A második pekingi napunkon már el is kirándultunk a Nagy Fal
legrégebbi, kínai turistáktól elzárt részéhez, ami azért volt jó, mert a
kínaiak turisztikailag is túlerőben vannak, és gyakorlatilag csak őket lehetne
látni, és egy deka falat sem. Így aztán a 240 jüanos különautós utunkon csak
két tök normális, Kínában dolgozó amerikaival kellett csak osztozkodni, és ha a
paraszt, ordítozós guide nem lett volna velünk, nagyon frankó lett volna az
egész nap. A kínai kisköcsög, aki ránk volt állítva, panaszkodott, hogy kínai
tanárként csak havi 2000-et keres, mi meg már majdnem megsajnáltuk, mikor az út
végén üvöltözve követelt fejenként 50 jüan baksist. Na, ezzel leverte nálam a
poharat, mondtam neki, hogy egy buznyákot se fog kapni, erre még nagyobb
hangerőre kapcsolt, és akkor hagytuk ott. Kint voltunk az olimpiai negyedben,
így a madárfészek stadiont és a felújított városrészt is jól megnéztük, aztán
egy segítőkész nő elvezetett bennünket a legközelebbi metrómegállóig, ami röpke
3 km-re lehetett. Itt a közel az jelenti, hogy 10 km-en belül. Elképesztő, hogy
mit gyalogoltunk össze-vissza még akkor is, amikor már vérprofin használtuk a
metrót.
De kicsit vissza a falhoz.... Libegővel mentünk fel, baromi
klassz volt, olyasmi, mint a budai szerkentyű. Aztán következett a szteppelés
egyik bástyától a másikig. Elképesztő építmény, amit persze eddig is tudtam, de
ott lenni, 3D-ben érzékelni egészen más. Jó messzire elkóboroltam, csak akkor
láttam, hogy mennyire, mikor vissza kellett menni a feljárathoz. De nem
libegővel mentünk le, hanem egy bobszerű valamivel, ami egyesével száguldozott
lefelé egy fémteknőben. Középen fék volt rajta, úgyhogy komolyabb kanyarok
előtt fékezni tudtunk. Állati jó volt a száguldozás, csak sajna elég hamar
leértünk.
Utána húztunk a Ming sírokhoz, ahol jól megfogdostuk a
szerencsehozó sárkányfejű teknős fejét. Erről is inkább képekben fogok
megemlékezni, mert szavak nem nagyon vannak arra a harmóniára, ami ezeket az
épületegyütteseket jellemzi.
Ez a kirándulás - ahogy az lenni szokott - össze volt kötve
a szokásos turisnyás gyárlátogatással,
így aztán mára jáde- és selyemszakértők lettünk. Egy kicsit megosztok a
nagy tudományból, amit magunkra kaptunk. Alapvetően kétféle jáde létezik, a puha
és a kemény jáde. A puhából készülnek a szobrok, a keményekből az ékszerek.
Minél sötétebb a színük, annál értékesebbek. A kínai nemzeti jáde világoszöld,
a jellegzetes pekongi jáde pedig fehér, és hosszúkás káposzta formát csiszolnak
belőle. Teaházban is jártunk, ahol a gyorsan készült, elég gyönge teák
kóstolása után ránk akartak sózni csillióért mindenféle teavariációkat, naná,
hogy sikertelenül.
1 megjegyzés:
Szuper eddig! A Nagy Fal tényleg csúcs. A kajás beszámolókat hiányolom nagyon. Ha-ha-ha...
Megjegyzés küldése