Vientiane - a falusias fõváros

Vientiane az elsô délután nem éppen fõvárosias arcát mutatta. meglátjuk, hogy holnap mit találunk a leírások alapján Eddig egy csomó lehúzós sötét pataszttal találkoztunk,akik hülyének néztek bennünket, és persze nem jártak jól. Hú, de utálom az olyan tukkókat,akikkel megállapunk valamiben, aztán - visszaélve a kiszolgáltatottságunkkal - nem tartják a szavukat. Ez egyaránt jellemzi az utunkba akadó thsiokat és laosziakat. Pl. Sukkothaiban megállapodtunk abban, hogy elvisznek bennünket a bangkoki vasútállomásra. Erre nem messze a reptértõl megállt a kisbusz és mint kiderült, a sofõr nekünk keresett taxit, hogy azzal vitessük tovább magunkat. csak azt értette, hogy erõsen tiltakozom és valamit egyfolytában ugatok valami olyat, amirõl neki talán a training szó ugorhatott be, végülis a train meg a training eléggé hasonlít. Erre aztân kénytelenek voltunk két skytrain és egy metrósi utazással avasúthoz utazni. A nem éppen kis csomagokkal azért ez nem volt fáklyásmenet. A másik hasonló tahó egy nagytuktukos volt már itt, Laoszban, aki viszonylag alacsony árat mondott, erre beültünk a csotrogányába pedig tudtuk, hogy még vár utasokra. Jó sokára elindult, aztán az elõszõr kialkudottnál jóval többet kért azért, hogy elvigyen a Lonely planetbõl kinézett szállásunka. Mikor nemálltunk kötélnek, közölte, hogy a buszpályaudvarnál nem visz tovább. A közlés alatt itt olyan kommunikációt kell érteni,amkre egy fejlettebb emlõsállat is képes. Persze angolul egy makkanást nem tudott, Laosz francia gyarmat volt, bár ez nem sokat dobott a csávón, mert franciául se tudott, Tudom,Mo-on is dolgoznak idegenekkel óriási husángok, akik alapján aztán egy egész népet hajlamos a kárvalott megítélni, ezért ilyenkor azt szoktam mantrázni, hogy az emberek nem ilyenek, ezek közülük a mindennapi szemétségbõl megélõk. Vientianeben eleve a kajaárak kissé levertek, ehhez jött még az állandó lehúzniakarás, a bostelben dolgozók tahósága, hogy figyelmeztetés nélkül kapcsolják le a netet és nem érdekli õket, hogy hányan használják. Ennél még aranyosabb volt a Koh Phangan-i recepciónál ólálkodó bunkó, aki 10-kor nemcsak a netet iktatta ki.de a villanyt is lekapcsolta.Végülis neki volt rosszabb, mert így jó sokáig szedtem ossze a vackaimat. Szóval mindig kijut a napi bunkóságból. Na, de már elég edzettek vagyunk. Most is, mikor felköttem a szobába, odaköszöntem a taplóknak, de azok toktak visszaköszönni, csak vetkõztek gatyàra, mert a recepció egyúttal a szállásuk is. Otthon érezték magulat,ahol a szállóvendég nem más, mint betolakodó. A szállodában mindenhol fenyegetõ feliratok, hogy tessék hazajönni fél 12-ig (megjegyzem, ma már negyed12-kor zártak, meg hogy tilos a dohányzás, aki nem tartja be, 120 000-et fizet (1Usd = 8000 kip). Holnap fotózok iluen kis aranyos táblákat. A nájtmárkecen se tintines póló se jó indiai ruha nem volt egyelõre. Vannak viszont mindenféle hamisítványok és kínai rondaságok. Ebben is hasonlít Thaiföldhöz. A francia gyarmatosítók viszont egy kellemes örökséget hagytak, lehet kapni friss, ropogós bagettet. Hogy milyen ízût, az holnap derül ki, mert reggelire ezt toljuk. kiderült, finom. Olyan, mint a franciáknál.