Itt is vannak tukkók

Vannak bizony dögivel. A tibetiek elég jelentős része imádja a pénzt, olyannyira, hogy ha ránézel egy árura, nemcsak hogy elkezd agitálni, de még csuklón is ragad és rángat, hogy vedd meg a karkötőt, láncot, fittyfenét. Már majdnem megijedtem az egyik nőtől, aki össze-vissza rángatott. Ha nem lett volna rákötözve a gyereke, akkor lehet, hogy kapott volna egy sallert vagy kokit. Nem is mentünk utána közel semelyik standhoz a kilométer hosszú bazárban.

Krákognak, köpnek állandóan. Ez persze egész keletre jellemző, ebben egyek az utált kínaiakkal. A kínaiakat utálják, viszont este, mikor kínai módra beindul az utcazene és közös tánc, a kínaiakhoz a tibetiek is beszállnak és illegnek a közös koreográfiára. Ez volt a ma esti program is a Potala előtti vagy inkább alatti téren. A másik kínai giccs, a zenés szökőkutazás is ment a téren ezerrel.

Azért persze vannak kivételek is, mint a ma megismert Norbu, akinek a neve aranyat jelent, és aki önzetlenül segített nekünk szállást keresni.

A tibetiek messze nem olyan hangosak, mint a kínaiak, ha együtt vannak.  A kínai turisnyák szinte mindenhol jelen vannak, fotózkodnak, pózolnak, alig lehet őket kikerülni. Ma este Totyival benéztünk a dorbézolós, csajozós, költő Dalai láma (mint Bhutánban a Divine madman) több száz év előtti törzshelyére, ami ma is viruló, antik vendéglő eszméletlen hangulattal és ott is a kínaiak viháncoltak.