Dengfeng

Na, ha ezt így mondjuk nekik ("Denfeng"), értetlenkednek, úgy mint a Picasso kalandjaiban, mikor vizet kerestek (ááá, aqua? No.) Xi'Anból ugyanis Zhengzouba mentünk vonattal, de a szállásunk Dengfengben volt, ahova hajnali 4-es érkezésünk után még el kellett jutni. Azt hogy Dengfeng, nem értették, a buszok se voltak meg, szóval eléggé alulról építkeztünk. Először szóban bénáztam ide-oda, de aztán rájöttem, hogy a bookingos papírunkat kell mutogatni. Az egyik szállodában a a csaj leírta kínaiul, hogy "tessék mondani, honnan indul a busz Dengfengbe?", Amit most már tudom, hogy Danfannak kell ejteni. Eleinte küldtek bennünket ide-oda, míg aztán többek egybehangzó javaslata alapján betaláltunk a jegypénztárba, és becsekkolás után a szerv megmutatta a távolban ácsorgó buszunkat is.  Dengfengben aztán hamar odahajtottunk a hotelhez, és lemosva a vonatos hajlesszagot, végre pihiztünk, meg a városkában bóklásztunk.

Dengfeng igazi szutyok kisváros. A szállodában internet nuku, a városkában netcafe nuku, de szerencsére találtunk egy kiscsajt, aki mutatott netes helyeket egy ház düledező emeletén. Ezek tömve voltak kölykökkel, akik hülye computeres játékokkal voltak elfoglalva. Az egyik helyen nem is volt szabad gép. A másiknál volt, csakhogy a fószer nem foglalkozott velünk. Mutogatom neki, hogy adunk pénzt, csak kéne internet, de sem ez a szó, sem az e-mail nem volt meg neki. Egy netező csaj segített végül abban, hogy óránként 3 jüanért nethez jussunk.

A gép egyfolytában kínaiul akart írni. Baromi nehéz volt a kínaira átíró opcióját leállítani. A leveleket nem nagyon akarta betölteni, szóval egy horror volt, de végül a legfontosabbakat sikerült elintézni, pl. leokézni a tibeti vonatjegyünket. Megtaláltuk a buszpályaudvart, ahonnan a Logmen barlangokat tudjuk majd megközelíteni és a shaolinos hegyre menős buszjárat is meglett. Este pedig találtunk egy utcát, ami sötétedés felé átalakul egy hosszú kinti étteremmé, és baromi hangulatos. Másnap aztán a szürreál, kenyérnélküli reggeli után (csak a tojás volt ismerős kaja), indultunk a shaolinos napunkra. Itt van a legnagyobb és leghíresebb shaolin templom, no meg a shaolin iskolák is, ahol elképesztő technikákat tanulnak a gyerekek. A gyakorlóhelyen Bodhidharma figyel rájuk több példányban, szóval van itt hagyomány elég durván, no meg ebből fakadóan biznisz is, mert hála a kungfus filmeknek, mindenki kíváncsi erre a látványos technikára. Azt feltehetően a látogatók kevesebben tudják, hogy ki volt Bodhidharma (itteni nevén Damo), és hogy a csan buddhizmus e neves első pátriárkájának első követője (értelemszerűen a 2. pátriárka) hogy hívta fel magára a mester figyelmét, miután az hosszasan le se tojta (lecsapta az egyik kezét). Ennek az esetnek több helyszínét is jelölik. De erről és a felejthetetlen trekkingről majd később, most muszáj egy kicsit aludni.

Mióta az előző sorokat leírtam, nemcsak hogy aludtam, de túl vagyunk egy újabb izzasztó úton. Na, de vissza a shaolinokhoz. Kicsit drágállottuk a 120 jüanos belépő után a további 60 Jüanos jegyet a felvonóra, de megvettük, mondván, nem minden nap járunk erre. Nem gondoltuk, hogy elképesztően hosszú és magasan lebegve jutunk fel a hegyre, ahol aztán gyanútlanul sétáltunk hátra egy erdei úton. Az mondjuk feltűnt, hogy izzadt, elcsigázott emberek jönnek szemből, na de azt álmunkban sem gondoltuk, hogy 1600 m-es sziklák felső szakaszába vájt utakon és se vége, se hossza lépcsősorokon megyünk majd órákig jellemzően felfelé, egy baromi magasra épült kolostor-együttesig. A kínai hegyeket ábrázoló tusfestmények elevenedtek meg. Elképesztő mélységek és magasságok között araszoltunk előre. Sajnos elég nagy volt itt is a pára, úgyhogy szürkék lesznek kissé a felvételek, de remélem párral sikerül majd illusztrálni, hogy miről is van szó.

A ruhánkból, hajunkból zuhogott a víz, mintha zuhany alól jöttünk volna. A brutál párára lépcsőzés embertelen munka volt, és végül nem is mentünk el a kolostorig (amúgy zárva volt), na nem csak a tőle 20 percnyire lévő függőhídtól nem messzire, ahonnan jól látható a kolostor. 6, 5 km lett volna a teljes trekking, de mi rövidítettük kb. 3/4 órával. Egyedül mentem vissza, mert sokszor megálltam filmezi, fotózni, vagy csak bámulni. Zsuzsa már nem akart többet libegőzni, hanem Totyiékkal elindult a buszhoz, és útközben shaolin bemutatót találtak. A tanoncok nézőket hívtak a színpadra, akik a többek mulatságára bénáztak. Mikor én jártam arra, bemutató már nem volt, csak kungfu gyakorlatok mentek és egy nagy sorakozó a szemközti appelplatzon. Kb. egy órával jártam a többiek után, mert én még egy felvonón felmentem a másik hegyre. Ez nem volt olyan munkás hegy, mint a másik, vagy csak nem volt annyi idő már, hogy bedurvuljon. Alig néztem meg a fenti templomot és a Bodhidharma és Huiko nagyjelenetének helyszínét (karlevágás), már forduhattam is vissza, mert záróra volt. Erről is csináltam egy csomó fotót, főleg mert ez a cablecar nyitott volt. Este aztán Zsuzsával megtaláltuk a városka egész utcát betöltő étterem-étterem hátán létesítményét, ahol tartok tőle, hogy visszapótoltuk, amit egész nap lejártunk.