük meg a kajáját,pedig lett volna rá igény. Fürõdtünk, nyugágyaztunk, ahogy kell és bámultuk, hogy milyen parton is vagyunk, mellettünk az ûrbázissal. A nindzsák nem jöttek a vízbe, a gyerekeken mellêny volt, mivel egyikük sem tudott úszni. Minel is az, mikor nagykorukban többet be se mennek a helyiek. Még nem volt sötét, mikor mindenkit kitereltek. Addigra került elõ emberünk, akivel egy padon közösen bevágtuk a zsirkéket. õ még szeretett volna beülni velünk valahova, de így is marha ciki volt, hogy eddig nem fizettünk neki semmit. Mondtuk, hogy ha elvosz bennünket a ykuth hostelbe, az tök jó. Hazafelé láttuk, hogy ez egy mümájer város, minden mesterkélt benne. Sofõrûnk legnagyobb sajnálatára búcsúztunk tõle azzal, hogy ha országunkba jõnne, szóljon, mert megvendégeljük. Utána Zsuzsával kitárgyaltuk, hogy ha ez a fazon másfajta ellrnszolgáltatásra gondolt, akkor meg kell hagyni, fura igénye van. Nagyikkal szecelni... pfff.... Mi meg pechére nem vagyunk pedofilok. Holnap pedig sajjjnos nem érûnk rá, mert megyünk egy itt dolgozò nepáli ismerõsûnket meglátogatni. Összeségében ez is egy nagyon jó, szürreál nap volt. Holnap elérkezünk utolsó napunkhoz, amit Surendra meglátogatásán kívül további városnézéssel töltünk, és aztán röppenünk vissza a valóságba. Qatart egyszer érdemes látni, de nem vált a kedvencemmé. Ez a mûkörnyezet, a kõolajra épülõ gazdaság valószínûleg kártyavárként omlik majd úgy 150 év múlva össze. Már a belépés is nagyon elektronizált. Lefotóznak, odaadod a hitekkártyád és leszedik rôla a belépési illetéket. Már akkokk sejtettük, hogy nagyon space helyre tévedünk, és ez így is van.

8/11/2013

utolsó órák Delhiben


Már igencsak az utolsójat rúgjuk. Már pár nap, és vége a nagyutazásnak. Várom is, meg nem is. Az utóbbi a várható súlyos tanév miatt. Reggel a szállásunk melletti új helyen,.a Kathmandu cadéban reggeliztünk, aztán metróval mentünk kormányzati negyedbe. A minisztériumoknál fogtunk.egy taxist,.aki 20 rúpiáért elbott bennünket a Modern Mûvészeti Múzeumba, ahol már jártunk ugyan, de csak kutuafuttában, ezért volt rá igényünk, hogy újra megnézzük. A Jaipur house ahogy múltkor is, megint zárva volt. Eszméletlenül jó az anyaga ennek.a.múzeumnak. Amrita Sher-Gil festményei, Tagoréék képei kiragyognak a többi közül. szívesen megvettem volna.az.Amrita festészetérõl.szóló kétkötetes munkát, de.l óriások a könyvek, shipping pedig nincs. A riksás természetesen azért ilyen olcsó, mert megígértük neki, hogy megyünk vele mallba, méregdrága bevásárlóközpontba, ami voltaképpen egy nagy kézmûves és antikáruval foglalkozó üzlet.Van itt minden, papírmasé kasmíri doboz, nepáli kendõ és indiai mindenféle anyag, faragvány, ékszer és hozzá hideg, mint a fridzsiderben. Nem vettünk semmit. de jól.elbeszélgettünk Kasmírról az árussal, aki onnan származik. Nagyon szeretné, ha Kasmír függetlenné válna, mert tudna lêtezni szerinte az ott megtermelt javakkal. Ha õ mondja, biztos így is van. A modern múzejmtól gyalog mentünk át az India kapuhoz, amit most elzártak a látogatók.elõl, és még homokzsákokkal körbefogott, lövésreálló puskás ember is védtenaz ojjektumot. Állîtólag azért kell mindez, mert hamarisan itt van a függetlenség napja, és akkor vannak olyanok, akiknek merényelhetnékjük támad. Na, mindegy, innen visszabaktattunk a metróig a szép füvö, és Paharganjban megettük utolsó vacsiránkat Delhiben, a Lord Krisna szálloda Everest roof topján. Már megint a bucsukaját, Stroganov csirkét kértwm, felfüggesztve a madárinfluenza miatti aggodalmamat. Ezután Zsuzsa elköltötte a maradék rúpiájat én meg fotózgattam még kicsit, aztán feljöttünk pakolni, mert éjjel 1-kor indulás a reptérre.

Az fejlõdésrül...


Indiában Magyarországgal ellentétben van fejlõdés. Három.év.alatt megépült a pályaudvart a reptérrel.összekötõ gyorsvasút, új metróvonalak épültek, és mintha a városi buszok se lennének oluan csotrogányok. A robbantás óta a Connaught téri park még érdeiesebb lett, színpadot építettek a közepére és amúgy minden rendezett. A vonatunkon volt nyugati vécé, ez is új elem, ahogya tiszta és ingyenes nyilvànos vécé is a Connaught téren. Ja, és az sem elhanyagolható, hogy egy token ára, akivel közlekedni lehet pár megállót, továbbra is 8 rúpia, csakúgy, mint régen.

Paharganj már nem a régi (de azért még nem Svédország)


Nagyon szuper volt az éjszajai vonatút sok.zenehalgatással és.olvasással. Elröppent az éjszaka, és már Delhiben is voltunk. Hamar sikerült jó szállást találni, egy új szálloda ablakos, nem büdös szobáját 600 egységért szobánként. Paharganj már nem a régi rohadalom. Szélesebb lett az utca, eltûntek.a.gödrök.és.sitthegyek, mintha szemét se lenne annyi, szóval nagyon megtisztult, és sok új, a körülményekhez képest csillavilla.üzlet.is.nyílt. Elsõ utunk a Lord akrisna tetõterére vezetett, ahol bereggeliztünk a régi szokások.szerint. Az egyik.pincérre még emlékszem három évvel ezelõttrõl.és szerintem õ is felismert hennünket, a régi törzsvendégeket. Utána megtekintettünk pártucat ékszerészeti, ajándéktárgyászati, cipészeti, ruházati és a fene tudja még milyen.szaküxzletet, a kedvenc patokámban bevásároltunk és mentünk a másik kulthelyre, a Zenbe kajálni. Itt enni árban annyi, mint otthon egy közepes étteremben szerényen kajálni. Ezért a pénzért - kb 3000 Ft/fõ itt luxus jár. És ez olykor nem árt, fõleg olyan rohadalom után, mint Varanasi. Benéztünk a Connaught place nközepén lévõ parkba is, ahol a 2010-ben a robnantottak Elbámulásztuk a jó szemetes és emherekkel.zsúfolt teret, aztán kimetróztun a szállaáshelyünk közelébe. Fél 9_kor Totyiêkkal találkoztunk a szálláson, aminek a nevét még nen is írtam, Brij (sic!) Palast, és meglátogattuk a.szikheket. A bejáratnál.totyi hükyéskedett a kendõvel, amit a nem szikhekenek oztogatnak. Már vártam, hogy kap egy maflást a nagydarab lándzsás,.de ezúttal megúszta. Bent éppen hálószobájába vitték a szent könyvet, a Guru Grant Sahibot állati hangos dobolás és éneklés.kõzepette. Megnéztük a konyhát is, ahol egy csomó önkéntes tüsténkedett, na és persze meghívtak bennünket kajálni. Hogy mennyire nem vagyok már laza, régen simán ültem volna törökülésben és ettem volna a földre tett tálból. Most ez alig sikerült. Nem.rossz a szikh kaja, csak ne lenne benne mindig vajami írtózatosan csípös. Az együttkajálás nemcsak ingyenadomány a betérõnek, hanem az egyenlõséget is kifejezi, gazdag és szegénh, mind ugyanazt eszi és ugyanott. Mikor jöttünk el, már takarítottak, tejjel.és vízzel mosták a lépcsõket. Ametrónál iszonyatos sort álltunk végig. Mindig jött pár szemét ember, aki elôretolakodott. Edda szolgálatba helyezte magát, és minden nyomulót elzavart magyar nyelven. Egész jól megértették, hogy miért mérges a néni. A következõ nap a galéria van beterveve, mert múltkor sebtében kellett megnézni, meg utolsó séták, aztán irány Doha, hogy megtudjuk, milyen 50 fok felett az élet. Remélem, nem kapok megint denguet, mert már megint valahol telecsípett valami, pedig nem láttam szûnyogot.

8/10/2013

utolsó napunk Varanasiban, vonatozás Delhibe


Hát igen, és most vettem észre, hogy tegnap hova mehettünk volna koncertre. A fene egye mrgy, hogy cssk ilyen kevés idõnk van itt. Na, de hát ezek a városok már csak bónuszok, elõre lehetett tudni, hogy mindenre nem lesz idô. Fájdalomdíjul vettem egy rudra veena CD-t. Zsuzsával tekeregtünk a sikátorokban. Dél körül baromi nagy esõ volt. A halott, akit éppen a ghatunkon égettek füstölgött is rendesen, aztán pedig dagonyázhattunk az iszonyatos sárban, szarban, köpetben. Ha most mintát venne vajaki a szandálomról, lenne hosszú lista a kórokozókról. Lementünk a halottégetõkhöz, ill. a közeqlében lévõ ásramba, ahonnan Totyi megfigyelése alapján nyugodtan nézhettük, fotózhattuk és filmezhettük az égetést anélkül, hogy pénzért csesztettek volna bennünket. Az égetés most is nagyüzemben folyik, de csak az emeleti teraszon, mert a többi terület víz alatt van. Így aztán egymás hegyén-hátán égetik a halottakat. Némelyiket jól lehetett látni, mert ahogy dobálták õket, lehullott róluk a fehér rongy. Nem valami fennkölt az út a moksába. A Gangesz a másik oldalon is elöntött lakott területeket és földeket, úgyhogy.most iszonyat széles, középen erõs sodrású, barna folyam. Az most is.megvan, hogy ahol hullát égetnek, ott fürdenek az emberek és a vizibivalyok. Azért nem volt az igazi rendes puka nélkül,.anélkül, hogy a nagygátnál tömegeket láttunk volna fürdeni, de úgy látszik,.ezen az úton se teljesülhet minden kívánság. Séta után visszamentünk a szállásunkra a kiváló tetõtérre, ahol immár wifi is van, megebédeltünk és húztunk az elõre megbeszélt riksásokkal Varanasi Junction állomásra, ahonnan az.éjszakai vonatunk indult. Ezt a posztot már az állomáson, és a végét a vonaton írom. Korán indultunk, mert Eid Mubarak van, a ramadan végének ünnepe, és a muszlim események miatt egy csomó út le van zárva. Az állomáson vettem egy hindi újságot. Az árus annyira tisztelt ezért, hogy öt rúpiásból is visszaadott. Remélem, nem látta, hogy arra használtam a z újságot, hogy leterítettem.a földre és rápakoltam a cuccomat. Le is.ültem volna, de a rendõrök.hoztak nekem.egy mûanyagszéket. Elvégre, hogy nézne ki egy fehérember a földön ülve - gondolhatták. Nem tudják, hogy pár éve aludtam én már így ezen a pályaudvaron, mikor agorakhpuri vonatunk késett egy kicsit, tán ha öt órát. Most viszont nem késett a vonatunk, sõt innen indult, és vagy egy órával elõtte be lehetett szállni. Úgyhogy felfüggesztettem a rendõröknek tartott bemutatómat a hindi nyelvû újságolvasásomról, és elfoglaltuk helyünket a sleeperen, ahol éjjel mindenkinek jutt egy fakk a háromszintes helyeken. Imádok indiai vonaton utazni még akkor is, ha elõfordulhatnak problémák. Kaptunk angol tájékoztatót a veszélyekrõl meg a helyes viselkedésrõl. Vigyázni kell az abkakon benyúlás miatt (homage à Slumdog millionaire), ne fogadjunk el kaját-piát, mert bekábíthatnak és kirabolhatnak, kössük magunkra.értékeinket, ne adjuk ki adatainkat, hogy mi járatban vagyunk és hadonlókat. Alá is kellert írni, hogy olvastjk a szöveget. Aki elõször mevy sleeperen, jól be is parázhat emiatt, na meg a sok fegyveres katona grasszálása is elég sokat sejtetõ. Eddig még semmiféle attrocitás nem ért bennünket, reméljük ez most is így lesz.

8/08/2013

Sarnath


Sarnathban 2011-ben hatalmas Buddha és hozzátartozó park készült. Amúgy minden a régi, szép, rendezett hely, oázis a varanasi szutyokhegy mellett Buddha megvilágosodásának és elsõ tanításának színhelye. Azért el lehet fáradni a varanssi sikátorokban és.a.fõutakon dühöngõ õskáosztól. Tehén jobbról és balról, motoros dudál egyfolyában és ott pöfög az.ember fenekében. Riksa szembõl támad és közben mindenütt szar, hugy és szemét, a vörös bérelköpetekrõl nem is beszélve. Azért persze nagyon ott van ez a város, hihetetlen, hogy miluen lemezek, könyvek figyelnek mindenfelé (nem tudok többet venni, mert nem bírom el), és.oersze mint tudjuk az.északi klasszikus zene központja is. A legiszonyatosabb nyomor és.mocsok él itt a magasmûveltséggel és vallási fanatizmussal szimbiózisban. Amúgy példásnak mondható a vallási tolerancia úgy általában. Teljes békében él itt az összes vallás és filozófia képviselõje, de ezzel.semmi újat nem mondok. Ma kicsit hosszabban voltam a sarnathi jaina templomba, mert a twmplomot õrzõ jain manus látta, hogy minden ismertetôt elolvasok, ezért aztán el.kezdett oktatni jainizmusból, a buddhizmus és a jainimus különbségeit taglalta, az ahimsa elvét (nem ártani), meg az életvitelüket (napnyugta után nista evés, ezért a jain papok szép soványak, mutatta az ürge, nem mint a hinduk, csak hát én meg észrevettem a templomban egy rendesen elhízott papjuk fotóját. Erre csak vigyorgott) A jain papok egyébként anyaszült meztelenül járnak. Láttam fotót, ahol egyikük Indira.Gandhival találkozott a patlamentben, természtesen ott is totál meztelenül, ill. ahogy õk mondják, az ég volt a ruhája. A jain nõk nem járnak pucéran, de nem is jutnak a moksába. Számukra.a Gangesz nem.szent, éz a holttesteket nem égetik, hanem egyszerûen elássák (de temetõ nincs). Sarnathból hazafelé betértünk kedvenc éttermünkbe, a Sree-be és utána húztunk megnézni a puja szûkített kiadását. A megáradt folyó miatt egy utcával arrébb egy kis helyen, egyetlen pap mutatta beaz áldozatot a folyónak, semmi zene, semmi közös éneklés, szóval nagyon semmi volt az eredtihez képest. Átmentünk hat évvel ezekõtti szállásunkhoz, a kisebbik halottégetõhöz is, aholszintén szûkített kiadásban ment minden. Feljött az utcáig a sáros víz, a halottakat egy magasabb helyen égetik, ahogy a Manikarnika ghaton is, ahol éppen ezt a blogposztot írom. AHarishchandra ghat, a koábbi szállásunk azért sokkal durvább, nem is értem, hogy tudtunk abban az überrohadalomban létezni. Eredetileg azért mentünk oda, hogy az öcsémnek vegyünk helyben sodort barna cigiket, meg a Zsuzsa sógorának is jó lett volna, mert múltkor tetszett neki, de mikor kérdeztük, hogy ezt hol leehet kapni, mindig sejtelmesen mosolyogtak és mondták, hogy náluk nem. Tudni kell, hogy Varanasiban lehet kapni hasist, marihuánát, minden, aminek bang a neve, tartalnaz ilyesmit. A barna cigokrõl úgy tudjuk, hogy nem füvesek, A sejtelmes mosolyok miatt viszont bevillant, hogy mi van, ha nyomokban mégis van benne fû, mi meg kegállunk három napra Dohában. Ha ott elkapnak vele, akkor tutti börtön,.és örülhetünk, ha nemkaszabolják le nyilvánosan a fejünket, csak megússzuk egy életfogyttal. Szóval cigiügyileg visszalépünk asszem. Majd legközelebb, ha nem arab megálló beiktatásával megyünk haza... Holnap éjszakai vonattal húzunk utolsóelõtti állomásunkra, másik régi kedvencünkbe, Delhibe. Gabi, igyekszem elhutni a Connaught place-i patikába és veszek neked is sárga fosás elleni tablettát. Én ma is ittam lhassit, ettem mindenfélét, de - lekopogom - semmi gond. Gyomrom, mint tapló.

8/07/2013

Üdv. a Gangesz partjáról!


Megérkeztünk Varanasiba. Utoljára még az a fantazztikus szerencse ért, hogy a repülõnek pont azon az oldalán ültem, ahonnan felülrõl láttam Bodhnath hatalmas sztúpáját. Méltó búcsú Kathmandutól, ahol azt hiszem, éveket tudnék élni. Micsoda terek, micsoda utcák és könyvesboltok (ez utóbbi persze csak.akkor élvezhetõ, ha az ember nincs tele munkával, tehát nyugdíjasként kéne itt élni). Varanasiban Daniék és Zebrináék nyomdokain a Mishra Guesrhouse-nak írtam, akik nagy Tata luxuskocsit küldtek értünk a reptérre. Ilyen luxus bevonulásunk Varanasiba még sohasem volt. A repüléssel is.minden rendben volt, tán ha 40 percet vett igénybe az amúgy földön kétnapos út. Azt azért utálom, hogy még beszállás elõtt is motoznak, viszont most lehetett kézipoggyászt felvinni, nem úgy mint legutóbb. A taxi ugyan sokáig vitt, de nem eléggé közel a szálláshoz. Rengeteget kellett csomagokkal menni a sikátorokban, teheneken, szeméthegyeken átvágva. Félhullán érkeztem a Mishrába. Ott egy idõs csávó fogadott bennünket, aki még emlékezett Danira, és ellátott bennünket mindenféle fontos információval az 5 látnivalóról: a templomok, amiket egy fazon naponta kétszer mutogat körbe, az egyetem, Sarnath, Buddha megvilágosodásának helye, a selyemárusok és a napfelkelte, amkt most csónakról nem lehet látni, mert árad a Gangesz, és ezézrt a halottégetésekkel is gond van, de még a puja is szünetel.sajnos. Viszont Gangezzre nézô erkélyes szobánk van, és fölöttünk a twtôtérrõl.a teljes Gangeszpadtot be leht látni. Most megyünk Zsuzsával.vonatjegyket intézni. Na, most meg már megjöttünk, ment simán,.tehát minden jegy megvan hazáig. Megnéztük az egytem.nagy múzeumát, a Shiva templomot és a halottégetõt is.Ezutóbbiért nem kell sokat menni, merthogy tképpen ott lakunk. Most is onnan írok,.a.tetõrõl, miközben sasolok kifelé a Gangeszra. Holmap Sarnath van betervezve és persze pujanézések is. Amikor ezt írom, már éjjel van, a pujanézés ma nem ment, mert azt mondták, hogy a magas vízállás miatt zárt helyen lesz, és az nem érdekelt bennünket, viszont Totyiéktól hallottuk, hogy egy teraszon van a régi helyétõl nem messze, ezért holnap elugrunk majd oda. Varanasiban amúgy megállt az.idõ. itt aztán nem kell tartani a modernizáció miatt. Minden olyan rohadalom, mint volt. “Benares is older than history, older even than legend, and looks twice as old as all of them put together." (Mark Twain)

A Bodhnath sztúpánál



8/06/2013

Utolsó nap Kathmanduban


Hát sajnos ez is megvolt. Nem szívesen jövök innen el, mert nagy kedvencem ez a város, évekig tudnék itt élni még olyan kellemetlenségek ellenére is, hogy órákig nincs áram (vennék.egy aggregátort). Shoppingoltunk és elmentünk Bodhnathba meg utoljára a Durbar square-re ahol fergeteges kétnapos fesztivál kezdõdött. A turisnyás standokat lecserélték, a helyi erõket érdeklõ ócska cipõ és szandálárusok, mûanyagflakonosok, kegytárgyárusok, vacakruhások lepték el a teret. A nép a Shiva templom és Shiva Bhairav (a mérges Shiva) szobra között hömpölygött, kapták az áldást, ment a pirosfestékes., vizes lucsogás, szóval buli volt ezerrel. Végre este az esô sem esett, és nem akarom elkiabálni, de ma reggel sem. Ma már csak a tibeti kalandjaink miatti angolnyelvû panaszlevél befejezése van hátra, amit minden létezõ utazós fórumon meg fogok osztani, még egy kis shopping és pakolás (uhh) van vissza, merthogy ez már az elutazás reggele :(

8/04/2013

Szoptatósnap Patanban, pudzsa esőben

Ma reggel megint zuhogott, úgyhogy csak 11 után indultunk Patanba, a Kathmandutól a Bagmati folyó által elválasztott kisvárosba, ami gyakorlatilag Kathmandu részének tekinthető. A kicsi de tartalmas Durbar square a szép és informatív múzeum, a szűk utcák most is nagyon bejöttek. Azt hittem Patan semmi újat nem hoz, de tévedtem. A főtéren nagy sátor állt, benne egy csomó fehéringes, bordószáris nővértanonccal, akik mindenféle maguk készítette demonstrációs táblán, babákkal és makettekkel magyarázták a népnek az anyatejjel táplálás előnyeit a gyerek, az anya, a környezet, az egész ország szempontjából. Kedvesen invitáltak befelé, és mi kíváncsiságból mentük is, de aztán nem volt menekülés, szigorúan elmondtak mindent, amit a témáról tudtak, kézről kézre adva bennünket. A nővérlányok szépen, folyékonyan beszéltek angolul. Kíváncsi volnék, hogy nálunk hasonló előadásokra az eü. szakiskolások képesek-e. Lehet, hogy máris tudom a választ?

Patanból gyalog is át lehet menni Pashupathinathba, de mi csak a hídon mentünk át gyalog, utána olyan kisbuszba szálltunk,  vagy minek nevezzem a szekeret, amibe akár tíz embert is beszorongatnak, miközben akkora az egész mint egy kis csónak.

Ahogy beértünk megláttuk a nagy sátrat. Benne egy egész zenekar és két nő a színpadon, az egyik főleg breszélt, olyan ria ria Hungaria - félét, a másik énekelt. Pashupathinathban nagyon berágtam a belépőjegy árán. Eleve gyűlölöm a facekontrollt. Hogy az ember pofája alapján rámutatnak, hogy te bemehetsz pénz nélkül, hoppá, neked meg idegen a pofád, fizess. Na, de ennyit? Ugyan odaírják, hogy műemlékvédelemre használják a pénzt, de az elmúlt három év alatt itt semmi sem változott.

Ugyanolyan rohadalom az egész, ugyanúgy égnek a hullák a folyóparton, ugyanúgy omlik minden, és hétkor akkor puja van, ha esik, ha szakad, a szó legszorosabb értelmében. Annyi volt csak a különbség, hogy kevesebben táncoltak extatikusan, mert azt nem lehet úgy, hogy közben ernyőt tartanak a másik kezükben. Azért szép volt így is, főleg hogy a pujával szemközt találtunk fedett részen padot. Annyira ömlött az eső, hogy a lépcsőkön csak úgy hömpölygött a barna víz. Ezek a hegyekről lefolyó vizek festik barnára a folyókat. Itt senkit sem zavar, hogy ilyen a víz. A gyerekek lazán bemennek oda fürdeni, ahol egy perccel előtte még hullát mosdattak, mielőtt a máglyára tették. Kampósorrú öregember volt (mármint a halott).

A puja főszereplője az a nő volt, aki végigtáncolta az egészet. Néha terelgették, hogy ne táncoljon rá a papokra. Mikor két zene között megállt, remegett keze-lába. Igyekszem a pujáról készült videót majd otthon feltenni.

A kínaiak itt is rendesen jelen voltak. Már nekem is kissé elegem van, mert ahova beteszik a lábukat, ott mindent elfoglalnak. Érdekes módon Patanban a múzeumban a kínaiaknak ugyanannyi a belépőjegy, mint a helyieknek, az idegeneknek - ezek vagyunk mi - egy százassal többet kell fizetni. Totális diszkrimináció.

Még Bhaktapurban és miután sikerrel fogtunk. taxit, a Thamelben is, ahol szállásunk vagyon, elmentem pár könyves és lemezboltba. Vettem egy csomó Cd-t, leginkább indiai klasszikus zenét, de pár érdekes jazzfeldolgozást is.

Kathmandui képek









Technikai közbevetés


A képeket - egyelôre csak az ócska tableteseket - a Gábor rakja fel, mert a tableten nem tudom valamiért felpakolni õket. Otthonról majd kerülnek fel rendes géppel készült anyagok is.

Kathmandu, Bhaktapur


Végre békésen de érdekesen telnek napjaink kedvenc városainkban. Tegnapelõtt járkáltunk A régi utcákon, megnéztük a palotát, baromi jó kávéházban ücsörögtünk a Durbar squaren, na meg voltunk a Swayambhunath sztipánál, ami még mindig ugyanolyan gyönyörû és majmos, mint régen. Lesétáltunk a Buddha parkba estefelé, mert ott találmoztunk itteni ismerõseinkkel, akik meghívtak magukhoz vacsorára. Vizibivaly és dhal bath (lencsés rizs) volt a menü, na meg gyümölcsök. Jó sokáig maradtunk és csodáltuk a családban nevelõdõ rokongyerek intelligenciáját, aki nepáli, hindi, tibetí és angol nyelven tájékozódik máris a világban, de a magyar menüs androidos tabletemet is anyanyelvi szinten kezelte, pedig elmondása szerint még enm látott ilyet. A család két tagja is külföldön van, az egyik, Surendra évek óta Qatarban, a másik tesó, Buddha pedig pár napja.ment Japánba tanulni. Surendra skype-on kapcsolódott be a partiba. Sajnos az idôjárás nem igazán kedvez nekünk, viszont nagyon szar, az eddigi napjainkból egyen nem.esett az esõ, a többi napok általában esõvel.kezdôdtek és végzôdtek is. Napközben azért vannak napos órák és a hõmérséklet is rendben van, nincs hõség, mint most Magyarországon. Tegnap elhúztunk Bhaktapurba, Még mindig 25 rúpia,.azaz kb. 70 forint a jegy a negybenperces útra, ami szerintem nagyon rendben van. Viszont a belépõ a város történelmi részébe extrém magas, 1100 rúpia, ami egyébként egy normál.àr Kínában, csak itt iszonyat magas. Apropó, kínaiak. Hát bizony ide is megérkeztek az országból kiengedett kínai turisztikai csapatok. Kicsit vicces, ahogy beöltöznek nepáli hippiruhába és próbálnak lezserkedni, mikõzben a fejük továbbra is tokhal. Na, jó, nem mindegyikrõl süt a sötétség, de azért jellemzõen az.jön.le, hogy állatira nincsenek beintegrálódva az itteni viszonylagos szabadságba. Este aztán rövid megbeszélés Totyiékkal, akik önálló röppályára álltak, mivel nem is azonos idõzónában élünk, de érdeklõdési körünk is láthatóan totál más, aztán ôk naradtak a szálláson, mi pedig el a Full Mon-ba, kedvenc itteni elkfekvôs bárunkba. Nagyon megörültünk, mikor kiderült, hogy élõzene lesz, mégpedig egy szupererõs rockbandával, akik kicsit világzeneileg is kitekintenek. Anyira jó volt a zene, hogy megkockáztattam felhívni ismerõs családunk ittmaradt fiútagjait, akik szintén zenélnek, hogy taxizzanak már ide. Meg is tették, úgyhogy négyen hallgattuk végig a saj álatosan már 11-kor abbafejezett zenét. A kormány nem engedi az egészéjszakás dorbézolást. A sör a Full Moonban még mondig.baromi drága: 350 körüli, igaz nem is az otthoni méretben adják, hanem kb. 7 decis üvegben. Felvettem kicsit a zenébõl, tán otthon is jónak fog tûnni, bár ezt nem lehet tudni. Megint vettem vagy hat Cd-t, úgyhogy már eddigi zerzeményeimmel.együtt nyugodtam nyithatok egy keleti zenei boltot. Most reggel van, éppen elállt az esõ, tehát indulunk is, regelizni és utána Patan, Bodhnath és Pashupathinath vannak tervbe véve. Jó lenne a zutóbbi helyen oluan fergeteges puját elkapni, mint évekkel ezelõtt.

8/01/2013

Céltalan bolyongás Kathmanduban


Ma végre nem történt semmi különös. Már kegérdemeltünk egy nyugodt napot.Reggeliztünk egy tetõteraszon, kiváltottuk a Durbar spuarere, hogy mindig be tudjunk menni. Kathmandu fõterén ugyanis facekontroll van.Aki nem néz ki nepálinak, azt leállítják, és 2000Ft körüli pénzt szednek tõle.Nem szólnának, de mi tudjuk, hogy ha ott egy hivatalba elmegyünk, akkor kapunk a jegy fejében egy egy hétre szóló arcképes igazolványt. Barna arc,fekete haj tehát elõnyben. Megnéztük Kumarit, az.élõ istennõt, aki most kb.hét éves. Múltkor még az elõzõ volt,aki azóta menstruálni kezdett, márpedig, aki vérrel érintkezik, annak elmúlik az istensége, és kellõ appanázzsal persze, húzhat kifelé a civil életbe. A volt kumarik általában külföldre mennek, mert nem hoz szerencsét a néhai kumarival kötött házasság, Gyakran esett, ezért beücsörögtünk.finomakat enni, inni, tökre, mntha nyaraltunk volna. A napba belefért két gatya.vásárlása Sancinak és.egy emberi koponyából készült faragott koldulótálra alkudozás is.Hosszas szövegelés után végül a tál velem jött.Felültünk a Durbaron a legmagasabb templom tetejéje ültünk,és csak lógásztuk a lábunkat.ugyanígy tettel.anno a.hippok is a helyiek elmondása szerint. Mi azonban nem dohányzunk.Megelégszem a tejes teával, Zsuzsa a kávéval, és ma egy-egy szelet süti is lecsúszott. Holnap megpróbáljuk itteni ismerõseinket felderíteni. Totyiék külön utakon sasolják az elõször itt járók kötelezõ látnivalóit.

Kínai fogságban

Reggel minden jól indult. Elmentünk reggelizni, és közben átváltottuk maradék jüanunkat rúpiàra. Aztán kicsekkoltunk, és indultunk a határhoz. Még tanakodtam, hogy fogom megküldeni a két arcot, mert elhatároztuk, hogy borravaló nem lesz, márpedig ez olyan ország, ahol az ilyesmit elvárják. Akkor még nem tudtuk, hogy ez a probléma egyáltalán fel se merül.

Nyolc km-re voltunk a határtól. Valójában Zhangmu város folytatása a nepáli oldalon Kodari, és ott ömlik a hővizes patak is az út alá. Tato pani - meleg víz, ahogy nepáliak mondják. Hamar odaértünk a hivatalhoz. A kisköcsög jött velünk. Mondtam neki, hogy nyugodtan menjen, mert majd én intézem a permitet, de ő ragaszkodott ahhoz, hogy velünk jöjjön minden stációhoz. Nyilván amellett, hogy kötelessége volt ez, még a várható jatt is motiválta, bár sejthette, hogy sokra nem számíthat azok után, hogy a kiabálása óta alig álltam szóba vele. Egyszercsak kiállítottak bennünket a sorból. Kérdeztem, hogy hova is menjünk, mire a kínai katona, hogy akárhová. Nem értettem a dolgot, és rákérdeztem, hogy mi a baj. Erre ők, hogy lejárt a permitünk, tegnap kellett volna átmennünk a határon. Csak néztünk mint a lukinyúl. A hülyegyerek meg csak habogott, hogy azért van, mert váltottunk vonatról repülőre. Egy faszt, mondtam neki. A módosítás a dátumokon nem változtatott, szerintem a legelső dátum alapján kérték a permitet, mikor még vonatjegyünk se volt, és az valóban egy nappal korábbi volt. Igen ám, de utána kellett volna módosítani a kilépés dátumát is, nemcsak a belépését. Hát ez maradhatott el.

A guide mondogatta, hogy már intézi az új papírokat, miközben bennünket kiküldtek az épületből, mondván, ott sok a kamera. A tűző nap elől egy ponyva alá menekültünk, de onnan is menni kellett, mikor árut pakoltak oda. Órákig nem történt semmi, csak a hitegetés a guide részéről. A kínai katonáknak is kínos volt az ügy, melegvizet hoztak - a kínaiak gyakran isznak ilyet- meg szabadkoztak, hogy ez nem a hibánk, de az övék sem.

Közel három órája vártunk, mikor bementem a hivatalukba azzal, hogy a magyar nagykövetséget szíveskedjenek nekem felhívni, mert nem engednek ki az országból. Ettől láthatóan a guide is meg a kínai katona is kicsit felélénkült. A katona kért tíz percet. Közben lefotóztuk a permitünket, ami elkértem a guidetól 10 perc után szóltak, hogy mehetünk. Előre is engedtek, és nagyon udvariasan, sűrű elnézéseket kérve engedtek ki az országból. Az egyik tiszt még a hátizsákomat is segített vinni. Előbb kellett volna mondani az embassy szót. A permitet is elkérték és elkapták a guidot, akinek hirtelen elég sürgősen mehetnêkje támadt. Remélêm, jól megfingatják őket.

A barátsághidon kell átmenni. úgy látszik, errefelé minden határmenti hidat és utat a barátságról neveznek el. A nepáli szervek gyorsan, kedvesen intézték a papíprokat. Tetszett nekik, hogy többedszer jövünk. Aztán indult a dzsipfogászat, ami elsőre nem is sikerült. Mikor megtudtam, hogy busz nincs, kénytelen voltam magasabb összegről indítani az alkut. Végül egy ócska kistehereutót béreltünk összesen 59 dollárért. Igen ám, ez egy lerohadt, méhbe való vaskupac volt. Ahogy elindultunk, nemsokára szervizbe ment vele sofőrünk, aki vaknak és gyengeelméjűnek nézett ki. Meg még retkes is volt továbbá láthatóan csempészárut is felvett. A kézifék nem működött. Úgy látszik, szeretik errefelé az izgalmat, mert a tibeti landcruserünknek sem működött a kézifékje. Figyeltem a pasast, és megbeszéltük, hogy ha netán fékezhetetlenné válik az autó, a sziklafal felé rántom a kormányt.  Na, nem kellett, mert kaptunk egy olyan durrdefektet, hogy nem is mentünk ezzel az autóval tovább. A fickó egy tülörradiál pótkereket akart felszerelni, mi meg stoppoltunk az úton. Csodák csodája, jött egy pöpec kisbusz, és felvett bennünket. Nem is ellenőriztek ezután a katonák a checkpointon, mert nem csempészkinézetû ember vezetett, hanem egy civilizált ember normál autóval, nem gyanús cuccokkal a raktérben. Merthogy régi emberünk pénzért felvett ezt azt a csomagjaink mellé. Na, meg hogy eláztunk volna a ponyvás szarával a monszunesőben, amit Kathmandu felé bekaptunk.

Este kioktattuk Totyiékat Nepálból, hogy önállóan nézhessenek meg mindent, mi meg végre ÉLJÜNK kedvenc városunkban.

7/30/2013

"A cigánytábor az égbe megy"

Most már egészen biztosan tudom, hogy előző életemben tibeti voltam, és sátorban laktam. Abban nem vagyok biztos, hogy úgy is tisztálkodtam meg vécéztem, mint ők, de az összes többi, a sátor hangulata, a nagy hegyek nagyon bejöttek. A paraszt guide és a sofőr egy életre elebédelte a közeli Everest látványát, mert másnap havas esőre ébredtünk, és hiába mentünk a 2. táborig, nem láttunk a ködtől semmit. Ha előző nap megvan még az az egy óránk, amit elteafikáltak, akkor még oda tudtam volna nyargalni, és akkor még jó idő volt. Na, mindegy, azért láttuk többször is az egész Everest csoportot, tényleg fantasztikus. Az ég olyan tud lenni ott fenn, hogy ilyen kék már nincs is. Utána egész nap autóztunk. Naná, hogy a köcsög gyerek nem mondta, hogy mettől meddig megyünk, tán nem is tudta, mert többször eltévedtek, és kérdezősködések után irányt váltottunk párszor. Eszembe is jutott a Toldi Miklósos vicc: hé, paraszt, melyik út megyen itt Budára? Válasz: Megyen? És még én vagyok a paraszt? A sofőr kben a körülményekhez képest ügyes volt. A körülmények alatt azt kell érteni, hogy a rozoga kocsiban nem volt kézifék. Sebességbe tette, meg kővel kitámasztotta, hogy amikor kiszállt, ne guruljunk le a szakadékba. Edda nézte is aggódó és mérges arccal, meg is jegyezte, hogy "problem".  Olyan problem is volt, hogy mindig középen ment a hepehupás úton, ahol nem volt kijárva, ezért a kelleténél is jobban zötyögtünk. Totyi ismertette meg vele az öreg autó ventillátorát. A sofőr jó párszor kapkodta is a fejét a mellette ülő Eddára,  A másik tukkó semmit se közölt velünk, de mondjuk mi is a leglényegesebbre korlátoztuk vele a kommunikációt. Amúgy meg vagy hazudott, vagy nem tudott semmit. Nagyjából ez a két dolog ment neki.

Estefelé érkeztünk Zhangmuba, a Nepáltól nem messze lévő városhoz. Naná, hogy nem egészen az volt, amit előzőleg telefonon ígértek, a szobánkénti 200 egységben a reggeli mégsem volt benne. De már leszarjuk, ezt a kis időt kibírjuk ebben a rablóvilágban.
Amúgy a kisváros gyönyörű, hegyre épült, fantasztikus, vízesésekkel tarkított szerpentinen kell leereszkedni ide, 5200-ról 2500-ra. Az egyik szakaszon leesett a hegy egy része az útra, alig tudtunk átevickélni a köveken. A kisváros egy hosszú, kacskaringós főutcából áll, ami a meredek hegybe többszintesen ékelődik be, és a házak mellett őrjöngve ömlik a magasból a víz. Az ablakunkból eszméletlen festői tájra látunk. Magas, de már zöld hegyek között hömpölygő folyó és a hegyoldalban szép, rendbentartott színes, többszintes házak. Az azért zavaró, hogy az utca nagyon keskeny és nincs járda, ezért aztán állandóan el akarják gázolni az embert. Az utcán kétoldalt boltok és kajáldák, meg fura, ablakos szobácskák lila és vörös megvilágítással. Nem kétséges, kurvanénik üzemelnek ezekben, amszterdami mintára, annak kissé pukkant változatában. Hiába, nagy itt az átmenő forgalom. A kérdés csak az, hogy Herr Mao mit szólt volna mindehhez? Vajon lelkesen üdvözölte volna a dolgot nagy mancsával integetve, mint ahogy a chengdui főtéren ábrázolják? Amúgy itt már nem találhatóak a jellegzetes, baltával faragott, cserzett tibeti arcok, a szélesarcú, színesfonatos, koravén asszonyságok. Nagyjából kínai népség lakja a várost, némi tibeti és nepáli (tamang?) beütéssel.

Tibetet nagy vacsorával búcsúztattuk, előtte csak az egy tojással töltött csapatiszerűséget ettük még az Everest alaptáborban, szóval ránk fért.

Remélem, holnap már Nepálból jelentkezem, és sikerül a tibeti arcoktól balhémentesen elválni annak ellenére, hogy borravalót nem adunk nekik. Mert hülyeségért, bukóságért és lustaságért ez nem jár.

Everest BC

Igen, vége megérkeztünk az Everest alaptáborba. Reggel megérkezett a guide-unk, akit egyezményesen csak köcsögnek vagy kisköcsögnek hívunk, olyan 9 óra felé, hogy beszélt a főnökével, aki azt javasolta, hogy menjünk a Tashilunpo kolostorba, mert az híres - na, tényleg hülyén haltunk volna meg, ha ezt nem mondja - és ő majd a bejáratnál vár 10-től, mert addig elintézi a papírügyeket. Mondjuk én is ilyesmit mondtam neki, konkrétan, hogy mikor láthatjuk a shigatsei, pancsenláma kolostort, amire akkor azt merészelte mondani a bunkaja, hogy nincs is. Én sajnos tudtam, hogy itt van a mindenkori pancsenláma székhelye, ezért hát nem nagyon értettem, hogy miért kell nekünk várni, hogy ő intézkedjen. Ezek szerint a főnöke levághatta, hogy mi a bajunk, és kioktatta ezt az agyhalottat, akit egészúton úgy cipelünk, mint floki a rongyot, valójában semmi hasznát nem vesszük.

Egyedül mentem a kolostorba, és megnéztem mindent, amit kb 3.óra alatt meg lehetett, aztán húztam ki várni a köcsögéket (ez a megjelölés semmiféle kapcsolatban sincs a nemi identitásával és irányultságával, mert az nem is érdekel bennünket), akik persze késve érkeztek, vagy 20percet vártam rájuk potyára. Azért készültem a kolostorból, így a számomra fontos helyiségek nagy részét megnéztem, de azért persze szívesen maradtam volna még.
Utána felszedtük a többieket, és elég későn, 11 után indultunk utunkra. Mondtam a semmitérő hülyegyereknek, hogy mivel több mint 300km áll előttünk, jó lenne igyekezni, nem éttermezni órákig, de persze mintha a falnak beszéltem volna. Szerettük volna még ma közelről látni a z Everestet, szerintem ez jogos igény, ha amúgy a csillióba kerülő programunkban is ez van.



Először klassz, aztán marhára zötyögős úton haladtunk. A végén Totyi fel is lázadt, hogy ő nem ül tovább hátul, ezért a semmirekellő került oda, akit tényleg nem tudom, miért kell magunkkal vonszolni, mert semmiféle információval nem szolgál, amit az úttal kapcsolatban intézni kell, az a sofőr egyedül csinálja. Ő sem gyakorlott ezért időnként elszúrta az irányt, meg a köcsög azt sem tudta, hogy hol kell venni az Everest-bc jegyet, amiről kiderítettem, hogy nem 300-ba kerül, ahogy először mondta, hanem csak 180-ba, amit ma reggel szintén már így mondott (tehát már csak ezért megérte vele balhézni), ezért vissza kellett fordulnunk Tingribe. Mikor - már jeggyel - visszamentünk a checkpointhoz, a sofőr intézkedett, hogy ugyanoda álljunk vissza a sorba, ahonnan eljöttünk, szóval, ő legalább kicsit feltalálta magát. 
Aztán a két arc lazán megállt egy órára kajálni. Tök hiába mondtam nekik, hogy talán inkább kéne venni kaját és igyekezni kellene, hogy még lássunk valamit. Ezek leszarták, ahogy nagyjából mindent, és beültek zabálni egy pukkant helyre, ahol egyébként egy teázóban 20 Jüanért akartak nekem teát adni. Naná, hogy elküldtem őket, ahova valók az ilyen rablók. Ezek a népek kben baromi tahók. Itt a basecamp-ben lévő sátras szállásunkon baromira nem érdekli őket, hogy tőlünk hárman már alszanak. Most is bejött egy kisebb tibeti csoport és itt lazáznak, hangosan pofáznak, söröznek, és cigiznek. Tudnám őket ez utóbbiért kivágni a büdös francba.

Jó későn értünk az alaptáborba, pont az az egy óra hiányzott nagyon, hogy még ma elmenjünk oda, ahonnan az Everest jól látszik. De legalább nem merte a kisköcsög megkockáztatni, hogy nem szerez szállást. Tegnap a bunkózása után én is írtam egy helyre, hogy ne maradjunk fedél nélkül, de szerencsére a fószer mialatt mentünk az alaptáborba, szólt valakinek, hogy intézkedjen foglalásügyileg. Tibetiül ment a duma, de azért lehetett érteni.
Útközben tiszta idő volt és szerencsére láttuk az Everestet és a többi, környezetében lévő 8 ezrest is. Mikor nagy nehezen minden chekpointon átjutottunk - a hülye köcsög még véletlenül sem mondta, hogy egyenesen a Bc-be visz, mi több, arra se mondott először semmit, hogy nem mindenki akar az alaptáborba menni, nem is tudom, mi lett volna, ha kötöttük volna az ebet a karóhoz.

Naszóval megérkeztünk fél9 felé az alaptáborba, mikor megkérdeztem, hogy úgy mégis hogy is látunk most már bármit is. Ekkor jött a kisköcsögtől a szokásos paraszt válasz, hogy azt csinálunk, amit akarunk, kisbusz már nincs, amúgy meg nincs késő, mert itt fenn hegyen sokára sötétedik. És ez igaz is, pont az az egy óra hiányzott nekünk, hogy megjárjuk az utat az alaptábor és az everestnézős hely között. Mikor visszamentünk a táborba, Zsuzsa, aki már korábban visszafordult, mondta, hogy a kisköcsög időközben módosított, és azt ígérte, hogy holnap busszal vagy gyalog eljutunk az everestes ponthoz. Gondolom, az hatott, hogy megkérdeztem, hogy mint guide azon kívül, hogy elbassza a programunkat, ugyan mit intéz itt. Na, de minden nap balhézni kell? Ez egy kicsit fárasztó. Sajnos ebből nem hogy borravaló nem lesz, de még minden létező utazós oldalon megírom a véleményemet. Gondolom, a kínai partnerük sem fog ennek örülni.

A sátor kben tök rendben lenne, nagyon pofás és mivel jakszarral fűtenek, nem is nagyon hideg, csak éppen akkora parasztok a helyiek is, meg  a sofőrünk és a guidunk is, hogy hangosan buliznak, zenélnek a telefonjukkal, pofáznak, miközben a Zsusza és Totyiék lefeküdtek aludni. Szóltam is nekik, de csak kicsit halkítottak, de maradt a dzsumbuj. Mivel két fickó van a sátorban, a sofőr és a guide, úgy látom, az alaptábor összes süldő lánya itt sündörög. Remélem, nem most fognak a szemem láttára összefeküdni velük.
A szállás fejenként 80 egységért  van, a teáért termoszonként 30-at kérnek (rablás), a sör 10  jüan, a kaják 25 körül. Lehúzós, de nem annyira, mint a falu, ahol megálltak zabálni, és ahol egy csésze teát akartak nekem 20 jüanért (740 Ft-ért) adni. Na, ott is hagytam őket, és hiába kiabáltak utánam, hogy sorry, sorry.

Az alaptáborban borzalmas a wc. A háziasszonyunk velem jött, mikor kérdeztem, hogy hol van, és bemutatta, hogy ő mellé pisál. Hát ekkor én is lekapcsoltam a fejlámpámat, és elintéztem a dolgot kívül.. Aztán igényem támadt kezet mosni, ekkor a sátor konyhájában egy műanyag lavorban löttyintettek nekem vizet. Hálából a gazdaasszony kapott a palmolive tusfürdőmből a kezére.


Időközben elcsendesedett a banda, mindenki vízszintesen, úgyhogy én is felfüggesztem magamat, és bebújok a paplan alá. Most derül ki, hogy 5200 m körüli magasságban milyen lesz az alvás. Good night!

7/28/2013

Money for nothing

Tibetben erős idegzet szükséges és teli zseb. Ez az a hely, ahol azért is pénzt szednek, hogy megállsz útközben lefényképezni egy gleccsert. De olyan is megesik, hogy odaáll egy szemétláda egy kőhöz birkával a kezében, és közli, hogy x jüanért lefotózható, sőt olyan arc is volt ma, aki csak úgy a kőért szedett pénzt jelmez és birka nélkül. Egyszerűen felháborító, ami itt megy. A tibetiek arra hivatkoznak, hogy a kínai korrupció miatt van minden, miközben baromira nem a kínai állam szedi ezeket a szemét pénzeket, hiszen az esetek többségében se jegyet, se blokkot nem adnak.

A kolostorokban, templomokban ki van írva, hogy fotózni tilos, amit lehet utálni, de vallási okból tilthatják. Viszont az mi, hogy a tiltó tábla mellett ott van, hogy fotó: 10 jüan, vagy 30. Mindez a 80 jüanos belépő fölött.
A legdurvább azonban a guide-unk, aki egy lusta, tehetetlen hülyegyerek, aki még agresszív is, mint ma kiderült. Az égvilágon semmit nem intéz el időre, semmiben nem segít, viszont veszélyezteti az utunkat. Az Everestre még mindig nincs meg az összes papírunk, és arra hivatkozik, hogy ez azért van, mert marha sokáig voltam az egyik kolostorban. Ha csak egy órát maradunk, ami semmire sem elég, akkor se értünk volna zárásig a 100 km-re lévő hivatalba. A papír intézéséhez nem kellünk, ezért aztán nem értem, hogy miért is kellett akkor intézni, amikor úton vagyunk, miért nem előtte.

Elkértem a főnöke számát, de azt hiszem, azoknál fogok inkább reklamálni, akiktől az utat vettük, no meg megírom minden létező utazós topicba a tapasztalatainkat. Nem lesz nekik reklám, az biztos. Az végleg talány, hogy ez a fickó mi a francot csinál azon kívül, hogy néha jelent rólunk. Guide-ként nem működik, nem mintha igényelnénk, de fel sem ajánlja, hogy magyaráz dolgokat. Pl. a Potala után hazament, és mondta, hogy a Jokjangot nézzük meg egyedül. A Sera kolostorba be se jött, a dzsip késett, mi meg álltunk a hátizsákokkal, szállásügyben 0 segítség. Tehát a fuvarért fizetünk egy vagyont. A dzsip egy elég régi szar kben.

Miután jó sokat vártunk a dzsipre, zuhogó esőben mentünk egy kben gyönyörű tóhoz, amit belépőjeggyel lehetett megnézni. Mintha azért, hogy valaki odamegy a Balaton partjára, nem a strandra, pénzt szednének. Ugyanez megismétlődött egy gleccsernél is. Akkor már a többiek ki se szálltak a kocsiból. Aztán egy állati szép folyóhoz értünk, amiért csodák csodája, nem kértek pénzt. Utána következett a kolostor csillióért, aztán pedig kereshettünk magunknak szállást. Elmondanám, hogy percek alatt találtunk nem 280-ért, ahogy a kisköcsög mondta, hanem 170-ért nagyon jót. Most lent ülök a közös helyiségben, ahol nem messze kínaiak szülinapoztak. Engem is megkínáltak a tortából. Jól esett a kedvességük ennyi bunkóság után.


Azért nem volt minden rossz ma. A folyón és a hegyeken kívül elképesztő volt a régi, tantrikus hagyományokat magán viselő, misztikus kolostor, a sztupa a rengeteg kis kápolnával, és egyáltalán a táj. Csak ne kéne aggódni a holnapi Everestre jutás miatt nemcsak a gyakori eső, hanem az idióta és lusta guidunk miatt is. Nagyon kiakadtam, mikor még neki állt feljebb, mikor kifejeztem aggodalmamat, hogy hogyan fogunk holnap az időbe beleférni, ha csak fél 11-kor indulunk. Üvöltözni kezdett, én meg jól beolvastam neki, hogy szart se csinál. De ezt már írtam, csak még mindig nagyon le vagyok akadva.

Potala

Csak röviden írok, mert alvásilag kicsit nagy a restanciám. Reggel a Potalában kezdtünk. Jó előre odamentünk, nehogy elhalasszuk a nagy nehezen foglalt időpontunkat. Kb. egy óra alatt jutottunk be. A jegyet érdekes módon fent kell venni a palotában. Buli lehet, ha valaki ott bemondja, hogy bocsi, nincs pénzem rá. A palota alján elég silány kis múzeum van, aztán irány fel a lépcsőkön és emelkedőkön felfelé. Kint lehet fotózni, de ahogy beérünk egy belső udvarba, már nem. Így hát nem is fotóztam, viszont filmeztem, amit tudtam. Meg lehet nézni a kétévenkénti mandala szertartás helyszínét, a Dalai láma személyesen használt tereinek egy részét, ahol a vendégeket fogadta, ahol audienciát adott, az olvasószobáját és ahonnan nyílt a hálószobája. Ezenkívül csak a Vörös templom látogatható a dalai láma-sírokkal és a rengeteg szoborral. Kicsi terület ez a palotából, de így is döbbenet. Az hittük, hogy lódít a guideunk, hogy egy óra alatt végig kell rohannunk az egészen, de most este olvastam a Frommersben, hogy a guidoknak egy óra múlva le kell jelentkezniük, különben fizethetnek. Ezért el is ment a gyerek és kint megvárt bennünket hogy elmondja, most hazamegy az anyukájához kajálni, mi meg menjünk nélküle a Jokhang temploba, mert akkor időlimit nélkül nézegethetünk (erről is azt hittem akkor, hogy lódítás), majd pedig hívjuk fel, hogy együtt menjünk pénzt váltani. Ő tehát haza, mi pedig a kis füstös barlangkonyhára jakcsontlevest enni és jaktejes teát inni.




Utána szétváltunk, és én bevetettem magam a Jokjang templomba, aminek már messziről látszik az aranyteteje. Minden tibeti életében egyszer ide akar zarándokolni, és nagy köröket tenni a belvárosban a templomhoz ragasztott épületegyüttes körül. Mivel mi ettől a belvárosi zarándokúttól két lépésre lakunk, gyakran végigmentünk rajta. Igaz, nem hasraereszkedve és földöncsúszva mint a tibetiek néhányan - köztük gyerekek is - hanem sétálgatva. Szerencsére ezt a templomot nem festették újjá, így az ódon belső terekben mindenféle súlyos, tantrikus ábrázolás, bizarr faragások láthatók. A templom korábbi gazdái rendesen benne voltak a tantrikus praxisban. Fel lehetett menni a tetőre is, ahonnan eszméletlen látvány nyílt a történelmi belvárosra, a zavargásokról híres főtérre, a háztetőkön figyelő biztonságiakra és naná, hogy a Potalára is. Már zárva lehettek a bankok, mire hazaértem, de kitaláltuk, hogy talán kihúzzuk pénzváltás nélkül. Később aztán Zsuzsával tökvéletlen megtaláltuk a Bank of Chinát, mikor szétkóvályogtuk magunkat. Aztán cangás riksát fogtunk, akinek természetesen kipróbáltam a gépét, szóval már elmondhatom, hogy ha csak percekre is, de voltam riksás Lhasában.


 


Zsuzsa ekkor a szállásra el, én meg tökvéletlen megint, megtaláltam a muszlim negyedet benne egy szép nagy mecsettel. Azt hittem, hogy kiszórnak, ehelyett beinvitáltak, még az istentisztelet alatt is maradhattam, igaz nem mentem be a férfiakkal teli mecsetbe, csak az udvarból szemléltem az eseményeket. Számomra mindig nagy élmény, mikor egyszerre imádkoznak sokan Allahhoz. Kifelé - újabb döbbenet - az egyik muszlim nő ajándékozott egy barackot (a gyümölcs nem olcsó errefelé). Nekem még az életben ilyen kedvesek muszlimok nem voltak. Most pedig blogolás helyett aludni kéne, mert megyünk reggel Shigatse-be, Tibet 2. legnagyobb városába, a pancsen láma székhelyére. Ma tablettel is csináltam pár rossz fotót, amelyeket a normálisakkal majd rendes internetkapcsolattal fogok megosztani. Tehát mostantól - a szállástól függően - vagy jelentkezem, vagy nem lesz internet.

7/26/2013

Itt is vannak tukkók

Vannak bizony dögivel. A tibetiek elég jelentős része imádja a pénzt, olyannyira, hogy ha ránézel egy árura, nemcsak hogy elkezd agitálni, de még csuklón is ragad és rángat, hogy vedd meg a karkötőt, láncot, fittyfenét. Már majdnem megijedtem az egyik nőtől, aki össze-vissza rángatott. Ha nem lett volna rákötözve a gyereke, akkor lehet, hogy kapott volna egy sallert vagy kokit. Nem is mentünk utána közel semelyik standhoz a kilométer hosszú bazárban.

Krákognak, köpnek állandóan. Ez persze egész keletre jellemző, ebben egyek az utált kínaiakkal. A kínaiakat utálják, viszont este, mikor kínai módra beindul az utcazene és közös tánc, a kínaiakhoz a tibetiek is beszállnak és illegnek a közös koreográfiára. Ez volt a ma esti program is a Potala előtti vagy inkább alatti téren. A másik kínai giccs, a zenés szökőkutazás is ment a téren ezerrel.
Azért persze vannak kivételek is, mint a ma megismert Norbu, akinek a neve aranyat jelent, és aki önzetlenül segített nekünk szállást keresni.

A tibetiek messze nem olyan hangosak, mint a kínaiak, ha együtt vannak.  A kínai turisnyák szinte mindenhol jelen vannak, fotózkodnak, pózolnak, alig lehet őket kikerülni. Ma este Totyival benéztünk a dorbézolós, csajozós, költő Dalai láma (mint Bhutánban a Divine madman) több száz év előtti törzshelyére, ami ma is viruló, antik vendéglő eszméletlen hangulattal és ott is a kínaiak viháncoltak. 

Tibeti időjárás

Nagyon jó idő van. Semmi hőség és pára. Nappal meleg és baromi erős napsugárzás - a napszemüveg és kalap alapfelszerelés - ahogy lemegy a nap, kissé hűvös lesz, de nem hideg. Hajnalban azért eléggé lehűl és gyakran esik, viszont napközben nem. Nagyon felhasználóbarát időjárás, az itteni nyarat otthon is elfogadnám (főképpen, hogy olvasom, milyen hőség van). A tél persze kemény, de idén kevés volt a hó. Látszott is a repülőből, hogy be vannak tottyanva a gleccserek.

Tasi delek!

Na, végre Tibetben vagyunk. Úgyis mondhatnám, megérkeztem, sziasztok, minden jót! Évtizedek óta vártam ezt a pillanatot. Nyugat-Tibetben már többször jártam, no, de Kelet-Tibet eddig nem jött össze, és most se minden. Nagyon szerettem volna vonattal érkezni, még ha két napig is tart az út, és az is feldobott, hogy Xiningen, a Dalai láma szülőhelyén keresztül. Igen ám, de pont arrafelé volt gond a természettel. A földrengésen kívül az elállni nem akaró eső tette tönkre a töltéseket, szóval jobb, hogy repültünk, még ha buktunk is rajta fejenként vagy 700 egységet.

A chengdui reptéren rögtön jól beijesztettek, hogy késik a gép és nem tudják, mennyivel. Aztán a pasas megkérdezte, és szerencsére kiderült, hogy nem jelentős, olyan háromnegyedórás a késés. A chekin-nél rögtön fel kellett mutatni a Tibet-permitet, tehát ha nem lett volna meg, már Chengduban visszafordítanak.  Aztán Totyiék zsákjaival gyűlt meg a bajunk, mert hol sprayre, hol elemekre vadásztak. Végül aztán berepültünk Tibetbe. Ha már nem sikerült az utat a földön látni, most  mindent, amit csak lehet, megnéztem felülről. Gleccserek, felhőket átszúró, a gépnek szinte a hasát karcolták a hegyek. Készültek errről szürke, jellegtelen fotók. Kaja a szecsuán airlines-on egész jó volt.  Mikor megérkeztünk, már várt a mosolygós fiatal gyerek, aki a guidunk egészen a nepáli határig. Elmondta, hogy az idegenvezetésen kívül politikai oktatást is kapott, ahogy itt mindenki, még a papok is.

Amit eddig írtam, az az első napi élmények hatása alatt történt, a mai események között azért voltak horrorisztikus elemek. A mosolygós guide mint kiderült, egy elég nyomi gyerek, nagyjából semmit nem tud elintézni. Kicsit jobb utazásszervező lennék nála, attól tartok. Reggel jött értünk, hogy jegyet bookoljunk a Potalába, ahova limitálják a belépést. Nem nagyon értem, hogy miért nekünk, a csilliót fizető utasoknak kell ezer órát sorban állni, de ami a leggázabb volt, hogy a 7 óra nyilvánvalóan késő volt. Akik biztonsággal bejuthattak, azok sokkal korábban sorba álltak. A mi guidunknak, aki semmiféle ilyen tevékenységet nem végez, tán már előbb be kellett volna állni, de legalábbis szólni, hogy korábban menjünk ki. Nem sokkal utánunk már senkinek nem lett jegye holnapra. Holnapután pedig nekünk már tovább kell állni. Na ezzel a horrorral ment el vagy 3 óra utána további 2 szállásfoglalással, mert láttuk, hogy ez a fickó nem fog segíteni, sőt. Viszont találtunk a szállásunkon egy eszméletlenül tájékozott, értelmes, angolul beszélő csávót, aki segített az lp-ben talált címeket felhívni, egyet ő is tudott, és így elég olcsón, szobánként 120-ért és a másik helyen reggelivel 200-ért bookoltunk szállásokat. Mikor visszajött a guidunk, csodálkozott is (kapja be).

Na, de inkább Lhasáról. Ilyen mesebeli gyönyörű belvárost még soha életemben nem láttam. Mondjuk nekem a tibeti építészet amúgy is a csúcs. Mikor beértünk a városba, megpillantani a Potalát, hát arra nincsenek szavak (de képek lesznek). A belváros pedig a régi épületeivel és templomaival egy csoda. A történelmi belváros kellős közepén lakunk, egy ilyen csodaházikóban. Reggel én nyitottam a hatalmas farekeszekkel záródó bejárati ajtót, ami olyan, mint egy kolostor ajtaja. A szobánk egyszerű, de van benne régi tibeti faragott szekrény, az ágy marha kemény de tiszta az ágynemű, az ablakon tibeti hímzett függöny, szóval jó. kis belső kertünk is van, padokkal, növényekkel, wifivel, most innen írok. Az ajtónk nem zárható, de a tulajok vigyáznak a cuccunkra. Nem messze van a katonai checkpoint szkennelővel, szóval a zavargásokról, szerzetes-önégetésekről híres, történelmi belvárosban lakunk. Eleinte érdeklődtek a katonák, hogy késő este hova-hova, de most már szerintem tudják, hogy hazajövök éppen. És én ide tényleg hazajöttem. Ha lehetne, maradnék még, annyira döbbenet szép minden. Nekem magassági betegségem sincs, sohasem volt, mindent ehetek, még a jaktejes tea se csinált semmit, a Potala tövében lévő kis füstös, helyiek által látogatott barlangkonyhában főtt jakhúsleves is simán lecsúszott, főképpen a finom vastag tészta. Később a többiek is ettek ott, mondjuk először kicsit lepadlóztak a füsttől és a legyektől. Lehet, hogy írtam már, itt nincs szúnyog, tehát malária, dengue kizárva.

A Potala uralja a várost. Sokfelől látszik a monumentális épületegyüttes, amit egyszerűen nem lehet nem hosszan nézni. A palotával szemben provokatív kínai zene ordít, a háta mögött az 5. Dalai láma idejében épített park tóval, de most kínai parkra átépítve. A Potala alatt oda nem illő üzletsor nagy kínai és kis tibeti felirattal, szóval érthető, hogy a helyi lakosok állandóan frusztráltak, és kitennék a kínaiakat, vagy ahogy itt mondják, hanokat. Azt is értem, amit Chengduban hallottunk, hogy este a templomtéren néha kapnak a kínaiak. Iszonyat sok van belőlük, hangosak, szájbafotózzák a helyieket, akik ezt valamiért nem nagyon kedvelik. A belváros, ahol lakunk, egyben zarándokhely is, mert ezeken az utcákon járják körbe a templomot, sokszor hasrafekve a jellemző tibeti imasanyargatással.

A Potalával szemben provokatív kínai zene üvölt, Zsuzsa ezért fogja be a fülét.

Ma megnéztük a híres Sera kolostort is, ahol a vitatkozó szerzetesek vannak (otthonról lesz videó is feltöltve, csak türelem). Erre is csak a tőlem nem megszokott jelzőket tudom mondani. Az egyik szerzetesnek viszont beszóltam, mert nyilván mikor én voltam már a milliomodik, aki megnézte a nagy Buddhát, beszólt és mutogatott, hogy out. Mire én odamentem hozzá, és kérdeztem, hogy ezt nekem mondta, na, ekkor behúzta fülét-farkát, én meg tájékoztattam arról, hogy ha a pénzem kell (50 jüan a belépő), akkor tessék elviselni, hogy bejövök abba  a pár helyiségbe, amit nyitva méltóztatnak tartani. Szerintem nem értett mindent, de a hanghordozásból levette, hogy nem lájkoltam az attrakcióját, és tán ijesztő is voltam kicsinykét. Az a lényeg, hogy visszavonulót fújt a srác. Már attól is kiakadtam, hogy kiírták a főépületben, hogy fotózni tilos, de aki mégis fotózik, 30 jüant fizet. Most akkor lehet, vagy nem lehet? Ha ez vallási okból nem lehetséges, akkor miért lehet 30 jüanért. Naná, hogy fotóztam, sőt videóztam is, persze pluszpénzfizetés nélkül.


Meg kell hagyni, ez egy money for nothing ország. Imádnak a semmiért pénzt szedni, mint ahogy azt a méregdrága túránk is igazolja. A 2883 jüanban csak az utazás és a guide (aki nem gájdol) van benne. Kérdeztem, hogy feladata-e rólunk jelenteni. Azt válaszolta, hogy nem, de meg szokták kérdezni, hogy miket mondanak a turisnyák. Megfigyeltem, hogy rendszeresen jelent a főnökének. Mondtam neki, hogy én is blogolok, mindent megírok, ami itt történik, és jó sokan olvassák. Nem láttam a kitörő örömöt az arcán, hehe. Nem akartam direkt szadizni, de valamivel csak motiválni kell, hogy tán kicsit dolgozzon is. Félek, hogy nem leszek különösebben eredményes e tekintetben.

7/24/2013

Permit, repjegy megvan, reméljük, már nincs akadálya a tibeti kalandnak

Ma chengduztunk egyet, miután befoglaltuk a repjegyeket Lhasába. Holnap (itt már ma) 12:40-kor indulunk. Estig lehetett aggódni, hogy megjön-e Tibetből a permitünk, de este fél.10 felé a szobánkba hozta fel az ügyintéző csaj, aki annyira örült neki, hogy még meg is ölelgetett bennünket. Tök aranyos volt. Ő volt az összes közül a legértelmesebb és marha jól beszél angolul, ami szintén nem hátrány egy olyan országban, ahol a legegyszerűbb szavak és mutogatások sem szoktak működni.

A szállásunkon kben mindenki jól beszél angolul, ez tényleg egy kiváló backpacker szállás, minden van benne, mi szem-szájnak ingere. A kertben még kis patakocska és pihenők is vannak, külön olvasószoba rengeteg könyvvel, köznek felajánlott ruhatár, ingyenes dvd-kölcsönző, szárító, hűtő, egy baromi jó étterem és bár, ahol nem nyálzene megy, nem rohadalom erős ételt adnak, hanem ehetőt, üzenőfal és rengeteg kifüggesztett infó a falon és sok sokat tapasztalt, érdekes utazó. Sokkal érdekesebb és informatívabb hely, mint egy drága szálloda. A nettel azért van gond, a wifi olykor elszáll, a szobában nincs is. Viszont a kertben van, most is innen írok.

Ma megnéztünk egy nagy csanbuddhista kolostort. A szerzetesek szerelésén kívül más nem utalt a csanra, mi több, itt aztán minden volt, konfuciánus kőtáblák, csongkapás és egyéb tibeti buddhista templomocskák, de taoista elemek is. Ez azonban így van rendjén.  Találtunk a kertben egy nagy teázót is tele helyiekkel és ingyen jázminteával, amit állandóan feltöltögettek, így a harmadik csésze tea már egész iható volt, nem olyan erős és keserű, mint az első adag. A helyiek körbeültek bennünket és láthatóan élvezték a diskurálást a nagyorrúakkal (állítólag így hívják az ejrópaiakat).
Utána ettünk egy sült kacsacombot és hozzá mekis krumplit a csípőskaja-kikerülés jegyében. Totyiék tolják a csípőset. Mi is meg tudjuk enni a Zsuzsával, de alapvetően nem szeretjük (én konkrétan utálom).

Ja, és hát minden esetben közel egy óra a pénzváltás. Elképesztő, hogy mit összeadminisztrálnak.
Délután ill. kora este elhúztunk az itteni peoples parkba, az emberek parkjába, amit az emberek tényleg használnak is. Reggel és este megy a thaichi, a furatornászás, pizsibensétálás és a traccspartik. Ma sokáig néztük a thaichizőket, mert állati jókat láttunk, nagyon profin, összehangoltan mozogtak. Ilyenkor látja az ember a döbbenet ellentéteket, esztétika, filozófia, harmónia és fennköltség az egyik oldalon és a legsúlyosabb tahóság, idiotizmus a másik oldalon. Előfordulhat, hogy mindez egy azonos egyeden belül. Ki érti? De itt ennek a kérdésnek nincs értelme.

A pályaudvari tök fölösleges várakozásunk alatt láttunk tibetieket. Kicsit mások, mint a nyugat-tibetiek, keményebb arcvonások és valami hihetetlen kosz jellemzi őket. Mintha még a magzatmáz is rajtuk lenne. A gyerekek orrából vastagon folyt a takony, A feltúrt, hótmocskos póló alatt szopott a csecsemő, akit aztán az anyja egy földmocskos ronggyal a hátára szerelt és úgy indult vele útnak. Kíváncsian nézek a tibeti út elé.


Apropó, kosz. A csan kolostorban láttuk a szerzetesek lakhelyét. Hát elég basic és retkes. Mikor közelmentem, kissé megtántorodtam a kiáramló bűztől. Az embereknek is jó punnyadt szaguk volt. El is szégyelltem magam, hogy ki voltam akadva a beszottyant hálópólóm miatt (azért kimostam, hogy legyen korrekt, mert ki tudja, milyen körülmények lesznek Tibetben, ahonnan remélhetőleg legközelebb jelentkezem, ha lesz necc). A fotóküldés egyelőre reménytelen és a blogbejegyzéseket se látom egészen Nepálig. Azért tessék csak írni, mert utána elolvasom őket.

7/23/2013

Földrengés és eső miatt Tibet függőben

Senkinek nem kívánom a mai napunkat. Indultunk volna Tibetbe, először minden ok volt. Az állomáson félrevontak bennünket az egyenruhások. Na, gondoltam, most szedik majd le egyenként a körmeimet valamilyen beszólásomért. Kellett nekem előző nap a bárban mindenféléről dumálni olyan társaságban, ahol kínaiak is voltak. De nem ez volt a gond. Nagy nehezen elmagyarázták, hogy előző nap meg aznap is nagy esők voltak, ezért késni fog a vonat. Csak éppen azt nem mondták, hogy mennyit. Nem volt valami jó érzés látni a vonatindulás mellett a vonalat és a kínai szöveget. Na szóval vártunk vagy öt óra hosszat. Az azért fura volt, hogy alig pár embernek volt olyan jegye, mint nekünk. Edda látott olyan helyiséget, ahova láthatóan aludni terelték az embereket, és akkor még nem is láttuk a tömeget az állomás előtt, akik már ott campingeztek.

Meguntam a dolgot és főleg, hogy senki sem mond semmi érthetőt, és elindultam valami illetékes elvtársat keresni. Nagyon nagy mázlim volt, mert a főnöki pulthoz odahívtak egy manust, aki értelmes is volt, angolul is beszélt és nagyon segítőkész volt. Elmagyarázta, hogy Gansu tartományban a 6.5-ös földrengés miatt, meg a marha nagy esőzések miatt nem indul a vonatunk, de a Xinongből Lhasába induló sem, és egyáltalán nem biztos, hogy holnapra változik a helyzet. Azt ajánlotta, hogy repüljünk inkább, és cancelezzük a vonatjegyet. Azt is elmondta, hogy a neten vett jegyet azzal a hitelkártyával lehet cancelezni, amivel nekünk az utazásszervezőnk vette (mi nem tehettük meg, mivel Tibetbe csak szervezetten lehet utazni). Segített felhívni a volt ill. éppen ismét mostani szállásunkat, akik azonnal kocsit küldtek értünk.

Az azért nem nagyon klassz, hogy indulás előtt nem kérdeztek utána, hogy Xininget érinti-e a földrengés és a brutál esőzés. Szerintem illett volna. A csaj eliszkolt a jegyeinkkel, majd jött vissza hamar azzal, hogy nem lehet ezt visszaváltani, mert nem törölték a járatot, csak kicsit késik a vonat. Egy vagy két napot vagy többet ugyan már. Na erre kicsit felemeltem a hangomat, hogy ne szórakozzon, ezzel az egész programunk csúszik és vannak még repjegyeink, nem tudunk napokat várni. De neki ezt mondták. Mondtam, hogy nekem meg nem ezt, és most menjünk vissza az én emberemhez. A bejáratnál le akartak koptatni, gondolom az a nő, akivel a megmentésünkre küldött csaj beszélt, de én keménykedtem, hogy bemegyek és beszélek a főnökkel. Így is lett. Mutattam a főnöki pultnál, hogy a szemüveges csávót hívják. Jött is, és elmagyarázta a csajnak, hogy hogyan kell cancelezni. Na, sikerült is, és most meg az a problematika, hogy volna ugyan repjegy, persze a vonatjegynél jóval drágábban, de a reptérre vinnünk kell egy eredeti új Tibet-permitet. Ez már el is készült Lhasában, csak kéne fogni nekik egy utast, aki éppen ide repül, hogy magunkkal tudjuk vinni az engedélyt, ami nélkül nem engednek be Lhasába.

Holnap reggelre talán kiderül, hogy úton van-e a permit, és ha az akció sikeres, akkor csak két dolgot veszítünk, pénzt (ez a kisebbik baj) és azt, hogy vonattal menjünk Tibetbe. Nagyon szerettem volna, de ez már úgy néz ki, hogy végleg meghiúsult. Szóval, Tibet drága, macerás és kockázatos. Ezt előtte is tudtam, de most a bőrünkön is érezzük, hogy ez bizony így van. Csak remélni merem, hogy nem tör ki zavargás, mert akkor is nyekk az útnak, meg az ún. érzékeny dátumokon (ilyen volt nemrég a Dalai láma szülinapja). Ja, és ahol átszálltunk volna, Xining a szülőhelye, azt se láthatjuk, pedig 10 óránk lett volna ott. Ha nem találom a pályaudvaron a szemüveges tisztet, tán még most is ott rostokolunk. Még rosszabb lett volna, ha eljutunk Xiningig, és ottrekedünk. Itt Chengduban mégis többet tudunk intézni, mivel most ott vagyunk, ahol az utunkat intézték, és szállásilag ez egy jó hely. De mennyivel szívesebben zötykölődnék a vonaton persze földrengés és özönvíz nélkül. Kéretik drukkolni, hogy jussunk el Lhasába, Tibet fővárosába!

Jó és rossz dolgok Kínában

Egy kis összegzés....

Jó, hogy
- a normális emberek (értsd: nem kupecek) tök segítőkészek és általában nem nyomulósak,
- tisztaság van általában,
- gyönyörűek a kertek és a régi épületek (általában),
- nagyon olcsó és jó a tömegközlekedés, beleértve helyközi közlekedést is,
- nem kell fosni az árfolyam miatt, mindenütt egységesen váltanak valutát,
- elég jó a kaja, kivéve, ha csíp,
- más nem jut eszembe.

Rossz, hogy
- aki nem mezei ember, hanem ügynökféle, az nyomul, erőszakos, hangos, agresszív,
- az utóbbi jelzők egyébként is eléggé jellemzőek a populációra,
- mindenki krákog és köp leginkább reggel, délben és este, mintha csak az egész népességnek rohadna a tüdeje, ugyanez, igaz, és az a tüdőrák maga,
- semmit, konkrétan egy mukkot se tud angolul az itt élők többsége, elemi szavakat nem értenek meg. Legutóbb a Mao se ment, Mao szobor közelében, de még a karlendítés utánzásával sem, a taxis nem érti, ha azt kérjük, hogy a buszpályaudvarra vigyen bennünket,
- jelölik a szálláson a hideg- és meleg víz csapját, csak éppen fordítva,
- borzalmas nylonruhákban járnak, a legtöbb igencsak szar munka,
- ordítva beszélnek földön, vízen, levegőben,
- nem állnak sorba, pedig tanítják nekik,

- nem tudnak vezetni, és nem tartják be az elemi közlekedési szabályokat.

Utolsó kínai napunk

Holnaptól kezdődik a tibeti kaland, és  hát Tibet bármennyire is elkínaisodott, akkor is egy más kultúra. Ezzel a kavalkáddal, amivel itt lehet szembesülni, többé nem találkozunk utunk során. Reggel zuhogott az eső, aztán meg bénáztam kicsit a lhasai szállásfoglalással, de végül feladtam, majd találunk ott.

Megismerkedtünk Kevinnel, aki eddigi utunkat intézte, egy fiatal gyerek, aki azzal borzolta idegeinket, hogy bejött az étterembe, ahol testes angol reggelinket fogyasztottuk, hogy fél 11 van, és indulás. A Zsuzsával majd összeszartuk magunkat, mert mi úgy tudtuk, hogy holnap utazunk, és persze így is van, de azért egy pillanatra megállt bennünk az ütő. Aztán Kevin mindenfélét intézett nekünk, programot meg minivant ami kivisz az állomásra. Mi végül belvárosi programoknál maradtunk, mert pénzt is kellett váltani, ami itt egy örökkévalóságig tart. Eleve vagy egy órán át vizslatják az útlevelünket, a franc tudja, mit néznek annyira benne, aztán rácsodálkozott az ürge a Zsuzsa nevére, hogy az nem angol, vagy mi volt a baja vele, iszonyat papírmunka után aztán meglett a pénz, és mentünk az egyik legnagyobb kolostorba, ahol éppen puja készült.

Mint kiderült, hiába vártuk volna meg, nem engedték meg, hogy mezei halandó végignézze! De mi még előtte elvesztettük egymást. Nem is értem, hogy lehetett, mert marha sokáig vártam a bejáratnál, tettem egy kört a kajáldáknál és megint vissza, de semmi. Ekkor arra következtetésre jutottam, hogy jól itt lettem hagyva, és úgy döntöttem, hogy akkor bepróbálkozom a híres taoista templomegyüttessel, a Green Ram temple-lel. Találtam metrómegállót meg egy készséges lányt, aki elkísért, és baromi szép negyeden keresztül odaértem a templomhoz úgy, hogy még nyitva is volt. Eszméletlen harmónia és ugyan néhol giccses ábrázolások, összességében azonban mégis döbbenet szép az egész. A taoista papok nagyon történelmien néznek ki, ez is emeli az összhatást.

Utána hosszas bóklászás után értem a Tu Fu nevével védjegyzett területhez. Persze a múzeum már zárva volt, thaichiztek előtte a téren, de az óriáspark kis heggyel és tóval nyitva volt, és rengetegen sétáltak, tornásztak, thaichiztek, meg a rosseb tudja mit csináltak benne. Felvettem erről egy csomó anyagot, akit érdekel, kikupálódhat belőle. A táncoló nők között mozgott átszellemülten egy öregúr is, akit közelebbről is vettem egy kicsit. Valahogy a kifinomult kínai kultúrát testesítette meg számomra, amit tényleg nehéz itt hagyni. Nagy nehezen találtam a helyiek segítségével buszt, ami visszavitt a centrumba, de mint kiderült, csak a közelébe. Nem is látszott a tér, amikor szóltak a buszon, hogy itt kellett volna leszállni, de aztán szóltak a sofőrnek, hogy nyissa ki az ajtót. Ki is nyitotta, és én meg protekcióval mehettem egy motor alá. Ugyanis a járda és a megálló között rohangálnak ezerrel a motorok, mit sem törődve kresszel, emberélettel, vagy akármivel is.


Na, végül megtaláltam a főteret, ahonnan már tudtam a szállásra közlekedő buszt. Mint kiderült, az előző buszon, amit pont lekéstem, ment a Zsuzsa, látott is, csak én meg richtig nem néztem az utasokat. Na, mindegy, végül a szállásunk felé vezető úton találkoztunk, így teljes volt az öröm Azóta se tudom, hogy tudtunk egymástól ennyire elkeveredni.

7/22/2013

Ködös, misztikus szent hegy

Tegnap kis röpke bevezetés volt a leshani óriásbuddha meglátogatása. Ma Emei Shanban jártunk, ahol ha nem mentünk fel vagy ezer lépcsőn, akkor egyen se. Először bíztunk abban,  hogy felszteppelünk a csúcsra, de be kellett látnunk, hogy nem lett volna rá időnk. Ezért visszalépcsőztünk a buszig, ahol a többiek fel is adták, így egyedül mentem fel a siklóval, és nagyon nem bántam meg. A 3000 m-es hegy teteje mikor felértem tök tiszta volt, semmi eső és pára mint lejjebb, na aztán kisvártatva jöttek a tejfehér páraáramlatok és pillanatok alatt minden fehér lett. Azért mentem tovább és végül láttam a bronz, ezüst és aranytemplomot sok tibeti zarándokkal. Megvolt a nagy Buddha is elefánton ülve, mindannyian talpig aranyban. Nem a szobrok és az épületek voltak különlegesek, hanem a táj. Nagyon örülök, hogy jártam ott.

Emei Shan, a szent hegy, 1.

Emei Shan, a szent hegy, 2.

Aztán lefelé hozzánk csapódott egy kedves leshani család, akiknek a süldő lánya nagyon akart angolul beszélni, csak nem igen tudott. Így aztán kb 100-szor megkérdezte, hogy akkor én most honnan is jöttem, hova megyek. Ok, tehát Magyarországról, és Chengdu, ahova megyek. Akkor honnan is jövök? Na kb így ment ez. Kicsit már vártam, hogy elbúcsúzzunk. Iszonyat sokat kellett lépcsőzni a cablecartól a buszig és a busz is több mint egy órát jött, szóval már elképzeltem, hogy lent a kisvárosban alszom egy dormitoriban és másnap jövök vissza, de végül egy órával az utolsó chengdui busz előtt leértem. Gyorsan megnéztem, ami még elérhető volt a kisvárosban, és konstatáltam azt, amit már a buszon is sejtettem, hogy az Emei hegy alsó része, ahol a vízesések és melegvizű források vannak, a legszebb és nem a hegy felső szakasza. Na, ok, azt is látni kellett, de legközelebb a városkából gyalog mennék fel egy túraútvonalon.

Emei Shan, a szent hegy, 3.

Kb. 2 órát zötykölődtünk vissza Chengduba, ahol tök ismeretlen helyen rakott ki a busz. Egy helyi erő angolul felajánlotta segítségét, és ezt olyan mértékben adta elő, ami már már kínos volt. Vagy négyszer telefonált a lányának, hogy akkor a 28- as busz jó-e. Mi tudtuk, hogy jó, de ő azért meggyőződött erről a sofőrtől is, jött velünk és bekísért bennünket a hostelbe. Már azt hittem, hogy a szobába is bejön. De szerencsére elbúcsúzott a kapuban és mi elégedetten mehettünk a hostel éttermébe megenni NEM CSÍPŐS vacsoránkat. Én még ott maradtam blogot írni és szállást foglalni Kathmanduba, mikor egyszer csak a hátam mögött magyar szavakat hallottam. Kiderült, hogy egy belga lány emlékezett vissza nyíregyházi, gyerekkori élményeire, és azt ecsetelte éppen a meglehetősen multikulti  társaságnak, hogy milyen fantasztikus élményei voltak ott. Egy sereg szóra emlékezett, tök érdekes volt rajta keresztül látni Magyarországot. Izraeli, angol, kínai, belga társaság jött össze és jól megvitattuk a világ dolgait, na meg egymás utazási tapasztalatait. Éjjel kettő lett, mire feljöttem fürödni és mosni.