Kínai fogságban

Reggel minden jól indult. Elmentünk reggelizni, és közben átváltottuk maradék jüanunkat rúpiàra. Aztán kicsekkoltunk, és indultunk a határhoz. Még tanakodtam, hogy fogom megküldeni a két arcot, mert elhatároztuk, hogy borravaló nem lesz, márpedig ez olyan ország, ahol az ilyesmit elvárják. Akkor még nem tudtuk, hogy ez a probléma egyáltalán fel se merül.

Nyolc km-re voltunk a határtól. Valójában Zhangmu város folytatása a nepáli oldalon Kodari, és ott ömlik a hővizes patak is az út alá. Tato pani - meleg víz, ahogy nepáliak mondják. Hamar odaértünk a hivatalhoz. A kisköcsög jött velünk. Mondtam neki, hogy nyugodtan menjen, mert majd én intézem a permitet, de ő ragaszkodott ahhoz, hogy velünk jöjjön minden stációhoz. Nyilván amellett, hogy kötelessége volt ez, még a várható jatt is motiválta, bár sejthette, hogy sokra nem számíthat azok után, hogy a kiabálása óta alig álltam szóba vele. Egyszercsak kiállítottak bennünket a sorból. Kérdeztem, hogy hova is menjünk, mire a kínai katona, hogy akárhová. Nem értettem a dolgot, és rákérdeztem, hogy mi a baj. Erre ők, hogy lejárt a permitünk, tegnap kellett volna átmennünk a határon. Csak néztünk mint a lukinyúl. A hülyegyerek meg csak habogott, hogy azért van, mert váltottunk vonatról repülőre. Egy faszt, mondtam neki. A módosítás a dátumokon nem változtatott, szerintem a legelső dátum alapján kérték a permitet, mikor még vonatjegyünk se volt, és az valóban egy nappal korábbi volt. Igen ám, de utána kellett volna módosítani a kilépés dátumát is, nemcsak a belépését. Hát ez maradhatott el.

A guide mondogatta, hogy már intézi az új papírokat, miközben bennünket kiküldtek az épületből, mondván, ott sok a kamera. A tűző nap elől egy ponyva alá menekültünk, de onnan is menni kellett, mikor árut pakoltak oda. Órákig nem történt semmi, csak a hitegetés a guide részéről. A kínai katonáknak is kínos volt az ügy, melegvizet hoztak - a kínaiak gyakran isznak ilyet- meg szabadkoztak, hogy ez nem a hibánk, de az övék sem.

Közel három órája vártunk, mikor bementem a hivatalukba azzal, hogy a magyar nagykövetséget szíveskedjenek nekem felhívni, mert nem engednek ki az országból. Ettől láthatóan a guide is meg a kínai katona is kicsit felélénkült. A katona kért tíz percet. Közben lefotóztuk a permitünket, ami elkértem a guidetól 10 perc után szóltak, hogy mehetünk. Előre is engedtek, és nagyon udvariasan, sűrű elnézéseket kérve engedtek ki az országból. Az egyik tiszt még a hátizsákomat is segített vinni. Előbb kellett volna mondani az embassy szót. A permitet is elkérték és elkapták a guidot, akinek hirtelen elég sürgősen mehetnêkje támadt. Remélêm, jól megfingatják őket.

A barátsághidon kell átmenni. úgy látszik, errefelé minden határmenti hidat és utat a barátságról neveznek el. A nepáli szervek gyorsan, kedvesen intézték a papíprokat. Tetszett nekik, hogy többedszer jövünk. Aztán indult a dzsipfogászat, ami elsőre nem is sikerült. Mikor megtudtam, hogy busz nincs, kénytelen voltam magasabb összegről indítani az alkut. Végül egy ócska kistehereutót béreltünk összesen 59 dollárért. Igen ám, ez egy lerohadt, méhbe való vaskupac volt. Ahogy elindultunk, nemsokára szervizbe ment vele sofőrünk, aki vaknak és gyengeelméjűnek nézett ki. Meg még retkes is volt továbbá láthatóan csempészárut is felvett. A kézifék nem működött. Úgy látszik, szeretik errefelé az izgalmat, mert a tibeti landcruserünknek sem működött a kézifékje. Figyeltem a pasast, és megbeszéltük, hogy ha netán fékezhetetlenné válik az autó, a sziklafal felé rántom a kormányt.  Na, nem kellett, mert kaptunk egy olyan durrdefektet, hogy nem is mentünk ezzel az autóval tovább. A fickó egy tülörradiál pótkereket akart felszerelni, mi meg stoppoltunk az úton. Csodák csodája, jött egy pöpec kisbusz, és felvett bennünket. Nem is ellenőriztek ezután a katonák a checkpointon, mert nem csempészkinézetû ember vezetett, hanem egy civilizált ember normál autóval, nem gyanús cuccokkal a raktérben. Merthogy régi emberünk pénzért felvett ezt azt a csomagjaink mellé. Na, meg hogy eláztunk volna a ponyvás szarával a monszunesőben, amit Kathmandu felé bekaptunk.

Este kioktattuk Totyiékat Nepálból, hogy önállóan nézhessenek meg mindent, mi meg végre ÉLJÜNK kedvenc városunkban.