7/03/2012

Úton Bangkokba... némi elmélkedéssel

Nem azért utazunk, hogy megérkezzünk, hanem, hogy úton legyünk, fõképpen, ha ez azt jelenti, hogy az éjszakai thai vonatjáratok egyikén lehetünk. Fehér ágy párnával takaróval, sötétkék függönnyel elszeparálva. Reggel mentünk a szokásos hullámvasutas utunkon boltba, aztán függõágyban reggeli, pakolás és indulás taxival a kikötõbe. Katamaránnal húzás Koh Samuin keresztül Surat Thaniba, ahol a vasùton ki volt táblázva, hogy aki drogot szállít, annak halál jár és kéretik az ilyet azonnal jelenteni. Egy kedves bahreini családdal és vegyes europid társasággal együtt vártuk a vonatunkat, ami mint késõbb kiderült, már rég benn állt. A bahreini lányok sorban felhúztak egy színes leplet és Mekka felé irányított szõnyegen imádkoztak Allahhoz. Nem bírtam ki,hogy ne kérdezzem meg, hogy hogy a francba tudják, hogy merre van Mekka. Mire vigyorogva mutatták az iránytût a szõnyegen. A kisfiúkkal csettintõset játszottunk, szóval elszórakoztattuk magunkat, pontosabban én meg az ötéves forma arab kisfiú. Aztán beszálltunk a vonatba, ami a többieknek, akik még nem szálltak fel, félelmetesen ki-be tolatgatott mire végül nagyjából idõben elindult. Nem volt még nyolc óra, mikor kéretlenül, de ellentmondást nem tûrõen megcsinálták éjjeli lakhelyünket. Ülések összenyit, matrac, lepedõ, párna behúz frptirtörölközõanyagból takaró, kék függöny. Most az a legújabb népi játék, hogy nyitva hagyják az ajtót.Így aztán hiába van légkondi. Most felkelek és bevágom az ajtót, hogy recsegjen, a fene a pofájukat. Na, becsuktam. De hogy a tányérszájù nô, aki ott fekszik az ajtó mellett miért nem csukja be, hab egy tukkó honfitársa nyitva hagyja maga mögött, avtz rejtély, hiszen neki van a legmelegebb és minek vesz aitconos jegyet, ha izzadni akar. Vannak itt más érdekességek is. Pl. hogy egy egész nép nem tud számolni. A legegyszerûbb mûveletekhez elõ kell venniük a számológépet, de úgy se mindig jön ki az eredmény. Így aztán többször számoltak jóval kevesebbet, mint pl. legutóbb a vendéglõben összeevett többnapi kajánkért. Számoltuk a fogyasztást és mindig a szobánk számát mondtuk be fizetés helyett, mondván, majd a végég fizetünk. Aztán sokkal kevesebbet mondtak, mint amennyi lett volna. Nem baj, így behoztuk a horror taxiárat, õk pedig szépen megfizetik a hülyeségük árát. Most ide siketül képet illeszteni:
Mindenki nagyon ügyes. Úgy mennek felkövekre és meredek mindenfélére, magas teherautóplatóra, mint mi a lépcsõn. Ahol én csúszkálok a hightech túraszandálomban, ott õk széttaposott vietnami papicsban mennek vagy éppen mezitláb.Érvényes ez a dzsungelre és a sziklás úttalan utakra is. Oyan, mintha sovány óvodás és iskolás lányok és fiúk laknák az országot. Hozzájuk képest ormótlan nagy állatok vagyunk (fõleg én). Mikor csónakkal mentünk a sziget körül, vigyorogva rendezgetett is bennünket az arc, nehogy feldöntsük a könnyû kis ázsiai hajót, aminek vizesen olyan illata van, mint az otthoni bhiksu szobroknak. Közös megfigyelésünk a Zsuzsával, hogy a legjobb helyek, pl.failak a szigeten, legszebb magányos partszakasz választása egyúttal együtt jár a totál kiszolgáltatottsággal. Ilyen helyen nincs az ember szájában bolt, nem tud önállóan ügyintézni, következésképpen ki van szolgáltatva a heyieknek,akik ezzel szépen vissza is élnek. Ez a lonely planet ára. Thaiföld amúgy sajnálatosan elvesztette eredeti arcát, ami igencsak szép lehetett.Most már szórakoztatóipari országgá züllött, ami nagy kár, de valahol érthetõ is, hiszen az ázsiai eccerû emberek is ugyanazt szeretik, mint az ejrópai eccerûek, és milyen alapon is akarnánk megvonni tõlük ezeket a kacatokat csak azért, mert mi arra vágyunk, hogy azt lássuk, hogy éltek 200 évvel ezelõtt. Ez olyan, mintha valaki Magyarországon azt várná, hogy sok szoknyában meg bõgatyában járjanak a népek és lehetõleg lovon a kietlen pusztában. Ha az ember ún. autentikusat akar látni, az ugyanolyan giccsvadászat, mint anu kertitörpefotózás. Na, jó, nem teljesen, de majdnem. Kutas Gáborék ajánlatára nemrég olvastam egy interjúkötetet, amelyben a neves ázsiai tudósító, Tiziano Terzani is valami hasonlóról elmélkedett. Mustangban jártakor a trachomás gyerekek esetében lehetséges volna nyugati szerekkel a gyógyítás, igen ám, de minden ezzel kezdõdik. Elõször jönnek az orvosok, de utána nyomulnak ahittérítõk.majd a gyárosok, akik aztán olcsó tömegmunkára fogják a helyieket.akik a nyomorbérbõl tévét vásárolnak maguknak és nézik rajta a valóságshow-kat meg farmert és Colàt vesznek és már meg is érkezünk a számunkra uncsi és nagyon ciki pszeudoejrópai-amerikai életérzéshez. Terzaninak különösen azért volt szar, mert látta ledózerolni a régi keleti mesevilágot és felépülni azt, ami most bennünket körülvesz. India (és Nepál) azért más, mert ott olyan erõs a tradíció, hogy mindenen átüt, még a jócskán átvett brit majomkodáson is. Ajjaj, most az ágyam mellé került egy csomó feketeegyenruhás vállapos tányérszájú illetõ. Szerencsére nem velem foglalkoznak, a mellênk telepedõk jegyeit ellenôrzik. Ezek a most felszálltak már egyenesen mennek az ágyukba. Mindenhol fent vannak a kék függönyök, mindenki bekuckózott. Én még olvasok egy kis kéthetes Magyar Narancsot, aztán hunyok, mert holnap egész nap Bangkok és utána újból éjjeli vonat majd busz Sukkothaiba lesz a pogrom.

2 megjegyzés:

Kuti írta...

Terzani nagy kedvenc, már egy ideje az In Asia című könyvét igyekszem beszerezni angolul, de csak az olasz megszerezhető. Bangkokban is minden útbaeső könyvesboltban rákérdeztem. szóval nagyon megköszönöm, ha valaki megszerzi.
nem tudom, nekem Burma és Thaiföld is nagyon tetszik: Burma az igazi, eredeti arcával, meg a nyugatias, fejlett Thaiföld is, ahol azért természetileg fantasztikusan szép helyek vannak, meg hát ott vannak a világ legjobb kajái (jó, + Kína).

Nagy Erzsébet honlapja írta...

Na, meg Törökország.