Utolsó nap Hanoiban

Ho apó, iirodalmi templom, szépmûvészeti múzeum, és a Hanoi Hilton börtön múzeumának cseekkolása volt a menü. Elsõ nap lemaradtunk Ho Shi Minj korpuszáról, ezért ezt pótolni kellett. Éreztük, hogy nem mehetünk úgy el, hogy nem láttuk a tetemet, ill. amit katonai pompa közepette mutogatnak. Reggel fél 8-tól fél 11-ig fogad látogatókat Uncle Ho.Körülméwnyes a bejutás. Sorakozó van, terelés és külön veszik el az embertõl a zsákját és a kameráját. A fényképezõgépekkel nem foglalkoztak. Sok kacskaringó után egy fridzsdere hûtött terembe érkeztünk, ahol kivilágított koporsóba feküdt a mester vagy inlább helyette egy, a Madame Tousseaud panoptikumában sem kiállítható viaszbábu. Nagyon gyönge munkát végeznek az orosz mesterek, ha igaz, hogy êvne hàrom hónapra elviszik eljavítani az állagát. Egy biztos, az Assisiben lévõ múmiák sokkal jobbra sikereddtek. Meg neéztuuuuük még a mester házait, szobáit - nem vitte túlzásba a luxustt - és aa ronda, bumfordi autóit..Mieeért vanaz., hogy ezeket vackokat mindig kiállítják? Már az összes meglátogatott diktátor és bölcs uralkodó - kinek-kinek ízlése szerint - szekerét közszemlére teszik? A múzeuumát most kihagytuk, mert az már megvolt. Az rodalom temploma egy kis Kína, pagodákkal, vigágokkal, teknösökön álló, kõbe vésett intelmekkel. Látni kell eezt is, aki Hanoiban jár. ne csak a motorok maradjanak meg képileg. A szépmûvészeti nagy, de feledhetõ kiállítás bár végülis minden az egyben,. mert vaan érdekes etnográfiai része is. A vietnami képek kicsitt bumfordiak és már a kora középkortól erõs kínai hatás érvényesül bennük. Érdekesek a háborús festmények és szobrok, talán az õszinte szocreál kifejezéssel jellemezhetõk. Hoapó nagyon kedvelt téma meg egy népi hõs is,akinek valami baja lehetett, mert egy festményen orvosok vizsgálják. Hogy legyen némi kontraszt, meg útba is esett, megnéztuuük a Hanoi Hilton néven elhiíresült mûintézményt. Ttuddoom, hogy nem illik ilyet mondni, de azt hittük, borzalmasabb lesz. Mondjuk nem lehetett leányálom féllábbal leáncolva ülni a sötét cellában mga a guillotine se volt egy emberbarát szerszám, de összeségében nem volt olyan brutál, mint amit akárcsak az Andrássy uúton látni. Véletlenül majddnem a most is üzemelõ rêszleegbe mentünk.JÓl lehet látni la"alavakat. Fõleg, ha nappal lenne. De most éjjel van és én egy magas építésû busznak egy fekvõhelyére telepedtem eés itt ütöm mellé a nagy rázkódásban a virtuális billentyûzeten a betûket. De errõl még majd részletesen... Szóval, visszatérve a börtönre, kicsit hmmm hogy is mondjam., olyan mosolyognivaló volt, hogy miután bemutatták, hogy a franciák milyen szemétmódon bántak a vietnami foglyokkal, láthattuk, hogy bezzeg milyen jó sora volt azelfogott és bebörtönzött amerikai katonáknak. Fotók, amint ajándékokat készítenek az otthoniaknak karácsonyra, szép tiszta fehé ing bemitatása, hogy ilyet viseltek és hasonlók. Láttam a régi tranzisztoros táskarádiónkat is kiállítva.Lassan én is úgy érezhetem magam, mintha skanzenben laktam volna. Börrtön után már csak egy bõ vacsorára futotta az idõbõl a kedvenc, kis franciás, de hippibeütéses helyen, ahol az éttermi asztalok tartozéka a zsírkréta, hogy míg a kedves vendég vár a kajára, ne ublnatkozzon,hanem rajzoljon valamit az asztalt borító csomagolôpapírra Utána loholtunk volt szállásunkra, mert õk intêzték a jegyet az éjszakai buszra, ami valami elképesztõ. A du.6-os pickupból nem lett semmi.Háromnegyd 7-kor jö tt egy arc motorral és beszólt, hogy kövessük. Így szefte fel az embereket. kiakadtam, mert mi az, hogy cipekedünk utána. Nem ez a pickup az én fogalmaim szerint.Ezt mondtam is a gyereknek, aki k nem sokat rontok a étségbeesetten próbált telefonálgatni.

Végül beállîtott egy paraszt mikrobusszal, amivel elvittek bennünket ehhez a szürreál buszhoz. Mire felszálhattunk, mások már nagyjából betöltötték a buszt, csupa turiszt, pár helyi arc, és csak egymástól távol lett helyünk. Végülis fekvõhelyek, a láb is kinyújtható, alácsúszik az elõttem fekvõ ufejtésze alá egyhy zárt részbe, ami szerencse számára, mivel egész nap fõtt a lábam a szandálban és szerintem ijesztõ szaga lehet. Bár nem sokat ronyok az általános komfortérzeten,merthogy mûködõ vécé is van a buszon. Jaj, nagyon üt, mikor kinyitják az ajtaját. Ebben a furaságban fogok zötyögni több, mint 600 km-t, nem tudom, mi marad belõlem a végére. Az utakat ûgy látom, ezen a szakaszon építik vagy inkább építeni szeretnék. Hatalmasakat dob rajtunk a szerencsétlenkedõ buszt és már régóta vagy 20-szal meg. Hogylesz meg ezzel 600km-nél is több? Mosy már értem, hogy miért drága de mégis teli az éjjeli vonat és miért olcsó az éjjeli busz. Most peóbálok aludni és arra gondolok, hogy csimpánz rokonaink is fára rakott fészekben laktak. Igaz, az a fa nem ment zötykölõdve. Jól meg vaneza biznisz szerbezve.És én még azt hittem, hogy valami állami buszt intéz a recepciós és hogy ezt a buszt le lehet késni az elkésett, érdekes felfogásù pickuppal. Mindig tanul az ember... Olyan ezen a buszon utazni, mintha az ember egy nagy büdös állat hátán hánykolódna. Egész éjjel mászkálás volt a klotyóra, aminek kb. olyan.i bûze van, mint régen a balatoni vonatok klotyóinak. A szúrós pisaszgot akkor is éreztem, mikor olykor kicsiit aludtam. Azért ez az üút nem hasonlítható mondjuk egy Manali-Leh buszúthoz kényelmetlenségben.. Ezek a fura fekvõhelyek végülis kibírhatóak, az ember lába nem dagad be. Még egy mocskos takarót is adnak. Reggel 7 óra van, kb. 12 órája vagyunk úton. A sebességünk továbbra is a poroszkáló lóéval azonos, néha gyorsabb csak egy kicsit.. Nem tudom, hogy megva-e a 40-es átlagsebesség. A vietnami falvak hasonlítanak az indiiaiakhoz. Kis házak, kiülõk, ahol szorgosan ülnek is már reggeltõl. Olykor lehet látni állatokat az utcán, de tehenet csak egyszer láttam az egész út alatt. Tyúkot kiscsibékkel meg kakast többször is, õk még Hanoi belvárosábanis elõfordulnak.