Akvárium, terüljterülj és ima a Kék Mecsetben

Röviden a fenti három dologgal foglalhatók össze a mai történések - Abdullahnak, török barátunknak köszönhetően, aki eljött a messzi Bartinból, hogy velünk találkozzon. Elképesztő volt a vendéglátás, amiben részünk volt. Először is kivonatoztunk Floriya-ba, amelynek közelében van Európa legnagyobb tengeri akváriuma, egy igen jó kiállítás. Nemcsak parasztvakítás, mint az akváriumok többsége, hanem oktatási központnak is kiváló, tele gyerekeket oktató és foglalkoztató holmikkal. Mikroszkópok számítógéppel összekötve a kis lények tanulmányozására, érintőképernyős, interaktív szemléltetőanyagok, játékok, és az egyes területek atmoszférájának igen jó bemutatása. A trópusi esőerdő-részben óriásfautánzatok, de tökéletesen adják a feelinget, állati nagy pára és hőmérséklet, a sarkvidék tengereit bemutató résznél jéghegyimitáció valódi jégből és a hatalmas akvárium minden oldalról, alulról is nézhető. Lehet itt is fogdosni persze ráját.

barátunk, Abdullah, akinek a napot köszönhetjük

Az akvárium után hatalmas kajálás következett egy anatóliai tradícionális étteremben. Salátahegyeket, kebabokat, padlizsánt, mindenféle finom szószt, ekmeket - de itt pitaszerű változatban - kell elképzelni. A főételt kenüffe, azaz knaffa követte - amit már Jordániában és Izraelben is eléggé bírtam - de most talán még finomabb volt, és ami tetézte az élményt, mindezt fagyival hozták. Nyámmmm...
Ittunk habos ayvart is, amit a Gábornak nem kellett volna, mert sajnos azóta jópárszor felfosott tőle az égig. Reméljük sikeres a Coca colás fojtás, és reggelre minden rendben lesz. Ha nem, akkor jönnek a jól bevált indiai szerek.
Kaja után visszamentünk Sultanahmetbe, és Abdullahhal tartottunk a Kék Mecsetbe, ahova turistákat éppen nem engedtek be, mert ima következett. Mi viszont mentünk befelé, mivel mi nem turisták voltunk, hanem Abdullah barátai. Gábor előtte előadta a wudu szertartást, ami itt nem egy egzotikus vallási műsor, hanem a rituális bemosakodás ima előtt.

Gábort itt mindenki helyi erőnek nézi, Ali babázza, szóval a mecsetben sem szólt be neki senki, mikor előrement Abdullahhal imádkozni. Én addig hátul voltam a női szakaszban. Igyekeztem úgy tenni, ahogy a többiek, meg elbújni a kendőmben, mert szemben egy nő figyelte folyamatosan a társaságot. Le-fel keltem, hajlongtam velük, tök érdekes volt az egész. Tulajdonképpen ez így egy közösségi élményt adó dolog úgy, hogy közben mindenki megtartja az identitását, nem oldódik fel a tömegben. Először azt hittem, hogy de, pedig nem is. Az iszlám nagyon demokratikus vallás. Ima közben mindenki egyenlő, és nagyon szimpatikus az is, hogy nem antropomorfizál, Allah nem egy szakállas öregember. És a környezet, a hangok együtt nem semmi hatást keltenek. Értem én, hogy sok követője van az iszlámnak, én azonban továbbra sem váltam muszlimmá. A Gábornak nagy élmény volt a közös ima a férfiakkal a mihráb előtt, de ezt biztos meg fogja írni.
Ahogy kinézhettem, hááát, szerencse, hogy nem láttam magamat. Kaptam egy derékra szerelhető ruhafélét, hogy ne nadrágban virítsak, meg feltettem egy direkt erre a célra vett kendőt, ami a vörös és narancs árnyalataival eléggé feltűnő volt így is. A még eléggé dagadt bokámnak nem tett igazán jót a mutatvány, de azért megérte, elvégre nem játszhatom el minden nap a muszlim asszony szerepét. Főleg nem a Kék Mecsetben.
Ima után gyors búcsút kellett venni Abdullahtól, mert ment vissza hamarosan a busza és még a szüleihez is be akart ugrani, mi meg a vécére igyekeztünk, mert addigra hatott Gábornál az éttermi ayvar, amit szerintem helyi ivóvízzel csináltak.
Az esti program a jól bevált séta volt, villamossal Kabatasig, onnan funnikülarral (siklóval) fel a Taksim térre, majd a főutcán végigrombolva a Galatáig és onnan le a hídhoz, a hídon át a halasokhoz és, de itt álljunk meg. A hídon egy cipőpucoló eljátszotta a jól bevált kisded játékot, az elhagytam a kefémet, de a rendes turista utánam hozza én meg hálából megtisztítom a csukáját, majd horrorpénzt kérek érte. Na, besikerül ez a fazonnak, mert utánavittük  a kefét (hátha tényleg elhagyta ugye) erre ő dzsentlemenezett bennünket és hálálkodott, a Gábort lealibabázta és már tisztogatta is a szandálját. Én mondtam, hogy ne tegye, de a Gábor sajnos ezt élvezte. Nem értem, mi jó abban, ha valakinek a rendes lábbelijét összetaknyolják gyanús eredetű zsírral - naná, hogy az enyémet nem hagytam. Közben már kezdte a csávó, hogy a gyereke milyen beteg, és a végén  jótett helyében jót várj-alapon horrorárat kért. Én pedig el kezdtem rondán nézni, úgyhogy azért visszaadott végül. Kértem a Gábort, hogy Ok, most megvolt ez az élmény, de legközelebb, ha újabb ilyen csávó próbálkozik, nem engedjen csuszmákolni, különben  számolnia kell azzal, hogy agresszív leszek.
Nem bírom a kéregetést, az átvágást, a szemét lehúzást, ezektől nagyon modortalanná válok egy tizedmásodperc alatt.
Összeségében azért nagyon jó nap volt ez, és remélem, hogy holnap nem alakulunk át krankenhaussá. Ha mégis gond lesz, akkor megoldjuk a dolgot, nem kell aggódni. Gábornak még vigyázni kell a helyi kajával, mert nincs még taplóból a gyomra, mint nekem.
Holnap szerintem hajózunk tényleg, mert az idő is egyre javul, Mondjuk ma sem esett, csak borult volt néha. Kellemes kirándulóidő volt.
Majd még lesz több kép és szerintem videó is, de lehet, hogy otthonról, mert elég lassú a net.