Az utolsó nap a szokásosan telt. Pakolás, kicsekollás és elvesződés Bangkok bazártengerében. Buddhanap volt éppen, sok pujával alkoholt sehol se mértek, viszont, rengeteg kirakodó volt, az ócskapiac interkontinentális méretet öltött és mi belevetettük magunkat. Aztán utolsó pattayozás következett be és indulás taxival a reptérre. Akkorára nőtt a zsákom, hogy ha rosszul dobom a hátamra, ledönt. Nem lehetett már ezzel tömegközlekedni, meg párszáz forint külünbözetért minek is. A bangkoki űrbázisszerű reptéren fura hangokat lehetett hallani. Zsuzsa azt hitte, hogy a skytrain jön be ilyen hanggal, de kiderült, hogy egy koreai popsztár utazott éppen valahova és kijött a reptérre párezer tinédzserkorú rajongója, és amint feltűnt az illető valahol, sikoltozni kezdtek. Ha nem látták, akkor viszont rögtön elhallgattak. Szóval, fura egy társaság volt. Az út a szokásosan alakult, bár a Turkish Airlinesnak ez a járata elég pukkant volt, nem működött a hang a fedélzeti számítógépen, kevésbé szép kiscsomagot adtak a szokásos zokni-szemfedő-füldugó tartozékokkal és becsomagolatlan takarót adtak, amin leplezetlenül látszott, hogy az előző utas is ezt használta. A becsomagoltnál legalább az a feeling megmarad, hogy nem használták előtted. Na, mindegy, a kaja jó volt, az idő telt, nem kellett rengeteget várni Isztambulban és hipp-hopp megérkeztünk a kies, mucsaszerű, lehangoló pesti airportra. Kultursokk ide érkezni immár. Sehol normális táblák, eligazítók a külföldieknek, sehol csomagvivő targoncák és az egész valahogy egy elhagyatott raktárat mintáz. Combos patriotizmus kell hozzá, hogy ezt ne így lássa az ember. Otthonról teszek fel képeket meg videókat is, de most még kicsit maradok Sanciéknál Pesten.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése