Érkezések

időnként elolvassuk Vámbéry könyveiből az aktuális fejezeteket. Nagyon érdekes, hogy mennyi hasonlóság van a tapasztalataink között, pedig nemcsak sok idő telt el azóta, de kicsit eltérő technikai feltételekkel utazgatunk. Ami neki két napba telt, az nekünk kicsit több, mint másfél óra (Isfahan és Kashan közötti távolság). Az érkéseknél az első benyomások eddig azonosak az övéivel. Minden eddigi város valami elképesztő pukkanatnak tűnik első látásra, és csak lassan mutatja meg a többi oldalát. Teheráni kivétel, mert az nem lett se szebb, se csúnyább. Ill. rájöttünk ott is arra, hogy a full belvàrosban vagyunk, nem a vilàg végén, csak itt a belváros is ilyen csoffadt. Yazdba érve az volt az érzésünk, hogy egy sivatagi porfészekbe értünk, pedig csak hajnal volt, és mi meg álmosak. Mikor némi ejtőzés után kimentünk, már vettük a lapot, hogy az egyik legkülönlegesebb és egyben legszebb városban császkálunk.
Shiraz távolról csodaszép, közelről Yazdhoz képest jellegtelenül roggyant az óváros, az újabb építmények se valami szépek, és aztán ahogy mászkáltunk az egyes nevezetességek felé, lassan mutatta meg a város erősségeit, a gyönyörű parkokat, mecseteket és úgy zusammen a nagyon is elviselhető hangulatát.
Vámbéry is hajnalban ért Isfahanba, ahogy mi is, és egészen lehangolóan pakkantnak írta le, ahogy mi is láttuk, mert hogy az óvárosban laktunk, nem messze a Jameh mecsettől, ahol
 az utcák olyanok, hogy simán lehetnének akár New Delhiben is, a Main bazárban azzal a kivétellel, hogy itt azért nincs akkora bűz és mocsok. De azért akad persze mindkettőből. Az óvárosban is van egy nagy szögletes tér, körbevéve egyforma ablakos házakkal és középen üres szökőkúttal, ahogy az a világhírű főtéren látható. Tök olyan ez a tér,  ahogy Vámbéry a főteret és környékét írta le. Most viszont a főtér főleg estefelé élettel teli, csilivili, ahogy a környező utcák, parkok is, csak hát ezt fel kellett fedezni, és persze nem hajnalban nézelődni csak. Vámbéryt olvasni a helyszínen nagyon mulatságos és egyben tanulságos. A kard és lőfegyverek szerepét átvette az autó és motor  és annak gátlástalan vezetése bele mindenbe és mindenkibe. Értjük már a járdákon a vasoszlopok funkcióját, hogy miért kell azokon átzsurmolódnunk. Ha nem lennének ott, tuti, hogy felhajtanának autóval vagy motorral.
Vámbéry kicsit komótosabban vizsgálta meg a helyszíneket. Mi három és fél órát töltöttünk Persepolis ám, ő három napot, és persze mindenhová be tudott menni. Mi kb. három napig voltunk Shirazban, ő vagy két hónapig, egészen a nagy földrengésig.
Most éppen Kashan felé tartunk a sivatagban egy légkondicionált, szuper busszal, és kivételesen koraeste érünk új állomásunkra, Kashanba. De előtte még Isfahanról fogok írni. A kashani buszút egyébként kettőnknek annyiba kerül, mint egy belépőjegy valamelyik isfahani látványossághoz ( 270.000 riál, egy jegy meg 200.000) Ilyen durván leszedik a külföldi turistát. Fársziul ki vannak írva a jegyárak, így látjuk, hogy ugyanazt egy helyi erő 30 rugóért nézi meg. A hő Iszfahánban kicsit enyhébb, napon olyan 38 fok körüli. 

Shiraz

Végülis jó választás volt a Yazdból Perszepoliszon és társain átutazva érkezni, mert rengeteg időt spóroltunk meg. Shirazban a Golshan hotelben laktunk, ami kellemes és olcsó hippiszállás. Amint megérkeztünk, dörömbölés. Egy kiscsaj csörtetett be, alig érthető, gyors, csiripelő angolul beszélt, de nagynehezen kivettem, hogy utitársakat keres egy sóstói kirándulásra. Lent megnéztem a horrorárakat, és felhívtam a yazdi taxisunk shirázi kollégáját, akivel egyszer már összefutottunk Necropolisznál, és rögtön bejött a flegma humora. Kb.negyedannyiért mint a hosteles ár, megoldottuk az üzletet, és becsatlakozott még hozzánk Jónás, a német fiú is, így alig valamit fizettünk az egészért (20 dollárt összesen). Jonas harmadik hónapja van úton. Bringával járta be egész Iránt, Türkmenisztán, Azerbajdzsánt, meg a fene tudja, mit. Már a hazaútra készült, és leginkább csak ejtőzött. A kirándulás alatt szénné röhögtük magunkat a taxis szövegein, amit csak azért nem írok ide, mert hátha lecsuknák szegényt. Kidumáltunk alaposan mindent, ő eljátszotta a különböző nációhoz tartozó utasait, szóval volt röhögés végig. Abby Brisbane-ből jött, ahonnan szegény Steve Irwin származott, a Krokodilhounter, akit sok évvel ezelőtt egy rája ölt meg. Aki látta a filmjeit, kb. fogalmat alkothat arról, hogy Abby hogy beszélt. Pedig állítólag ügyelt az érthetőségre. A Sóstó nagyon érdekes, mert a száraz sóréteg fehér, a nedves rózsaszínű. Abbyék levették a csukát és beletrappoltak, mi inkább a szárazabb sódombokon mentünk befelé. Így is sikerült belépni olykor a rottyanós fészekbe. Az ausztrál csaj ráadásul ment tovább éjszakai busszal Isfahanba. Szerintem lerohadt a lába. A nadrágja szára olyan volt mint a fa, mikor kijött, de váltógatyája nem volt, ezért egy szárongot  tekert maga köré, és annyi. Ez itt Iránban, elég bátor mutatvány. A taxis mondta, hogy le fog esni a bőre, de éppen csak hogy leöblítette, és kész. Nekem még most is ég a talpam pár helyen, pedig azonnal lábat és szandàlt mostam utána. Azért a sóstavat mindenkinek ajánlom.
Shiraz Yazd után elsőre lehangoló, mert pakkantak a házak az óvárosban, az új van még jellegtelenek, tök olyanok, ahogy anno Vámbéry leírta. Távolról gyönyörű a fekvése, és ha megtelik élettel (értsd, kipakolják az árusok a cuccaikat), akkor izgalmasan vibráló lesz az egész. A parkok, kertek gyönyörűek, különösen a Hafez mauzóleumánál, ahol pihenés közben a költő megénekelt verseit lehet hallgatni. Nagyon kellemesen altató keleti zene. A kastélyban megismerkedtünk a kiállító miniatúrafestővel és egy képzősgyerekkel, aki éppen mutogatta neki a rajzait, és mikor megtudta, hogy a Gábor rajztanár, tisztára belelkesedett,  és ajándékba adta egy művét. Mi úton-útfélen pécsi képeslapokat osztogatunk, illetve. hagyunk a hostel kollekciójában, úgyhogy ha valaki Shirazban a kiváló Golshan hostelben szál meg, akkor az asztali dekorációk között ott találja a pécsi képeslapot.
Shirazban is megnéztünk minden kötelező látnivalót, de a legsúlyosabb élmény a nagy mecsetkomplexumban ért bennünket, ahova belépő nélkül be lehet menni, viszont a mobiltelefonon kívül mindent le kell adni, a mobilt bekapcsoltatták a bejáratnál, lájtos motozás is volt, aztán a foreign affairs-keresztbeszalagos, apácaszerű, szigorú, fiatal, csadros nővel be lehet menni, nekem persze randa világos csadorban (a Facebookon látható), hogy el ne tudjak vegyülni a tömegben. A csajszi kérdésemre azt válaszolta, hogy rohadt meleg a gönce, de nem baj, mert nagyon szereti a vallását. Elmondta, hogy mikor bemennek a mecsetbe, ahova nekünk nem szabad, akkor szeretnek mindent megtapogatni, mert itt rengeteg angyal röpköd, és a tárgyakoz meg az épület egyes részeihez csapódnak a szárnyaik, és ezek helyét jó érinteni. Nem volt könnyű komoly arccal hallgatni a szövegét. Magyarázta még, hogy a síiták mecsetei az imádkozó embert jelképezik. A hagyakupola a fejét, a két minaret a feltartott kezeket. A rendezői jobbon álló minaret a prófétáknak, a baloldali a 12 imámnak dedikált ojjektum. Mikor az összes tudnivalót előadta a csaj, ki akart bennünket kísérni, de kértem, hogy maradhassunk még, mert tényleg jó az atmoszféra. Megígértette egy tucatszor, hogy ugye, nem megyünk be, majd lekoccolt. Előtte megkérdeztem tőle, hogy a vécébe azért bementünk, ugye? És ekkor látszott rajta, hogy ő is gáznak tartja az egészet, mert sűrű elnézést kért, hogy itt ez megy, és öfkórsz bementünk a klotyóba. A Gáb  Egész utunk során nagy a ránk irányuló figyelem, szeretnek velünk, nagydarab írókkal  fotózkolódni, vagy csak megkérdezni, hogy "how are you".  Tényleg kedvesek, és a figyelmeztetésekkel ellentétben elég rendszerkritikusak. Igaz, a nemrégiben újraválasztott Rohanit - egy taxisofőrön kívül -nem szidta senki.
A múzeumbelépők ára az utóbbi pár éve a csillagos éghez közelít. Ami régen 5000-be került, az ma 1500000vagy 200000 rial.
Visszatérve a nagy vallási komplexumra, kívülről is látszott, hogy belül az egész csupa tükörragyogás, néhol színaranyból is. De el tudtuk képzelni, milyen lehet, mert előtte beengedtek bennünket egy csadorviselős mecsetbe, ami belül ugyancsak ilyen. Szintén a face-n vannak róla fotók. A belépés elég tortúra, mert a csadrosnéni utàn bevezetnek egy helyiségbe, ahol egy fiatal, rendőrnek kinéző illető baromi sablonos dumáját kell végighallgatni a fiatalokról, akik egy virtuális világban élnek. A végén annyira a  bizalmába fogadott bennünket, hogy kinyögte, hogy valójában az a baja, hogy nem tud feleséget szerezni magának. A dolog nemcsak, hogy drága mulatság, már ami az esküvőt illeti, hanem nem könnyű ismerkedni sem (ha a szülők nem intézkednek, gondolom én). Mikor elbúcsúztunk tőle, kérte, hogy imádkozzunk érte. Tényleg sajnàlni kellett. Én pedig még először viccelődtem vele, mikor megkérdezte, hogy mi a véleményünk a fiatalok kütyühasználatáról, és azt feleltem, hogy ez tök jó, és legszívesebben én is egész nap ezt teszem. Meg hogy jobb ez, mint a személyes kapcsolat, meg hasonlók. Na, mikor végeztünk a kissé sekélyes, ámde tanulságos csevellyel, léphettünk be a tükörből kirakott mecsetbe, én a férfi- és a női részleget egyaránt megnézhettem, és ebben az ezeregyéjszakás környezetben láthattam, hogy a csajok mennyire rühellik  a rájuk erőltetett rendszert. Persze már aki. Kicenzúráztam, hogy miket dumálunk.

Persepolis és társai

Yazdból végül taxival mentünk (mivel mindenhol baromi sokat maradtunk, 100 ajróért) Shirazba, és közben útba ejtettünk pár apróságot, úgy mint Perzsia első uralkodójának sírját, a körülötte lévő palotamaradványokat (amúgy térdig se érő romok tényleg) és a már sokkal impozánsabb Necropolist és Persepolist, amire normál esetben min. 4 óra kell. Nekünk csak 2,5 volt. Nincs mit írni erről, mert látni kell. A Facebookra tettem fel pár képet, és ha belefér, még írok Shirázról is, csak most besűrűsödött kissé a menetrend, és néha aludni is kell. Shirazban is lehet nappal olyan 45 fok alsó hangon. Este viszont kb.27 fok.
Hol van net, hol nincs, olyan sokat kell vele szarakodik, hogy elmegy az ember kedve. De azért majd írok, mert történések vannak.

Ejtőzés Yazdban

Miután a köt. programot letudtuk, egy egész nap ődöngtünk ebben a hihetetlen, ősi városban. Visszamentünk egyik kedvenc kilátó- és hűsölőhelyünkre, a turista könyvtárba, ami a Jameh mecset és az Alexanders prison közötti sétaúton van. Ez jópofa, fiatal egyetemi oktató ott a guide, aki a tetőről  elénk táruló városról mindent elmondott, és praktikus tanácsokat adott az út többi részére vonatkozóan is. Ez azért is jó, mert neki nemfűződött érdeke ahhoz, hogy bepalizzon bennünket.
Aztán kimentünk az óvárosból az életbe, illetve. a féléletbe, mert a nap nagyobbik része nyáron sziesztával telik, és alig mászkálnak az utcán. Ellenben este 11-kor tele vannak az utcák és terek, mert ők az európaiakkal szemben adnak arra, hogy ha az idő nem alkalmas bármiféle aktivitásra, akkor ezt a témát nem is erőltetik.
A városi forró flaszteren el kezdte a 13 éves túraszandálom talpának egy része megadni magát. Bementem egy mindenesboltba, ahol az eladó beszélt alapszinten angolul, és hiphop megragasztotta a levált talpszeletet. Egyik oldalt bekente valamivel, a másik felét megsprayzte, és mialatt elnyaltam egy fagyit rendesen összegyógyítottam a talpat a felsőrésszel az ezer kilómmal ránehezedve. Úgy látom, most is korrekt, így nem kell városban átváltanom a ámde pillanatok alatt  rohadalombüdössé váló Teva-szandálomra.
Megcsodáltuk a bazárt, ami ténylegesen bazárra hasonlított. Vehettünk volna jó sok csadort, de kaphatóak klassz anyagok  meg ruhák is, no meg táskák és mindenféle kacatok. Az óvárosban néhány művésznek is van boltja. Az egyik férjével véletlenül akadtunk össze, mikor érdeklődtem egy téren a csődület oka felől. Azt hittem, valami durva baleset történt, közben csak filmet forgattak, egy népszerű szappanopera epizódját. A fickóval, akinek végül meglátogattuk a felesége boltjàt, jól kitárgyaltuk az iráni filmeket. A felesége egy színes ruhás tök elszàllt csaj. Jók a fotói és egészen míves ékszereket, nyomatokat készít. Amikor ott voltunk, akkor is bütykölt valamit.
Jók ezek a véletlen találkozások, mert őket is jól kikérdeztük, és most már lassan körvonalazódik útunk északi része, ti. a csaj onnan származik, így jól ismerték a közlekedési opciókat.
Alaposan bejártuk este is az élő Yazdot, ennek a komplexumnak http://salamyazd.ir/en/4-4/ a környékét.
Nagyon könnyű Yazdban tájékozódni, csak a minareteket, kupolája és az óratornyot kell figyelni.
Késő éjszaka másztunk vissza a szállásunkra, pedig reggel már várt bennünket Doctor Ali, aki 90 euróért elvisz bennünket Pasrgadae-n,  Perszepoliszon és a Necropolison keresztül Shirazba. Ali száma: 0913 856 5801 Érdemes venni iráni simkártyát nettel.
Ja, ezt már utólag teszem hozzá, hülyeség taxival Yazdból Pasargadae-ba, a Necropolisba és Persepolisba menni és utána Shirazba. Sokkal jobb éjszakai busszal Shirazba, és utána fel Persepolisba és Necropolisba, majd vissza. Shirazhoz ezek közel vannak, Pasargadae-t pedig javaslom kihagyni, ha nem vagy régész, mert ezek zöme nem térdig, hanem tán bokáig se érő rom.

Zoroaszteriánus kirándulás

Tegnapelőtt és tegnap már hulla voltam írni, úgyhogy ma pótolom. Szóval, bejàrtuk az összes létező kirándulóútvonalat Arkadant kivéve, mert nem volt kedvünk tevegelni. Kharanaq baromi szép régi falu nagyon érdekes, romos házakkal, és itt làthazó az a bizonyos rezgő minaret, ami két éve három turista alatt annyira berezgett, hogy le is zárták. Azóta csak kívülről lehet látni. A Facebookra raktam fel egy rakat képet a helyről. Ide nem tudok, mert eredeti méretben tölti fel a blogger.com és csak utána butítja, előzetes szerkeszgetéssel meg utálom cseszni az időt.
Aztán jött Chack Chak, a zoroaszteriánus zarándokhely mélyen a kopár hegyek között. Maga az épületegyüttes nem egy nagy szám, lapos tetős, többszintes zarándokszállások, hanem a kilátás és persze a tűztemplom. A giccses Zarathustra-ábrázolásokat leszámítva nagyon rendben van. Lehet érezni a fílinget, és persze a füstöt is, miközben csepp, csepp csöpög a víz a sziklarepedésekből. Innen kapta a hely a nevét. Találkoztunk helyi zoroaszteriánus illetővel, és làttuk a rájuk jellemző fehér sapkát a szárnyas Fravaharral, aki a halála utáni Ahura Mazdàt szimbolizálja. A rítus tűz körül felfelé tartott kézzel imádkozásból és az Avesta közös olvasásából álll. A nők jellemző színe a vörös, a férfiaknak semmi különös, de a templomban segédkezők fehérben vannak, a tűz kezelője szájmaszkot visel. Olyan mint egy sebész. Később összefutottunk két belgával, akik ugyanott laktak, mint mi, és mondták, hogy Chak Chak-ot a taxisuk tanácsára kihagyták, mondván hogy az érdektelen.  Nagy hiba volt.  Ne hallgassunk bunkókra!
Csak Chak után jött Meybod a gyönyörű Narein kastéllyal, a fantasztikus panorámával. Mindenütt a vörösbarna agyagból és döngölt trágyából épített házak. Erre van egy ősi  karavánszeráj is, amilyenben Vámbéry szállhatott meg. no meg a híres jégház, ahol egy hegynyi jeget tároltak, és a 4000 galambot befogadó - ma már szerencsére nem működő és tiszta galambház, amelynek felső végén csörgő láncokkal védték meg a madarakat a kígyóktól.
Ezek a helyek mind elég olcsóak, 80 - 160 ezer riál közötti áron futnak.
Kis ejtőzés és nagyon jó vegakaja (lencsés rízs joghurttal és sütőtök) húztunk a többi zoroasteriánus helyre: Ateshkadesh-hez a 470 óta működő tűztemplomhoz, és a régi temetkező- illetve éppenhogy nem temetkező, hanem madaraknak holtakat kirakó helyhez, a két hallgatás tornyához. Mindkettőben be lehet menni. Sétálni a halottak teraszán és benézni középen a gödörbe, ahova tudomásom szerint a csontokat dobták, helyet adva az új delikvensnek. Ma a zoroaszteriánus nép is a földbe temetkezik.  Megnéztük a Bahh-e Sokat Abad kertet is (olyan jó, hogy a szövegszerkesztő mindig Abádszalókra javítja), ami kb. 300 rugóba került, és ahhoz képest elég csoffadt kis hely.
Este Zurkhane-val zártuk. Ez egy kör alakú küzdőtéren folytatott kardió- aerobiktréning némi cirkusszal, tradicionális kellékekkel mint baromi nagy súlyzós, láncon csörgő izék és az énekes, aki dobol is, és cintányért ütöget. Egészen durván jó volt az egész. Amúgy a szufival rokonítják ennek a szellemi alapját. Kívül ül az edző, aki beordibál időnként, és bent az arcok között is van egy főnök, aki időnként tradicionális párbeszédet folytat a többiekkel, aminek a végét, a rövid imaszöveget a nézők is recitálják. Otthon majd teszek fel videót.
Későbbi utazóknak: ha reggel érsz ide, egy nap alatt meg tudod nézni a fontosabb helyi nevezetességeket és egy nap alatt a többit. Tehát, ha sietsz, két nap alatt teljesíthetőna pöttöm, csak éppen elmarad az érzés, a Yazdban ejtőzés, bolyongás, ami valami baromi jó.
A Silk Road Hotelben remek tea van egész nap ingyen, lehet röhögni a keretes, párnás helyeken, palackos víz és dobozos üdítő is ingyen kivehető a hűtőből. A reggeli svédasztalról be lehet kajálni, egész nap nem kell utána enni, csak vizet inni, de azt sokat.

Nehézségek

Az a helyzet, hogy újabban alig jön be a blogspot szerkesztőoldala. Fotókat felrakni képtelenség, úgyhogy egyelőre ajánlom a facebookot, mert ott legalàbb fotókat meg tudok osztani. Telón utálok írni. Amint lehet, azért folytatom a blogot.

Vályogváros a sivatagban

Hajnalban szólt a buszon egy arc, hogy Yazd, és kilőttük magunkat a hajnali nagy büdös semmibe. Negyed 6 lehetett, kellemes langyos szél fújt. Egy taxis ott termett rögvest, és már zötyögtünk is a ladaszerű, gázmeghajtású autóval a városba. Jó sokat mentünk, fél órát kb. de annyit fizettünk, mint Pécsen egy Urán-Kertváros távra. Pedig szerintem így is sokat fizettünk, mert képtelen voltam alkudozni. A Silk Road hotel oázisába érkeztünk, ahol már hajnalban elfoglalhattuk szállásunkat, ami egy fejedelmi lakosztály, szép, keleticsempés fürdőszobával.  Aztán úgy felébredtem, hogy még mostam is, majd némi ejtőzés  és kiváló svédasztalos reggeli után jártunk egyet a nap legmelegebb szakában az óvárosban. Elsőként a közeli mauzóleumot néztük meg a fantasztikus csempék miatt, aztán jött a nagymecset, ami tényleg lélegzetelállító. A törökökkel szemben itt nem gáz ima alatt bemenni az amúgy teljesen nyitott mecsetbe. Egy mollah és egy 7-8 éves forma kiskölyök voltak az előimádkozók. A papok tök komolyan csinálták végig a rítust, miközben a kisfiúcska hangját kihangosítva a minaretből is lehetett hallani. Az ima alatt, mikor a homlokukat a szőnyeghez érintik, van, aki egy kis agyag korongot vagy -kockát rak maga elé, és ahhoz érinti a homlokát. Annyira tetszettek ezek az agyagizék, hogy egy mintás darabot elkértem emlékbe. Aztán próbáltuk követni a Lonely Planet által ajánlott sétaútvonalat, de totálisan más irányba sikerült menni. Utólag nem bánom, mert így az óvárosnak azt a részét néztük meg, ami valóban régi, de még nem kivikszolt. Így aztán táblákat se találtunk, csak kóboroltunk a sikátorokban egyre messzebb kerülve a nevezetességektől. Aztán mikor visszatértünk a főmecsethez, onnan már pikpak minden meglett a rendezett óvárosban. Baromi klassz a turistakönyvtár a kilátó alatt, ahonnan mindent belátni. Nem sorolom a fő nevezetességeket, lényeg, hogy mindhez elcaminóztunk. A Gábornak a végére már kigyulladt a feje, ezért sietni kellett az Alexanders prison-ban.
Délután befizettünk egy sivatagi kalandra. Az eupoliszosok által is igénybe vett sofőrrel és Jannal, a lengyel jogászfiúval mentünk,  és a sivatag aljában még összefutottunk egy mashadi családdal, kőgazdag, de nagyon rendes emberekkel. Egy darabig elmászkálódtunk, aztán jött a horror. Nem, nem a homokdűnék, amelyekre nehéz felmászni, hanem a helyi, vagány, ám rozoga dzsippel száguldozó, öngyilkos- és egyben gyilkosjelölt sofőr személyében. Iráni barátaink meghívtak egy dűnéken ámokfutó körre. Hatan szálltunk be a miniatűr autóba, de talán jobb is volt így, mert  nem estünk ki, mikor 6G-vel zuhantunk lefelé a dűnéken. Egyszer Jant lecserélte a fószer két sikongató csajra, akik előtt még jobban akart bizonyítani. Viszont az autójában egy baromi nagy deszka megadta magát és ránk zuhant. Valami előre is eshetett, mert az első szélvédő is megrepedt. Engem fejbekólintott a fa, de szerencsére a nagyját kézzel védtem, a Gábort lábon vágta egy darab. Némi horzsolással és dagadással megúszta. Az iráni nő viszont nagyot kapott,  és egy darabig aggódunk miatta. Mikor vége lett a kalandnak, addigra ő is jobban lett. Szóval, csak óvatosan a sivatagi őrültekkel! Holnap kirándulást tervezünk, és remélem nem kötünk ki valami baromságnál, hanem Zarathustra jegyében telik a nap. A hőmérsékletről: napközben agyrohasztó meleg, este a sivatagban 25 fok körül, a városban kb. 30 fok, de száraz meleg, tehát nem gáz.