Potala

Csak röviden írok, mert alvásilag kicsit nagy a restanciám. Reggel a Potalában kezdtünk. Jó előre odamentünk, nehogy elhalasszuk a nagy nehezen foglalt időpontunkat. Kb. egy óra alatt jutottunk be. A jegyet érdekes módon fent kell venni a palotában. Buli lehet, ha valaki ott bemondja, hogy bocsi, nincs pénzem rá. A palota alján elég silány kis múzeum van, aztán irány fel a lépcsőkön és emelkedőkön felfelé. Kint lehet fotózni, de ahogy beérünk egy belső udvarba, már nem. Így hát nem is fotóztam, viszont filmeztem, amit tudtam. Meg lehet nézni a kétévenkénti mandala szertartás helyszínét, a Dalai láma személyesen használt tereinek egy részét, ahol a vendégeket fogadta, ahol audienciát adott, az olvasószobáját és ahonnan nyílt a hálószobája. Ezenkívül csak a Vörös templom látogatható a dalai láma-sírokkal és a rengeteg szoborral. Kicsi terület ez a palotából, de így is döbbenet. Az hittük, hogy lódít a guideunk, hogy egy óra alatt végig kell rohannunk az egészen, de most este olvastam a Frommersben, hogy a guidoknak egy óra múlva le kell jelentkezniük, különben fizethetnek. Ezért el is ment a gyerek és kint megvárt bennünket hogy elmondja, most hazamegy az anyukájához kajálni, mi meg menjünk nélküle a Jokhang temploba, mert akkor időlimit nélkül nézegethetünk (erről is azt hittem akkor, hogy lódítás), majd pedig hívjuk fel, hogy együtt menjünk pénzt váltani. Ő tehát haza, mi pedig a kis füstös barlangkonyhára jakcsontlevest enni és jaktejes teát inni.

Utána szétváltunk, és én bevetettem magam a Jokjang templomba, aminek már messziről látszik az aranyteteje. Minden tibeti életében egyszer ide akar zarándokolni, és nagy köröket tenni a belvárosban a templomhoz ragasztott épületegyüttes körül. Mivel mi ettől a belvárosi zarándokúttól két lépésre lakunk, gyakran végigmentünk rajta. Igaz, nem hasraereszkedve és földöncsúszva mint a tibetiek néhányan - köztük gyerekek is - hanem sétálgatva. Szerencsére ezt a templomot nem festették újjá, így az ódon belső terekben mindenféle súlyos, tantrikus ábrázolás, bizarr faragások láthatók. A templom korábbi gazdái rendesen benne voltak a tantrikus praxisban. Fel lehetett menni a tetőre is, ahonnan eszméletlen látvány nyílt a történelmi belvárosra, a zavargásokról híres főtérre, a háztetőkön figyelő biztonságiakra és naná, hogy a Potalára is. Már zárva lehettek a bankok, mire hazaértem, de kitaláltuk, hogy talán kihúzzuk pénzváltás nélkül. Később aztán Zsuzsával tökvéletlen megtaláltuk a Bank of Chinát, mikor szétkóvályogtuk magunkat. Aztán cangás riksát fogtunk, akinek természetesen kipróbáltam a gépét, szóval már elmondhatom, hogy ha csak percekre is, de voltam riksás Lhasában.

 

Zsuzsa ekkor a szállásra el, én meg tökvéletlen megint, megtaláltam a muszlim negyedet benne egy szép nagy mecsettel. Azt hittem, hogy kiszórnak, ehelyett beinvitáltak, még az istentisztelet alatt is maradhattam, igaz nem mentem be a férfiakkal teli mecsetbe, csak az udvarból szemléltem az eseményeket. Számomra mindig nagy élmény, mikor egyszerre imádkoznak sokan Allahhoz. Kifelé - újabb döbbenet - az egyik muszlim nő ajándékozott egy barackot (a gyümölcs nem olcsó errefelé). Nekem még az életben ilyen kedvesek muszlimok nem voltak. Most pedig blogolás helyett aludni kéne, mert megyünk reggel Shigatse-be, Tibet 2. legnagyobb városába, a pancsen láma székhelyére. Ma tablettel is csináltam pár rossz fotót, amelyeket a normálisakkal majd rendes internetkapcsolattal fogok megosztani. Tehát mostantól - a szállástól függően - vagy jelentkezem, vagy nem lesz internet.