Sukkothai - a tévedés

Sukkothai kis indiaihoz hasonlatos porfészeknek tûnt elsõre. Rögtön a Lonely Planetbõl megismert Gardenhouse-ba vitt bennünket atuktukos. Pitsanulokból jött velünk egy ír-angol páros, akik a tripadvosoron keresztül rendeltek szállást, nyilván nem 350-ért. mint a mi kis házikónk ára és néztek vigyorogva, mikor mondtam nekik, hogy we never book accomodation. sukmothai a hidon túl egészen takaros és élõ város, azonban az ember nem ezért jön ide, hogy megtekintse az olcsó és jókajás vidéki thai életet, hanem, hogy sétálgasson, tuktukozzon, biciklizzen a történelmi nemzeti parkokban. Szép, 13-14. századi romegyüttesek ezek vörös téglából és üledékes kõzetekbôl faragott oszlopokkal, kis és nagy Buddhákkal, szép kertekkel és helyes kis utakkal.

A kommunikáció a bejáratnál azonban nem a legjobb. Elmondta a csaj, hogy 100 fejenkénk a belépõ meg horror 300 a bringázni nem tudóknak a tricikli, az elölkocsis hátulhajtós járgány. Adtam egy ezrest, õ visszaadott, a franc néwzte, bogy a tricikli árát nem vonta le. Elindultunk egy rosszarcú csávóval, aki az egyes látványosságoknál megállt és vitt a következõhöz nem mintha ne tudtuk volna gyalog is bejárni a terepet, ahogy késõbb ezt érzékeltük tényszerûen is. A fickó egyszer bepróbálkozott, hogy vinne bennünket 500-ért a kerítésen túli helyekre is,de köszontük szépen, nem kértük, csak hogy vigyen minket az északi kijárathoz, aztán megyünk a lábunkon. Na, így is lett, kiszálltunk, by bye, mire õ, hogy kéri a pénzét. Én meg, hogy nono, mi már fizettünk a bejárarnál. Üvöltözni kezdett a csávó, hogy dehogy fizettünk, azt neki kell. Na, de ki hisz egy ilyen rossz arcnak? És akkor minek ismételgette a nô a bejáratnál, hogy entrénsz iz 100 per pörszn, triszájkl iz 300, tugedör 500. Nasszóval, otthagytuk az orditozó öreget - aki, ahogy a másik üvöltõ tuskó a bangkoki vasúton - elfelejtette vagy meg se tanulta azt az állítólagos szabályt, hogy "save your face", ne látszanak a képeden az érzelmek, mert az nagyon alantas dolog. Egy idõ után eltûnt a horrorárú triciklis, de nem sokáig, mert visszatért egy fiatla nõvel. Na ö se szévelte a fészét, mindjárt ordítóra fogta., hogy márpedig mi nem fizettünk, és hívja a rendõrséget. Mondtam neki, hogy felõlem hívhatja, de egyelõre még jól hallok a fülemmel, de xsak ugatott tovább.!Végül õ gyõzött, mert meguntam, hogy ezzel menjen el a maradék nap, meg végülis ez a jelenet nem passzolt a hely emelkedettségéhez. Odavágtam nemi a 300 pénzt és megkértem õket, hogy most pedig méltóztassanak elhúzni a picsába. Megtették. Mi pedig megnéztük, amit kihagyott a csávó, egy szép elefántos temomot, meg pár, igazán lenyûgözõ külsõ romot, ami erexetiségében nekem sokkal jobban tetszett, mint a restauráltak. A Historical Parkról azt olvasni, hogy hatalmas. Valójában szerintem egy nap alatt bõven megnézhetõ. Igaz, nem mentünk el a várostól 55 km-re lévô másik, az Lp szerint rurálisabb romokkal teli másik romkertbe. Valahogy nem tetszett meg nekünk Sukkothai, Zsuzsa egyenesen hibának tartotta, hogy eljöttünk ide északra kidobva egy csomó pénzt és elcseszegetve a drága idõt. Végül úgy oldódott meg a dolog, hogy más nap eljöttünk. Becsnceleztük a vonatjegyünket vissza Bangkokba, itt buktuk a jegy felét viszont 35 bathos csirkés busszal mentünk Pitsanulokba és onnan kisbusszal Bangkokba, ami fejenként csak 280 bath volt. A laoszi határig vett vonatjegyünket kicseréltük egy nappal elôbbire.Erre csak 50 bath per fõt kellett ráfizetni. Szóval egy nappal a tervezett elõtt sikerült Laoszba érkezni, a fejszámolás hazájába. Tiszta airconos szállást találtunk nem messze a nightmarkettõl, azaz a Mekongtól ha lenne benne víz. Ïtt tízezrekben megszázezrekben kell számolni olyan szar a helyi pénz, a kip. Volt nálam pár magyar tízezres, amit rögtön megkérdeztek a recepcióban, hogy mennyit ér, mire én rávágtam, hogy 500 dollárt. Azóta tisztelnek bennünket, és csakremélem, hogy nem rabolnak ki. Holnap.még Vientiane, és utána Vang Vieng következik. vettem már hegyi törzsbeli arcokà által faragott szobrocskákat.