6/25/2011

Három idegesítő dolog, amit gyakran elfelejtek

Bár az egyiket  hosszú idő után  először sikerült elfelejtenem: 
a madzagot, jó hosszút, amit ki lehet bárhol feszíteni és teregetni rá. De nagyon hiányzik. Remélem, valahol csak sikerül venni. 
T-dugó: átalakító ide nem kell, de a legtöbb szobában csak egy max. két konnektor van, és én kb. 4 dolgot akarok tölteni és nem éjszaka 3-szor felkelve cserélgetni. 
csipesz: ugyanazért fontos, mint a kötél. 
Ezekkel érdemes kiegészíteni az útipakolós listáját minden hátzsákosnak szerintem. 
Na, megyek, mert zár a wifis terasz. 

Göröngyös út Göremébe

Pedig azt hittem, minden megoldódott azzal, hogy kaptunk végül jegyet Göremébe. Csakhogy pótbuszra kaptunk jegyet, ami 10:05-kor indult. A rendes busz 10-kor ment és arra fel is raktak bennünket lévén, hogy a száma azonos volt a jegyünkön lévő számmal. Aztán be is ültünk, mire pár perc múlva leszállítottak bennünket, mondván, másik busz visz majd, a pót. Ahha, csakhogy addigra a csomagjainkra rápakoltak és az istennek se akarták kiadni. Na, erre el kezdtem kissé keményebb hangnemet megütni, meg érdeklődtem, hogy ,mi a francnak adnak azonos számot, miért fogadta el a jegyemet minden arc tőlük. Mondták, hogy bocsesz, de ez van. Majd megkapom a csomagokat Göremében. Vagy sohanapján kiskedden - gondoltam én. Na, szó szót követett és én szépen elkezdtem keresgetni a zsákjainkat és nem engedtem becsukni a csomagtartót. A vége az lett, hogy csak kiadták a zsákokat és mi megkezdtük utunkat vagy 2 órás késéssel. Nem miattunk késett a busz, egyszerűen nem indult sokáig és utána is lépésben haladt vagy egy órán keresztül. Mi lett volna ha nem balhézom ki a csomagot...Az út különben jól telt. Ugyan nem álltak meg sokszor, de éppen elégszer, és jelentős késéssel csak megérkeztünk. Jöttek értünk a szállástól tehát nem volt ez se gond. A Travellers cave nagyon szuper, igazi rusztikus szállás a sziklába vájva. Most a teraszon ülök, velem szemben sziklák, nem rossz látvány, csak kár. hogy vakon kell gépelni, mert itt nincs világítás.
Megnéztük az Open air múzeumot benne egy rakás kis sziklába vájt kápolnával, meg egyszerű termekkel. Nekem való hely. Mikor arrafelé mentünk, összefutottunk egy cserépköcsögben kebabot főző helyi arccal, aki bizalmasan megkérdezte, hogy mi a túrót nézünk ott, mikor a táj itt a lényeg, nem amit pár világtól elvonult szerzetes összefirkált, meg vésegetett. De milyen igaza is van, nem? Mondtuk is ezt neki, meg, hogy a tájat 3 napig fogjuk nézni, ezeket a kacatokat meg csak pár óráig. Azért nem voltak rosszak ezek a festett kis fülkék. Főleg a naiv ábrázolások tetszettek. Pl. Jézus mint kis esetlen kövér páva, hehe. Azt kaptam el egy itteni guide szövegéből, hogy szokták régebben pávának ábrázolni. Én csak a halat tudtam eddig.
A múzeum után séta következett a Zelim (remélem ez a neve) völgyben, ami az otthoni szakköri kirándulásokhoz hasonlóan bevadult. Eltűnt az út, mentünk árkon-bokron vízen, sisnyán, amíg minden útféle el nem tűnt. Azt nem értem, hogy mi lett a turistákkal, akiknek a lábnyomait követtük. Tiszta Blairwitch project. Majdnem horror lett tényleg, mert benéztem egy helyre, ahonnan szép sziklák látszottak, kiabáltam a Gábornak, aki persze már nem akart odajönni, mert tele volt az advencsörrel, a szép új szandálja mint a föld, meg tele kavicsokkal  és kevés iszappal. Na, a hangra hörgés-morgás volt a válasz a bokorból. Egy marha nagy kutya ugrott ki, és meg jól megbotlottam ijedtemben és kissé kifordult a bokám. De most már nem fáj nagyon, úgyhogy remélem, megúsztam. Fájdalomdíjként befigyeltettünk egy nagy adag csirkés és birkás köcsögös kebabot, és utána kis hippi befekvős teázóban almateaivás következett. Ma este már befizettünk a holnapi és holnaputáni túrára, úgyhogy lassan húzok is aludni. mert mintha nem sokat hunytam volna a buszon. Lábam is dagadt mint a vödör, nem ártana nem lógatni már.
Az embert itt szeretik különben hülyének nézni, főleg, ha nő. Az meg, hogy elintézünk magunknak dolgokat, végleg fura az itten "menedzsereknek". Kár, hogy nem fotóztam le előző szállásunk recepciósát, miután ő nem tudott buszjegyet szerezni, mi meg negyed órával igen (mondjuk mázlink is volt). Egy ejrópai önállóan csinál valamit, az itt nem gyakori, ahogy látom. Vagy az, csak nem tudják meg a helyi erők.
Na, befejezem. és egyszercsak nem írok annyit, hanem pakolok fel képeket. 

6/24/2011

Elobb megyunk Goremebe - azaz ma ejjel

A buszpalyaudvarrol jelentkezem. Az tortent ugyanıs hogy jol elfelejtettem ıdoben rendelnı jegyet Goremebe es ma mar ugy volt hogy nem ıs kapunk es kenytelenek  leszunk repulnıç Na de kegyes volt a sors (nem talalom a vesszot) es az egyık ırodaban megis kaptunk ket jegyet de mara. ugyhogy mındjart ındulnuk. A szallasokat atbookoltam es ıgy egy nappal elobb jovunk vıssza. Az ıszonyat gepen amın ırok nem leszek hosszu. Tehat csak annyıt hogy az ıntekeden tul a Topkapı es egy szep park meg egy temetoı teazohy fert bele. ıgaz a Topkapıban mınden csmepet egyenkent megneztunk. Majd Goremebol (Kappadokia) jelentkezem ujbol.


Hagia Sophia Pályaudvar

Ma (ill. már tegnap) a hosszas netezgetés után végre útrakeltünk és mentünk egyenesen a Hagia Sophiába, a bölcsesség bizánci-muszlim templomába, ill. hetven éve már csak múzeumába. Gábor belépve azt mondta, hogy ez olyan, mint egy pályaudvar. Tényleg van egy olyasmi feelingje, de azért nem annyira pályaudvarias nekem, hanem egy szép nagy valami, hol mecset, hol meg nem annyira, ott ahol keresztény témák vannak kimozaikozva. Az angyalok arca helyett a geometrikus formákon elméláztunk, hogy bizony van abban valami, hogy nem emberi "lényeket" nem emberien kéne ábrázolni. Azért az egyik angyal feje kifigyel a sok szárny közül, de azt nyilván később festették vissza. Jó sokáig ballagtunk az impozáns építményben, megnéztünk minden sarkot, minden korai szemét rongáló által bevésett szöveget is. Aztán egyszercsak konstatáltuk, hogy nem töltöttünk elemeket, és ezért kihagytuk a Topkapi palotát, mert oda mégis feltölve kell érkezni,  és bedobtuk magunkat a bazárba. Mindent átvizsgáltunk, alkudtunk össze-vissza, aztán végül a bazár egyik sarkában lévő könyves részlegben vettünk egy gyönyörű arab-angol koránt és egy tudós, állítólag Fethullah Gülen tanárának a tanárának a könyvét, ami nagyon mókás olvasmánynak tűnik.
Ettünk is jókat, pl. óriási érett eprekkel telerakott állati finom sütikupacot, fortyogó húsos kaját kőedényben és köftéket, na meg az egyik kedvencemet, a török rizspudingot. Nem merünk totál lepukkant helyeken enni, mert félünk, hogy a Gábor gyomra nem bírja az ilyesmit. Elmentünk azért helyi teaházba, ahol a helyi erők sisáznak (vizipipálgatnak). Én utálom a szagát is, de jó volt a hely hangulata, és kiváló a tea. Ittunk fekete, almás és gyömbér teát. Estefelé villamossal átmentünk Beyogluba és megnéztük a modern Isztambult. Végigmentünk a nagy bevásárlóutcán egészen a Taksim térig, ahol addig ténferegtünk, amíg egy tüntetésbe nem botlottunk. Útóbb megtudtuk, hogy azért demonstráltak, mert a választáson győztes politikai erők egy része még mindig börtönben van. A független bíróság elítélte őket államellenes bűncselekmények miatt, de a börtönből is lehetett indulni a választásokon, és ők indultak is, győztek, de ez az elítélt helyzetükön mit sem változtat. Fura egy hely ez a Törökország. Ezt a recepciós mondta el a szállásunkon.
Holnap Topkapi palotát tervezünk főszámként, aztán még elmegyünk újra Beyogluba  a ma visszafelé felfedezett úton, villamos és sikló a Taksimig (de milyen space az a sikló) és aztán gyalog a Galatáig és onnan szintén gyalog vissza Sultanahmetbe. A Gábor nagyon bírja a gyaloglást, csak az emelkedők nem mennek neki annyira, de azért ma ebből is kijutott, kb. 50 fokos volt az egyik útszakasz, majdnem leestünk róla.
Eszméletlenül más tud lenni ez a város. Tképpen nem is egy város ez, hanem sok összeragasztott hely, még kinézetre is nagyon különböző lakossággal. Nem lehet megunni, és ha a kiváló kajákat is hozzáteszem, alig überelhető (na, azért én bármikor megpróbálnám azért azt is, van pár útvonalterv a fejemben)-
Beyogluról az egyik blogban azt olvastam, hogy olyan, mintha mindig augusztus 20-a lenne. És tényleg. Csillog-villog és ezrek vonulásznak rajta hangorkánban. Itt is találtunk szuper üzleteket (pl. egy többszintes könyv- és CD boltot). Csak kár, hogy minden elég drága. India után legalábbis...
Hamarosan töltök fel pár képet, de most húzok aludni, mert holnap korán szeretnénk kelni. Sajnos szobacsere lesz, mert erre az egy napra nem volt meg a fürdőszobás szobánk, és ideiglenesen egy másikba kell költözni a fene egye meg.... Na, jó, ingyen kivisznek a buszpályaudvarig és elintézik nekünk a buszt Göremébe, ami nem rossz, csak jó legyen...

6/23/2011

Törökországból jelentkezem

Hosszas szünet után újból keletebbi országban ütöttem fel a fejemet, de már fejlettebb formában, mert egy minigéppel a zsákomban érkeztem, így már képes vagyok ékezettel írni, mi több, reggeli közben a helyi wifinek köszönhetően, nem mocskos billentyűzeten vetni soraimat. Fura is ez a luxus .
Nasszzóval, ezúttal a Gábor is jött velem, ami egy csoda, de mostanában vele különben is mindenféle csodák történtek, tehát ez is kijárt neki és nekem is. Isztambult választotta, és én még befigyeltettem hozzá egy kis Kappadókiát is, tehát most főként ez lesz az étlapon, meg még amit felülről hozzátesznek, ugye.
Az utunk eléggé horrornak indult. Pontosabban az indulás még OK volt, a pécsi IC szinte nem is késett, Gabi vitt ki bennünket a reptérre soproni csoki ígéretével, ami hosszútávon alapozza meg az élet értelmébe vetett hitet.
Na, de ezután... Ferihegy mióta ott jártam, jelentősen megváltozott, pedig azt hittem, hogy nemrég voltam. Először is van elektronikus chekin, bár tán az már múltkor is volt, csak nem használtuk, nem tudom.. Na, de nagyjából semmiből nem derül ki, hogy A-ból vagy B-ből indul a gép, legalábbis a Malév visszaigazolásából és a kinyomtatott belépőkártyából semmiképpen. Az jó, hogy lehet helyet változtatni a gépen, ,meg nem kell csekkolásért sorba állni, de aztán át kellett vonulnunk a B-re, hogy feladjuk a csomagokat. Utána biztonsági ellenőrzés, nem útlevélvizsgálat következik, ahol motozgattak is, amit utálok, ugye, és mentünk a  felújított kétszintes soküzletes új tranzitba. Az hogy honnan indul a gép még rejtély volt, de írták, hogy nyugi, a kijelzőn figyelni kell, majd ha ott látszik, ráérünk megkeresni. Na, így vetettük bele magunkat a hasznavehetetlen viszont drága holmikat áruló üzletekbe, szagosbolt, táskásbolt és csoki duty free (ez azért nem olyan rossz). Vettem pár vackot és nem tudtam, hogy veszélyes nő ül a pénztárgépnél. Ti. beszólt, hogy kétszer is próbált a hitelkártyámmal pénzt leszedni, de nem megy, elutasítja a tranzakciót. Na, erre nagyon megijedtem, mert a hitelkártyát nem játékból vittem magammal. Gyorsan hivogatom az OTP-t, de a hosszú menüt hallgatni, mikor alig van az embernek ideje, elég zorró, ráadásul kérdeztek egy csomót tőlem, mikor végre elérkeztem egy emberig, és erre megszakadt a vonal ,kezdődött minden elölről. Na, bemondja végre az ürge, hogy kétszer próbáltam meg rossz pinnel pénzt felvenni, ez a gond. Dehát én egyszer sem, ugye. Mondja, az nem lehet. Na, nem volt idő vitatkozni, kérdeztem, hogy mit tegyek, vagy keressek Törökországban munkát? Erre azt válaszolta, hogy keressek inkább egy ATM-et és vegyek fel némi pénzt a kódommal, aztán helyreáll a rend. Így is lett. A gépünket szerencsére még nem írták ki, mert az lett volna még műsor, ha hallgatgatom az OTP hosszas menüjét és közben mondjuk last call van kiírva. Meg is oldódott a gond, és közben eszembe jutott, mit is mondott a fickó: kétszer egymás után... Tegnap még használtam a kártyámat utalásra, nem volt vele gond, most meg kétszer... Hát a pénztáros a gyutifríben, ő volt a fakezű, ő próbálkozott, majd mondta, hogy ez a kártya nem műxik. Biztos be kellett volna ütni a kódot, mikor ő nyomogatott még valamit. Na, azért írom le ezt itt ilyen részletesen, hogy a bejáratnál lévő boltról a tranzitban tessék tudni, hogy horrorpénztárost alkalmaznak. Ha elköveti a kártyaletiltódással járó akcióját, tudja mindenki, mi a teendő.
Ferihegy Lisztferenccé alakulása óta még egy újdonsággal szolgált legalábbis nekem. Az útlevélellenőrzés a kapuk előtt van. Tehát: megjelenki végre a kijelzőn, hogy beszállás van a gépre és hogy hányas kapu. Erre menne oda az ember, de nem..., mert előtte útlevélellenőrzés, hosszú sor, közben meg beszállás... Ez nekem nem tesz jót idegileg, jóllehet, tudom, hogy várnak, hiszen mondták nekem már be a nevemet last call-nál. De nem jó érzés. Aztán végre megvan a kapu (naná, hogy nem a szinten van, hanem le kell menni), erre a kijelző ott, hogy last call, emberek állnak mindenféle beszállókártyával, pultnál semmittevő ürge unottan ül, akkor megint kérdezgetés, hogy az isztambuli gépre ide kell állni, ahol last call van uigye? Ide. De ha nem csinál senki semmit, akkor miért írják ki, hogy last call, ki érti? Na, mindegy felszálltunk és kész.
Gábor első repülőútja ez, ezért kissé izgult, de nem volt semmi különös. Ill. én elaludtam a hullafáradtságtól. Néha azért igyekeztem kinyitni a szememet, mert fényes nappal felhőtlen égbolttal kár kihagyni, hogy látni lehet hosszan a Dunát. Szép helyeken folyik... Nemrég még fürödtem benne, erre tessék, most ilyen fentről nézgetem, mint sas a kígyót.
Isztambulban minden ment simán, kicsekkoltunk, másodpercek alatt ott figyelt az útlevelünkben a török vízum. A pasi a dollár helyett az eurót választotta, mikor látta, hogy mindkét pénznem van nálam. Ez valahogy arra utal nekem, hogy ide még mindig az erurót érdemes jobban hozni.
Felszálltunk a metróra és a rögtön velünk beszélgető lakosságtól egyre azt kérdeztük, hogy ún. akbilt-t kulcstartóra illeszthető, feltöltős mertó-és buszjegyet helyettesítő (ill. arra szolgálót tokent helyettesítő) izét hol lehet venni. Ahol mondták hogy lehet, ott nem lehetett, és gondoltam, most kezdődik a szokásos keleti történet, ott van, de ott nincs ott, hanem amott, és amott meg mondják, hogy emitt, de itt se és így tovább, de nem... Mert a metrón egy nő adott nekünk ilyen misztikus akbilt, és csak fel kellett töltenünk egy automatánál, amit egy készséges rendős meg is mutatott hogy kell. Igaz, addigra megtaláltam a német menüt, úgyhogy németül ordítva adta már maga a gép is a parancsokat. Tehát akbillal folytattuk utunkat a villamossal és meg is érkeztünk rövidnek nem mondható ténfergés után szállásunka. Ott már mindenki vigyorra fogadott, megjött Nagi és társa, akik maileztek nekik. Kaptunk kis szobácskát, a Gábor ledöbbent, de szerintem nem rossz, kicsi, de minden van benne és nem mocskos. Az ablakban még macskánk is van, de nem tud bejönni a szúnyogháló miatt.Lepakolás után rögtön Kék Mecset következett, aminek a szomszédságában lakunk. A Kék Mecsetről nem írok, mert mindenki ismeri, és pont olyan szép is, mint amilyen szokott lenni. Utána pénzkivét és evés egy jó étteremben, ahol szintén a Kék Mecsetre láttunk. Fortyogó kőedényben hozták a Gábor kajátját, ami istenji volt, de az enyém se volt rossz (olyasmi neve volt, hogy Göreme, de mégsem, mert az egy város). Aztán séta, temetősi teázó megfigyelése (nem szimpi helyi erők járnak oda) és vissza a szállásra  ledögleni. Egész éjjel nem aludtam, ezért nem volt nehéz behúnyni. Most isztambulozás fog következni, ha végre befejezem a gépelést és felkelünk innen a tetőről, ahol a Márvány tengert figyelve reggeliztünk. Nem élünk rosszul, na.