Ankara mégsem porfészek

Ankara mégsem porfészek. Sõt, egy élõ, rendbenlévô város tök normális emberekkel, akik nem igenytelenek, nem büdösek, a legtöbbnek.piti bûzözõarca sincs, és nincs is retek. Az a helyzet, hogy a város idõnként átrendezõdik. Korábban Ulus volt a városközpont, ahol lakunk, és ahonnan a leghamarabb elérhetõek a múzeumok, és ott van az Atatürk szobros fõtér is persze. Igen ám, de az utóbbi 10 éven belül a korábbi kávéházas negyedbe tevõdött át a központ, mint Isztambulban Sultanahmetbõl Beyogluba. Itt most az élõ, lüktetõ központ Kizilay. A 2007-es Lp-ben úgy emlékeznek meg róla, hogy jó kis teázók vannak Kizilayban, ezért metróztunk ide, aztán puff, elénk tûnt egy teljesen modern, de kellemes teres-szökõkutas, térbutoros városközpont, ahol jól el lehetett beszélgetni a tüntetõkkel is, akik a gázai bombázások azonnali abbafejezését követelték. Jópofa ortó csajok voltak nyakig beöltözve, fejkendõvel, és az erkölcsök megõrzése érdekében a velük együtt tüntetõ fiúk külön csoportot alkottak. Elmondtam nekik, hogy nagyon nem értek egyet a gázai bombázással, azzal meg különösen nem, hogy Sderótról cigizve-sörözve nézegetik egyesek Gáza megtámadását, no, de azért átkasszámozgatni és jesivanövendékeket gyilkolászni sem cool, lássuk be. Az egy más kérdés, hogy az izraeli válaszlépések nagyon durvák. És nagyon durva az is, mikor a civileket élõpajzsnak használják. Mondtam nekik azt is, hogy ne gondolják, hogy minden zsidó utálja az arabokat. Ismerek én olyan zsidókat Pesten, akik éppen ugyanazt csinálják, mint õk, demonstrálnak a békéért. (Mialatt ezt írom, másodszor akarják a félig telt teáscsészémet elvinni, a Gábor nem szólt, az övét el is vitték. Nem értik, hogy miért kell nekem a kihûlt maradék tea.) Na, de már megint elõreszaladtam. Reggelre elment az áram, Gábor már kivan a pukkant szállástól. Hiába mondom neki, hogy ez rendben van, hiszen világos, az ágynemû se mocskos, sõt a törölközõ is egész tisztának tûnik. azt mondja, olyan az ágy, mintha szalmazsákon femüdne, pedig szerintem tök normális. Na, jó, kicsit alacsony. Hogy leesik a kilincs az erkélyajtón, szétesik a zuhany, meg nem is lehet becsukni az ajtót rendesen, kit érdekel? Meg hogy retek kicsit a fürdõszoba, fürdõkádhoz való csap van a mosdó fölé szerelve, és annyira belóg, hogy vigyázni kell, hogy ne köpjük le fogmosás közben, meg el se lehet rendesen zárni, ugyanmá. Wifi is van, igaz, hogy döglassú, persze csak akkor van ez is, ha egyáltalán van áram. Most már tudjuk, hogy kis hotelünk olyan helyen van, ami valaha valóban a full belváros volt, mostanra a betelepült szegények, kurvák és futtatóik, mindenféle gyanús pukkant egyének élettere. A normál arcok messzire elkerülik, ezért hittük azt, hogy itt a teljes lakosság igénytelen, koszos, büdös és enyhén tátottszájú. Azért megnyugtató, hogy ez nincs így. Ankara egy élhetô város, amiben minden van és az ellenkezõje is, ahogy kell. Ma a fôlátványossághoz, az 1997-ben az év európai (?) múzeuma cìmmel kitüntetett Anadolu múzeumot céloztuk.meg, de elõtte felmásztunk.a.fölötte lévõ erõszerû kilátóba. Naná, nem oda értünk, hanem nem messze tõle egy bástyához. Érdekes, ütött-kopott sikátorokon keresztül vezetett az út, festő ratyi házak, traficionális, falusias külsejû emherek, és az út végén, a bástya alatt hajléktalanszállás. Mr. Homeless sportos ember lehet, mert a szemétben kapirgáló tyúkjai fölött nagy, zöld boxzsák lóg. Gábornak ekkor csengetett a belsô vészjelzõje és mondta, hogy azonnal húzzunk innen, de nekem igencsak tetszett a környék. Végül innen is a kilátóhoz értünk, ahol a fantasztikus panoráma mellett egy kedves, Németországban élõ török házaspàrba is belefutottunk. A pasitól megtudtuk, hogy ahol az elõbb jártunk, az volt a régi Ankara (mondjuk, ezt még sejtettük), és akik korábban ott laktak, azok a családok a szemközti dombon az egyenházakban laknak. A régi utcák felett cigánycsaládok vették.át az irányítást. Ott minden megtörténhet, és még a rendõrség se jár be oda. csak mi, gondoltam én, szuper. De hálisten, megúsztuk. Azért még átvergõdgünk a múzeumhoz a kis házak között. A múzeum tényleg egy csoda, szép,informatív, baromi érdekes interaktív programmal, ami bolyongani enged a bronzkori településen. Catal Hülyûkbõl és más õstelepülésrô elképesztõen szép tárgyak, naiva arcú szobrok, szóval mindenki nézze meg, érdemes. Gábor is felhagyott a szenvedéssel és méltatlankodással, fôképpen, hogy kapott egy baromi jó könyvet az iszlám ornamentikáról. A múzeumozás után egy önkiszolgáló kajáldában fillérekért telezabáltuk magunkat, és mentünk Kizilayba, ahol szembesültünk Ankarával, a modern, nyüzsi, kulturált várossal, egy kisvárosméretû sétáló-, hippibazár- és teázóutcás paradicsommal. Sajna, nagyon lasssú a képfeltöltés, úgyhogy a facebookra raktam fel párat. Oda valamiért jobban megy. Rejtély, hogy honnan van pénzük a törököknek, de van nekik, mert minden kajálda, reázó tele van. Török ismerôsünk se tudja erre a választ, mert mint mondta, dolgozni nem nagyon szoktak, viszont már elmúlt az az idô, mikor Németországból áramlott be a pénz. A mi negyedünket látva azért van egy elképzelésem (abból indulnék ki, hogy vannak olyan környékbeli országok, ahol nem éppen kukoricát termesztenek a hegyekben, hanem kicsit jobban jövedelmezõ növényeket). De ne legyen igazam. Hazafelé sikedült elcsípni az uccsó metrót. Ahogy feljöttünk, kordonba, rendõrökbe és biztonsági emberekbe ütköztünk. Az Ankara Palast elõtt még egy öltönyös tévékamerákba beszélt, az egyik biztonsági arc kérdésemre azt válaszolta, hogy Erdogan már elhúzott. Ezért lehettek a közeli, függetlenségi mùzeum elõtt a golyóállómellényes fegyveres őrök. Csodálkoztam is, hogy egy múzeumot miért kell így védeni. De a köztársaságot megteremtõ Atatürk követõi által épített hettita uralkodónak is sok mauzóleum után már bármit el tudtam képzelni. Naszóval, Erdogan miatt volt a felfordulás. Úgy látom, van félnivalója rendesen, mert egy egész utcát lezártak miatta. Holnap, pontosabban már ma irány Kappadókia. A szállásunkkal facebookon már lerendeztem, hogy elugranak értünk a buszpályaudvarra. Már csak a buszt kéne elérni.