7/02/2013

Peking, az ezer vécé városa

A dohai kitérő után, röpke 7-8 órás repülést követően landoltunk Pekingben. A pekingi reptér egy űrbázis, akkora, hogy vonattal kell megközelíteni a csomagkiadó szalagot. Jó sokáig elvacakoltunk a csekkolással, mert úgy tűnt, hogy egész Kína velünk érkezett Qatarból. Az első jó benyomások után következett a horror.


A pekingi airport, kicsit space a hely....

Taxismaffiával futottunk össze, akiknél pillanatok alatt lealkudtam 200-ra a fuvart, igen ám, de itt az a módi, hogy a sofőr újból bepróbálkozik. Ahogy beszálltunk, azonnal kezdte, hogy hosszú az út, adjunk 250-et és hasonlók. Én meg kemény voltam, mint a mamutszar, és közöltem vele, hogy nálam az nem megy, hogy megállapodunk valamiben, aztán kiderül, hogy mégsem. Biztosítottam róla, hogy egy petákkal sem fog többet kapni, mint 200 egység. Üvöltözni kezdett a csávó kínaiul, na erre olyan gyilkos pofával üvöltöttem rá, ahogy a Kurosawa-filmekben láttam. Sádáp, süvítettem az arcába, és ez hatott. Végig kussban vezetett.

Hajnalok hajnalán érkeztünk a szállásunkra. A recepcióban egy fazon aludt, Mint később kiderült, nem is ő intézkedett. Vagy egy óra múlva előkerült egy agyhalott lány, aki se angolul, se mutogatásból nem értett, össze-vissza variált a foglalásunkkal, meg duplán kért depozitot, amit videófelvételre hivatkozva nem akart elismerni, egyszóval megállapítottuk, hogy a külföldiekre szakosodott kínaiak között bizony sokan orbitális patkányok, az indiai hasonszőrűek csak jelenthetnek. A szobát csak később foglaltuk el. Ledobáltuk zsákjainkat és az irányt a Tiltott Város felé vettük. Kínában meg lehet tapasztalni azt az állapotot, amikor a mutogatás azért nem műxik, mert minden mást jelent, az internacionalizmusokkal operálás is kapufa, ti. olyan szavak se mennek, hogy bank meg supermarket, de volt már, hogy a busz szóra is csak elnézéskérő vigyor volt a válasz.

Ha valaki mégis olyat tesz, ami útbaigazításnak hat, akkor megeshet, hogy ugyanarra egy másik arc pont az ellenkezőjét mutogatja. Nem volt mit tenni, felfejlesztettem nemlétező tájékozódó képességemet, úgyhogy új útitársaim tán azt hiszik, hogy ez nekem tényleg séróból megy, pedig dehogy. Mindenesetre  elég könnyedén odajutottunk a Tiltott Város fölötti patakhoz (nagyjából két nap utazás, sokezer km repülés és hat óra időeltolódás mit se rontott az állagunkon - jó, ez hazugság volt, csak az idegen hely dizájnerdrogként hat egy darabig).

Éppen parknyitásra érkeztünk, és betódultunk a sok helyi erővel a parkba úgy fél hétkor. Akkor még azt hittük, hogy a súlyos pára, szmog vagy a fene tudja miféle tejföl, ami levegő helyett mindent fedett, fel fog szállni, de tévedtünk. Pekingi közel egy hetünk alatt tán kétszer láttuk a napot, és voltak olyan időszakok, amikor az orrunk hegyéig alig láttunk. Ilyen még Delhiben sincs, pedig az ottani szmog is üt rendesen.

Reggel a pekingi parkban

Egy kis áttekintés...

A pataknak jót tett egyébként a misztikus homály, eszméletlenül szép és óriási mint itt nagyjából minden. Tisztaság van, a parkok is rendezettek, fantasztikus kőkompozíciókkal tarkított félvad tájaknak kell elképzelni, ahol azért vannak sétautak is. Olyan érzése van az embernek, hogy bármikor szembejöhet hosszú köpenyében Lao Ce vagy Kung Ce. Hajnalban itt aki teheti (ezek főleg az idősebbek) tornásznak. tai-chiznek, fura dolgokat művelnek, pl. úgy indítják be a csít, hogy nagyokat kiabálnak. Van aki fához verdesi magát negyed órán keresztül, vagy úgy jár négykézláb, mint a pók. Ezekről majd teszek fel néhány paparazzo-felvételt (videóm is van), amint lesz normális sebességű net.

Útközben - nemcsak a parkban - mindenütt a városban nyilvános WC-ket találni, ilyen mennyiségben ezzel a műintézménnyel én még az életben nem találkoztam. Egy utazóparadicsom lenne, ha nem vadásznának az emberre a túrisnyákra szakosodott gyíkarcok. A normál emberek viszont nagyon kedvesek, nem kérnek baksist a segítség fejében és szándékosan nem tájékoztatnak félre.

A buszközlekedés olyan olcsó, hogy ha nem sikerül azonnal odanyomni a sofőr kezébe a pár jüant, int, hogy húzzunk befelé és ne törődjünk a jeggyel. Néhány buszon van kalauz, ő beszedi, pontosabban bedobatja a pénzt egy perselyszerűségbe, de így is bagatell összegért lehet tíz-kilométereket utazni. A metrójegy két jüan, és azzal akárhányszor át lehet szállni, mint Pesten, azzal a különbséggel, hogy itt kicsit nagyobb a hálózat.

A Jingshan Parkból elvileg messzire ellátni, most kevésbé, és nem a fényképezőgép hibája, hogy ködbeveszőleg látszanak a Tiltott Város palotái. A Tiltott Város még meglehetősen leamortizált csapatunknak is brutál nagy élmény volt, de hogy ott mi mindent látni, arról szerintem blogban tök felesleges írni.  Nem szeretem a megalomániát, az európai paloták zömétől hányingert kapok, de ezek az itteniek olyan elképesztőek, hogy feledtetik velem az uralkodók iránti mély megvetésből fakadó eleve elutasítást. A kínaiak elképzelése, mit elképzelése, gyakorlata, ahogy a régi épületeikkel bánnak (ezt egyébként más kelet-ázsiai országban is így láttuk),  elég durva. Restaurálás alatt átfestést, sokszor újraépítést értenek. Így aztán minden "rendbe tett" épület csillog-villog, színpompás, csak hát az újkori mesterek a visszafogott esztétikum helyett sokszor a hatásvadászatra mennek. Azért még mindig akad elvétve olyan épület, amit az olimpiai felkészülés során nem glancoltak ki.

A Tiltott Város után adta magát, hogy az alatta levő Tien An Men teret megnézzük, de addigra alig láttunk belőle valamit a fehér, nedves rongyként ránk települő párás szmogtól. Két nappal később aztán bepótoltuk a dolgot, elég mulatságosan alakult találkozásunk Genosse Mao-val, de ez már egy másik poszt lesz.
Hamarosan írok a Nagy Falnál tett kirándulásunkról és a pekingi egyéb kalandokról, hogy végre utolérjem magam. Most ugyanis már egy éjszakányi vonatozásra vagyok Pekingtől, és mivel nem volt más, egy belül palotaszerű hotelben húzzuk meg magunkat, nem nagyon nyomorúságos büféreggelivel, óriásággyal, ami - remélhetőleg - negyed áron fogunk kapni.

1 megjegyzés:

Frank írta...

Nem kellett sok ido, hogy megtapasztald, hogy mukodnek itt a dolgok. Hotel recepcio, idonkent egy agyrem. Tolem meg a munkahelyem cimet is kertek egyszer, hogy ez minek kellett? A fahoz valo utodest is lattam, meg ket ember haromiranyba utbaigazitasa is teljesen tipikus itt. Minimalis internacionalis szokincs sincs meg. WC van mindenhol, gondolom azt akarjak megakadalyozni ezzel, hogy ne hugyozzanak minden saroknal. Pecsen pl lehet rohanni, ha valaki el akar jutni egy nyilvanos wc-hez. Ja csak egy van.