7/23/2013

Földrengés és eső miatt Tibet függőben

Senkinek nem kívánom a mai napunkat. Indultunk volna Tibetbe, először minden ok volt. Az állomáson félrevontak bennünket az egyenruhások. Na, gondoltam, most szedik majd le egyenként a körmeimet valamilyen beszólásomért. Kellett nekem előző nap a bárban mindenféléről dumálni olyan társaságban, ahol kínaiak is voltak. De nem ez volt a gond. Nagy nehezen elmagyarázták, hogy előző nap meg aznap is nagy esők voltak, ezért késni fog a vonat. Csak éppen azt nem mondták, hogy mennyit. Nem volt valami jó érzés látni a vonatindulás mellett a vonalat és a kínai szöveget. Na szóval vártunk vagy öt óra hosszat. Az azért fura volt, hogy alig pár embernek volt olyan jegye, mint nekünk. Edda látott olyan helyiséget, ahova láthatóan aludni terelték az embereket, és akkor még nem is láttuk a tömeget az állomás előtt, akik már ott campingeztek.

Meguntam a dolgot és főleg, hogy senki sem mond semmi érthetőt, és elindultam valami illetékes elvtársat keresni. Nagyon nagy mázlim volt, mert a főnöki pulthoz odahívtak egy manust, aki értelmes is volt, angolul is beszélt és nagyon segítőkész volt. Elmagyarázta, hogy Gansu tartományban a 6.5-ös földrengés miatt, meg a marha nagy esőzések miatt nem indul a vonatunk, de a Xinongből Lhasába induló sem, és egyáltalán nem biztos, hogy holnapra változik a helyzet. Azt ajánlotta, hogy repüljünk inkább, és cancelezzük a vonatjegyet. Azt is elmondta, hogy a neten vett jegyet azzal a hitelkártyával lehet cancelezni, amivel nekünk az utazásszervezőnk vette (mi nem tehettük meg, mivel Tibetbe csak szervezetten lehet utazni). Segített felhívni a volt ill. éppen ismét mostani szállásunkat, akik azonnal kocsit küldtek értünk.

Az azért nem nagyon klassz, hogy indulás előtt nem kérdeztek utána, hogy Xininget érinti-e a földrengés és a brutál esőzés. Szerintem illett volna. A csaj eliszkolt a jegyeinkkel, majd jött vissza hamar azzal, hogy nem lehet ezt visszaváltani, mert nem törölték a járatot, csak kicsit késik a vonat. Egy vagy két napot vagy többet ugyan már. Na erre kicsit felemeltem a hangomat, hogy ne szórakozzon, ezzel az egész programunk csúszik és vannak még repjegyeink, nem tudunk napokat várni. De neki ezt mondták. Mondtam, hogy nekem meg nem ezt, és most menjünk vissza az én emberemhez. A bejáratnál le akartak koptatni, gondolom az a nő, akivel a megmentésünkre küldött csaj beszélt, de én keménykedtem, hogy bemegyek és beszélek a főnökkel. Így is lett. Mutattam a főnöki pultnál, hogy a szemüveges csávót hívják. Jött is, és elmagyarázta a csajnak, hogy hogyan kell cancelezni. Na, sikerült is, és most meg az a problematika, hogy volna ugyan repjegy, persze a vonatjegynél jóval drágábban, de a reptérre vinnünk kell egy eredeti új Tibet-permitet. Ez már el is készült Lhasában, csak kéne fogni nekik egy utast, aki éppen ide repül, hogy magunkkal tudjuk vinni az engedélyt, ami nélkül nem engednek be Lhasába.

Holnap reggelre talán kiderül, hogy úton van-e a permit, és ha az akció sikeres, akkor csak két dolgot veszítünk, pénzt (ez a kisebbik baj) és azt, hogy vonattal menjünk Tibetbe. Nagyon szerettem volna, de ez már úgy néz ki, hogy végleg meghiúsult. Szóval, Tibet drága, macerás és kockázatos. Ezt előtte is tudtam, de most a bőrünkön is érezzük, hogy ez bizony így van. Csak remélni merem, hogy nem tör ki zavargás, mert akkor is nyekk az útnak, meg az ún. érzékeny dátumokon (ilyen volt nemrég a Dalai láma szülinapja). Ja, és ahol átszálltunk volna, Xining a szülőhelye, azt se láthatjuk, pedig 10 óránk lett volna ott. Ha nem találom a pályaudvaron a szemüveges tisztet, tán még most is ott rostokolunk. Még rosszabb lett volna, ha eljutunk Xiningig, és ottrekedünk. Itt Chengduban mégis többet tudunk intézni, mivel most ott vagyunk, ahol az utunkat intézték, és szállásilag ez egy jó hely. De mennyivel szívesebben zötykölődnék a vonaton persze földrengés és özönvíz nélkül. Kéretik drukkolni, hogy jussunk el Lhasába, Tibet fővárosába!

2 megjegyzés:

Kuti írta...

Hú, basszus.. Pedig még itthonról is vártam nagyon már a tibeti beszámolót. Drukkolunk!

zebrina írta...

Bakker, remélem, összejön!