Vályogváros a sivatagban

Hajnalban szólt a buszon egy arc, hogy Yazd, és kilőttük magunkat a hajnali nagy büdös semmibe. Negyed 6 lehetett, kellemes langyos szél fújt. Egy taxis ott termett rögvest, és már zötyögtünk is a ladaszerű, gázmeghajtású autóval a városba. Jó sokat mentünk, fél órát kb. de annyit fizettünk, mint Pécsen egy Urán-Kertváros távra. Pedig szerintem így is sokat fizettünk, mert képtelen voltam alkudozni. A Silk Road hotel oázisába érkeztünk, ahol már hajnalban elfoglalhattuk szállásunkat, ami egy fejedelmi lakosztály, szép, keleticsempés fürdőszobával.  Aztán úgy felébredtem, hogy még mostam is, majd némi ejtőzés  és kiváló svédasztalos reggeli után jártunk egyet a nap legmelegebb szakában az óvárosban. Elsőként a közeli mauzóleumot néztük meg a fantasztikus csempék miatt, aztán jött a nagymecset, ami tényleg lélegzetelállító. A törökökkel szemben itt nem gáz ima alatt bemenni az amúgy teljesen nyitott mecsetbe. Egy mollah és egy 7-8 éves forma kiskölyök voltak az előimádkozók. A papok tök komolyan csinálták végig a rítust, miközben a kisfiúcska hangját kihangosítva a minaretből is lehetett hallani. Az ima alatt, mikor a homlokukat a szőnyeghez érintik, van, aki egy kis agyag korongot vagy -kockát rak maga elé, és ahhoz érinti a homlokát. Annyira tetszettek ezek az agyagizék, hogy egy mintás darabot elkértem emlékbe. Aztán próbáltuk követni a Lonely Planet által ajánlott sétaútvonalat, de totálisan más irányba sikerült menni. Utólag nem bánom, mert így az óvárosnak azt a részét néztük meg, ami valóban régi, de még nem kivikszolt. Így aztán táblákat se találtunk, csak kóboroltunk a sikátorokban egyre messzebb kerülve a nevezetességektől. Aztán mikor visszatértünk a főmecsethez, onnan már pikpak minden meglett a rendezett óvárosban. Baromi klassz a turistakönyvtár a kilátó alatt, ahonnan mindent belátni. Nem sorolom a fő nevezetességeket, lényeg, hogy mindhez elcaminóztunk. A Gábornak a végére már kigyulladt a feje, ezért sietni kellett az Alexanders prison-ban.
Délután befizettünk egy sivatagi kalandra. Az eupoliszosok által is igénybe vett sofőrrel és Jannal, a lengyel jogászfiúval mentünk,  és a sivatag aljában még összefutottunk egy mashadi családdal, kőgazdag, de nagyon rendes emberekkel. Egy darabig elmászkálódtunk, aztán jött a horror. Nem, nem a homokdűnék, amelyekre nehéz felmászni, hanem a helyi, vagány, ám rozoga dzsippel száguldozó, öngyilkos- és egyben gyilkosjelölt sofőr személyében. Iráni barátaink meghívtak egy dűnéken ámokfutó körre. Hatan szálltunk be a miniatűr autóba, de talán jobb is volt így, mert  nem estünk ki, mikor 6G-vel zuhantunk lefelé a dűnéken. Egyszer Jant lecserélte a fószer két sikongató csajra, akik előtt még jobban akart bizonyítani. Viszont az autójában egy baromi nagy deszka megadta magát és ránk zuhant. Valami előre is eshetett, mert az első szélvédő is megrepedt. Engem fejbekólintott a fa, de szerencsére a nagyját kézzel védtem, a Gábort lábon vágta egy darab. Némi horzsolással és dagadással megúszta. Az iráni nő viszont nagyot kapott,  és egy darabig aggódunk miatta. Mikor vége lett a kalandnak, addigra ő is jobban lett. Szóval, csak óvatosan a sivatagi őrültekkel! Holnap kirándulást tervezünk, és remélem nem kötünk ki valami baromságnál, hanem Zarathustra jegyében telik a nap. A hőmérsékletről: napközben agyrohasztó meleg, este a sivatagban 25 fok körül, a városban kb. 30 fok, de száraz meleg, tehát nem gáz.