7/28/2014

Konya fantasztikus város

Konya egy fantasztikus, kicsit sem gyöpös ortó város, mint ahogy leírásokból hittük. Pedig minden erre utalt, az Lp, ahogy a bookingon megjelent, hogy igazolni kell, hogy házasok vagyunk, meg a buszon is a sok fejkendõs. Mikor leszálltunk a buszról, rögtön megvettük a jegyünket Alanyába. Nem nagyon beszéltek angolul, de hogy magyarok vagyunk, mindjárt beindította az Attila-effektust. Röftön barátságosak lettek velünk, jött a rokon szavak felsorolása, részünkrõl csekély töröknyelv-ismeretünk puffogtatása, szóval nagy haverság és segítõkészség állapota állt be azonnal. A második meglepetés a villamos volt. Olyan galaktikus szerkezet jött, ami Mo-on nincs, fejlett, csipes.kártyát adnak, és a buszon vegyesen voltak ortók és modernek, pl. olyan fiatal páros csecsemõvel, ahol a csaj, hosszúhajas-farmeros, mikor nyikkant a gyerek, nem ugrott fel, mert apa, szintén laza csávó, már vette is fel és tutujgatta. Ez is mutatja, hogy messze nem a hagyományos nemi szerepek játszanak csak itt. Ilye családokat aztán késõbb többet is láttunk. Abszolút nem lógunk ki az összképbõl, mondjuk a Gábor Törökországban sehol nem lóg ki, de én se az utazós szerkómmal. Ha nem lóg rajtunk a kamera, senkinek nem tûnünk fel. Hacsak nem bámulunk, mint én tegnap, mikor megláttam a tömeget, hogy az aszfaltra kiralott tálakat körülülték, és úgy ettek, azonnal mosolyogva invitáltak bennünket, hogy csatlakozzunk. Jó vicc, gondoltam, visszavigyorogtunk, és mentünk tovább kajáldát keresni. Egy kifõzdének kinézõ helyhez értünk útban a fõtér, Allaaddin felé, ahol nagyon határozott volt az invitálás, és ahogy leültünk, akkora terülj-terülj asztalkámot csináltak nekünk, hogy a fülünk kettéállt. Ayranos leves, valami nagyon finom csirkehús, másik csirkés krumplis kaja, nagy tál saláta, süti, rengeteg dinnye, ez így mindjárt huppant elénk. Pénzt nem fogadtak el. Nagyon megköntük kölcsönös vigyorgások közepette, és húztunk az Alaaddinra. Ok, hogy Ramazan vége van, és ezért este és tán egész éjjel tele vannak az utcák, de a rengeteg áruház és kisebb üzletek nem most nyíltak. Márpedig ilyenekbõl eszméletlen sok van a rengeteg és meglehetõen hosszú belvárosi sétálóutcákon. A nagy ortodixiában még kurvoid összhatású csajokat, csajszerû illetõket is látni véltünk, akik tök úgy néztek ki, mintha strichelnének. Na jó, nem voltak sokan, az igaz. Az árusok az utolsó fillérig - konkrétan - visszaadnak. Az egyik szólt, hogy várjunk, mert nincs aprója és visszadott öt fityinget, nem lírát, hanem a váltópénzt. A fõtéren kis dombot vesznek körül utcák és a villamos is körbemegy itt. A dombon nagy füves részek, ahol rengetegen ücsörögnek, szép padok és elefáns teázó, sajnos mindig tele, ahogy elnéztük. A domb alatt van egy másik nagy, patinás teázó. Ide ültünk be és egy, azaz egy líráért adták a teát. Ott kben az a szokás, hogy ha kiittad a teádat, hozzák a másikat, szóval ha nem figyel az ember, itt is lehet költeni, de ilyen erõs teát valahogy nem is lehet vedelni. A szállás elõkelõnek ajarja mutatni magát, de azért nem az, viszont nekünk megfelel. Még van érintésvédelmi bemutatóval fûszerezett hajszárítónk is. Szigszalaggal van csatlakoztatva a vezetéke a konnektorból kiálló másik végéhez. Néha óvatosan mozgatni kell, hogy áramot kapjon az õsi, rottyadt szerkezet. Aircon van, nem is büdös, remélem, nem kapunk dögvészt tõle. Most indulunk Rumihoz, és menézzük, mit csinált belõle az utókor. Az Lp-ben írták, hogy röhögni tilos. Atatürk emlékhelyére visszagondolva, lehet, hogy itt is várnak megpróbáltatások. Innen már pár órával öregebb vagyok. Az a helyzet, hogt Atatürk mauzóleuma és Rumi sírja között akkora a távolság, mint a két személy között. A Mevlana múzeum kihagyhatatlan, állati, tényleg egy csoda. Nem kell visszatartani a röhögést, mert nincs miért röhögni, bámulni viszont annál inkább. Ez a hely emberi léptékü, nem fáraósír. Olyan ember van a kõ alatt, aki valahogy nem váltott ki olyan hatást, hogy fáraósírokra, hettita uralkodókra, szocreál tahóságra hajazó mumentumot gyártson neki az utókor. A kis derviscellàkban helyes múzeumot rendeztek be. A könyvesbolt is kiváló. Abdullah barátunknak eszméletlen szép, kalligrafikus Koránt vettünk. Sajnos a dervisekrõl lekéstünk, mert nem tudtuk, hogy MINDEN SZOMBATON van csak bemutató este 7 Körül kezdõdik a múzeum melletti kulturális központban. Ha Göremébõl egy busszal.elõbb jövünk el, még láthattuk volna, de nem tudtuk. Meg is fogom írni a Thorn tree topicba,egyrészt, hogy kerüljön bele az új kiadásba, ha még nincs benne, másrészt, hogy mások ne járjanak így. Nem baj, Isztmabulban is jelen van a szekta, legfeljebb majd megnézzük ott. De azért, mivel ez a szellemi hazájuk, itt itt volna jó látni, hogy a dervis hogyan válik egyenlõvé a földdel, majd hogy jut fel és egyesül a felsõ szférákkal. Bár szerintem a koreográfia inkább arra utal, hogy õk közvetítõk az égi és földi világ között, ill. transzmitterek a felsõbb erõk számára. Megméztük még a Karatay múzeumot, ami egy romos, de még mindig elképesztö dzsámiban van berendezve. Szeldzsuk ornamentika látható itt ember- és állatábrázolással vegyesen. A Gábor nagyon jól tudka ezeket használni a suliban, úgyhogy, mindent szépen egymás utám lefotóztunk. Gondoltuk, hogy kaja elõtt beülünk itteni kedvencünkbe, a Camlikösk-be (kioszk?), meg is tettük, lassan minden széken van egy-egy fenêk, de még semmi kiszolgálás. Vannak ugyan nyomai annak, hogy egyszer kinyitnak, mert jött egy fickó letörölni az asztalokat, egy másik meg a körben elhelyezkedõ szökõkút- vagy kis mesterséges tószerû izébõl locsolókannával vizet mereget és azzal locsol fel, ill. az utat fel, minket le. Azt hiszem, itt addig se kép-, se hang nem lesz, míg le nem megy a Nap. Amúgy nem rossz itt ülni, csak lenne.wifi. Miközben itt ülünk a teára várva, az elõbb idejött egy koldusgyerek csak egy lírát kéregetni. A Gábor nem adott neki, csak mérgesen nézett, erre a fószer inglisre vàltott, csak hogy értsük, és "fuck" felkiáltással tábozott. Szinte egyszerre ugrott be errõl nekünk Jarmush Dead man c.filmjébõl az a jelenet, mikor a Jonny Deppet üldözõ, felbérelt gengszterek közül a legfiatalabb beszólt a másiknak, az apa und anyagyilkosnak, hogy "fuck you". Erre a válasz:"Fuck me? Fuck you!" És durr, lelõtte alkalmi társát. Mialatt ezt a kis épületes párbeszédet felidéztem, pincérek tüntek fel, párnákat hoztak, és ugyan még világos van, de felkapcsolták a lámpákat, beindították a szökõkutat, szóval beérni látszik ücsörgésünk gyümölcse, és hamarosan jön az életmentõ tea is. Érdekes, hogy útközben rengeteg erõs teát tudok inni, otthon max. két gyöngét egy nap. Az is feltûnt, hogy míg ottbon nagy bögre tejes teát szoktam inni, vagy idõnként zöld teát, ha utazom, mindig olyan teát kívánok meg, mint amilyet a helyiek isznak. Itt pl. erõs, esszenciával készült, enyhén cukros, de nem tejes fekete teát, vagy idõnként almateát (elmacsájt). Gábort már töröknek nézik sok helyen. Tudja a számokat, az italok és kaják neveit, szóval perfektül tud rendelni. Jól megy neki a kapcsolatfelvétel is, az információkérés utáni tessekürözést kézfogással spékeli meg, amitõl a helyi erõk azonnal befogadják. Na, már lassan fél 9, lement a Nap, kiürültek az utcák, mindenki rohant kajálni, de tea még mindig nincs. Én bekaptam egy szilvás müzliszeletet, meg egy kis smartiest, ittam rá gyümölcslevet, szóval viszonylag jól vagyok. Benéztem a teázó zárt részére és nini, ott ül a teljes személyzet és tolja befelé a kaját. Hát igen, tegnap ilyenkor lettünk megvendégelve. Lehet, hogy ma csak egy làjtos utcai valamit eszünk, mert most már csakazértse lépünk le innen tea nélkül. Most már mindhalálig kitartunk. Banyeg, még mennyire tele van az asztaluk. Mikor lesz ebbõl felszolgálás vajon? Stierlitz: 20:32: A pincérek befejezték a kajálást. Pakolásznak. 20:34: Rajtunk kívül már kb. 10-en is vannak. Jött egy öregúr, valszleg törzsvendég, mert külön fotel van odakészítve neki. Amúgy már sokan tudják, fõkênt az öregek, hogy melyek a szar székek. Válogatnak, mert mêg lehet. A Rumi and Confucius c. új szerzemênyünket olvasom, ha éppen nem posztolok. A szökõkútra szìnváltós fênyeket eresztettek. 20:38: Egyre többen szálingóznak befelé. Teának még nyoma sincs. 20:41: Megjött az ember a teával. Vivat! 20:43: visszajött az ember, mindenkitõl beszedi a teákat. És azt mondja, hogy a tea nem jó. Google translate-tel megmagyarázta, hogy klóros vízzel készült. Jött a telefonnal és mutatta a szöveget. Pedig már beleraktam a cukrot. Egy fószer mellettünk éppen köpköd. Õ már beleivott. Odabent röhögnek a pincérek. Az egyik éppen játékosan boxolja a másikat. kitartsunk-e, ez itt a kérdés. Úgy döntöttünk, hogy még várunk. Remélem, a mûtrágyás lé vagy a chemotox nincs kéznél. Nem látni, hogy hol fõzik a teát. Van a fickók között egy bolond Gimpel-képû. Remélem, nem rá bízzák. 20:52: Egyre többen jönnek, de azért vannak még helyek. Néznek befelé az új arcok. Nem értik, miért nem jön a tea. Mi tudjuk, miért késik. A staff éppen kupaktanácsot tart. Lehet, hogy csak klóros víz van? A szökõkútnak mindenesetre klóros szaga van. Ebbõl a vízbõl készült volna a tea? 20:59: A pincér le-föl rohangál. Valószínüleg tájékoztatja a vendégeket, hogy miért nincs tea. Közben egy nagy ballon víz jött a képbe. Két pincér próbálja beönteni a nagy vízforralóba, vagy teafõzõbe, amiben az esszencia készül. A teahiány miatt - kivédendõ a botrányt - kivételesen palackos vizet is felszolgálnak. Lehet, hogy megint jött egy külföldi, mert telóval közeledik felé az ember. Közben kezd a tab aksija lemerülni. Mi lesz így az élõközvetítéssel? Gyors megoldásra volna szükség teászatilag. 21:06: A jóllakott nép áramlik befelé. Tea meg sehol. Pultos idegesen dobol. Bolond Gimpel tátott szájjal néz kifelé. Poharak elmosogatva, elõkészítve. Az esszencia az istennek se akar elkészülni. 21:13: Jött az ember a szomszéd asztalhoz, felállt a medence peremére és erõteljes karcsapásokkal magyarázta a nagy klórosi kérdést. Majdnem beleesett a vízbe. A fiatal pár erre el. Újak jöttek, fejkendõsök. Õk már eleve vizet kértek. Attól tartok, itt nem lesz teaivás. 21:15: Breaking! A Gábor megkérdezte, hogy mi lesz a teával, mire jött a válasz: its finished. Tehát a nagyeszûeknek sikerült tönkretenni a szerkentyût a klóros vízzel. kijöttünk tehát teaivás nélkül. Ahogy visszanéztünk, feltûnt a felirat: normal service - hááát.... Átmentünk. dombonlévõ elõkelõ külsejû teázóba, ahol Ricky Fitz szolgált fel az American Beauty-ból, de legalább volt tea. Ja, és ugyancsak egy egységbe kerül. A szállodánkban az Európai Kosárlabdabajnokságra jött csapat tanyázik. Az egyik jàtékos barátnõje, egy cserfes csaj, segített nekünk tolmácsolni angolról törökre,hogy kicsekkolás után hadd maradjon mára csomagunk itt késô estig, mert a buszunk Alanyába csak éjjel fél 2- kor indul. Mialatt ezt megdumáltuk, a Gábornak bemutatta az egyik faszi a családját, a lányát, aki nekem fordított, és az egész pereputtyot. aztàn elõkerült sztárkosaras csávó is, aki teljesen normális. Abban remênykedve, hogy vége a mai napnak, feljöttünk a szobánkba. Szerencsére nem volt több fejlemény.

2 megjegyzés:

zebrina írta...

Akkor most iszom egy teát. :D

Nagy Erzsébet honlapja írta...

:) és a teáshely màsnap se nyitott ki.