Utolsó kendős napok

Hát igen, az utolsó kendős napok következtek. Még jó sok mindent meg kellett volna nézni, de Gábor belei véget vetettek a össze-vissza kóborlásnak. Az történt, hogy a bazárnál vettünk némi pisztáciát és aszalt sárgabarackot, ez volt a vacsora, ami nekem meg se kottyant, de Gábornál eléggé durva hatással járt. Elég sokáig szedett utána Bolus adstringest, amit még Londonban is folytatott. Így aztán elmaradt Khomeini ajatollah mauzóleumának megtekintése belülről. Kívülről kétszer is láttuk, mert arra vezet az út a reptér felé. Elmentünk a volt USA-nagykövetséghez megnézni a híres USA-ellenes graffitiket és plakátokat. A rosszemlékű barackozás és pisztáciázás közben a padon ülve ordítozó pasikat figyeltünk, akik láthatóan tőzsdéztek a maguk módján. Kezükben tab vagy telefon, a lépcsőn álló kiabálóra reagálgattak, egyértelmű volt, hogy folyik a licit, de hogy így az utcán, a bazárral szemben a téren… hát ez érdekes volt. Elcsászkáltunk még kedvenc városi parkunkba, ahol érkezésünk estéjén részt vehettünk a pénteki családi piknikes, vidámparkos elszállásban. Először, mikor felfedeztük a parkot, amelyet a google térképen találtunk meg azért, mert teázót jelölt oda a térkép, szóval először egy nyugis parkot láttunk, pár családdal a fűben. El is internetezgettünk a simkártyás maradék gigabájtjaink terhére, és mikor éppen menni akart a Gábor kifelé, azt javasoltam, hogy haladjunk már a néppel együtt abba az irányba, amerre tartanak sokan. Na, és akkor jött a meglepetés, a kis állatkerttel, amelyben tucatnyi nyulat, mindenféle madarat lehetett megfigyelni, a gyerekeknek állatszobrok, játszótér, és vidámpark óriáskerékkel, ringlispíllel, zuhanó hajós hintával, bódékkal, vizipipás teázókkal, szökőkutakkal és mesterséges tavacskákkal és iszonyú nagy tömeggel. Hogy ez mennyire nem látszott a park másik végében! Ide jöttünk vissza másnap, de már nappal, és persze nyugisabb időszakban, mert munkanap volt, ennek ellenére találtunk még piknikelőket. Ez itt az igazi kikapcsolódás, nem a kávéház.

Sajnos bejött az, amitől tartottam, kiderült, hogy elszámoltuk magunkat, amikor Kashanban nagyon jó váltási aránnyal túl sok rialt váltottunk. Keresni kellett pénzváltót a visszaváltáshoz. Nemcsak, hogy nem a legjobb helyet találtuk meg (jó, nem is a legrosszabbat), de mikor visszaváltottunk vagy 470 eurót, akkor láttunk egy erre sokkal jobb opciókat tartalmazó másik váltót, de még olyan bénák voltunk, hogy túl sokat váltottunk vissza, aztán alig tudtunk némi jelképes ajándékokat összevásárolni a bazárban. Aztán már hab a tortán, hogy otthon még találtam 500.000 rialt, ami nagyon jól jött volna. Nagy mák, hogy az index irános fórumába beírva, rögtön volt rá pécsi jelentkező. Ők ma, azaz július 28-án indultak Teheránba egy ukrán géppel. Elláttam őket mindenféle infóval, és remélem, tudják ezeket hasznosítani. Ebből a bejegyzésből, no meg a dátumból is látszik, hogy ezek már retrospektív bejegyzések, amelyeket a visszatérés utáni, kikerülhetetlen depresszióban írtam. Egy idő után nem tudtam egyszerűen utolérni magam a tett helyszínén, mert annyira elment magával az utazással az idő, és hiába alszom csak pár órákat, nem jutott idő a blogolásra.