Szoptatósnap Patanban, pudzsa esőben

Ma reggel megint zuhogott, úgyhogy csak 11 után indultunk Patanba, a Kathmandutól a Bagmati folyó által elválasztott kisvárosba, ami gyakorlatilag Kathmandu részének tekinthető. A kicsi de tartalmas Durbar square a szép és informatív múzeum, a szűk utcák most is nagyon bejöttek. Azt hittem Patan semmi újat nem hoz, de tévedtem. A főtéren nagy sátor állt, benne egy csomó fehéringes, bordószáris nővértanonccal, akik mindenféle maguk készítette demonstrációs táblán, babákkal és makettekkel magyarázták a népnek az anyatejjel táplálás előnyeit a gyerek, az anya, a környezet, az egész ország szempontjából. Kedvesen invitáltak befelé, és mi kíváncsiságból mentük is, de aztán nem volt menekülés, szigorúan elmondtak mindent, amit a témáról tudtak, kézről kézre adva bennünket. A nővérlányok szépen, folyékonyan beszéltek angolul. Kíváncsi volnék, hogy nálunk hasonló előadásokra az eü. szakiskolások képesek-e. Lehet, hogy máris tudom a választ?

Patanból gyalog is át lehet menni Pashupathinathba, de mi csak a hídon mentünk át gyalog, utána olyan kisbuszba szálltunk,  vagy minek nevezzem a szekeret, amibe akár tíz embert is beszorongatnak, miközben akkora az egész mint egy kis csónak.

Ahogy beértünk megláttuk a nagy sátrat. Benne egy egész zenekar és két nő a színpadon, az egyik főleg breszélt, olyan ria ria Hungaria - félét, a másik énekelt. Pashupathinathban nagyon berágtam a belépőjegy árán. Eleve gyűlölöm a facekontrollt. Hogy az ember pofája alapján rámutatnak, hogy te bemehetsz pénz nélkül, hoppá, neked meg idegen a pofád, fizess. Na, de ennyit? Ugyan odaírják, hogy műemlékvédelemre használják a pénzt, de az elmúlt három év alatt itt semmi sem változott.

Ugyanolyan rohadalom az egész, ugyanúgy égnek a hullák a folyóparton, ugyanúgy omlik minden, és hétkor akkor puja van, ha esik, ha szakad, a szó legszorosabb értelmében. Annyi volt csak a különbség, hogy kevesebben táncoltak extatikusan, mert azt nem lehet úgy, hogy közben ernyőt tartanak a másik kezükben. Azért szép volt így is, főleg hogy a pujával szemközt találtunk fedett részen padot. Annyira ömlött az eső, hogy a lépcsőkön csak úgy hömpölygött a barna víz. Ezek a hegyekről lefolyó vizek festik barnára a folyókat. Itt senkit sem zavar, hogy ilyen a víz. A gyerekek lazán bemennek oda fürdeni, ahol egy perccel előtte még hullát mosdattak, mielőtt a máglyára tették. Kampósorrú öregember volt (mármint a halott).

A puja főszereplője az a nő volt, aki végigtáncolta az egészet. Néha terelgették, hogy ne táncoljon rá a papokra. Mikor két zene között megállt, remegett keze-lába. Igyekszem a pujáról készült videót majd otthon feltenni.

A kínaiak itt is rendesen jelen voltak. Már nekem is kissé elegem van, mert ahova beteszik a lábukat, ott mindent elfoglalnak. Érdekes módon Patanban a múzeumban a kínaiaknak ugyanannyi a belépőjegy, mint a helyieknek, az idegeneknek - ezek vagyunk mi - egy százassal többet kell fizetni. Totális diszkrimináció.

Még Bhaktapurban és miután sikerrel fogtunk. taxit, a Thamelben is, ahol szállásunk vagyon, elmentem pár könyves és lemezboltba. Vettem egy csomó Cd-t, leginkább indiai klasszikus zenét, de pár érdekes jazzfeldolgozást is.