Indul a blog

Némi késéssel ugyan, de indul a blog. Mivel Kínában ez a szolgáltatás (értsd: a blogolás) nem elérhető, Gabi barátnőmet és férjemet, Gábort kértem meg, hogy az e-mailben küldött feljegyzéseimet tegye közkincsé addig, amíg szükséges...

Akkor kezdeném is....

Mármint a blogot, mert az út már javában tart. Teljesen rendben elindultunk Dohába a kiválónak mondott Qatar Airways-zel. Az airbus hosszan búgva emelkedett, de a velünk egyvonalban ülő sztyuvi rezzenéstelen arcából láttuk, hogy aggodalomra nincs ok, legfeljebb bosszankodásra. Mondjuk, nem kellett volna bevallani, hogy tudunk angolul, mert így a vészkijárathoz ültettek bennünket. Elõször úgy tűnt, hogy ez nem is rossz, mert ha totál hátrahajtjuk a ülést, akkor se nyomjuk a mögöttünk ülő arcába, no de hogy a Zsuzsa ülése utána már egyenes állásba nem került, az nem mindig volt kényelmes. Félig hanyatt fekve egy komplett menüt végigenni és nem összezabálni magát, az azért teljesítmény.

Na,de azért sikerült elterelni a figyelmünket különböző érdekességekkel: úgy mint tizedszer Hanoiba utazó, betépettnek tűnő, rejtélyeskedő magyar nő, aki a visszaúton elmesélné, hogy miben sántikál, de most még nem, mert egyrészt babonás, másrészt mert  az olyan világszám lesz, amirõl még hallani fogunk. Kb. egy hónap múlva megy haza, tehát tessék figyelni a híreket... A másik érdekesség egy magyarul kiválóan beszélő vietnami táncos lány, aki kétéves kora óta először megy vissza Hanoiba, de már csak látogatóba. Ő lesz a következő X Faktor koreográfusa, és egy másik tehetségkutatóban feltűnt - szintén vietnami - lány táncosa és koreográfusa. Doháig lotyogtam vele, aztán õ apjával Hanoi felé el, mi meg becsekkoltunk a fehérruhás alladinok országába. Totyi és Edda, két új útitársunk másik szállodát kapott, ami azért is külön buli nekik, mert nem beszélnek angolul. Egyelőre még nem meséltek a kalandjaikról, de hát lesz rá kevés időnk, hogy pótolják. Totyiék teljes inkognitóban utaznak, ezért nem írom meg, hogy kifélékmifélék, nehogy lecsapjon rájuk a Stasi.

Tibet felett az ég....

Tibet felett repülünk, mikor ezt írom. A nap megy éppen lefelé és a hófehér felhők a néhány kilógó hegycsúccsal átmentek narancsvörösbe. Jó lett volna lefotózni, de a képen egy világos csík az egész. Ezerrel rohanunk a sötétbe, a nappal járásával ellentétesen, szóval, ma tuti, hogy nem barnulunk le. Doháig 4 óra körül röpültünk, és most megtoldjuk ezt kb. a duplájával. Azért kicsit visszaszaladnék Dohába... A Concorde hotelben éjszakáztunk, mondjuk nem hosszan, mert volt éjjel 2, mikor a szobánkba jutottunk. Állítólag 5 csillagos szállodában laktunk, volt is csillár-villár, fényességes vécé, bidé, zuhanykabin, nagyágyak pihe puhán, előkelő íróasztal, minden, ami a kivagyisági együtthatót növeli.

Nem mondom, hogy jót tett az alakunknak, az éjjel fél 3-kor betemetett vacsora, de annyi fincsiséget, beleértve némi csokis süti különlegességeket, egyszerűen nem lehetett otthagyni. A zuhanytól jól felébredtünk és sokáig röhögcséltünk, mind két kissé öregeskedő periszhilton. Reggel aztán rátettünk a vacsira egy gigantikus reggelit frankó sajtokkal, lazachegyekkel, elég jó narancslevekkel, gyümölcsökkel. Attól tartok, ezzel ki is ragoztam a luxust, mert a többi szállásunkat nem a Qatar Airways intézte. Pár kategóriát zuhanunk lefelé, de legalább nem lesz egyen-feeling. Na, most abbafejezem magam, mert már megint jönnek a sztyuvik a kajás-szekerekkel  Legközelebb már Kínából jelentkezem.