Az amerikai-vietnami viszony

Az út elõtt sok hülyeséget olvastunk. pl. hogy Vietnamban gyorsan váltsuk be dongra a dollárjainkat, mert utálják arrafelé a dollárt történelmi okokból kifilyólag. Jelentem, egyáltalán nem utálják a dollárt, sõt. A tulajdonosaikat se még akkor sem, ha az USA-ból jõttek. Egymás után kétszeres gyõztes nép a vietnami, erre büszkék is, mégis, mikor francia vagy amerikai turistákat látok itt - és látni belõlük sokat - valahogy az a benyomásom, mintha a végeredmény fordított lett volna. A franciák következtében a vietnamiak elvesztették régi írásukat, a kultúrájukba is rendesen belejátszottak, az amerikaiak kevesebb látható nyomot hagytak - bár nem tudom, hogy az akkoriban lenapalmozott dsungeles területekkel mi vsn - de most tény, hogy urakként közlekednek itt és a vietnamiak szolgálják õket, nem fordítva. Ugyanez igaz a francia - lao viszonylatra. Ma már a vietnami háború itt masszívan toörténelem, de büszkén viselik fõképpen az idõsebbek a zöld katonai deklit. A mai fiatalok nagyszülei voltak érintettek, nem is csoda, hogy nem beszédtéma a háború. Érdekes, hogy ami gyerekkoromban a napi hírekben volt, így köddé vált. Hiába, a végén az ember egyre inkább egyedül marad emlékeivel. Milyen lehetett annak a nõnek, aki az utolsó volt, aki a törzse nyelvét beszélte valahol a Csendes óceán egyik atollján. Az anyja 30 éve halt meg, az utolsó ember, akivel anyanyelvén tudott beszélni. Azt hiszem, bo volt a kihalt nyelv neve.Na, lassan én is ilyen leszek a sok fiatal utitárs között. Ha USa-ból jö turistát látok, már csak nekem ugeik be a háború. De ezeket lehet, hogy csak lázálmomban gondolom, mert olyan melegben várjuk Halongban a Hanoiba szállïtó buszt, hogy még a szemgolyóm is izzad.