6/26/2017

A biztonságról...


Az utazás előtti napok hírei (szaúdi koronaherceg kedves üzenetei Iránnak, a londoni terrorhelyzet), kicsit paráztattak. Elképzeltem a brutális biztonsági intézkedéseket, főleg olyan járat esetében, mint a miénk, de ehhez képest minden tök nyugi volt, és itt Iránban se a félelemről szól az élet. Azért pár érdekesség volt. A British Airways teheráni járatán csak férfi sztyuvik voltak, egy nő se, és mindegyik palin látszott, hogy ha valaki óberkodna, képes lenne nem sokat teketóriázni. Inkàbb egy kravmaga szakosztálynak néztek ki, mint  sztyuárdoknak. Némelyikük karja olyan volt, mint a combom, csak éppen nem hájból építve. Az egyik kopasz, favágószakállas, marcona pofa gyakran ült szemben az utasokkal, nemcsak akkor, amikor le- meg felszálltunk, és fürkészte a népet. Amúgy kedves volt mindegyik.
Teheránban minden metró bejárat olyan, mint egy erőd, a nagyobb csomópontok mint egy mecset, és géppuskás katonák őrzik. Amúgy ők is kedvesek, kérdezés nélkül jönnek,  hogy miben segíthetnek. Az általam jól ismert és beszélt keleti angolt használják, csak a kiejtés ük nem olyan mókás, mint az indiaiaké.
A járdákon a kereszteződésekben vastag vasoszlopok vannak, és köztük kell átzsurmolódni. Ennek, gondolnom, az a fő oka, hogy ne hajtsanak fel a járdára motorral vagy autóval, mert amilyen gátlástalanul vezetnek, képesek lennének rá.
Teheránban a legnagyobb veszélyforrás a közlekedés. A gyalogosoknak zebránál sem állnak meg. A kevés villanyrendőrt tiszteletben tartják általában, de nem mindig. Úgy megyünk át a baromi nagy forgalomban, hogy egy bátor helyi kamikazehoz csatlakozunk, és próbáljuk nem elüttetni magunkat. Állítólag magas is a közlekedési balesetek száma. A járműpark egyébként lepukkant. Azért vannak újabb járgányok is, pl. az a VIP- busz, amelyen ezt a szöveget írom. Ha befejezem, megnyomok mellettem egy kart, és majdnem fekvőhelyzetbe kerülök. Egy nagy párnás lábtartó is van alattam. Ja, és frankó film megy, nem bollywoodi-jellegű szar, hanem valami dráma, olyasmi, mint az Oscart-kapott "Client" c. film. A buszon nincsenek látható óvintézkedések. A jegyvásárlásnál a nevünket kérték csak, nem volt hosszú procedúra, mint az indiai vonatjegy-vásárlásnál. Bár itt még vonatjegyet nem vettünk. Most amúgy nincs szezon, könnyű jegyeket venni és szállást intézni. Októberben ez nem ilyen.
Visszatérve a buszra, éppen gondoltam, hogy szellőztetek egy kicsit, leveszem a kendőt, mivel alig vagyunk a fedélzeten, és ahogy ezt kigondolt ám, abban a szúrásban felszállt egy mollah az ő szigorú tekintetével. Nálánál csak én néztem morcosabban. Itt ül most mögöttünk, figyelő tekintetét a hátamban érzem. Most hátra is néztem. Már alszik.
A meleg lehetne még veszélyes, de ivással és árnyékkereséssel kibírható. Most kint 21 fok van. Sivatagi éghajlatú Yazd, nappal szerintem hőgutmanszerű állapotokkal, estefelé meg már hűvösebb van. Majd mindig írom a hőmérsékletet. Vettem két felsőt. Ezek a viszkóz cuccok nagyon jók a melegben, és a felkötött haj kendővel melegségügyileg szintén nem gáz, csak a csúszkálást gyűlölöm, meg a kényszert. Azért most nem fogok kísérletezni a mollahhal.
Nem szólt be eddig egyébként senki, kellőképpen vén is vagyok ahhoz, hogy vegzáljanak. Beszélgetni viszont mindenki szeret, és nagyon imádják hallani, ha dicsérjük Iránt.
A taxis, a pénzváltó és a nekik kerítő haverjaik azért egy külön kaszt. Imádják az embert megkopasztani. Elő is kellett venni néhány indiai dumámat, pl. hogy attól még hogy európai vagyok, nem vagyok hibbant, meg hasonlókat.
Jó hogy írtam az előbb, hogy nincs biztonsági intézkedés. Nem a fenét nem. Azóta felszállt egy katona, végigment, arcbabámult, most meg egy checkpointnál álltunk meg valami rendezettebben kinéző városba bemenet. (Jó hír: a mollah leszállt.) Megint megálltunk, a Gábor szerint csak pisálni szállt ki valaki. A kijelzőn 0 óra 01 perc, a volvóban olyan 25 fok, kint még mindig 21 fok. Nyom a konty. Viszont így nem kell figyelni, hogy mindenhol kilóg a hajam.

2 megjegyzés:

Frank írta...

Jo hogy nem vetted le a kendot. A checkpointon eligazitottak volna.

Nagy Erzsébet honlapja írta...

Jah. De pont aludtam, amikor odaértünk, úgyhogy nem is jutott eszembe éppen a lázadás.