Ma Leshanba utaztunk tömegközlekedéssel megnézni a 71 m
magas ülő Buddhát, ami a folyóra néz rengeteg éve és egykedvűen viseli a
borzalmas tömeget, azt, hogy naponta fél Kína ott áll kilométeres kígyózó sorokban,
hogy aztán leküzdje magát a szűk lépcsőkön, bámulva a hatalmas, kőfalba vésett
testet, a kissé kockoid fejet és az óriásvégtagokat, no meg szemben a folyót, három
is találkozik itt, és a meredek falat a kis barlangokkal a Buddha mellett.
A többiek az olcsóbbik jegyet vették, én persze a drágát, a
mindenmegnézőset. Nem volt rossz a parknak a pluszpénzért látogatható része
sem, bár a szobrok elég műmájerek, de a barlangok nagyon jók, és itt látható egy
óriás fekvő Buddha is. Azért igyekeztem elég hamar átmenni a főlátványossághoz,
mert éreztem, hogy elég kevés az idő és már megint kínai léptékű parkkal van
dolgunk. Lehetett is szteppelni elég rendesen. A nagy Buddhánál aztán találkoztam
Zsuzsával, és együtt néztük meg, immár szakértő szemmel, hogy minden kellék
helyén van-e, ahogy az egy kínai kertben kell. Hát bizony a kert nagyon rendben
volt. Elképesztően szépek ezek a terek. Minden kis egység egészen más és mégis
azonos hangulatú, esztétikus, megunhatatlan.
Nem is értem, hogy a ma látható kínaiak,
hogy tudtak zömükben ilyen kulturális siklórepülést előadni, mint ami úgy általában
percenként arcul csap. Vagy Li Tai Po idejében is a többség ordítva beszélt,
szemetelt, nyíltan túrta az orrát, nagyokat krákogott és csulázott, ízléstelen és
igénytelen anyagból készült ruhát hordott? Mert most ez a jellemző. No meg az
elképesztő kommunikációs szakadék, ami köztünk van.
Sietni akartunk vissza a buszpályaudvarra, és hát a busz,
ami egyébként kereng a városban, mint gólyafos a levegőben, csak nem jött, és három
taxisnak is próbáltuk elmagyarázni, hogy a buszpályaudvarra szeretnénk menni,
hogy aztán folytassuk utunkat tovább Emei shan felé. Csináltunk mi mindent, az
a szó, hogy bus meg station, de az Emei shan se kapcsolta fel a
pilácsot a fejükben, ill. az egyik taxis az Emei Shanra reagált, de úgy értette,
hogy azt akarjuk, hogy ő vigyen el oda bennünket. Akkor még nem tudtuk, hogy úgyis
taxi lesz belőle. A Picasso kalandjai c. film ugrott be megint, mikor vizet
keresnek, és a helyiek csak nagy sokára értik meg, hogy "aqua", és
erre a válasz: ááá, aqua? No. De itt a felismerésig se sikerült eljutni. Totyi
buszokat rajzolt nekik, mutattuk a buszjegyünket, még börrögtem is nekik, de
semmi.
Aztán jött végre egy busz, és fejenként egy jüanért vagy háromnegyed órát
furikáztunk vele a buszpályaudvarig. Már gyanúsan nyugodt volt a hely, de
taxisok még fuvarra lestek. Mikor az egyikük felajánlotta, hogy 100.-ért elvisz
Emei Shanra, elég gyorsan leokéztam. Busszal négyünknek drágább lett volna. A
chengdui szállásról vittem magammal pár itteni hostelcímet és a taxis egyenesen
odavitt bennünket. úri szobát kaptunk fejenként 2000 ft-nak megfelelő jüanért. Nagy,
tiszta, wifis, elegáns. Ezt a posztot az óriáságyból írom, jól betakarózva,
mert az egésznapi izzadást nem csak lemosni kellett, de jó lenne száraznak
maradni.
Holnap a hőséggel kevesebb bajunk lesz, mert felmegyünk
kicsit túrázni a 3000 m magas szenthegyre, Emei-re.
3 megjegyzés:
Leshanban mi is majdnem elvesztünk, befele vagy egy órát bolyongtunk egy helyi kis busszal tele bámuló kínaival, visszafelé pedig már én sem tudom, hogy milyen csoda folytán értünk vissza Chengduba
Hehe, hát igen, itt a kishelyek is nagyok.
Hehe, hát igen, itt a kishelyek is nagyok.
Megjegyzés küldése