7/04/2013

Pekingi kóborlások

A nagy "blogtalanításban" annyira lemaradtam. hogy kénytelen vagyok kicsit összevonni a látottakat, különben soha nem érem utol magamat. Másnap sokáig eltököltünk a szálláson a netes befoglalásokkal, ezért aztán jó későn értünk a Tien Anmen térre. Mao elvtárshoz igyekeztünk, aki csak délig rendelt. Keresni kellett a nagy ködben a mauzóleumot, ami előtt kilométeres sor volt, de mivel már majdnem zártak elég gyorsan haladt. Nosza, mi is beálltunk, igen ám, de hátizsákokkal, és egyáltalán bármilyen szütyővel nem lehetett. jött is egy köpcös, down-kórosra hajazó egyenruhás ember, aki Totyit megragadta és futott vele a tér szélére olyan 300 m-re az eldugott ruhatárhoz.

Röhögve futottunk utána. Bevágtuk a cuccokat és rohantunk volna vissza, de emberünk Edda papucsára meredt és azonnal akcióba lépett. Letépett egy nagyobb darabot a kordonszalagból és a papucsra kötve szabályos szandált csinált belőle. Merthogy ezek szerint Maóhoz menni papucsban nem píszi, viszont hajleszstílusú szandálban OK. A rendőrjelmezes, futva segítőnk azért nem teljesen önzetlenül ügyködött, de azért beérte 50 jüannal. Elmondhatjuk, hogy most már két viaszbábuszerű komancs vezető megvolt, már csak Lenin hiányzik Zsuzsa ragaszkodott hozzá, hogy vegyünk virágot az elvtársnak, úgyhogy bevittük a csokor krizantémot, amit - gondolom - zárás után a virágárus újrahasznosít.

Mao körül egyébként nincs akkora felhajtás, mint  Ho Shi Minhnél, kisebb volt a sör is. Mao  enyhén nyitott szájjal alszik, és pont olyan műanyagnak látszik, mint Ho apó.  A  mauzóleum után felmentük az összes közeli és távoli  kiszögellésre, de a köd miatt alig láttunk valamit.


Még három  napig aztán, újabb templomok és parkok következtek, amelyeket  mindig houtongozással zártunk. A houtongok sikátorok nyomorúságos viskókkal, de van neki újmájer convarietas-a is bárokkal, kocsmákkal. Az Ég temploma  szerény kis Pécs méretű parkjával, és a Lama templom, valójában több templomból és szobrok tömkelegéből áll, amelyek szintén a világörökség részei, az ugyancsak parkkal és épületek sorával nagy területen elterülő Konfuciusz Múzeumhoz és Nyári Palotához hasonlóan. Mindegyik után megállapítottam, hogy ez volt a legnagyobb élmény, így aztán visszatekintve nem könnyű eldönteni, hogy akkor végül melyik is, de talán a Nyári Palota a győztes. Ehhez fogható parkhoz még nem volt szerencsém. Napokig lehetne benne kóborolni, hajózni, mászni mindenfelé.

2 megjegyzés:

Kuti írta...

Nekem a kedvenc a Láma templom volt, a Nyári Palotánál elviselhetetlen volt a tömeg.
Várjuk a datongi és xiani beszámolót.Főleg Guoliangcunra vagyok kíváncsi.

zebrina írta...

Na, most már jöhetne a többi is...