8/07/2013

Üdv. a Gangesz partjáról!


Megérkeztünk Varanasiba. Utoljára még az a fantazztikus szerencse ért, hogy a repülõnek pont azon az oldalán ültem, ahonnan felülrõl láttam Bodhnath hatalmas sztúpáját. Méltó búcsú Kathmandutól, ahol azt hiszem, éveket tudnék élni. Micsoda terek, micsoda utcák és könyvesboltok (ez utóbbi persze csak.akkor élvezhetõ, ha az ember nincs tele munkával, tehát nyugdíjasként kéne itt élni). Varanasiban Daniék és Zebrináék nyomdokain a Mishra Guesrhouse-nak írtam, akik nagy Tata luxuskocsit küldtek értünk a reptérre. Ilyen luxus bevonulásunk Varanasiba még sohasem volt. A repüléssel is.minden rendben volt, tán ha 40 percet vett igénybe az amúgy földön kétnapos út. Azt azért utálom, hogy még beszállás elõtt is motoznak, viszont most lehetett kézipoggyászt felvinni, nem úgy mint legutóbb. A taxi ugyan sokáig vitt, de nem eléggé közel a szálláshoz. Rengeteget kellett csomagokkal menni a sikátorokban, teheneken, szeméthegyeken átvágva. Félhullán érkeztem a Mishrába. Ott egy idõs csávó fogadott bennünket, aki még emlékezett Danira, és ellátott bennünket mindenféle fontos információval az 5 látnivalóról: a templomok, amiket egy fazon naponta kétszer mutogat körbe, az egyetem, Sarnath, Buddha megvilágosodásának helye, a selyemárusok és a napfelkelte, amkt most csónakról nem lehet látni, mert árad a Gangesz, és ezézrt a halottégetésekkel is gond van, de még a puja is szünetel.sajnos. Viszont Gangezzre nézô erkélyes szobánk van, és fölöttünk a twtôtérrõl.a teljes Gangeszpadtot be leht látni. Most megyünk Zsuzsával.vonatjegyket intézni. Na, most meg már megjöttünk, ment simán,.tehát minden jegy megvan hazáig. Megnéztük az egytem.nagy múzeumát, a Shiva templomot és a halottégetõt is.Ezutóbbiért nem kell sokat menni, merthogy tképpen ott lakunk. Most is onnan írok,.a.tetõrõl, miközben sasolok kifelé a Gangeszra. Holmap Sarnath van betervezve és persze pujanézések is. Amikor ezt írom, már éjjel van, a pujanézés ma nem ment, mert azt mondták, hogy a magas vízállás miatt zárt helyen lesz, és az nem érdekelt bennünket, viszont Totyiéktól hallottuk, hogy egy teraszon van a régi helyétõl nem messze, ezért holnap elugrunk majd oda. Varanasiban amúgy megállt az.idõ. itt aztán nem kell tartani a modernizáció miatt. Minden olyan rohadalom, mint volt. “Benares is older than history, older even than legend, and looks twice as old as all of them put together." (Mark Twain)

14 megjegyzés:

zebrina írta...

Áááááá, jaj de jó, akkor megkaptátok a szobát. Az idős fazonra emlékszem, ő mondta Agráról, hogy élhető város. Rendes fószernak néz ki. Egy fiatalabb pasi nincsen, név szerint Suresh (Dani valahogy becézve emlegette)? Jó fej, tök normális. Őróla írtam annakidején, hogy azt állítja magáról, h brahmin, de én el is hittem neki, mert jóval kultúráltabb a többieknél a szállóban, akiket egyébként imádtunk. :)) Erzsi csinálj róluk képet, kíváncsi vagyok, ki van még ott. Suresht üdvözlöm! Benneteket meg naggggyon irigyellek. :)

Nagy Erzsébet honlapja írta...

Hali, oks csinálok róluk kêpet, viszont fiatal értelmes csávóval még nem találkoztunk. Holnap veszek evy nagy levegõt és bedugom a fényképes memocardot a tabletbe és teszek fel képeket, ha nem tart ezer óráig.

Kuti írta...

Valóban, a Pilgrims Book House a világ legjobb könyvesboltja...
http://www.pilgrimsbooks.com/

Kuti írta...

Te Erzsi, a Pilgrimsnek van Varanasiban is boltja?!

Kuti írta...

Agra élhető város? Mit szívott az öreg?

zebrina írta...

@Erzsi
Akkor Suresh már valszeg nincs ott, mert feltűnt volna.

@Gabor
Mi akkor indultunk Agrába, ennek apropójából közölte velünk az öreg a véleményét. Az biztos, hogy teljesen más világnak tűnt Agra, mint Varanasi, bár Agrában csak másfél napot voltunk.

zebrina írta...

Ja, és imádtam a Mishra tetőteraszát!

Kuti írta...

könyv Varanasiról, nem tudom milyen lehet:
http://bookline.hu/product/home!execute.action?_v=Peggy_Payne_Noverem_India&id=2102237725&type=10

Nagy Erzsébet honlapja írta...

Nem megy a képpakolás, mert a tablettel nem tudom rendesen átméretezni, és.2 megásak. A Pilgrims Kathmanduban leéget, írtam? Varanasiban nem találtam, de marha sok könyvezbolt van amúgy. Azt sajnálom, hogy most koncertet nemtudtunk megcsípni. Baromi kevés a három nap itt (nem is egégeszen három). Agra tényleg egy dögletes hely, hehe. De én örökre megszerettem, mert ott voltam elõször riksawalla. Zebrina, most is a tetõteraszon nyomom, psig már elmúlt éjfél. A hely már bezárt, de a fószer fent maradt egy maratoni szörnyeteg indiai filmet nézni. A dalbetéteket a szereplõkkel énekli, hehe.

Nagy Erzsébet honlapja írta...

@Gábor: Uhh, ezt a könyvet az út elõtt kellett volna olvasnom.

zebrina írta...

Már akartam kérdezni, ezek szerint van Wifi a Mishrában? 2009-ben még nem volt.
A képeket majd megnézzük, ha hazaértetek.

Nagy Erzsébet honlapja írta...

Igen van, de csak a tetõteraszon. Sureshre rákérdeztem, van még õ, csak most szabin van.

Kuti írta...

tényleg, olvasom a híreket a Pilgrimsről. Ez nagyon durva. Hihetetlen értékek égtek el.

Nagy Erzsébet honlapja írta...

Hát igen, egy sötêt, kiégett lyuk van a helyén. Viszont mivel nem találtam rendes táskát Yangshouban, fájdalomdíjképpen vettem Nektek egy Delhinen az egytemi könyvesboltban egy Sikkimröl.szóló füzetet jó nagy, részletes térképpel.