8/04/2012

Ennyi volt...

Az utolsó nap a szokásosan telt. Pakolás, kicsekollás és elvesződés Bangkok bazártengerében. Buddhanap volt éppen, sok pujával alkoholt sehol se mértek, viszont, rengeteg kirakodó volt, az ócskapiac interkontinentális méretet öltött és mi belevetettük magunkat. Aztán utolsó pattayozás következett be és indulás taxival a reptérre. Akkorára nőtt a zsákom, hogy ha rosszul dobom a hátamra, ledönt. Nem lehetett már ezzel tömegközlekedni, meg párszáz forint külünbözetért minek is. A bangkoki űrbázisszerű reptéren fura hangokat lehetett hallani. Zsuzsa azt hitte, hogy a skytrain jön be ilyen hanggal, de kiderült, hogy egy koreai popsztár utazott éppen valahova és kijött a reptérre párezer tinédzserkorú rajongója, és amint feltűnt az illető valahol, sikoltozni kezdtek. Ha nem látták, akkor viszont rögtön elhallgattak. Szóval, fura egy társaság volt. Az út a szokásosan alakult, bár a Turkish Airlinesnak ez a járata elég pukkant volt, nem működött a hang a fedélzeti számítógépen, kevésbé szép kiscsomagot adtak a szokásos zokni-szemfedő-füldugó tartozékokkal és becsomagolatlan takarót adtak, amin leplezetlenül látszott, hogy az előző utas is ezt használta. A becsomagoltnál legalább az a feeling megmarad, hogy nem használták előtted. Na, mindegy, a kaja jó volt, az idő telt, nem kellett rengeteget várni Isztambulban és hipp-hopp megérkeztünk a kies, mucsaszerű, lehangoló pesti airportra. Kultursokk ide érkezni immár. Sehol normális táblák, eligazítók a külföldieknek, sehol csomagvivő targoncák és az egész valahogy egy elhagyatott raktárat mintáz. Combos patriotizmus kell hozzá, hogy ezt ne így lássa az ember. Otthonról teszek fel képeket meg videókat is, de most még kicsit maradok Sanciéknál Pesten. 

8/01/2012

Ayutthaya, az utolsó kirándulás

Nem volt hely a Lamphu-ban. Egyáltalán, Bangkokra ki lehet tenni a megtelt táblát. A kajás-bazáros utcákban mozdulni se lehet, óriási a forgalom és amúgy minden amegszokott. Nem szaroztunk, bementünk a drága és idegesítõ hibákkal rendelkezõ Rambouttri Village-be. Most szerencsére nem pöcére nézõ szobát kaptunk, de ami nagyon idegesít, hogy az ígéret ellenére nem jön be az internet, így a lobbyban ülök. Most is itt rohaszt az orrom alá egy bunkó a cigijével és csípnek a szúnyokok. Ezért aztán nem szarakodnék a képfeltöltéssel, mivel holnap este indulunk már Mo-ra. Utolsó kirándulásom összefoglalója következik: Sukkothai volt Sziám elsō fōvárosa, Ayutthaya a második.A burmaiakkal folytatott rendszeres háborúzások következtèben erösen lerombolôdott. A várost elfoglalók egyik mániája volt a buddhaszobrok lefejezèse, így aztán itt is rengeteg fejetlen ès súlyosan megrongált szobrot találunk a romok közōtt. Ahogy Sulkothaiban, itt is tōbbnyire tèglával dolgoztak. Az épületeken keverednek a hindu és buddhista elemek. Legjobb szervezetten jōnni ide, mert a látnivalók nimcsenek egymáshoz kōzel. A szervezett kirándulásokat utálom, de ez egèsz elviselhetō volt. Ugyana guide angolja elèg fura volt, de azèrt lehetett èrteni ès csak egyszer fordult elō, hogy a csoportnsk rá kellett várni. Zsuzsà betelt a buddhákkal, ezért egyedül jōttem, ami az én tâjékozódókèpessègemmel elég kemèny feladat. Mármint, hogy találjam meg a buszunkat a sok egyforma kōzött, egyáltalán, hogy találjak oda, ahol a buszunk áll. Egy darabig nyomon tudom kõvetni a tōbbieket, a fiatal ès taplò orosz párocskát, az angolul beszèlō nyikhajpofát, akinek a thai barátnõje láthatóan másik kèt barátnöt hozott nsguhhal. De szerencsère sikerūlt èletben ès idöben megèrkezni úgyhogy már úton vagyok visszafelè. Tenapelōtt Tha Promban is egyedūl voltam. Na, ott nem voltam ilyen szerencsés . Kétszer is azon a kapun mentem ki, ahol beköttem., pedig a riksás a másiknál várt. Mondjuk másodszor már gyanûs volt, de csak nem találtam a kijáratot. Szerencsére találkoztam ismerõsökkel, angol és amerikai utitársakkal, akik kisakkozták térképpel az irányt. Csakhovy elég labirintusos az épületegyüttes, ûgyhogy nem volt könnyû tartani az irányt. A heltieknek annyira futka, hogy azt ismételgetik, hogy go ahead. Igenám, de nem mindig lehet egyenesen menni és akkor mi az ahead? Miután megérkeztem és elmentünk kajálni,találkoztunk az elsõ magyarokkal, egy párral, akik közül a nõnemû kolléganõ Mohácson. Vietnami volt évfolyamtársuk hívta meg õket.Bezzeg a milaoszi évfolyamtársaink felszívódtak anno. Na, megyek, mert szétcsípnek a szúnyogok. Malária, rulez....

siem Riep reloaded - utazási tudnivalók

Aki itt utazik, az totál ki vaan szolgáltatva. Mi a teemdõ., hogy csökkentsük a kockázatot? Elõször is kérdezzük meg, hogy hol szed fel és hol teszle a busz, egyáltalán hány busz visz a célig, milyen az a busz, kicsi vagy nagy, mikorra ér hova, ha határ is van közben, akkor hol tesznek le, hol vesznek fel, hogy intézõdik a vízum! ha van. Érdemes kérni másolatot a jegyrõl, merta buszos maffiózó primitív szemétládák általában elkérik az út elekén a jegyet. Ha nincs az irodának fénymásolója, akko kérni kell, hogy a faxon csiláljanak másoltot, és eközben érdemes taglalni, hogy ez azért van, mert eddig csak rossz tapasztalataid voltak. Volt rá példa, hogy ez hatott és meg akartak felelni az elvárásoknak. Amúgy nagyjából mindig hazudnak, ill.. egyszerûen félelmetesen pomtatlanok, ez ods-vissza igaz, tehát úgy is, hogy a megbeszélt idõ elõtt jönnek. Ez a ritkább persze és az a gyakoribb,hogy nekeed krll rájuk várni, nem.keveset, viszont sokat. Nasszóval, útközben megszemlélhettük a vidéki Kambodzsát, amire azért most is az indiai léptékû nyomor a jellemzö. Rizstermesztés, de nemcsak a rizs miatt, hanem ki tudja, milyen célból fenntartott nagy, mesterséges pocsolyák a házak elõtt. El tudom képzelni, micsoda szúnyoginvázió lehet esténkénkt. A házak többsége valójában pléhkunyhó, fû- és nádtetõvel. Általános szabadidôs elfoglaltság a tetvészés, ami azért elgondolkodtató, ha az ember netán azon tanakodik, hogy kissé tömött helijáraton is el lehet ugyanoda jutni, mint ún. VIP busszal. Ilyenkor csak reménykedhet az ember, hogy egyedül száll le a buszról és nem sokadmagával. Megérkeztünk Siem Riep countrysidera nyilván azért, hogy onnan még újabb dollárokért be kelljen tultukozni a városba. Mikor azegyik tuktukos horrorárának felét mondtam, az el kezdettröhögni. Na,én erre azonnal otthagytam és mondtam neki, hogy leléphet, mert nem szeretem, ha valaki röhög. Mindjárt akadt olcsó és jófej tuktukos. Másnapra is öt béreltút fel Angkorra. Akét évvel ezelõtti szállásunkra mentünk, ami meg is kaptunk a két évvel ezelõtti áron, ill. légkondival 10 dollárért (fejenként 1200 Ft-ért, ami nem nagy pénz, viszonta hely két év óta sokat pukkant. Már nem tiszta, nem kell az elõtérben levetni a csukát, és mintha két éve fel se nagyon söpörtek volna. A szép falépcsõ sokst kopott és a lépcsõ meletti tágasabb folyozószakasznak se látványilag, se szagilag nem tesz jót, hogy mocskos matracokon ott héderel a személyzet. Ennek ellenére két éjszakára kivettük a helyet. Azért figyelmeztettem õket, hogy nem ártana, ha ránéznének atripadvisorban lévõ gyalázatos értékelésükre. Elöször valami hátsó szobát akartak adni, mondván fullon vannak, de mikor mondtam nekik, hogy Ok akkor megyünk máshova,mindjárt lett szoba az elsõ emeleten. Siem Riep sokatfejlôdött bevásárlóközpontilag és wifiileg. A szálláson az elõtérben kiszanálták a gépeket, viszont minden szobában van wifi. Valamilyen ketyével érdemes tehát jönni, és ez egész Indokínára igaz. Sajnos a folyóparton megszüntették a helyes sétányt a padokkal, ahol kétéve nyelescsirkét ettünk. Helyette jópofa fahídï ível át a folyóparton túlnyúló bazárra, pontosabban nájtmárkecre. Jó dolgok is vannak itt, régi ópiumpipák, szobrok,olcsón eladó még mindig a történelem. Csakhogy mi hátizsákosok vagyunk és a nagyzsákom így is olyan, mint a kõ. A kaják kiválóak, szerintem jobban fõznek, mint a thaiok. Állati jô szaftos sültcsirkéket ettünk gombával meg egyéb zöldségekkel. Kambó továbbra is olcsóbb, mint Thaiföld. Az Angkor sör fél dollárba kerül. Kevesebb vagy kevésbé látszanak a kurvák, talán mintha az iszonyú, öreg fehér pedofil+kislányforma helyi erõ párosból is kevesebbet láttunk volna. "Gyerekek vagyunk, nem szexuális attrakciók" hirdeti már a határnál is egy kisfiúkat és kislányokat ábrázoló plakát pár telefonszámmal, hogy hol lehet jelenteni, ha valaki gyerekprostitúciót tapasztal. Több helyen vannak olyan felhívások angolul, ahol kérik, hogy a kedves külföldi vendég ne tehye le a határon a morális iránytûjét. Jó lenne, ha azok a helyiek se tennék ezt meg, akik ebböl a szörnyûy iparágból busásan élnek. Másnap egy napalatt átnéztük azt, amit kétéve 3 nap alatt, igaz, most nem bújtunk be minden lyukba, mert már tudtuk, mi van ott. Angkor Wat, Angkot Thom és Tha Phrom fölátványosságai voltak az étlapon. Most is Bayon a titokzatosan mosplygó arcokkal volt a király, ezt nem lehet megúnni. Angkor kben felér egy stepaerobik edzéssel, állandóan lépcsõre fel és le kell mászódni. Az idõjárás is viszonylag rendben volt. Itt mindennap esni szokott, most is így volt ez, viszont nem ömlött sokáig és utána még belefért pár látnivaló. Megkerestük a kétéve mesebelien gömbölyüre nyesett óriásfákat az egyik rom tetején. Mára igencsak megnõttek és már nem néznrk ki olyan meghökkentõen. Talán drágult valameyest a belépõ, egy napra 20 dollár fejenkêént. Annak ellenére, hogy mindenki helyben készült fotóval nyomtatott jegyet kap, marha flottul meg a millis turistaseregek kezelése. Szerintem ANgkor egy fontos bevételi forrása Kambodzsának. Na, lehet, hogy bedöglött a buszunk. Mindenesetre az aircon végre bekapcsolt. Meg lehettt itt fõni. A fotórôl jut is eszembe a kambói határ. Hát az beszarás, nemelég, hogy belépéskor és kilépéskor tenyér+ és hûvelykujjlenyomatot vesznek mindkét kézrôl, de bejövetkor még hõmérsékletet is mértek egy felénk tartott kûtyûvel. Aki lázas, a határ elõtt jóval jegelje be magát1 Még egy tanács a keleti országokba érkezôknek: új dollárbankjegyeket hozz, a kisebb címleteket hgyd meg Kambodzsáre! Ott gyakorlailag az a pénz, a riel csak fillérnek számít. Nagyon cii,hogy már napjaink, sõt óráink igencsak meg vannak számlálva, és hamarosan teleportálnak bennûnket a valóságba.

Siem Riep az utolsó állomás Bangkok elõtt

Ez már csak a tejszínhab a fagyin. Kis nosztalgiázásra érkeztünk a Siem Riepbe, ahol reggel 8-kor vár bennünket a riksásunk, akivel Angkor Watba és Angkor Thom-ba megyünk. ÊPPEN ZUHOG KINN A ROHADT ÊLETBE. Az út Phmom Penhvbõl szervezésileg nen volt rossz, viszontaz igért "brand new"helyett egy elég viselteset kaptunk. aZsuzsa oldalán valami postai leragasztóval készült valami figyelt, nekem a hátsó középsô jutitt egy néni mellett, aki lehet, fiatalabb nálam. Neki büdös és nedves volt az ûlése ezért a 6 órát az ülésére teyt hullazsákon szenvedte el. Reklamált is miatta rendesen. Útközben láttunk azért igényesebb autókat is. Az utat néhol elfelejtettêk lebotumenezni,de min. a kátyukat rendbe tehették volna. Úgy pattogtunk az ülésen,minta bolhák és mindez6 órán keresztül. Közben láttuk a vidéki Kambót. Hát, nem lehet mondani, hogy aki ide születik, azegy szerencsemalac.Nyomor a köbön, bádogoldalú, nagyfüves tetejû házak, mindenütt csónak és föld és pocsolyaszerû beltavakká változott. A régi szállásunkra mentünk, a hangzatos nevû de immár pukkantas Angkor Western Lodge-ba.

7/30/2012

Angkor

Mivel már megint nagyon elment az idõ, blogolás nem les, ui. holnap lesz rá idõ a hosszú út alatt. jöjjön inkább egy kis képes beszámoló: Ezt szerettem volna, de nem megy. Most valami más nyûgje van.

7/28/2012

35 évvel a népírtás után

Ekkor vagyunk éppen Phnom Penhben. Az érkezés másnapján a borzalmas Killing fieldre, a vörös khmerek hirhedt kivégzõhelyére vezetett az utunk, ahol öreget, csecsemõt, felnõttet mindenkit öltel Pol Poték emberei. Bekötötték a szemüket és kapával, bottal, merthogy a golyó drága, meg a cukornád éles levelével ölték halomta az embereket, fõként értelmiségieket, meg aki nem tetszett nekik valamiért. A csecsemõket falhoz csapkodták, mondván a gyomot (értelmiségi családomat) gyökerestül kell kiírtani. A tömegsírokból még a mai napig is mos ki csontokat a monszunesõ. Nagyon megviselt a kivégzõhely látványa és persze a kitûnõen, mindenféle dokumentumokból összeállított hanganyag, amit ott a jegyhez mellékelnek.
Itt a fa, amihez hozzácsapkodták a csecsemõket. Pol Pot: "A gyomot gyökerestõl kell kiírtani." Ezért aztán a nem megfelelõnek ítélt családokat teljes egészében megölték. Nem megfelelõ a diplomás, akinek puha keze van és nem kérges, aki szemüveges, értelmiséginek néz ki. Borzalom. Utána mentünk a tegnap felbérelt tiktukosunkkal a börtönmúzeumba. Na, az sem volt egy fáklyásmenet. Fõként a gyerekekrõl készült fotók, a válogatott kínzások, amit ez a degenerált társaság és kiszolgálóik elkövettek, vert le. Sajnos valamiért megint nem tudok képet feltenni, de fogom pótolni A nap második részében Kambó szebbik arcát vizsgáltuk meg. Szépmûvészeti Múzeum tele õsrégi, Angkorból elhozott szoborral, minden istenség ezer alakban képviseltette magát. Tényleg impozáns anyag, mindenkinek csak ajánlani tudom. Utána a királyi palotába nyomultunk, ezekkben szerenxsére egy köpésre vannak a szállásunktól, ami azért volt nyerõ, mert Zsuzsa nem tanulva a thai királyi palotában tapasztaltakból, megint nem öltözött helyhez méltóan. A kombinépántos fölsõjére egy széles sálat dobott, ami persze nem volt elég pólót meg nem lehetett bérelni csak venni nagyon rondát drágán, úgyhogy haza kellett ugrania hosszú fölsõért.
Mivel rekoronázták a királyt, aplota részben most is lakott, de legalábbis nem mutatják meg. Ami látható az tényleg gyönyörû, de nem ér nyomába a thai palotának. ILL. bizonyos részei számomra jobban benne vannak az esztétikai minimumban. A thai némileg túl van csicsázva.Különösen az egyileldugottabb kis temlom lánánál ülõ Buddhák tetszettek. A palotában megnézhetõk az uralkodó hatalmi kellékei és õ maga is többféle szobor forájában mutatkozik, pedig nem egy szép ember. A legjobban az evyik kisebb templom tövében a zöldben elhelyezett Buddhák tetszettek. Màr meg se kottyan az amúgy extrém, burjánzó növényzet. Szerencsére az állat ilág kevésbé vadul képviselteti magát. A kóborkutyáktól tartani lehet, mert estére bevadulnak./ Múzeumozás után kopogó szemekkel indultunk útnak elvileg kajálni, gyakorlatilag össze-vissza mászkáltunk a palpta még bejárható részeiben. Palotázás után rögtönzött utcaszínhàzban volt részünk nem tudom, hol, mert addigra mintha már elvesztettünk volna a fonalat. Fiúk nagyon tehetségesen alakítottak mindenféle repedtsarkúakat kb. ezzel foglalható össze a cselelmény. A terek késõ délutánra megtelnek tornászó, közösen táncoló, vagy csak bámulva jegesleveket szivogató városlakókkal. õk aztán kihasználják a tereiket. Az utcákon néhol tornaszerek, euszabványos játszóterek támogatják az össznêpi aktivitást.Véletlenül tévedtünk a kaszinóba. Gondoltuk, feltesszük rulettre a maradék pénzünket, de hamar elvetettük az ötletet, mert egyikünk se szereti a szerencsejátékokat, akkor meg minek az egész. Visszazarándokoltunk inkább a belvárosba egy jó halvacsorára. Hát nem a kedvenc éttermünk mellett kezdtek el betonozni este fêl 10-kor? Ilyen a mi szerencsénk.... Holnap dél körül kicsekkolás, utána irány Siem Riep egy kis röpke angkorozásra.

7/27/2012

Megékeztünk Phnom Penh-be

Eddigi legsimább buszútunk volt. MZég a vízunot is simán elintézték. Utána közvetlen csatlakozásunk volt egy tuktikra, amivel a 3. mutatott helyet le is okéztuk. Fejedelmi szállásunk van közvetlenül a királyi palotánál keressetek. Részletek késõbb.

7/26/2012

Skydeck

Ebben az elmaradott agrárországban azért futja némely beriházásokra, mint pl. felhõkarcolóépítés, de ha csak olyan apróságokra gondolok, mint a járdák igényes kövezéze, mindenütt akadálymentesítéssel, de a buszok mûszaki állapotát (nem mindegyiket azért) tekintve is kissé mintha beelõztek volna, pedig bennünket nem bombáztak szanaszét 68-ban. Mára lõdörgés és elbeszést terveztünk be Saigonba, merthogy ez az utolsó napink Vietnamban. Reggel indulink Phnom Penh-be. Elmentünk a legújabb felhõkarcolócsodához, a világ 5. legmagasabb épületéhez, ahova csiliióért fel lehetett menni. 36 másodperc alatt teszi meg a lift az 50 emeletet. Be is dugul az ember füle. Fent aztán egy üvegcsodából szemlélhetô meg a város. De errõl inlább képekben... Fõleg, ha engedi a blogspot. Foöldreszállás után shoppingoltunk, mindenféle helyekre beültünk, egyszerûen csak élveztük, hogy egy mindenféle jelleggel bíró brutál nagyvárosban vagyunk. Vannak itt olyan sikátorok, amelyekre egy indoaõrült megnyalná mind a tíz ujját, pont olyan rohadalom és ehhez társuló szag, mint arrafelé. Néhány méterrel odébb meg ûrbázis, vagy franciás, szupertiszta ékszerdoboz házak, többnyire szállodák. van külön backpackergettó, ahol a többnyire fiatal hátizsákosok és néhány ásatag hippi vert tanyát és esténként rajokban ülnek ki az utcára sörözni és csivitelni. Mi is kiültünk bucsuzóul.Ma láttuk uittlétünk alatt az elsõ manifeszt prostit, ami errefelé igencsak szembetûnõ arány.

7/25/2012

Ipari turizmus a Mekong Deltában is

Na, megvolt az áhított Mekong deltai hajókázás. Nem azon atúrán vettünk részt, amire befizettünk,hanem egy drágábbon, biztos a mi csoportink nem jött össze, de ezért még szerencse, hogy nem fizettük a dupláját. Mi a csak deltázást választottuk, ezzel szemben kaptunk termékbemutatót és faluzást is. Reggel addig mesterkedtek, míg tele lett a busz.Aztán több, mint 2 órát utaztunk buszon, majd bekövetkezett a hajózás az immár nem laoszi karcsúságú, hanem nagyon is terebélyes Mekongon és mellékágain. A Mekong guodunk szerint a 12. legnagyobb folyó, bár õ tévesen az Amazonast tette az elsõ helyre. A folyóitt is koszosbarna, des vezetõnk szerint tiszta, iható, fõzhetõ, mosni lehet benne, csak valahogy ki kell venni belõle a barnaságot, csak nem értettük, hogy hogyan. Mikor kikötöttünk egy faluban, megtudhattuk, amit eddig is bõven tudtunk a méhekrõl és a méz elõállításáról,ami a magyar eljárással azonos. Eztán következett a hogyan csináljunk kókuszból és malátából nagyon vacak édességet, majd ugyanezt rízzsel is megmutatták. Valami préselt rizses szeleten dolgoztak sokat. A Zsuzsáék a suliban úgy hívják ezt, hungarocell. Kaptunk nemtúlsok kaját aztán bementünk a faluba,ahol egy lett kutyavásár egy családnak, akik három, enyhén lábszagú eggfruit nevû termést sóztak ránk 5 rugóért. Örültek is nagyon, ujjal mutogattak utánunk, ami jelzés volt számunkra, hogy most nem életûnk legnagyobb üzletét kötöttük, nekik viszont életreszóló emléknyomot hagytunk a fejükben. "Emlékszel, mikor a két fehér köcsög megvette csillióért a büdös körtéket?" - gondolom ekként emlékeztek meg rólunk. Az ebédnél indonéz asztaltársaink voltak Celebesz szigetérõl. Anya, aki most is egy törzsi közösségben él és angolul jól beszélõ, Jakartában élõ lánya. Mondta a lány, hogy Air Asiaval marha olcsó Jávára röpülni, ezért jól kikérdeztem mindenrõl, mert Indonézia már rég fel van véve a megnézendõ helyek listájára. A fantasztikusan tömény program után visszahajóztunk és kétórás buszúttal visszamásztunk Saigonba. Mivel idefelé már láttam az utat, rizsföldek, apró és keskeny magas házak, néhol indiaias rohadalom, haxafelé tátottszájú alvás következett. A város estére õrült jelleget ölt, teli vendéglõk kiülõk, ordítás, hangos zenen, bazár. Megvettem újabb rendkívül eredeti kishátimat, amit kb. 2 perc múlva vittem is vissza varratni. Jó kilátások... Holnap még maradunk Saigonban és csak holnapután reggel indulunk Phnom Penbe. Képek majd otthonról, mert nem vittem magammal a tabot a deltába. Még valami a deltai túráról: rengeteg ún. Floating marketet, úszó piacot láttunk már, így nem volt nagy kedvünk megnéznia deltai agresszív öregasszonyok csónakos rohamát. Ezzel szemben Vietnam állítólag legrégebbi úszó piacát nézhettük meg, ami nem turistazaklatásról szól, mivel ez nagybani piac. Ócska, nagyobb motorosokat kell elképzelni, amelyeknek a tetején lakni lehet. Mindegyik hajó elejéje hosszú bambuszt kötnek és arra tûzik, amit árulnak. PL.ha tápiókát, akkor 3-4 tápiókagyökér fityeg a bambusz végén. A termelõk idejönnek a deltába és addig maradnak, míg el nem adják az árut, utána hazahajóznak és egy darabig nem térnek vissza. Mangróvemocsár eredetileg a deltavidék, de kibetonozták a foluó partját és a betont takarják valamelyest a mangróvefák.

7/24/2012

Saigon

Szerintem ez a neve szebb, mint a Ho Shi Minh Város.Utálom a személyi kultuszt, tán ez az oka. Csak röviden írok, mert marha késõ van. Ma bekártuk a fõ lárványosságokat és intéztük a buszt Kambóba meg a holnapi Mekong deltai kirándulást.Saigon sokkal európaiasabb, mint Hanoi, és egy igazi nagyváros magasházakkal, forgalommal,parkokkal, nekem nagyOn tetszik.Messze nem olyan diliház, mint Hanoi, de azért itt is ezerrel megy az élet.Aki él és mozog, az motorozik. Viszont nagyobb hely van ehhez, az utak és járdák szélesebbek és betartják a Kreszt.Îgy aztán nem kell az út másik oldalára születni. Olyan is van egyes helyeken, hogy az embert átkíséri egy egyenruhás a másik oldalra.Na, ilyet se láttam eddig Ázsiában. Az egyik fõ látványosság a Notre Dame,ami messze elmarad párizsi tesójától. A másik a függetlenségrõl elnevezett palota,Thieau diktátor volt rezidenciája,amit anno ronda szocreál stílusban emeltek a régi helyére.Jellegtelen úrhatnám berendezésû termek felül és az alagsorban maga a titokzatos történelem a volt elnöki zúgokkal a háború idején lehallgató, meg mindenféle központok,óriás konyha és egy csomó földalatti hely, aho va most se lehet bemenni. A francia hatás erõsen érvényesül. Kis házak a nagyok tövében, kétszintes város ez lármás éjszakai élettel.A könyvesboltok kiválók, angolul gyakorlatilag mindent kapni. A bazárok nagyok és tele vannak értéktelen bóvli szarral.
Majd még lesz egy csomó fotó.

Rabló gazemberek

Na, ilyenek markába kerültünk. Azelõzõ posztot még az alvós buszon írtaam. Fél 6 Körül felvertek bennünket, hogy kiszállás, buszt kell váltanunk. Mondtam, hogy adja, vissza a jegyünket, mert az bizony Saigonig szól. Mondhattam én ezt szépen, csúnyán, akárhogy, csak bámultak bambán és csukták be az ajtót. A nagy hátizsákjainkat kidobálták, így még azt semtehettük meg, hogy nem szállunk ki. ahol kitettek, elbileg utazási iroda volt, most már azt mondom, hogy ki tudja. Kedvem szottyant elmenni a rendõrségre. Nagy nehezen találtam egy fószert, aki megyidakolta a rendõrség számát, de senki nem vette fel, mikor elindultam, hogy bemegyek hozzájuk, kiderült, hogy fél 8-kor nyitnak. Addig nyilván nem történik bûneset szerte Vietnamban. Az utazási iroda, ahol a jegyünket vettüuk Hoi Anban, sem vette fel a telefont, korán volt még. Igaz, hogy õk az irodában laknak,fel nem veszik atelefont, még megzavarná a csi áramlását. Álltunk és vártunk. Egy szállodából próbálgattam telefonálni,de semmi. Az angol errefelé nem nagyon megy, arra a kérdésre se lehetett választ kapni, hogy hol vagyunk éppen. A hotelnek szerencsére volt kártyája,így kiderült, hogy Nha Trangban vagyunk, azaz kb.félúton Saigon felé. A Lonely szerint kb.7 órányira.
Negyed 8 felé megérkezett az utazási iroda személyzete. Magyaráztam nekik, hogy annak a busznak a személyzete, amelyik ide lepakolt bennünket, nem adta vissza a jegyünket, ami pedig Saigonig szólt. Kértem, hogy hívjuk fel az irodát, mert a számlamásolat megvan (az egyúttal a jegy szerepét is betölti), és nyilván át tudkák faxolni. Mondta a baltával faragott arcú tag,hogy ez õt nem érdekli. Nem volt más lehetõségünk, mint venni 30 dollárért jegyet, ha azt akartuk, hogy legalább estére Saigonba érjünk. Zsuzsa ment a friss jeggyel gyorsan helyet foglalni, mert már nagyban folyt a beszállás. Nagyon helyesen nem adta oda a jegyet, pedig megint kérték. Tanulva az esetünkbõl az egyik angol lány is! követelte vissza a jegyét, amit ki tudja miért, nem kapott meg, viszont feljött a baromarcú és bemondta, hogy ez a busz Saigonig megy,csakegyszer fog megállni egy üdülõhelyen Mue-ben vagy hol (ahol a homokdûnék vannak). Na, ehhez képest több.,mint egy óra alatt értünk ki a városból és közben százszor megálltunk. Még ugatott nekem a baromarcú, hogy itt nem kell aggódni, mert nem lesz buszváltás. Mondtam neki kicsit a szokásosnál nagyobb decibellel, hogy értse, hogy az elõzõ irodában sem volt szó róla, hogy buszt cserélünk, sõt a jegyünkön nem 7órai érkezés., hanem du. 2 volt. Teját tanács a Vietnamban busszal utazóknak: kérdezz, rá, hogy közvetlen busz megy-e, mert maguktól nem mondják meg (nem kizárt, hogy hazudni fognak), NEA ADD ODA A JEGYEDET, AKKOR SE HA VITATKOZNAK VELED, HOVY EZ NEKIK KELL. Amúgy nem lehet itt okosnak lenni, mert mindig megtalálják a módját annak, hogy megkopasszanak. útközben kiderült, hogy a seggfej pár fontos dolgot nem mondott: - A busz fel fog venni mindenféle helyközi utasokat, emiatt aztán rnegeteg idõt veszítünk arról nem is beszélve, hogy kicsit rontja a komfortérzetet, ha az ember karfáján félseggel ülnek. Szerencsére mi nem kaptunk ilyen utitársakat, de jópáran igen. - A busz kissé hibás, amit néha meg-megállva szerelgetnek. Csak remélni merjük, hogy sikerrel. Na, csekélyke egy nap és pár óra múlva megérkeztünk Saigonba. Soha ne gyertek ide sleeper busszal! Azonnal találtunk szállást 12 dodoért a belvárosban. Egy koszladék mellékutcáról, pontosabban sikátorról nyílik, de belül tiszta, rendes és egészen új. Igazi eltûnésre alkalmas hely. A net nagyon szar, ezért képek csak késõbb várhatók.

Sandy Beach

Elhagytuk a homokos partot ês most megint egy nagy állat tetején ringatózom, konkrétan a Hoi An és Saigon közötti röpke 1000 km-es távon közlekedõ éjszakai buszon. A busz megint fullon van, hónaljközelben vagyunk anépes nemzetközi utazóközönséghez. Szerencsére nem mi szálltunk fel utoljára, így volt mêg hely a buszon és rutinosan kiválasztottuk a vécétõl távolesõ helyeket. Izzadni nem fogok, mert a fejem fölött küldi be a légkondi a jeges levegõt. Itt csakúgy, mint minden keleti országban imádják sarkvidékire hûteni a levegõt.. Egyébként néha már mii is leehúzzuk a szobábabn a hõt 18-ra. A hideg itt pihenés a szervezetnek az iszonyat hõségben.
Na..., de a címhez igazodva: olvasható az Lp-ben, hogy a legszebb tengerpartba Vietnam jelentõs összegeket öl, hogy igazi szuperbeach legyen belõle. Ez a történet sajnos márra igencsak elõrehaladt, úgyhogy azt ajánlom, hogy aki olcsón akar tengerparti szállást, most jöjjön, mert az eegyetlen hippiviskót, ahol mi is laktunk szerintem hamarosan lebontják és luxusszállodát növesztenek hlyette, ahogy az a szomszédos telkeken már erõse látszik. Nem lesz itt szállás napi 100 dollár alatt. A már megépültekben orosz, maffiózókülsejû arcok áramlottak a babáikkal, akik napközben ott hangoskodnak minden látnivalónál. Nem mondom, hogy kedvelem õket. Jó lenne, ha az ideutazás nem lenne a jövõben csak az ilyen tuskók elõjoga, no meg nem ártana, na nem szórnák tele a partot szörnyû giccses parkokkal, nem köveznék fel a homokos partot, hogy a hölgyek tûsarkú szandáljába ne menjen homok, mint ahogy azt sajnos a mellettünk lévõ méregdrága Sandy Beachen megtették. AMárvány hegység köveire épült mûhelyek is sajna a mûveletlenek kivagyiságára építve gyártják iszonyatos szobraikat. Pedig az alapanyag igen nemes. Visszatérve a parti életünkhöz, imádtam a semmittevést, hogy kb.8 órát vízben voltunk, vagy sétálhattam az elképesztõen puha homokban, egy álom ez a hely, na. Kora reggel kimentünk a partra, ernyõt és két szétesõben lévõ nyugágyat béreltünk. Az egyiken már igencsak hasadóanyag volt. Mikor ráültem, nagy reccsenést hallottam, úgyhogy gyorsan ki is cseréltem. Késõbb a vízbõl láttuk, hogy egy fiatal német páros a szállásunkról foglalta el a helyet és egyszercsak a pasas háta mögött leszakadt a vászon. Ez az a nyugágy lehetett, amit én elõkészítettem, állapítottuk meg kissé fuldokolva a röhögéstõl. A parton egêszen 4-ig csak mi voptunk vagy még elvétve pár turiszt. Helyi.erõk nem nagyon jöttek, ha mégis, akkor szigonnyal, sznorkelfelszerelésben halat fogni, vagy kis ásókkal kidobálták a homokhuplikat,és rákokat kerestek benne. Egyet én is találtam. Odaadtam nekik, mert gondoltam, egyért nem rendezünk be konyhát a szobánkból. A nép bejövetele a yengerparti részre úgy néz ki, hogy elõször megjelenik.pár árus, akik motoron bográcsot, grillrácsot meg mindenféle sütõfõzõeszközt hoznak. Kipakolnak, tüzet gyújtanak és nekiállnak sütni. Hamarosan megjelennek a családok. Papa, mama, gyerekek, rendszerint utcai ruhában, azért egyesek bermudagatyában is, felvilágosultabb csajok.bébidollszerû szerkóban és úgy szaladnak a tengerbe, mintha elõször látnának vizet. Láttunk olyan fiatal nõt, aki nadrágban, dzsekiben, maszkban és bukósisakban fürdött. Végülis, a bukósisak alatt tutti nem ég le a fejbõre. Sokan nem tudnak úszni. Mintha félnének is kicsit a víztõl. Sekély vízben láttunk mentõmellényeseket bénázni, és úgy általában olyan, mintha ez a délutáni össznépi strandolás mintha valami új szokás lenne. A nagy fürdés kb. 4-tõl 7-ig tart. Olyan sokan vannak a vízben, hogy szinte egymáshoz érnek, de csak egy jól behatárolható 100 méteres területen belül. Jönnek ki tudka mit kínáló mozgóárusok, akiknak ordibátor van a motorja elé kötve, ami kb. azt kiabálja folyamatosan, hogy "bon jovi, bonbon jovi" vagy valami hasonlót. Látni öreg nénit felöltözve, kalapban a szintén felöltözött unokákkal fürödni.Az egyik kisxsákó próbált úszni, én meg kicsit tanítottam, úszónyíl, utána mellúszász láb- és kartempó. Nagyon élvezte láthatóan, raá volt írva az arcára, hogy ez aztán maradandó történet lesz, mikor a nagydarab fehér asszony õt úszni tanította. Találkoztam a vízben egy izraeli csajjal, aki rájött, hogy magyarok vagyunk, mert az apja Budapestrõl, valahonnan a Dohány utca mögötti utcák egyikébõl tlepült át Izraelbe az ismert okol miatt nem sokkal a 2. vh. után. Kiderült, hogy kolléga az iztaeli nõ. Egy tel-avivi iskolában tanít országismeretet. Érdekes volt, hogy tök.ugyanazt az elbaszott "reformot" vezették be, mint amit Hoffmann Rózsáék akarnak, óraszámemelés, töltsenek a tanárok minél több idôt az iskolában, ahol a tanításra felkészülésnek az elemi feltételei nincsenek meg, bevezették.az álságos.integrációt magyarbálinti módon, összekeverve normál és sni gyerkeket, jó nagylétszámú osztályban. Ígértek ehhez béremelést is, amit aztán persze elfelejtettek megadni. Idõközben megbukott ez a politikai bagázs, de az elbaltázott intézkedéseket azóta se vonták vissza. Mintha csak a magyar helyzetrõl beszélt volna. Sopánkodott kicsit, hogy Vietnamnban kevés az iztaeli turista, így nem tud könyvet cserélni. Érdekesek ezek a backpackerszállásokon lévõ, otthagyott könyvekbõl álló könyvtárak. Sok ócska szar lektür között olyanokat is találni, mint Máraitól A gyertyák csonkig égnek.svéd fordításban. Közben konstatáltam, hogy a hátam csupa víz, mert a hátam alatt lêvõ zsákban eresztett az üvegem. Baromi kevés hely van ezen a rohadt buszon. Majd elfelejtem, megírni a súlyos kis viziélményemet. Jól beúsztam a tengerbe, mikor éreztem, hogy valami csipkedi a vállamat. Odanézek, hát egy hal volt, olyan 7-8 centis forma. Bámult és csipkedett. Én rákiabáltam és nyomkodtam el a fejét, de a csak jött. Utána a combomat nyomkodta a fejével míg hosszas nógatásra és csapkodásra végre lelépett. Hát ilyet se tapasztaltam.még soha. A kishalak rajokban ugráltak ki a vízbõl. Egyszer a Zsuzsa mögül röppent fel egy csapat. Tisztára olyan volt, mintha õ fingotta volna õket.

Hogy élnek a vietnamiak?

Ezt igen könnyû megtudni. Az ember jártában-keltében családlátogatáson vesz részt. A boltok, kávézók egyúttal lakások is, ugyanez a helyzet az utazási irodákkal is. Bemész buszjegyet venni, az irodával egy légtérben, elválasztatlanul látható nappaliban éppenszoptatja csecsemõjét a nõ, aki átadja a gyereket az apának, õ meg elõrejön jegyet kiállítani. Közben megy a tévében a helyi jópajtásak vagy meccs. A vietnami családokban mindkét fél részt vesz az utódgondozásban. Gyerekükkel rutinosan foglalkozó apákat látni mindenfelé. Nagyon szeretik a gyereket és sokat foglalkoznak velük. Mivel állandóan belátunk a házaikba, ezt nem nehéz észrevenni. A nap fõ programja a közös evés reggel, délben és este, na meg déltõl 2-ig legalább a szieszta. Hoi An Vietnam Luang Prabangja. Gyönyörû kisváros a folyó környékén liliputi, kínaias házikókkal, kínai templomokkal, pagodákkal és nagyon helyes vendéglátóipari egységekkel. Dél körül itt is kitör a szieszta, és akkorugyan nem zárnak be, de a személyzet diszkréten hátravonul és lefelszik a földre terített gyékényre húnyni egyet, míg a vándor táplálkozik. Rettenetes meleg volt ma is, fõképpen nekem, mivel abbam a hiszemben másztam meg a Márványhegyet, hogy utána zúgunk be a tengerbe, ezért aztán fürdõruha is volt alattam. Meg is lett az eredménye,estére hajléktalanszagot árasztottam megint. Mosok mindennap, mint Mosó Masa,de hiába, ez a hô lefoszlatja az emberi mivoltot. A lábam, olyan mint a térkép, rele vérvörös, napkiütéses folttal. Tegnap a parton egy öregasszony jól meg is bámulta. Azt ajánlotta,szórjam be homokkal,akkor nem látszik. Inlább bementem a vízbe. Nq, de visszatérve a mai napra, útban Hoi An belvárosa felé megálltunk egy helyi kifõzdénél inni valami hideget. Két nagyon hasonló külsejû, ötvenesnek kinézõ fazon ült már benn nagy tálak elõtt. Ajánlották, hogy együnk mi is olyan levest, amit õk, mert nem fogjuk megbánni. Valamilyen pho nevû valami volt ez,a neve elejére már nem emlékszem.Sokféle beazonosíthatatlan zöldféle, tán némi hús is,üvegtészta, papaya, citrom, és valami falevélszerû került a nagy üstben készült lébe, Ízlés szerint lehetett chilizni és szójaszószozni. Az elõzõ posztban véletlenül teytem fel róla egy életlen képet, de majd késôbb le fogom cserélni. Állati jó volt ez a leves, akármibõl és akárhogyan készült is. Közben beszélgettünk az ikreknek kinézõ pasasokkal. zkiderült, hogy tényleg testvérek, egyikük Kanadában él, japán feleséggel,a másikuk Ausztráliában és cseh feleséggel, a két testvér Vietnamba jött találkozni és éppen Huebe indultak a kajálás után, úgyhogy meg tudtuk velük osztani tapaszalatainkat. Hoi An nagyon elturistásodott,ennek megfelelõen az árusok többsége fehéreket hülyének nézõ, szemét módon lehúzó kategóriába tartozik. A gyümölcsöket is olyan horror áron akarták adni, hogy inlább nem vettünk semmit. Azt utálom ebben, hogy az van az arcukra írva, hogy fizess pénzeszsák. Anyátok... - ez van az én arcomra írva, de ha nem vagyok teljesen érthetõ és megy tovább a moleszta, akkor ezt audióvizuálisan is igyekszem tudatni. Találkozunk azért rendes emberekkel is, nemcsak kufárokkal. Szeretik ismeretlenek megkérdezni, hogy honnan jöttünk, segítõkészen útbaigazítanak, szóval azért nemcsak bosszankodásból áll a napink még akkor sem, ha elõszeretettel írok ezekrõl. Nem felektem el annak az öregúrnak az arcát, aki sétabottal ment Hue-ben a folyóparton és rámköszönt, hogy bonseaur Madmoiselle és úgy mosolygott hozzá, mint egy bhiksu. Az egy más kérdés, hogy engem kisasszonynak nézni minimum súlyos látászavarra utal. Ma konkrétan megtörtént az, amirõl Magyarországgal kapcsolatban viccezni szoktak.Két kínai lánnyal mentünk a belvárosba, akik Gps-sel közlekedtek. Kérdezték,honnan jövünk. Mire mi, hogy from Hungary. Erre az egyik azt válaszolta, hogy õ is. Néztem ki afejembõl,aztán leesett, hogy úgy értette, hogy éhesek vagyunk (Hungary - hungry). A vicc is valami olyasmirõl szól, hogy a Hungary szó hallatán nem tudkák, hogy az illetõ éhes (hungry) vagy mérges (angry). Addig mászkáltunk Hoi An belvárosában, míg elpasszoltuk az utolsó buszt.De nem baj,elvégre nem tudunk minden pillanatban idevetõdni és különben is, úgy ítéltük meg, hogy megérdemeljük a taxit. Darabig másztunk kifelé, de aztán rájöttünk, hogy ha ezt így foltatjuk, se busz, se taxi nem lesz,gyalog meg kicsit messze van, olyan 20 km-nyire a China beach, ahol lakhelyûnk vagyon. Beugrottam ezért egy hostelbe és onnan rendeltem taxit. Jött is értünk egy nagy fehér autó, amivel zorró áron, 250 rugóért (kb. 12 USD) hazaértünk. Messzirõl láttuk, hogy jó irányba megy sofõrünk, mert mellettünk terül el egy puccos resort Sandy Beach néven. Egy tengerparti bungalója napi 145dollárért kiadó. Bementünk toprongyban mocskosan körülnézni még az eldõ napon és mindenki mosolygott ránk, azt hitte a személyzet, hogy szállóvendégek vagyunk és messzrõl hellózgattak Tán ihattunk volna valamit a bárban is és bemondhattunk volna egy szobaszámot, de nem tettük, mert snassz voly a hely. Holnap én leszek a parti szörvisz, mert majd kijárok a szállásunk melletti kisboltba az öregasszonyhoz hideg innivalóért, kibérelünk egy lyukas napernyõt a pun háborúk elõtti idõkbõl, kivisszük a partra a Turkish airlines-os takarót gyékény helyett és Hawaii lesz. A kávéház vécéje egyben a családi klozett is és az a jellemzõje, hogy mindig a konyha mellett van. Ez csak.kezdetben gondolkodtatja el.az embert, pár hetes út után már az se zavar, ha a vécében fõznek. Ilyesmi azonban itt nem fordul elõ, mibel Vietnam nem India, de Thaiföld, Laosz és Kambodzsa sem. Ezek az országok megannyi Svédország és Svájc Indiához vagy akárcsak Nepálhoz viszonyítva is. A házakban a berendezést tekintve keverednek a gyarmati rendszerbõl.örökölt europid vonások a trafícióval. Gyékényen vagy csak puszta kövön ücsörgés, guggolás mellett vannak azért székek is, igaz, általában alacsonyak. A fürdõszobákban nem jellemzõ de elõfordul a kád, leginkább tudoló van és a Wc-hez seggmosózuhany. A vécépapír vékony, hogy ha mégis bedobálja a szemét európai a fajanszba, akkor se tömje el vele a lefolyót. Amúgy szerintem õk nem nagyon használnak ilyesmit, ill. legfeljebb csak seggmosás utáni törölközésre. A vietnamiakra is jellemzõ, hogy nem sietnek el semmit. Általában keleten nem éppen ugribugri népek laknak. A félórás késésre senkinek a szeme se rebben. Az totál.elfogadott, hogy az étteremben kiszolgálják a kuncsaftot, aztán lehevednek, és csak akkor kelnek fel, ha véletlenül észreveszik, hogy a kedves vendég egy ideje fizetni akar. Annyira nincs intimszférájuk, hogy többször elõfordult, hogy népesebb vacsorázó családhoz majdnem beültünk enni, mert azt hittük, hogy vendéglõben ülnek. Egy pali Hoi Anban ránk is szólt meg integetett kifelé, gondolom a picsába küldött bennünket, mert a lakásába sétáltunk. Na, miért xsodálkozik ezen, mikor totál. úgy nézett ki az a lakás., mint a mellette lévõ bolt, ami tényleg üzlet is volt amellett, hogy nyilván laktak is benne. Jellemzõen mindenhol van wifi, eddig egyedül a.tengerparton a Hoa's Place nevû szállásunkon nem volt. A kávéházakban,sörözõkben is van fee wifi, tehát gépet hozni megéri. Olcsó állítólag a Sim kártya és a mobil internet is, de én azt nem próbáltam ki Még nincs telerakva Vietnam bevásárlóközpontokkal, de szerintem ez csak idõ kérdése. Saigon.ilyen téren már elõrehaladottabb stádiumban van,ahogy hallottam. De most majd meg is.látjuk. Elég súlyos város lehet+ ha a Lonely Planet azzal kezdi a saigoni fejezetet, hogy "biztonsági öveket becsatolni". Még csak.9 óra van, de nem sokkal 7 után már töksötét. Ez az, amit nem nagyon csípek itt az Egyenlítõhöz közeledve. Közben itt magyokat dudál és fékezget a busz, majd leröpülünk róla. Ûgy vezet ez az ember, mintha krumplit szállítana. Homage à pécsi buszok (bár azokon nincs fekvõhely}. Ezzel a nagy benga busszal tép, mint állat és közben folyamatosan elõzget miközben folyton dudál. Uncle Ho nem tudom, mit szólna a tengerparti pompához. Milliárdos beruházások mindenfelé, ami nem igazán a népi demokratikus célközönségre van belõve. Magyarországon ilyen mértémû építkezéseket mostanában nem látni. Persze az átlag virtnami errõl valószínüleg mit sem tud, mivel ki sem mozdul lakhelye közvetlen környezetébõl. Rengeteg az orosz felirat, még patikát is láttuk a Dél-Kínai tenger partján orosz felirattal, ahogy rengeteg orosz turistát is. Jellemzõen az oroszok mellett hollandok, angolok, ausztrálok, újzélandiak, amerikaiak, németek, franciák, kínaiak, japánok, koreaiak vannak, magyarokat csak a tükörben látunk. Érdekes, hogy Vietnam nem tartozik az izraeli fiatalság célpontjai közé. Thaiföld, Laosz még igen, Vietnam nem, pedig itt is vannak bõven Lonely Planet által ajánlott pszeudohippiszállások. Látni errefelé öreg amerikai csávókat, akik valószínüleg '68 táján már idõztek itt, némileg más járatban. A vietnamiak állítólag megszólják a külföldivel elõforduló nõket, konkrétan lekurvázzák õket, de nem is jellemzõ ez a jelenség, nem úgy, mint Thaiföldön és Laoszban. Jobb is, mert ettõl nekem is kifordul a gyomrom. Eszembe is jutott a Btk. módosítására egy javaslat. Mivel itt még dívik a halálbüntetés is, talán arányos lenne egy olyan büntetési forma, hogy ha valakirõl kiderül, hogy valakit prostitúcióra használ, akkor kölcsönkapja az adott ország szótárát (mo ndjuk angol -lao oda-vissza) és másnap ebbõl vizsgázik. Ha úgy 75%-ra mennek neki a szavak, akkor megússza, ha nem, akkor sajnos a vétkezésben leginkább résztvevõ szervét lenyesik és a szájába adják. Ha tud valami értékelhetõt produkálni, akkor csak egy részét. Tudom,hogy ez egy kicsit szigorú, de talán az is, ha valakit szexszerszámnak használnak. Mióta ezt megtárgyaltuk, azóta elég csak annyit mondani, hogy na, megint ott egy vizsvajelölt és már tudjuk a dörgést. De ezt igazából még a lao és thai posztok valamelyikébe kellett volna megírni bemutatandó vérszomjas,kegyetlen oldalamat.

A Márványhegyen is túl...

Hoi An Vietnam Luang Prabangja. Gyönyörû kisváros a folyó környékén liliputi, kínaias házikókkal, kínai templomokkal, pagodákkal és nagyon helyes vendéglátóipari egységekkel. Dél körül itt is kitör a szieszta, és akkorugyan nem zárnak be, de a személyzet diszkréten hátravonul és lefelszik a földre terített gyékényre húnyni egyet, míg a vándor táplálkozik. Rettenetes meleg volt ma is, fõképpen nekem, mivel abbam a hiszemben másztam meg a Márványhegyet, hogy utána zúgunk be a tengerbe, ezért aztán fürdõruha is volt alattam. Meg is lett az eredménye,estére hajléktalanszagot árasztottam megint. Mosok mindennap, mint Mosó Masa,de hiába, ez a hô lefoszlatja az emberi mivoltot. A lábam, olyan mint a térkép, rele vérvörös, napkiütéses folttal. Tegnap a parton egy öregasszony jól meg is bámulta. Azt ajánlotta,szórjam be homokkal,akkor nem látszik. Inlább bementem a vízbe. Nq, de visszatérve a mai napra, útban Hoi An belvárosa felé megálltunk egy helyi kifõzdénél inni valami hideget. Két nagyon hasonló külsejû, ötvenesnek kinézõ fazon ült már benn nagy tálak elõtt. Ajánlották, hogy együnk mi is olyan levest, amit õk, mert nem fogjuk megbánni. Valamilyen pho nevû valami volt ez,a neve elejére már nem emlékszem.Sokféle beazonosíthatatlan zöldféle, tán némi hús is,üvegtészta, papaya, citrom, és valami falevélszerû került a nagy üstben készült lébe, Ízlés szerint lehetett chilizni és szójaszószozni. Az elõzõ posztban véletlenül teytem fel róla egy életlen képet, de majd késôbb le fogom cserélni. Állati jó volt ez a leves, akármibõl és akárhogyan készült is. Közben beszélgettünk az ikreknek kinézõ pasasokkal. zkiderült, hogy tényleg testvérek, egyikük Kanadában él, japán feleséggel,a másikuk Ausztráliában és cseh feleséggel, a két testvér Vietnamba jött találkozni és éppen Huebe indultak a kajálás után, úgyhogy meg tudtuk velük osztani tapaszalatainkat. Hoi An nagyon elturistásodott,ennek megfelelõen az árusok többsége fehéreket hülyének nézõ, szemét módon lehúzó kategóriába tartozik. A gyümölcsöket is olyan horror áron akarták adni, hogy inlább nem vettünk semmit. Azt utálom ebben, hogy az van az arcukra írva, hogy fizess pénzeszsák. Anyátok... - ez van az én arcomra írva, de ha nem vagyok teljesen érthetõ és megy tovább a moleszta, akkor ezt audióvizuálisan is igyekszem tudatni. Találkozunk azért rendes emberekkel is, nemcsak kufárokkal. Szeretik ismeretlenek megkérdezni, hogy honnan jöttünk, segítõkészen útbaigazítanak, szóval azért nemcsak bosszankodásból áll a napink még akkor sem, ha elõszeretettel írok ezekrõl. Nem felektem el annak az öregúrnak az arcát, aki sétabottal ment Hue-ben a folyóparton és rámköszönt, hogy bonseaur Madmoiselle és úgy mosolygott hozzá, mint egy bhiksu. Az egy más kérdés, hogy engem kisasszonynak nézni minimum súlyos látászavarra utal. Ma konkrétan megtörtént az, amirõl Magyarországgal kapcsolatban viccezni szoktak.Két kínai lánnyal mentünk a belvárosba, akik Gps-sel közlekedtek. Kérdezték,honnan jövünk. Mire mi, hogy from Hungary. Erre az egyik azt válaszolta, hogy õ is. Néztem ki afejembõl,aztán leesett, hogy úgy értette, hogy éhesek vagyunk (Hungary - hungry). A vicc is valami olyasmirõl szól, hogy a Hungary szó hallatán nem tudkák, hogy az illetõ éhes (hungry) vagy mérges (angry). Addig mászkáltunk Hoi An belvárosában, míg elpasszoltuk az utolsó buszt.De nem baj,elvégre nem tudunk minden pillanatban idevetõdni és különben is, úgy ítéltük meg, hogy megérdemeljük a taxit. Darabig másztunk kifelé, de aztán rájöttünk, hogy ha ezt így foltatjuk, se busz, se taxi nem lesz,gyalog meg kicsit messze van, olyan 20 km-nyire a China beach, ahol lakhelyûnk vagyon. Beugrottam ezért egy hostelbe és onnan rendeltem taxit. Jött is értünk egy nagy fehér autó, amivel zorró áron, 250 rugóért (kb. 12 USD) hazaértünk. Messzirõl láttuk, hogy jó irányba megy sofõrünk, mert mellettünk terül el egy puccos resort Sandy Beach néven. Egy tengerparti bungalója napi 145dollárért kiadó. Bementünk toprongyban mocskosan körülnézni még az eldõ napon és mindenki mosolygott ránk, azt hitte a személyzet, hogy szállóvendégek vagyunk és messzrõl hellózgattak Tán ihattunk volna valamit a bárban is és bemondhattunk volna egy szobaszámot, de nem tettük, mert snassz voly a hely. Holnap én leszek a parti szörvisz, mert majd kijárok a szállásunk melletti kisboltba az öregasszonyhoz hideg innivalóért, kibérelünk egy lyukas napernyõt a pun háborúk elõtti idõkbõl, kivisszük a partra a Turkish airlines-os takarót gyékény helyett és Hawaii lesz.

7/20/2012

Lonely Planet - Hoi An

Megérkeztünk A TENGERPARTRA. Valami elképesztõen gyönyörûséges beach a nagy rohadalomban. Vonat után röpke alkidozás a taxisokkal ês már indultunk is China beachre,Vietnam állítólag legszebb és egy 2010-es felmérés szerint a Föld 10 legjobb tengerpartjának egyikébe. Kicsit furcsállottuk, mikor a taxis egy rohadalom helyen rakott ki bennünket, ahol egy elég lepukkant házban üzemel a környék legfelkapottabb hostele, ami mexikói romkocsmára hajaz. A stílusa mexikóias, az állaga pesti romkocsmaszerû. A kocsmárosék egyben szállodásék is 9 dollárért mérik a szobát légkondival. Visszatértünk az indiai stílushoz, bár ez ott egyes helyeken kiválónak számítana.Elsõ hely, ahol nemcsak wifi, de net sincs. Ez a szöveg így majd utólag lesz elêrhetõ. Jópofáskodó, mindig otthonos stílust elõadó arcok a tulajok, akik mindent jóval többért adnak, mint az egy tömbbel arrébb lévõ boltban. Rábeszéltek bennünket, hogy fejenkênt 70 000-ért kérjünk vacsorát, amit naggyon .otthonos körülmények közt fogyaszthatunk el. Hát.... az volt tán a lényeg. hogy a társaság java egy közös asztalnál angolul üvöltözve eszik a sokféle feltálalt kajából, tofu, rizs, tészta, hús, hal, zöldségek és meghatározhatatlan valamik egyvelegéböl. Tán még leves is volt, vagy inkább fõzelék. A környéket bejárva megállapítottuk, hogy csak a mi kis pudvás helyünkön van élet, de másnap bebizinyosott, hogy csak mi mentünk rossz irányba. A Márvány hegy körül van a város, ahol természetesen leginkább márványszobrokat lehet kapmi. Elsõ délután fürödtünk a lisztszerû homokos tengerpartra habzó, pont jó hõmérsékletû kristálytiszta tengerben. A part érdekessége, hogy a helyi erõk járnak naplementekor, mikor már nem perzselõ a hõség. Ruhában fürdik mindenki, és élvezi a strandot öregnénin otthonkában, fiúk nyakig felöltözve farmergatyában. Szörvisz itt nincs, viszont egy percre van a helyi kisbolt olcsó hideg italokkal. Másnap azaz ma megnéztük a Márványhrgrt, ahova lift visz fel és tele van érdekes pagodákkal és impozáns barlangokkal,mindegyikben misztikus buddhaszobrokkal. Nagyon megéri megnézni. Fenteõl láttuk a fõutat, ahova ki is mentünk, és lássatok csodát, pár percen belül jött a helyi busz és 30 rugóért fejenként röpített is bennünket Hoi Anba, ahol most a helyes kicsi utcákat járva beültünk egy szinyén aptó kávéházba. Képes tudósításunk következik:

7/19/2012

Hue

Hue-be érkeztünk, amit itt Hüének mondanak. Nem hülyeség idejönni annak, aki kicsit szeretné elképzelni a középkori de akár a 20.század eleji távolkeleti életet verset író, kistóba nyúló faházikóban elmélkedõ uralkodóval, udvartartással, eunuchokkal és más érdekességekkel. Hanoiból kêzrõl kézre adtak bennünket. A társszállodában vagyunk, annak is már megint az úri lakosztályában a legfölsõ emeleten., ahol még városra nézõ terasz is van. A szobában saját számítógép, kár, hogy a net az igérgetésekkel ellentétben nem mûkszik rajta, pedig már örültem, hogy rendes billentyûzetem lesz. 15 dolcsira lealkudtam ezt a szállást és most sajnálom, hogy itt kell hagyni, de kezd szorítani az idõ. A busznál már vártak, úgyhogy a büdös zötyögésbõl átmenet nélkül pottyantunk a luxusba. Nem volt nehéz. Gyorsan megterveztük az utat, elõször a Citadellát akartuk megnézni, az uralkodók régi központját, amit sajnos az amerikai B 52-esek is alakítgattak nem éppen a javára, de máshogy alakultak adolgok. Eleve skioeltük a hotelünk 50 dolláros ajánlatát, hogy mindenhova elvisznek és kajáltatnak. Végülis megoldottuk majdnema feléért. Találtunk a Parfüm folyô (ami mellesleg szélesebb,mint Laoszban a Mekong) partján egy kis motoroshajót,amit kibéreltünk 4 órára és minden fontos romhoz elvitettük magunkat. A legérdekesebbek az uralkodói temetkezési helyek, és hozzájuk tartozó épületek. Itt minden ódon eredetiségében nézhetõ meg, túlzottan is eredtien, mert ha nem történik számottevõ restaurálás,akkor a gyönyörû házakból térdigérõ romok lesznek.
Ízlés, visszafogottság és természetbe illeszkedés jellemzi ezeket a helyeket. Ha lesz valahol nem kétpercenként megszakadó net, akkor töltök fel képeket a fényképezõrõl,mert a marha nagy fényben képtelenség volt a szar zoommal rendelkezõ tablettel normálisan fotózni. Márpedig errõl lehet viszonylag könnyen képet tölteni, mivel ezen nem tudok bütykölni átméretezéssel és hasonlókkal. Nasszóval, a város maga nem egy nagy szám, persze érdekes egy vidéki vietnami város életébe is bepillantani, ahol ráadásul kevés pénzért óriás adag tésztás kajákat lehet enni mégpedig finomakat. Megnéztük az egyik pagodát, három sírhelyet a hozzájuk tartozó objektunokkal és a Citadellát. Haxafelé többször eltévedtünk, ezáltal az egész várost bejártuk. Megyekintettük a helyi külszini karateiskolát,játszótereket. katolikus templomot, pártházat, bíróságot, hidakat,folyókat mert van minimum még egy az illatoson kívül. Lenyûgözõ volt a középkori Hue, amibõl nem értem, hogy miért csak a legjellegtelenebb citadella tartozik a világörökségek közé. Elképesztõ faragások, mintázarok, házformák,kertek,kistavak, erdõk, na, de majd képekben... Holnap ill. már ma nyomulunk vonattal Danangba és onnan a tengerpartra. Már ideje lábat áztatni,mert ilyen napkiütésem, egybefüggõ csípõs felmaródások a teljes lábszáramon még a legbrutálabb indiai kalandozásokkor se voltak. Ezt pedig a krémezésen kívül atengervíz gyógyítja. Egésznap gyilkos a napsütés és napon szerintem bõven verjük a 45 fokot.Otthon iluen hõség nem tud lenni a legbrutálabb kánikulában sem. Gyakorlaitag már a zuhany alatt is izzadni kezd az ember, és ha nincs légkondi, szárazra törölközni lehetetlen. Itt szerencsére van, így lehet az izzadságtól szétcsípett lábakat ápolni.

7/18/2012

Utolsó nap Hanoiban

Ho apó, iirodalmi templom, szépmûvészeti múzeum, és a Hanoi Hilton börtön múzeumának cseekkolása volt a menü. Elsõ nap lemaradtunk Ho Shi Minj korpuszáról, ezért ezt pótolni kellett. Éreztük, hogy nem mehetünk úgy el, hogy nem láttuk a tetemet, ill. amit katonai pompa közepette mutogatnak. Reggel fél 8-tól fél 11-ig fogad látogatókat Uncle Ho.Körülméwnyes a bejutás. Sorakozó van, terelés és külön veszik el az embertõl a zsákját és a kameráját. A fényképezõgépekkel nem foglalkoztak. Sok kacskaringó után egy fridzsdere hûtött terembe érkeztünk, ahol kivilágított koporsóba feküdt a mester vagy inlább helyette egy, a Madame Tousseaud panoptikumában sem kiállítható viaszbábu. Nagyon gyönge munkát végeznek az orosz mesterek, ha igaz, hogy êvne hàrom hónapra elviszik eljavítani az állagát. Egy biztos, az Assisiben lévõ múmiák sokkal jobbra sikereddtek. Meg neéztuuuuük még a mester házait, szobáit - nem vitte túlzásba a luxustt - és aa ronda, bumfordi autóit..Mieeért vanaz., hogy ezeket vackokat mindig kiállítják? Már az összes meglátogatott diktátor és bölcs uralkodó - kinek-kinek ízlése szerint - szekerét közszemlére teszik? A múzeuumát most kihagytuk, mert az már megvolt. Az rodalom temploma egy kis Kína, pagodákkal, vigágokkal, teknösökön álló, kõbe vésett intelmekkel. Látni kell eezt is, aki Hanoiban jár. ne csak a motorok maradjanak meg képileg. A szépmûvészeti nagy, de feledhetõ kiállítás bár végülis minden az egyben,. mert vaan érdekes etnográfiai része is. A vietnami képek kicsitt bumfordiak és már a kora középkortól erõs kínai hatás érvényesül bennük. Érdekesek a háborús festmények és szobrok, talán az õszinte szocreál kifejezéssel jellemezhetõk. Hoapó nagyon kedvelt téma meg egy népi hõs is,akinek valami baja lehetett, mert egy festményen orvosok vizsgálják. Hogy legyen némi kontraszt, meg útba is esett, megnéztuuük a Hanoi Hilton néven elhiíresült mûintézményt. Ttuddoom, hogy nem illik ilyet mondni, de azt hittük, borzalmasabb lesz. Mondjuk nem lehetett leányálom féllábbal leáncolva ülni a sötét cellában mga a guillotine se volt egy emberbarát szerszám, de összeségében nem volt olyan brutál, mint amit akárcsak az Andrássy uúton látni. Véletlenül majddnem a most is üzemelõ rêszleegbe mentünk.JÓl lehet látni la"alavakat. Fõleg, ha nappal lenne. De most éjjel van és én egy magas építésû busznak egy fekvõhelyére telepedtem eés itt ütöm mellé a nagy rázkódásban a virtuális billentyûzeten a betûket. De errõl még majd részletesen... Szóval, visszatérve a börtönre, kicsit hmmm hogy is mondjam., olyan mosolyognivaló volt, hogy miután bemutatták, hogy a franciák milyen szemétmódon bántak a vietnami foglyokkal, láthattuk, hogy bezzeg milyen jó sora volt azelfogott és bebörtönzött amerikai katonáknak. Fotók, amint ajándékokat készítenek az otthoniaknak karácsonyra, szép tiszta fehé ing bemitatása, hogy ilyet viseltek és hasonlók. Láttam a régi tranzisztoros táskarádiónkat is kiállítva.Lassan én is úgy érezhetem magam, mintha skanzenben laktam volna. Börrtön után már csak egy bõ vacsorára futotta az idõbõl a kedvenc, kis franciás, de hippibeütéses helyen, ahol az éttermi asztalok tartozéka a zsírkréta, hogy míg a kedves vendég vár a kajára, ne ublnatkozzon,hanem rajzoljon valamit az asztalt borító csomagolôpapírra Utána loholtunk volt szállásunkra, mert õk intêzték a jegyet az éjszakai buszra, ami valami elképesztõ. A du.6-os pickupból nem lett semmi.Háromnegyd 7-kor jö tt egy arc motorral és beszólt, hogy kövessük. Így szefte fel az embereket. kiakadtam, mert mi az, hogy cipekedünk utána. Nem ez a pickup az én fogalmaim szerint.Ezt mondtam is a gyereknek, aki k nem sokat rontok a étségbeesetten próbált telefonálgatni.
Végül beállîtott egy paraszt mikrobusszal, amivel elvittek bennünket ehhez a szürreál buszhoz. Mire felszálhattunk, mások már nagyjából betöltötték a buszt, csupa turiszt, pár helyi arc, és csak egymástól távol lett helyünk. Végülis fekvõhelyek, a láb is kinyújtható, alácsúszik az elõttem fekvõ ufejtésze alá egyhy zárt részbe, ami szerencse számára, mivel egész nap fõtt a lábam a szandálban és szerintem ijesztõ szaga lehet. Bár nem sokat ronyok az általános komfortérzeten,merthogy mûködõ vécé is van a buszon. Jaj, nagyon üt, mikor kinyitják az ajtaját. Ebben a furaságban fogok zötyögni több, mint 600 km-t, nem tudom, mi marad belõlem a végére. Az utakat ûgy látom, ezen a szakaszon építik vagy inkább építeni szeretnék. Hatalmasakat dob rajtunk a szerencsétlenkedõ buszt és már régóta vagy 20-szal meg. Hogylesz meg ezzel 600km-nél is több? Mosy már értem, hogy miért drága de mégis teli az éjjeli vonat és miért olcsó az éjjeli busz. Most peóbálok aludni és arra gondolok, hogy csimpánz rokonaink is fára rakott fészekben laktak. Igaz, az a fa nem ment zötykölõdve. Jól meg vaneza biznisz szerbezve.És én még azt hittem, hogy valami állami buszt intéz a recepciós és hogy ezt a buszt le lehet késni az elkésett, érdekes felfogásù pickuppal. Mindig tanul az ember... Olyan ezen a buszon utazni, mintha az ember egy nagy büdös állat hátán hánykolódna. Egész éjjel mászkálás volt a klotyóra, aminek kb. olyan.i bûze van, mint régen a balatoni vonatok klotyóinak. A szúrós pisaszgot akkor is éreztem, mikor olykor kicsiit aludtam. Azért ez az üút nem hasonlítható mondjuk egy Manali-Leh buszúthoz kényelmetlenségben.. Ezek a fura fekvõhelyek végülis kibírhatóak, az ember lába nem dagad be. Még egy mocskos takarót is adnak. Reggel 7 óra van, kb. 12 órája vagyunk úton. A sebességünk továbbra is a poroszkáló lóéval azonos, néha gyorsabb csak egy kicsit.. Nem tudom, hogy megva-e a 40-es átlagsebesség. A vietnami falvak hasonlítanak az indiiaiakhoz. Kis házak, kiülõk, ahol szorgosan ülnek is már reggeltõl. Olykor lehet látni állatokat az utcán, de tehenet csak egyszer láttam az egész út alatt. Tyúkot kiscsibékkel meg kakast többször is, õk még Hanoi belvárosábanis elõfordulnak.

Hanoi cukiságok

A Halongról érkezés után estee húztunk a vizibábszínházba. Ez a többszázéves tradîcióra viisszavzethetõ kis arnyosság úgy néz ki, hogy képzeljünk el egy kis vízben állóó színpadot pagodával, a színpad szélén tradicionális hacukában féligmeddig tradcináli zenét játszó zenekarral, de azért befigyel aa baasszusgitár meg a dobflszerelés se éppen õsi.Az énekesek viszont nagyon is õsiesen danoltak és beszéltek. Kis izgõ-mozgó bábok bukkantak fel a vízbõl vagy a pagodából és mindenféle naív történetxskét adtak elõ sárkányokrôl, halászatrôl, ríyzsnövesztésrõl és a fene tudja még mirõl, Nem iis a téma volt érdekes, hanem a helyes kis bábok a nyávogó zenével. Cukidág voolt tényleg. Utána kis sétára mentünk a diliháznak se gyenge belvárosban. Esteére nagyjából minden vietnami ha nem ül kis mûanyagszéken teát iszoggatva és szotyizva, akkor a motorján ül és száguldozik a városban. Ha azt se, akkor elmgy a Li Taj Po parkb a gyerekével és üress teáspalackot rugdostat vele,vagy kétévesen soros görire tanítja. Egyssek tánct tanítanak és tanulnak az uttcán vaagy thai csiznek, vagy egyszerûen csak orítva beszélgetneek és mindent tteeleszemetelnek. Táttt szájjal figyeltük ezt a monstre diliházat. Amikor helyi zenére táncolnak,az állati érdekes az öregek is hajléwwkonnyá válnak és megannyii apszarasz lesz a háziasszonyokból és házibácsikból. Majd ottthon teszek fel videót is róla.

7/16/2012

Ha Long bay - nincsenek rá szavak

Mindenkinek tessék eljönni ide, mert ez egy csoda.Nemcsak fotón, konkrétan az, rögvalóságosan. Magyarul a leszálló sárkány öblének fordítandó és persze számos sárkányos történet fûzõdik hozzá. Este a hajónk fedélzetérõl egy nyugágyból írok. Mögöttem kínai utitársak alszanak -ezúttal totál intelligens arvokat fogtunk ki - a kanadai, holland, osztrák,német arcok pecáznak, a szemközti hajón megy még a brutál karaoke.Hallottam néhány orosz mozgalmi nótát vietnamiul vagy kinaiul elõadva, iszonyatos volt. A mi egyik kínai csajunk viszont a magyar tehetségkutatókat lepipáló módon énekelt tökéletes angol kiejtéssel valami írtó szar számot. Meg is tapsoltuk. Ha már így visszafelé haladok az idõben, akkor be kell számolnom arról, beugráltunk a tengerbe. Nekem marha magasnak tûnt,ezért fostam de nagyon,és már tök ciki volt a végén, hogy mindenki engem nógatott, hogy ugorjak már. Ez úgy van, hogy ilyenkor még szarabb. végül már kezdtem érezni, hogy ha most nem, akkor soha,és beléptem a vízbe. Azért tudott ütni, de ha az ember talpast ugrik, nem gáz. Volt egy német, mûugrásban járatos csaj, na ô ugrott érdekeseket. Na, de itt nem ez a lényeg, hanem, hogy táj van kérem, táj de nagyon. A kisebb és nagyobb süvegalakú szigetek és sziklák között úszott lassan, méltóságteljesen a hajónk, amire nem kevés pénzért, koponyánként 79 dollárért fizettünk be, ami itt azért elég durva összeg, jóllehet, Vietnam drágább, mint Laosz,de azért nem éri el a thaiföldi árszínvonalat. Ne is érje, mert pénzünk eléggé fogy. Szerencsére tudok kivenni a falból. Tegnap is vettem fel 2 millió dongot, ami 4 db 500000-essel meg is volt oldva. Kicsit azért ráparáztam a pénzfelvételre, fõleg, hogy egy köteg pénzt vártam. Nem tudom,hogy a magas részvételi díj, vagy hogy mi vagyunk itt a korelnökök, vagy hogy mondtam a szálláson, hogy mennyire tele van a net a horror utazásszervezõkrõl szóló tõrténetekkel,akiket nem zavar a szar szolgáltatásért járó reklamáció, mivel dõlnek az utasok utána is. Nyugtával dicsérjük azért Buddhát., de tény,hogy eddig viszonylag szerencsések voltunk. Na, végre abbafejezték az orditozást. Nasszóval, idõben felszedtek bennünket a szálláson és rendes busszal nem tömegnyomorban vittek a halongi elosztóhoz,ahol kb. 23-an kerültünk egy nagy fehér hajóra. Nem értettük,hogy miért hívott oda bennünket a guide a kapitányhoz, aki vietnami veteránnak nézett ki katonai deklijében.Azt hittük, hogy mi külön megyünk,de nem, végül ugyanoda vagoníroztak be bennünket, mint a buszos társakat. Mi kaptuk viszont az emeleten lévõ, messze legjobb szobát, ezt külön közölte velünk a guide,aki az egész program alatt folyamatosan érdeklõdött, hogy elégedettek vagyunk-e Azok voltunk egy kivétellel,a James Bond sziklához csónakkal közelmenés és az üregben fürdés extrahorror áron a helyiektõl megvehetô. Ráadásul azt ígéték viszont, hogy az italon kívül kívül minden benne van az árban. Na, meg együtt vagyunk a két éjjel Halongon alvósokkal. Míg õk kajakoztak,merthogy mi, az egyéjszakások másnap fogunk,szôval mi a vizreépített halászstandon vagy a hajônkon ejtõztünk.Végülis nem volt rossz a fedélzeten dögleni és fotózni meg filmezni a tájat, ami elképesztõ. Teszek fel, ha tudok, fotókat,amiket a tablettel követtem el, ezért elég ócskák, de majd töltögetek fotókat és videókat, amelyeket a célszerszámokkal gyártottam. Több mint 3 órát jöttünk Hanoiból. útközben toszkán tájakra emlêkeztetõ helyeken mentünk keresztlül. A házakat viszont csak elõl vakolják és festik be, kétoldalt ott vigyorog a puszta beton. A hajóra érkezés után ebéd következett. Elõször sajnáltuk, hogy a holland, kanadai ésangol daliákhoz ültünk,mondván, hogy nem jut nekünk elég kaja,ezért a vékony kínaiak jobbak lettek volna, de mint kiderült,társaink egyáltalán nem ettek sokat a fõként zöldségekbõl és tengeri herkentyûkbõl álló kajákból, fõként hozzánk képest nem. Ebéd után ahogy attól tartottam is, jött a barlangozás, de nem volt vészes,mert nem kellett sokat kutyagolni, sõt alig valami. Acseppkõbarlang gyönyörû, csak ne lenne giccsesre világítva szines fényekkel és ne kéne folyamatosan hallgatni a kissé imbecil mosolyú guide meséjét,. hogy az egyes sziklákba miket láttak bele.Volt itt minden,sárkány, Rómeoésjulia,elefánt, szerencsehozó tenõs és mellnagyobbító nõimellalakú képzõdmény, ami a nagyobb mellre gyúrók fogdostak. Én nem nyültam hozzá. A barlang az aggteleki legtàgasabbra hasonlït vagy jobb annál.. Ejtõzés után törtênt az úszás Ha Long öböl meleg,àlátszatlan zöld, vizêben,na meg a beugrálás háromszor. Holnap kajakozás lesz meg öbölnézês aztán tépés haza Hanoiba, mert estére jegyünk van a vizi bábszinházba. Még nem írtam, hogy útközben ide, átmentünk a Vörös folyón, ami hatalmas, szemben az eddig várakozás alatt teljesített Mekonggal. Bár ez utóbbival találkozni fogink még Saigonba,ill. miket beszélek, Ho Shi Minh Cityben. Elcsendesedett közben a hajó, már a világutazó kanadai gyerek meséit se hallani, a csillagok szépen látszanak, nincs hõség, sötét viszont van, jó itt feküdni a fedélzeten az enyhe,tenger - és halszagú szellôben. Joggal lehet irigykedni. Zsuzsa már rég eltette magát holnapra a légkondis kajütben, az elnöki lakosztályban, ahol aranyszínû damaszt a körpanorámás ablakunkon a függöny, kinaias szvasztikás díszítêsû a fal meg a plafon, de majd inlább teszek fel képet róla. Eszternek üzenem, hogy megkérdeztem a kínai utitársakat a falun dafáról. Azt mondta az egyik überértelmes, a tibeti határ közelében lakó lány, hogy úgy tudja, a pártban attól tartottak, hogy Li mesternek politikai ambíciói vannak és ezért tiltották be a dolgot, tudott a bebörtönzésekrõl és a gyakorlók meggyilkolására se mondta, hogy kacsa,végül elárulta, hogy az ismeretségi körében is voltak vagy vannak is tán falun dafa gyakorlók.Õ is nagy baromságnak tartja a tiltást, és szerintem összeségében nincs oda a KKP-ért. Az azért bíztató, hogy nem mindenki sötét ott se és vannak ilyen tanult, normális fiatalok,mint ezek az utitársak. Na, megyek kicsit aludni, mert hajnalban szeretném látni a halongos napfelketét. A naplemente nemvolt semmi különös. A tablet fényénél botorkálok le a kajütbe. Remélem, nem bukok orra és senkit nem taposok össze. Vannak, akik itt fenn alszanak, még az is lehet, hogy én is visszajövök. Na, már Halong cityben írok egy teraszon, ahol várjuk jóideje a buszt, ami visz bennünket Hanoiba. Nem tudjuk, hol van az emberünk és már nógat a Zsuzsa, intézkedjek. Korán keltem napfelketét nézni, de nem volt semmi külõnös, a nap nem látszott viszont lassan világos lett és a sárkányfogak állati szép formájukat mutatták, ahogy mindig. Kicsit visszafeküdtem a légkondiba de negyed negyed 8-kor már kelni kellett. Reggeli, majd kajakozás volt az étlapon. majd pedig ebéd.már 11-kor, mert hogy délben már kikötöttünk és hosszas várakozás után húzunk vissza egy tömött minibuszon Hanoiba. A sofõr melletti ülésen ülök, mint nagydarab ejrópai példány, aki még öreg is meg nem vág jópofát ahhoz, hogy pótüléseket akarnak nyitogatni. Szóval most nekem van a legjobb helyem, azt hiszem, lassan átveszem a kormányt is. Olyan meleg van kint, hogy az ember szemgolyója is izzadni tud. A gondolatok itt szétesnek, az ember szomjazó, együgyû nedves masszává alakul át. Elhayároztam, hogy valami testedzésbe kezdek, mert ez borzalom, hogy az ember nemcsak nagydarab, mêg ügyetlen is. A kis keleti kajakot majdnem stílfûrésszel kellett levágni rólam, már azon gondolkodtam, hogy maradék életemben kajakban maradok, csak a lánaimnak kellett volna lyukat vágni. Sokat mászunk meg lépünk magasakat ezen az úton és ebben se vagyok ügyes Ahogy írok, patakokban foluik rólam az izzadság, mert itt elõl nem érezni a légkondit, a szélvédõn ketesztül viszont támad a Nap. Itt keleten mindig indiaszagom les egy idö után. Ez egy otthon sohase êrzett édeskês bûz, ami egy óvatlan pill anatban átvált irtózatos , hánhtató hajlêktalanszagba. Miluen szaguk lehet a helyi nõknek, akik kapucnis, hosszúujjú, sõt kézfejet is fedõ dzsekiben és maszlban nyomják, nehogy barnák legyenek, mert itt a fehér bõr a szép. Jó, tudom, nekik kevesebb izzadságmirivyük van, xe akkor is. közben hátul Zsuzsa egy miniatür pótszéken szenved. Keleti utitársainkkal lettünk bezsuppolva. Nagyon bírom a három kis okostojás kínai csajt. Mindhárman angoltanárok és beszélnek is nem középiskolásfokon. Õk is Huebe mennek eztán, csak mi egy nappal késõbb, de van esély rá, hogy összefutunk velük. A többiek is jófejek voltak mind.A világfájdalmas nyávogó hangon éneklõ és gitározó kanadai fiú külön érdekesség volt egy darabig, de csak egy darabig, mert azért õ nem egy Neil Young. Minden fiatal fickó tudott a Sziget-rõl, tán már voltak is ott. Hiába. Mo új nevezetessége ez a rendezvénysorozat. Õsszeségében király volt a Ha.Long, de mindenkit óva intek a túl olcsó megoldásoktól, mert annyira szép a hely, hogy fontos, hogy az ember minêl kevesebbet bosszankdjon. Így is nagyon iparszerû az egész, a vêgén már úgy osztják el az embert a buszokba, mint a krumplit. Jó lenne.., ha itt is lehetne önállóan hajózgatni, mint a festõi Aleppeyben, de hát az India, ez meg Vietnam, és a világ talán leghíresebb tengeröble.

Az amerikai-vietnami viszony

Az út elõtt sok hülyeséget olvastunk. pl. hogy Vietnamban gyorsan váltsuk be dongra a dollárjainkat, mert utálják arrafelé a dollárt történelmi okokból kifilyólag. Jelentem, egyáltalán nem utálják a dollárt, sõt. A tulajdonosaikat se még akkor sem, ha az USA-ból jõttek. Egymás után kétszeres gyõztes nép a vietnami, erre büszkék is, mégis, mikor francia vagy amerikai turistákat látok itt - és látni belõlük sokat - valahogy az a benyomásom, mintha a végeredmény fordított lett volna. A franciák következtében a vietnamiak elvesztették régi írásukat, a kultúrájukba is rendesen belejátszottak, az amerikaiak kevesebb látható nyomot hagytak - bár nem tudom, hogy az akkoriban lenapalmozott dsungeles területekkel mi vsn - de most tény, hogy urakként közlekednek itt és a vietnamiak szolgálják õket, nem fordítva. Ugyanez igaz a francia - lao viszonylatra. Ma már a vietnami háború itt masszívan toörténelem, de büszkén viselik fõképpen az idõsebbek a zöld katonai deklit. A mai fiatalok nagyszülei voltak érintettek, nem is csoda, hogy nem beszédtéma a háború. Érdekes, hogy ami gyerekkoromban a napi hírekben volt, így köddé vált. Hiába, a végén az ember egyre inkább egyedül marad emlékeivel. Milyen lehetett annak a nõnek, aki az utolsó volt, aki a törzse nyelvét beszélte valahol a Csendes óceán egyik atollján. Az anyja 30 éve halt meg, az utolsó ember, akivel anyanyelvén tudott beszélni. Azt hiszem, bo volt a kihalt nyelv neve.Na, lassan én is ilyen leszek a sok fiatal utitárs között. Ha USa-ból jö turistát látok, már csak nekem ugeik be a háború. De ezeket lehet, hogy csak lázálmomban gondolom, mert olyan melegben várjuk Halongban a Hanoiba szállïtó buszt, hogy még a szemgolyóm is izzad.

7/14/2012

" Vörös zászlónk leng, lengeti a szél..."

Reggel mindjárt Ho Shi Minh-nel kezdtük a tényleges pogeomot,mert elõtte csak hosszas tipródás volt, hogy egyA- vagy kétnapos halongbayezésre menjünk-e, mikor menjünk tovább Hue-be és fõleg mivel. A recepciós gyerek mondta, hogy Hue a szülõvárosa és oda mindig nightbusszal megy, mert az a legrövidebb és legjobb. Na de mi a vonatot szeretjük. Azt se hittük el neki, hogy 40 dollár kb a jegy. Kiugrottunk az állomásra és szembesültünk azzal, hogy nincs jegy a napunkra és az is, hogy a recepciósgyerek kiállta az igazságpróbât. De mindenekelõtt, a kétnapos Halongra vettünk végül jegyet. Mivel még nem taxiztunk eleget,átugrottunk megnézni, hogy mennyit zuhan a nemzeti hõs corpusának állaga, mert ahogy az elõk., itt a holtak is sziesztáznak. Csak a múzeumlett meg a sok bumszli tárlóval és ha eddig nem tudtuk, most értesünhettünk volna, hogy a vietnamiak gyôztek. Nem volt sok idõ nézegetni az ereklyêket , mert jött a szent szieszta. kitessékeltek mindenki, még a büfé is bezárt. Megtudtuk az Lp-bõl, hogy a nagy hõs évente 3 hónapot Oroszországban tölt, ahol aLeninen rutint szerzett konzerváló szakemberek megint formába hozzák. Hogy milyenbe, arról még nemtudok beszámolni, de talán majd hétfõn sikerül lemeózni, mert nagy nehezen sikerült megyudni a mauzóleum nyitva tartását. Nem könnyû az ilyesmi, mert minden tányérsapkás mást mutogatott,mivel az angol nem az erõsségük. Voltunk a nagy appelplatzon is, ahol elképzeltük, hogy bonyolódik le egy korrekt népi demokratikus május elseje. Zsuzsával integettünk egymás, miközben vonulásztunk a nagy üres téren. Majd elfelejtettem, voltunk egy másik, monumentàlis fellobogózott épületben, amielõszõr pártköpzontnak néztünk. (Nem hiszem el, éjjel 12 van és valaki most állt neki az ablakunk alatt fát vágni.) Majdnem benne lettünk a tévében, mert éppen valami fontosról tudósított a nagyterembõla tévé. Merthogy természetesen bemenrünk a monstre épületbe, ha már arra vitt az utunk. Riksára szálltunk, pontosabban én megkértem a vezetõt , hiogy üljön a helyemre, mert én vezetek. Ment is minden jól, csak a rosdás fêk nem lett meg, így pirosban kicsit belementem a másik riksába. Nem lett semmi azon kívül, hogy nem akart az egyik.valahogy visszaadni. Véget vetettem a haverkodásnak és visszakõveteltem a visszajârót. Nem bírom ezt az itteni szokást, hogy megállapodunk valamiben, aztán elfelejt az illetõ visszaadni vagy azt mondja, hogy villára vagy hasonlôra gyûjt. Láttunk két európai arcot,akikre a taxisuk doronggal támadt,miután nem volyak hajlandóak tôbbet fizetni a kialkudott árnál, Hanoiban evyébként iszonyat nagy a forgalom. A motorok teljesen elfoglalják a járdát. Mindenki cikázik össze-vizssza.Ha nagy ritkán zöld van a gyalogosnak,akkor olyan hamat átvált, hogy az út feléig ér át az ember. A fiatalok már a szieszta után kezdtek gyülekezni az óváros legatyásodott katedrálisánál, hogy szines ülôkêken megkezdjék a szotyolaevést és szanaszétköködést. A városban nyoma sincs a Hoh Shi Minch-i eszmék hatásának. Komcsi ereklyéket is csak a turistáknak tartanak Ill. egy dolog, a katonai zöld dekli a fejen megmaradt, mert sokan ezt használják bukósisakkénk. Megnêztünk templomot is, amelyek mind erõs kínai hatást mutatnak. A nap többi rêsze is csatangolással telt és végre kaptunk szürke xles tintines pólót. Holnap tessék erõsen kívánni, hogy jó legyen a kétnapos Ha Long bay-i kirándulás trekkinggel, kajakozással sziklabámulással, hajónalvással, barlangnézésswl megki tudja,még mivel. Ezek a nagyon nem korrekt turisztikai munkások számos utassal kicsesztek, ezért a para. Mi annyit tudtunk tenni, hogy mindent erõsen átvettünk a recepcióssal, aki intézte az utat, hogy ugye egy ülésen csak egy ember fog ülni, hogy nemcsak felszednek a szállodánál, hanem vissza is visznek, hogy az innivalón kívül minden benne van az árban és hasonlókat. Megvan hétfõ estére a jegyünk a vizzibábszínházba, amirõl a Zsuzsa tudott és mivel, fõleg gyerekeknek ajánlják, megyünk. Megvana jegyünk kedd estére az éjszakai buszra Hueba. Hanoira kell még egy nap. ilyen õrült városban muszáj maradni. Építészetileg néhol franciagyarmati, de leginkább aindiánál kevésbé lepukkant de mégis indiaias. Érintésvédelmileg úgyszinrén. Vannak új épületei is és azútjai is rendben vannak. Naa buszon ezt lesz módunk jobban kitanulmányozni. A népek naphosszat henyélnek.adéltõl kb. 2-ig megáll az élet, hogy aztán 5 felé újból bezárjanak, hiszen ennyi munka után édes a pihenés.

7/13/2012

Hanoi az õrültekháza

Ugyan a Lao airlines-ra vetten jegyet, de átirányítottak bennünket a Vietnam airlines-hoz pedig 5 perccel a miénk elõtt a laoszi gép is startolt. De mindegy, csak érjünk Vietnamba... gondoltuk, fõleg mikor megláttuk, hogy egy játékrepcsivel fogunk menni. 5 Lépcsõ vezetett a molyfingnyi géptestbe.Azért rövid cihelõdés után tök simál startoltunk és mivel alacsonyan repültünk, végig láttuk a szürreál hegyeket és kacskaringós barna folyókat.Egy idõs japán házaspár ült mögöttünk, akik végigdunálták az utat, olyan hangokat adtak, mint a No színhàzban. Nagyon kisérteties volt az egész. Rövid leszállás után hosszú becsekkolás következett, pedig neten már elõrendeltem a vízumot. Ja még a repterekrõl... a luang prabangi egy nagyobb focipályára hasonlít kis bódészerû épülettel. A hanoi airport sokkal nagyobb, azonban nem Hanoiban van, hanem attól vagy 30 km-re. Az informáciôban készségesen félretájékoztattak bennünket, hogy okvetlenül menjünk taxival a belvárosba, mert esik (már rég elàllt), meg hogy 20 dollár a taxi(még hogy utálják a dollárt - fuck you very much lonely planet, hogy Sebõk Bastardot idézzem a mandiner blogbôl.Lealkudtam a taxit 17 dollárra, csak hogy érezzem, hogy alkudtam és már száguldoztunk is a jó úton a háborús idõket láthatóan mindörökre elfeledett, szegénynek nem éppen festô fõváros régi negyedébe, ahol a koszlott hátiszákos turisnyák kunyhózódnak be mindenféle kis szutyok hostelekbe. Az Lp-bõl néztünk ki egy kunyhót, ahova egészen az ajtóig vitt a taxi, pedig a gyereknek még egy-két motort is arrébb kellett rakni, hogy beférjünk a szûk utcába. Nem nagyon volt hely, konkrétan a választottunkban egyáltalán nem, de intézett nekünk az arc másikat. Csakhogy nem kellett a büdös kis lyuk 15 daleszért. Mondtam neki, hogy szeretném magam kézbevenni a sorsunkat, majd visszajövünk, ha nem találunk 10 Dolláros vagy az alatti kecót.Már mehetett elõttünk a hírünk, mert kb.a.harmadik helyen már úgy szólítottak meg, hogy õka a10 dolláros szállás. A szoba alegfelsõ szinten van, annyi lépcsõnk kell menn,mint az Eiffel toronyba, viszont amegéri a fáradságot a hely, mert mindenj van benne, ami nekünk kell. Tiszta, nem nagyon pudvás, fürdõszobás, wifis, tévés is de az nem érdekes, na meg van benne több konnektor, így nem kell az elosztókból tornyot legózni.Ejrópai luk van, adapter nem kell, pedig abból is hoztam vagy tízfélét, ahány csak otthon volt.Nem pakoltunk ki, hanem azonmód hajléktalanszagúan elindultunk felfedezni közvetlen környezetünket. Kiderült, hogy nem messze az óváros fõterétõl lakunk, egy a Notee Dame-ra hajazó, annak lepattant kistestvérének kinézô templom közelében, ahol a helyi erõk többszázas csaparokban kiûlnek a járdákra kis, biliszerû székeken és tökmagott köpködnek, amihez ordítva cseverésznek. Mit mondjak, lenyûgözõ volt.kérdeztük a recepcióst, hogy hova üljünk be, mire ö a szembenlêvõ backpackerszállásra mutatott. Igen ám, deannak a csapszéke ugyan miêrt lenne nekünk érdekes a sok fehéremberrel? Mondtuk, mi vietnamiakat jöttünk nézni. Na, erre irányított bennünket az arc a csivitelõ tökmagköpködõkhöz.Hosszan keresgéltünk egy helyet, ahol nem mûanyagbimbin ülve kell puha mûanyagohárból inni a gyanûs levet, és mikor majdnem feladtuk, találtuk meg a nem kicsit balos és nemzeti önérzettõl dagadó mégis valahogy alterhelynek ható kávéházfélét, ahol szintén van wifi, ahol Laoszban is szinte bokorban.A neccen kezdtük kutatni, hogy vajon mekkora átverés a kétnapos Ha Long öbölbe szervezett hajókiránndulás hajónalvással fejenként 79 dollárêrt. AKi tudja a választ, kérem, jelezze!

7/12/2012

Fürdés a vízesésben

Adélutáni rövid ejtõzés után nemzetközi csapattal húztunk a Tat Kuang Si vízeséshez. Szerencse, hogy elég pénzt hoztunk magunkkal, mert a helyszínen derült ki,hogy a fejenként 20 rugós beléepõ nem volt benne a tegnap vett jegy árában. Felvenni még felvettek a szállásnál, de haza már nem vittek, csak a piacig. Azt mondta a sunyi szemét, hogy a piac miatt nem tud továbbmenni. Sajnos tudtuk, hogy nemcsak egy utcán keresztül közelíthetõ meg a szállodánk, ezért nem állt módunkban bevenni a maszlagot, ám ez nem segített rajtunk. Naná, hogy az utazási irodában, ahol vettük a jegyet errõl egy makkanást nem szólt, ahogy arról sem, hogy a belépöt külön kell venni. A vízesés csodálatos volt. Késõbb lesznek olyan helyzetben, hogy nem tablettel nyomom, és akkorteszek fel igazi fotökat. a vízesésben fürdés nagon trendi, ezért voltak bolondok, akik mindenféle eszközök segítségel ugráltak a természetes edények valamelyikêbe. Én szerveztem magamnak egy rövd kirándulást a túlparti dzsungelbe. Az ösvény a legmagasabbrôl lezúdulô vízhez vezetett. Kb.kétórányi áztatás utàn mentünk vissza a kisbuszhoz. Útközben kissé zsíros sülthalat kajáltunk, és visszaérve némi kimosakodás után húztunk a kifõzdébe kiváló vega kajás svédasztalos vacsorára. 10000-ért nagy tányért lehet telepakolni, amit a néni egyenkénk meg is melegít. Vacsora közben egy finn vándorral csevegtünk,aki még nemlátott Ázsiában magyart. Hiába, ritka állatfaj vagyunk errefelé.Irigyeltük a csávót, nemcsak fitatal kora mia tt,hanem azért is, mert sokkal hosszabb ideig és jóval vastagabb pénztárcával járja útját. Azért persze most nem állok neki panaszkodni. Kicsit azért még rudnék maradni ebben a helyes kis városban. De nincs mit tenni, holnap ki kell csekkolni Laoszból és repülünk tovább Hanoiba.Ma vettünk pár laoszi dolgot, de Gábornak rossz hírem van: sehol nem találtunkaz egész hatalmas nájtmarkecben tintines pólót, még csak nem is tudnak róla. Gabi piros ind ruhája se lett még meg. Akartam venni egy inget, de még az Xl-es is olyan itt, hogya fél fogamra se elég. Úgyhogy skipeltem is a ruhaféléket, kivéve egyet, ami Sancinak megy, lao népi viselet. Majdnem nem költöttünk ma semmit.Az út elõtt leadtuk a portán oösszes értékünket -szerencsére némi pénzt csomagoltam a drybagbe - aztán mikor megjöttünk,a portásgyerek mondta,hogy felhozza aszobánkba az értékes szatyrunkat.De csak nem hozta. Mikor meguntam, lementem. Ekkor csapott a fejéhez, hogy bocse,ez kiment a fejébõl, kixsit keresgélt, majdk közölte, hogy nem kell aggódni, negvan a cucc, csak éppen a fônök magával vitte a páncélszekrény kulcsát, de majd este jön. NEM,válaszoltam komor arccal. Most azonnal hívja fel, megvárom, és jöjjön ide.Nem tudok laoul,de érteni véltem, hogy aszongya, jöjjön bástya elvtárs most, mert itt van egy dühös vén banya és követeli a rühes táskáját. A gazda cangára pattanhatott, mert hamar feljött a szobánkba a szánalmas kinézetû összes pészünket és értékeinket rejtõ kisháti. Nem tudom, mi van a bloggerrel, mert újabban nem enged képeket feltenni.

"Thang you veremast!"

A fenyi felirat voly az egyik étlapon megköszönve a látogatást. Mivel Laoszban állami szieszta van, fél egytõl még a múzeum is aluszik, mi isz bevezettük a sziesztát. Zuhany, hideg szoba, Zsuzsa Suzuki kupát néz. Az erefményt nem tudom leírni, mert még nem megy az olvasás. Hamatosan jönnek értünk és megyünk smaragdvizeséses kirándulásra. Reggel néhány templomon kívül voltunk a Nam Kan - Mekong torkolatánál, két barna folyó találkozásánál. LP tipikus francia gyarmati városka, helyes kis villákkal. Az egyikben lakunk mi.