Mindig a gumiúton...

Mindig a gumiúton... mondogattuk ma Ózékat kicsit átköltve. Késõn keltem, mert éreztem a sok nemalvástól egy kis lebegést. Ez nálam a hullafáradtságnak az utolsóelõtti fokozata. Ezután már olyan állapot jön, amikor minden mindegy, és ezt azért nem akartam elérni. Meg különben is, Gábor nem támogatta a falusi projektemet, hogy ugorjunk el Rizébe, ami csak 70 km-re van, teaföldeket és színesruhás népcsoportot nézni. "Nem megyünk a parasztokhoz, mert nem vagyok kiváncsi a kefirkészítés titkaira, mikor itt van ez a mozgalmas metropolisz, tele érdekes utcákkal." Ok. akkor maradt mára Trabzon, amit nagyjából hosszában bejártunk, csak külsõ lakótelepek maradtak ki. A fõlátványossághoz, a 13. században épült Aya Sophiához az egyik fõutcai patikus legnagyobb elképedésére gyalog mentünk. Tõle kérdeztük meg, hogy a jó úton megyünk-e. Igen, csak, és az óráján 45 percet mutatott, szóval, hogy eddig tart az út. Dehát, mi kiváncsiak voltunk az óvárosra, meg egyáltalán a városra, nemá, hogy úgy menjünk el, hogy csak a fõteret, két bevásárlóutcát, a nem túl érdekes bazárt, és a tengerparton a király Ganita kávéházat, vagy inkább teaházat lássuk. Nem bántuk meg a baktatást. Láttuk az itt egyátalán nem reklámozott Szulejmán szultán szülõházát vagy annak hûlt helyét és egy orbitális nagy parkot felülrõl. Nagy magasságok vannak errefelé az utcák között, mert innen indul az a hegylánc, aminek a le

gmagasabb hegycsúcsa 4000 m körül van. Kb. egy óra múlva megláttuk a kis dombra épült szép kis bizánci templomot, ami naná, hogy át van alakítva mecsetté. Nagyon szép freskókat lehetne itt látni, ha pl. belül, a kupolát és az oldalfalakat nem vonták volna be textillel, mert ugye, az emberábrázolás nem OK. A bejáratot ketté osztották, egyik felén szõnyeg és ott mehetnek be az imádkozó igazhitûek, a másik fele köves, és ott cipõben baktathatnak a kordon mögött a gyaur turisnyák. Kívül, és két kápolnaszerû részben lehetett látni freskókat, meg pár résen át azt is, hogy a mennyezeten is gyõnyörû lehet, de azt csak alig. Így nem láthattuk Kalil és Habil esetét, az elsõ gyilkosságot, ahogy az ismertetôben írták (Káin és Ábel nevû szereplõkre kell gondolni). Az egyik õr nagyon kedvesen kifaggatott bennünket, hogy kifélék vagyunk. Õ mérnök eredetileg, mondá, és annyira belejött a beszélgetésbe, hogy mikor kimentünk, jött utánunk, bemutatta nekünk az utcán éppen arra közlekedõ volt tanárát és az iskolája épületét. Végezetül két üveg vizet is kaptunk tõle ramazani ajándékképpen. Csak igyuk meg, ránk nem vonatkozik a Ramazan, mondta. Amûgy a belvároson kívül nem nagyon voltak nyitva teázók, Ahol néhány széket és asztalt kint hagytak, ott azért elücsörögtek, cigiztek és dumáltak, de nono evés-ivás. A rövid kulturprogram után lehúztunk a tengerpartra, és ott szembesültünk azzal, hogy itt elképesztõen ad a városvezetés a fittségre, mert nem egy, hanem két hosszû, autogumidarából préselt burkokatos futópálya van, végig a parton. Az egyik 3800 m, a másik 1880 m hosszú. Na, ezeken baktattunk vissza kedvenc helyünkig, a Ganita mûvészteázóhoz vagy kávéházhoz, ahol a belsõ asztalokon az úri közönség kockázik. Most éppen nem voltak ott, de lefotóztam az odakészített kellékeket. Estefelé bemásztunk a belvárosba, és az itteniek dhal batját, a baromi finom köftét ettük egyszerre az egész várossal. Itt úgy látszik, mindent egyszerre csinálnak, még a pincér is akkor eszik, mikor a vendégek. Fel-felugrál kiszolgálni, aztán kajál tovább, ugyanazt, amit a többiek. Legalább nem kellett tanakodni, hogy mit rendeljünk. Mikor mentünk kajáldát keresni, kedvenc fõtéri kiülõs helyünk úgy nézett ki, hogy zárva van. Mire visszamentünk, már alig találtunk helyet. Most is itt ülünk, teánkat megittuk, fél 11 van, de nagy a forgalom, láthatóan nem divat itt alvàssal elszúrni a drága idôt. Nagyon el kezdett szakadni az esô, úgyhogy még várunk kicsit, aztán remélhetõleg találunk dolmuszt, hogy hazaugorjunk, mert korán reggel megyünk a reptérre, hogy a Turkish airlines elrepítsen bennünket következô bázisunkra, Ankarába. Trabzont minden gyerekesnek tudjuk ajánjani: baromi jó klíma, rengeteg szuperklassz játszótér, tengeparti vidámpark kisvazúttal, óriáskerékkel, nagyhintával, vicces árusok, állítólag a strand is jó, de.oda utazni kell, és.tele kedves, becsületes, nemlehúzós helyi erôvel. Szerintem a.hegyek is.állati klasszak lehetnek, eltrekkingelnék itt, na meg innen indulnak buszok Grúziába és.Iránba is. Kell ennél több? (Kell. El kell ezekre a helyekre is utazni.) Ja, és amirõl az Lp ír, hogy a város tele lenne natasákkal (orosz prostituáltakkal), az nincs, vagy csak nagyon lokalizált, és mi nem találtuk meg a telepüket, igaz annyira nem is keredtük.

Trabzon nem porfészek

Trabzon nem porfészek, hanem igen nagy város. Ezt állapítottuk meg, mikor visszatértünk. Kimentünk a tengerpartra, és kapásból megtaláltuk a legfestõibb helyet a Ganita nevû sziklánál. Ez állítólag a mûvészek kávéháza, vagy inkább kerthelyisége, de nem tûnt túlságosan mûvészesnek a társaság, inkább kockázó bácsiknak, kendôs csajok és turisnyák is szórványban elôfordultak. Az üreges nagy barna szikla festõi, amirõl akávézó és az egész öböl a nevét kapta. Mellette van tán a világ legszebb fekvésû játszótere kanyarcsúzdákkal, arccal a nyílt tenger felé. Mármint a gyerek, ha éppen csúszni készül. 1880 méteres, kiváló, gumiburkolatos futópálya is kígyózik a part mellett, meg olyan tornacuccokat is felszereltek, mint amilyenet Kínában lehet látni. A tengerezés mellett megtaláltuk a bazárt is és egy jó kisvendéglõt, ahol ramazan ide vagy oda, rendesen beabrakoltunk, Gábor valami húsos levest és darált húsos-krumplis kaját evett, olyat, mint én, de én még rátoltam kedvencemet, a sült rizspudingot. Sétálóutcáztunk, meg a tegnapi helyen rúgtunk ki ismét a hámból két limonádéval. A pincér már ismerõskénk kezelt bennünket, ez is.mutatja, hogy milyen hamar domeszikálódtunk a ramazanos Törökországban. A pincérnek nyilván fel lesz írva Allahnál, hogy két gyaurt megnevelt. Gyalog mentünk haza, közben megállunk nézelõdni, de így se volt több fél óránál, ill. a Gábornak lehet, hogy egy örökkévalóságig tartott, mert elég magasan kellett menni, mellettünk végig vagy 10 méteres mélység. Persze korlát volt, de a Gábor attól még tud rettegni, mivel nem kicsit tériszonyos. Most már vastagon éjszaka van, de olyan zaj jön be a nyitott ablakon, mint Pécsen nappal a Rákóczi útról. Hiába, ez, ahogy az Lp is írja, egy busy, busy város.

Sümela

Reggel gyors teázáz, ayranozás és mosás után ergyázrunk dolmust fogni. Hamarmentés fejenként 4 egységértelröpítettek bennünket a kis hegyi, vagy inkább völgyi faluba, Macskába.Innen viszont bedrágultunk, mert egészen a felsõ parkolóig vitettük magunkat taxival (60líra hin und zurück) és még 300 m gyalog a hegyi lépcsõkõn festõi, óriás fenyõk között. Ködös, ezõs idõ volt a hegyen, minden misztikus ködpárában, így nem is tudtuk megcsinálni a kolostor függõleges, sziklafalba vájt falairól a szokványfotót. Késõbb aztán elállt néha az ezõ, de a pára és a ködjött-ment, de inkább jött. Mondtuk a taxisnak, hogy ha mezei emberek 1 óra alatt nézik, akkor 2 alatt,és ígyis volt. A sofõr máf felhött értünm.Lehet,hogy azt hitte, hogy meglépünk vagy eltévedtünk. Sümela nagyon, nagyonszép még így romjaiban is. Hangulatában Emei shan-ra, a szecsuáni zaràndokhegyre hajazik, de valahogy így képzelem el Grúzia hegyikolostorait, amelyeket csak a Pirosmaniról szóló filmben láttam. Mikor közelebb mentünk a kolostorhoz, megértettem, hogy miért írja az Lp, hogy a hülyeség évszázadokon és nemzeteken felülálló dolog. A sziklába vájt templom külsõ falán a gyönyörû freskòkon a fejek levakarva, és telefirkálva. 1800-as évekbõl is vannak itt tagek. Mondhatnánk, hogy halál rájuk, de tartok tõle, hogy ez már a legtöbb firkász ezetében bekövetkezett, mert az új alkotások megszületését rendõrök hátráltatják, szerencsére. Feliratok figyrlmeztetnek, hogy eszméletlenül megbüntetnek, ha bepróbálkozol egy kis emlékkarccal. Sümelában nemtudtuk megállni, hogy ne vegyünk egy képeskönyvet, ami millométerenkénk mutatja a kolostor összes freskóját. Ja. elhatároztam, hogy ìrok árakat: a belépõ 15 líra koponyánként, kártyával is lehet fizetni. Most már visszadolmusoztunk Trabzonba, és a Fekete tenger partján ülünk teázva (néhány pogánnyal együtt ezt a kilengést megengedtük magunknak). Amúgy tényleg nemesznek és általában nem is isznak a helyiek. Beülnek a helyekre, de csak dumálnak vagy valami kockajátékot játszanak. A backgammon megy, meg valami tök ismeretlen, dominószerû másik. Ezt azért el kéne tanulni, hogy már délutnis tele a tér ejtôzõkkel, kiülnek a munkaképes,felnõtt pasasok kockázni, nem ám Zorbántestvér közmunkaalapú társadalmában senyvednem. A ramazant leszámítva, a törökök tudnak élni. Itt keleten azért mégiscsak élõ projekt a ramazan, és általában az iszlám minden szokása. A taxisunk is megkért bennünket, hogy várjunk már kicsit, mert beugrott a mecsetbe gyorsan ledobni egy imát. Nem is eszünk, nyilvánosan. Egy kis banánt és müzlit toltunk a kolstorból lejövet az erdôben. Vizet azért hllyel-közzel látunk iszogatni, így mi is ráhúzunk olykor a pillepalackra. Szerencsére a városban sincs nagy meleg, most éppen abszolute nincs. hûvös szél kezdett fújni, kicsit esõre áll, de nem vészesen. Na, abbafejezem, meet indulunk a piacra, azon belül az orosz bazárba is. Próbálkozom néhány képfeltöltéssel.Ezeknél sokkal jobbakat csináltam. csak most a tabbal gyártottak felrakàsa egyszerûbbnek tûnik. Remélem, mi nem Ukrajna fölött repülünk át, és megússzuk a hazarepülést, aztán utána tolok még fel rendes fotókat is. A maláj gép katasztrófájáról készült képek rendesen sokkoltak. Hát, nem megy a fotófelrakás, viszont a facebookra igen, tehát addig is vagy nálam, vagy a Gábornál lesz fenn pár kép.

Az absztinens, jóságos manók városa

Nyilván ezt mondaná rájuk Sanci, az unokám, aki amúgy nagy manómegfigyelõ, ti. többször látta, hogy a lakásukban manók csinálnak rumlit, meg õk kavarják el a dolgokat. Visszatérve Trabzonra, a Fekete tenger iiteni fõvárosára, nagyon helyes kis városka olyan fõtérrel, ahol éjszaka kint van a város apraja-nagyja és állati jó a hangulat. Mikor megérkeztünk, már feltûnt, hogy nem lógnak fürtökben a nyakunkon mindenféle rablók. Fogtam egy taxit, és rögtön mondta a tag, hogy taximéterrel megy a buli, töl olcsón bevitt, láthatóan megtiszteltetésnek vette, hogy idejövünk megnézni a városát. Egy apartmant béreltem, nappalival, konyarészleggel, minden felszereléssel, szóval, akár fôzhetnék is, de nem teszem, kár ilyesmivel elszarni az idõt. De teát azért persze összedobunk (mindjárt indulunk Macskába, úgyhogy igyekezni is kell). Viszonylagos tisztaság van, semmi se büdös, töl rendesnek néz ki a hely, de a penész azért a fürdõszobában a fugáknál ott figyel. Ahogy megérkeztünk, azonnal Dolmussal (kisbusszal) a centrumba indultunk, mert vizünk nem volt, és ki voltunk száradva, mint a Góbi sivatag. A fõtéren baromi sok nagysátor és ott vigad a nép, de körülötte a padokon, házak elõtt hokedliken ücsörögnek és dumálnak feszt. Ramazan van, de többször biztosítottak róla, hogy ez itt nem olyan szigotú, nappal is ehetünk-ihatunk. "két sört" - mondtam a pincérnek, de az úgy nézett vissza, hogy azonnal elszégyelltem magam, "nincs sör, itt senki nem iszik sört"... "oooo, I mean iki elma csaj.... két almateát kérünk. javultam meg hirtelen. Mire a morc pincér megenyhült és mosolyogva hozta a teát. Aztán még ittunk két limonádét is,szóval, kirúgtunk a hámból rendesen. Kicsit körbenézve, sehol, de a boltokban sincs szeszesital, viszont láthatóan Allahnak tetszõ dolog, hogy kiskorúak is úgy füstölnek, mint a gyárkémény. Állítólag Ramazan után helyreáll a rend, és visszatérnek az Efes sörök a polcokra, de tképpen minek is,mikor láthatóan olyan jól megvannak nélküle. A szállásunkkal szemben van egy kis egység tele baromi jó sütikkel. Éjjel ez is nyitva tart. Csak férfiak vannal benne, sütiznek meg teáznak és nagy dumapartit csapnak, ilyet se látni otthon. Mindenki eddig àllati segítõkész volt velünk, semmi lehúzás, egy meseváros ez (eddig). Olyan 1 óra tájban dolmussal akartunk visszajönni. Oda is mentünk egyhez. Egy sereg ember jött körénk, mikor kérdeztük, hogy a szállàsra hogy jutunk vissza (kben gyalog se lenne egy halál), a hotel kártyáját kézrõl kézre adták, felhívták õket, és utána a megfelelõ kisbuszba tereltek. Van ezeknek a dolmusoknak is egy hangulata. 15 személyes kibuszt kell elképzelni, mindegyikben piros világítás van, és akkor indulnak el, ha tele lesznek, vagy a sofôr úgy látja, hogy reménytelen már tovább várni utasokra. Ezért hát ücsörögtünk is éjjel vagy 20 percet a piros világításban, de aztán két perc múlva a szállásunk elõtt ugrottunk ki. Ma reggel gyors ayranozás és teázáz, aztán indulás dolmussal Macskába és fel a hegyekbe, a híres Sümela kolostorba. Code dressre ügyelünk,veszem elõ a hosszú szoknyát, és egy nepáli kendõt is viszek, biztos, ami totsicher.

Jól vizsgázott a Pegasus airlines

Ma teszteltük a tegnap Magyarországra érkezett török fapados légi társaságot, és eddig ötöst kell adni nekik. Minden úgy ment,ahogy írva volt, szervezettek, a rendelt kaja szuper volt.szóval eddig mknddn klappolt velük. OLYAN cézársaláát kaptam, amilyet sok vendéglõben nem adnak. A Gábor csirkés kajája is rendben volt.Az online cselkolás abdzolut mûködöt.Szóval mindenki jöjjön pegasussal ide,senki nem fogja megbánni

Türkiye reloaded

Na, megírtam hajnali fél négykor a reményem szerint uccsó itthoni hivatalos levelemet, és most szépen áthangolom magam sebesen az török áfiumra, oszt pár óra múlva nekiállunk tesztelni a tegnaptól induló Pegasus airlines-t. Éppen eszembe jutott, hogy esetleg nem kell-e konfirmáltatni a jegyünket, mikor mailt küldtek online chekin-re, amiben ügyesen felajánlottak - pénzért - kaját és pluszsúlyt is. Az előbbinek bedőltem, az utóbbira tán nem lesz szükség, mert ez nem Wizzair, hogy csak 0 csomaggal olcsó, itt kérem 20 kg a súlyhatár. Na, de sokat tapasztalt repülőutasként inkább nem iszom előre a medve bőrére, majd az esemény után beszámolok róla, hogy milyen az új társulat. Kétszer is repülünk velük egymás után. Először Isztambulba, utána csekély 6 óra múlva tovább Szigetvár testvérvárosába, Trabzonba.
Szóval, akkor kalandra fel... (és jó lenne testsúlykilóra meg le... )