Permit, repjegy megvan, reméljük, már nincs akadálya a tibeti kalandnak

Ma chengduztunk egyet, miután befoglaltuk a repjegyeket Lhasába. Holnap (itt már ma) 12:40-kor indulunk. Estig lehetett aggódni, hogy megjön-e Tibetből a permitünk, de este fél.10 felé a szobánkba hozta fel az ügyintéző csaj, aki annyira örült neki, hogy még meg is ölelgetett bennünket. Tök aranyos volt. Ő volt az összes közül a legértelmesebb és marha jól beszél angolul, ami szintén nem hátrány egy olyan országban, ahol a legegyszerűbb szavak és mutogatások sem szoktak működni.

A szállásunkon kben mindenki jól beszél angolul, ez tényleg egy kiváló backpacker szállás, minden van benne, mi szem-szájnak ingere. A kertben még kis patakocska és pihenők is vannak, külön olvasószoba rengeteg könyvvel, köznek felajánlott ruhatár, ingyenes dvd-kölcsönző, szárító, hűtő, egy baromi jó étterem és bár, ahol nem nyálzene megy, nem rohadalom erős ételt adnak, hanem ehetőt, üzenőfal és rengeteg kifüggesztett infó a falon és sok sokat tapasztalt, érdekes utazó. Sokkal érdekesebb és informatívabb hely, mint egy drága szálloda. A nettel azért van gond, a wifi olykor elszáll, a szobában nincs is. Viszont a kertben van, most is innen írok.

Ma megnéztünk egy nagy csanbuddhista kolostort. A szerzetesek szerelésén kívül más nem utalt a csanra, mi több, itt aztán minden volt, konfuciánus kőtáblák, csongkapás és egyéb tibeti buddhista templomocskák, de taoista elemek is. Ez azonban így van rendjén.  Találtunk a kertben egy nagy teázót is tele helyiekkel és ingyen jázminteával, amit állandóan feltöltögettek, így a harmadik csésze tea már egész iható volt, nem olyan erős és keserű, mint az első adag. A helyiek körbeültek bennünket és láthatóan élvezték a diskurálást a nagyorrúakkal (állítólag így hívják az ejrópaiakat).

Utána ettünk egy sült kacsacombot és hozzá mekis krumplit a csípőskaja-kikerülés jegyében. Totyiék tolják a csípőset. Mi is meg tudjuk enni a Zsuzsával, de alapvetően nem szeretjük (én konkrétan utálom).

Ja, és hát minden esetben közel egy óra a pénzváltás. Elképesztő, hogy mit összeadminisztrálnak.

Délután ill. kora este elhúztunk az itteni peoples parkba, az emberek parkjába, amit az emberek tényleg használnak is. Reggel és este megy a thaichi, a furatornászás, pizsibensétálás és a traccspartik. Ma sokáig néztük a thaichizőket, mert állati jókat láttunk, nagyon profin, összehangoltan mozogtak. Ilyenkor látja az ember a döbbenet ellentéteket, esztétika, filozófia, harmónia és fennköltség az egyik oldalon és a legsúlyosabb tahóság, idiotizmus a másik oldalon. Előfordulhat, hogy mindez egy azonos egyeden belül. Ki érti? De itt ennek a kérdésnek nincs értelme.

A pályaudvari tök fölösleges várakozásunk alatt láttunk tibetieket. Kicsit mások, mint a nyugat-tibetiek, keményebb arcvonások és valami hihetetlen kosz jellemzi őket. Mintha még a magzatmáz is rajtuk lenne. A gyerekek orrából vastagon folyt a takony, A feltúrt, hótmocskos póló alatt szopott a csecsemő, akit aztán az anyja egy földmocskos ronggyal a hátára szerelt és úgy indult vele útnak. Kíváncsian nézek a tibeti út elé.

Apropó, kosz. A csan kolostorban láttuk a szerzetesek lakhelyét. Hát elég basic és retkes. Mikor közelmentem, kissé megtántorodtam a kiáramló bűztől. Az embereknek is jó punnyadt szaguk volt. El is szégyelltem magam, hogy ki voltam akadva a beszottyant hálópólóm miatt (azért kimostam, hogy legyen korrekt, mert ki tudja, milyen körülmények lesznek Tibetben, ahonnan remélhetőleg legközelebb jelentkezem, ha lesz necc). A fotóküldés egyelőre reménytelen és a blogbejegyzéseket se látom egészen Nepálig. Azért tessék csak írni, mert utána elolvasom őket.