Nagyon nagy fal

A második pekingi napunkon már el is kirándultunk a Nagy Fal legrégebbi, kínai turistáktól elzárt részéhez, ami azért volt jó, mert a kínaiak turisztikailag is túlerőben vannak, és gyakorlatilag csak őket lehetne látni, és egy deka falat sem. Így aztán a 240 jüanos különautós utunkon csak két tök normális, Kínában dolgozó amerikaival kellett csak osztozkodni, és ha a paraszt, ordítozós guide nem lett volna velünk, nagyon frankó lett volna az egész nap. A kínai kisköcsög, aki ránk volt állítva, panaszkodott, hogy kínai tanárként csak havi 2000-et keres, mi meg már majdnem megsajnáltuk, mikor az út végén üvöltözve követelt fejenként 50 jüan baksist. Na, ezzel leverte nálam a poharat, mondtam neki, hogy egy buznyákot se fog kapni, erre még nagyobb hangerőre kapcsolt, és akkor hagytuk ott. Kint voltunk az olimpiai negyedben, így a madárfészek stadiont és a felújított városrészt is jól megnéztük, aztán egy segítőkész nő elvezetett bennünket a legközelebbi metrómegállóig, ami röpke 3 km-re lehetett. Itt a közel az jelenti, hogy 10 km-en belül. Elképesztő, hogy mit gyalogoltunk össze-vissza még akkor is, amikor már vérprofin használtuk a metrót.

De kicsit vissza a falhoz.... Libegővel mentünk fel, baromi klassz volt, olyasmi, mint a budai szerkentyű. Aztán következett a szteppelés egyik bástyától a másikig. Elképesztő építmény, amit persze eddig is tudtam, de ott lenni, 3D-ben érzékelni egészen más. Jó messzire elkóboroltam, csak akkor láttam, hogy mennyire, mikor vissza kellett menni a feljárathoz. De nem libegővel mentünk le, hanem egy bobszerű valamivel, ami egyesével száguldozott lefelé egy fémteknőben. Középen fék volt rajta, úgyhogy komolyabb kanyarok előtt fékezni tudtunk. Állati jó volt a száguldozás, csak sajna elég hamar leértünk.

Utána húztunk a Ming sírokhoz, ahol jól megfogdostuk a szerencsehozó sárkányfejű teknős fejét. Erről is inkább képekben fogok megemlékezni, mert szavak nem nagyon vannak arra a harmóniára, ami ezeket az épületegyütteseket jellemzi.

Ez a kirándulás - ahogy az lenni szokott - össze volt kötve a szokásos turisnyás gyárlátogatással,  így aztán mára jáde- és selyemszakértők lettünk. Egy kicsit megosztok a nagy tudományból, amit magunkra kaptunk. Alapvetően kétféle jáde létezik, a puha és a kemény jáde. A puhából készülnek a szobrok, a keményekből az ékszerek. Minél sötétebb a színük, annál értékesebbek. A kínai nemzeti jáde világoszöld, a jellegzetes pekongi jáde pedig fehér, és hosszúkás káposzta formát csiszolnak belőle. Teaházban is jártunk, ahol a gyorsan készült, elég gyönge teák kóstolása után ránk akartak sózni csillióért mindenféle teavariációkat, naná, hogy sikertelenül.