Kirándulás 1.

Ma a zöld jelzésű kiránduláson voltunk. Göreme eleve szép, hát még ha a környezetének minden érdekességét is odatolják az ember alá... Reggel ócska égett rántottás reggeli, majd shuttle busz, és irány a buszpályaudvar. Nem mintha gyalog messze lenne, de ha egyszer levisznek... Megérkezett guidunk, egy helyi fószer,egész értelmes, jól érthető szimpla angolt tol, amit kb. 1000 szóval is érteni lehet. Az útitársaink között egy csomó keleti arc van, szerencsére két európai is, különben az életben nem találnánk ki, hogy melyik a csoportunk. De egy szőke angol faszi meg egy ki tudja milyen nemzetiségű hosszúpuska kölyök által felismerhető a csapat. Mi voltunk a "gyros" csoport. Ti. elnevezik errefelé a csoportokat, hogy könnyebb legyen utánuk orditozni, ha valaki nem volna meg. A sok koreai, kínai és ki tudja milyen nevet úgysem tudná a guide megjegyezni. Nasszóval, beszálltunk egy kisbuszba és egész nap kb. 250 km-t utaztunk, közben meg-megálltunk. Első komolyabb megállónk (merthogy a kilátás miatt Göreme környékén többször megálltunk) a legnagyobb földalatti város volt. Gondolom, nagyjából mindenkit ide hoznak, aki errefelé túrázik. Minden pécsi, így mi is bőven tudjuk, hogy a törökök mániája a földalatti városépítés. Pécs alá is többszintes járatokat       ástak. Itt 5 emeletes a járat, van vagy 200 földalatti város, amelyeket járatok kötnek össze. Ezekben aztán minden van, ami a túléléshez kell, konyhák, templomok, még a hulláknak is külön szoba, hogy ameddig nem távozik az ellenség, és lent kell lenni, addig eltárolják őket. Jó is lehetett... Mély lyukakat fúrtak a közlekedőfolyosóra, és mikor bejött az ellenség, felszedték ezekről a rácsokat és a sötétben jól agyonszurkálták őket. Láttunk kerek, malomkőszerű ajtókat is, olyanokat, mint amilyenek Jézus sírjánál voltak. Ezeken középen lyuk, és ha jött az ellenség elgurígatni a kőajtót, középen szintén tudták őket szúrkálni. A gyülekezőterem közepén a régészek egyes csoportjai szerint keresztre feszítő hely volt, mások szerint ide csak birkákat akasztottak. Szóval, gyilkos egy bagázs volt ez. Az egyik útitársunk megkérdezte, hogy a sötétben hogy a fenébe látták, hogy kiket szurkálnak. Hát, erre nem volt válasz. Szerintem akkor csak annyi történhetett, hogy bocs, így járt szegény, baráti tűzben (kard által) hunyt el. Hát istenem, van ez így.
A lépcsőket, amelyek nem voltak kevesen, a Gábor egész jól bírta, meg a gyaloglást is. A tegnapi, kissé brutálra sikeredett kirándulás megedzette. A következő nagyobb kaland egy kanyonban történő séta volt. Hát valami állati szép hely ez az Ihlara völgy. Kb. 5 km-t tettünk meg, majd helyben fogott halat tettünk a fejünkbe. Már önmagában ezért megérte a kirándulás. Utána egy következő eszméletlen helyre másztunk, Selime-ben. Kőbe vésett város ez gyakorlatilag, kissé magasan és impozánsan. De majd a képek beszélnek. Már feltöltöttem őket ide a gépre, csak be kéne párat másolni. A programban szerepelt még a galamb völgy (galambokat tartottak a kis résekben, amiket a sziklába vágtak). A galamb volt a postás, a tojása a freskók fixálója, és maga az állat nem a temetőben, hanem a tányérban végezte. Elvittek bennünket egy ónixüzembe is,  ahol jól megláttuk, hogy hogyan készülnek a tárgyak, csiszolás, polírozás után tukmálás következett kevés eredménnyel. Mikor visszaértünk, én még kikönyörögtem, hogy menjünk már el a Love valleybe, megnézni a vicces alakú sziklákat, mert tegnap rájöttem, hogy a félrevezető táblához képest merre kellett volna menni. Na, ez ma sikerült is, lesznek is képek mindjárt, ha csak ki nem rúgnak innen. Veszéleyesen kezd a hülye filmnek vége lenni, amit itt néznek a háziak, márpedig a wifi nem megy át a méteres kőfalon. Merthogy mi egy kőbuckába vésett szobában lakunk ugye, ahogy azt akartuk is. Ezek a szobák kissé nedvesek, de nem büdösek, csak éppen alig szárad meg a cucc, ezért nem itt kell nagymosást csinálni. A gyaloglás után kiadós vacsora következett be. Teljesen mindegy, hogy mit rendel itt az ember, mert mlinden állati finom. A helyi szokásnak megfelelő, agyagköcsögben főtt kebab meg egy csoda. A teák és a kávék is állatiak (én az utóbbinak csak az illatát érzem sajna). Holnap megyünk a kisebb túrára, mert este megyünk vissza Isztambulba éjszakai vonattal. Nem alszom bucira a fejemet itt sem, de hát minek is azt.