A nagy Buddhánál...

Ma Leshanba utaztunk tömegközlekedéssel megnézni a 71 m magas ülő Buddhát, ami a folyóra néz rengeteg éve és egykedvűen viseli a borzalmas tömeget, azt, hogy naponta fél Kína ott áll kilométeres kígyózó sorokban, hogy aztán leküzdje magát a szűk lépcsőkön, bámulva a hatalmas, kőfalba vésett testet, a kissé kockoid fejet és az óriásvégtagokat, no meg szemben a folyót, három is találkozik itt, és a meredek falat a kis barlangokkal a Buddha mellett.

A többiek az olcsóbbik jegyet vették, én persze a drágát, a mindenmegnézőset. Nem volt rossz a parknak a pluszpénzért látogatható része sem, bár a szobrok elég műmájerek, de a barlangok nagyon jók, és itt látható egy óriás fekvő Buddha is. Azért igyekeztem elég hamar átmenni a főlátványossághoz, mert éreztem, hogy elég kevés az idő és már megint kínai léptékű parkkal van dolgunk. Lehetett is szteppelni elég rendesen. A nagy Buddhánál aztán találkoztam Zsuzsával, és együtt néztük meg, immár szakértő szemmel, hogy minden kellék helyén van-e, ahogy az egy kínai kertben kell. Hát bizony a kert nagyon rendben volt. Elképesztően szépek ezek a terek. Minden kis egység egészen más és mégis azonos hangulatú, esztétikus, megunhatatlan.

Nem is értem, hogy a ma látható kínaiak, hogy tudtak zömükben ilyen kulturális siklórepülést előadni, mint ami úgy általában percenként arcul csap. Vagy Li Tai Po idejében is a többség ordítva beszélt, szemetelt, nyíltan túrta az orrát, nagyokat krákogott és csulázott, ízléstelen és igénytelen anyagból készült ruhát hordott? Mert most ez a jellemző. No meg az elképesztő kommunikációs szakadék, ami köztünk van.

Sietni akartunk vissza a buszpályaudvarra, és hát a busz, ami egyébként kereng a városban, mint gólyafos a levegőben, csak nem jött, és három taxisnak is próbáltuk elmagyarázni, hogy a buszpályaudvarra szeretnénk menni, hogy aztán folytassuk utunkat tovább Emei shan felé. Csináltunk mi mindent, az a szó, hogy bus meg station, de az Emei shan se kapcsolta fel a pilácsot a fejükben, ill. az egyik taxis az Emei Shanra reagált, de úgy értette, hogy azt akarjuk, hogy ő vigyen el oda bennünket. Akkor még nem tudtuk, hogy úgyis taxi lesz belőle. A Picasso kalandjai c. film ugrott be megint, mikor vizet keresnek, és a helyiek csak nagy sokára értik meg, hogy "aqua", és erre a válasz: ááá, aqua? No. De itt a felismerésig se sikerült eljutni. Totyi buszokat rajzolt nekik, mutattuk a buszjegyünket, még börrögtem is nekik, de semmi.

Aztán jött végre egy busz, és fejenként egy jüanért vagy háromnegyed órát furikáztunk vele a buszpályaudvarig. Már gyanúsan nyugodt volt a hely, de taxisok még fuvarra lestek. Mikor az egyikük felajánlotta, hogy 100.-ért elvisz Emei Shanra, elég gyorsan leokéztam. Busszal négyünknek drágább lett volna. A chengdui szállásról vittem magammal pár itteni hostelcímet és a taxis egyenesen odavitt bennünket. úri szobát kaptunk fejenként 2000 ft-nak megfelelő jüanért. Nagy, tiszta, wifis, elegáns. Ezt a posztot az óriáságyból írom, jól betakarózva, mert az egésznapi izzadást nem csak lemosni kellett, de jó lenne száraznak maradni.

Holnap a hőséggel kevesebb bajunk lesz, mert felmegyünk kicsit túrázni a 3000 m magas szenthegyre, Emei-re.

Pandás nap

Ma a pandáknál jártunk, mellesleg elintéztük a tibeti utat, kifizettük a maradék szállásdíjat, szóval kezd kifelé állni a rudunk Kínából. Ha valaki jönne Chengduba, szóljon, mert kaptunk egy kupont a szálláson, amivel ha valaki egy napot itt alszik a Sims Cozy Garden hostelben, akkor még egy napot kap ajándékba. Márpedig ez egy jó hely. Nekem legalábbis nagyon bejön. Azt hiszem, évekig tudnék ilyen helyen lakni, csak a wifi lenne jobb (és a fószer takarodna ki a kedvenc fotelomból, aki éppen bitorolja a legjobb wifis helyet).

A pandák nagyon helyesek voltak. Kis- és nagypandák egyaránt vannak a rezervátumban, ahol példás rendben tartják őket, légkondi, nagy szabadtéri kifutó vagy inkább komplett élettér, minden rendelkezésükre áll beleértve a mérhetetlen sok bambuszt, amit a nagypandák szorgalmasan ropogtattak. A bébik rendes inkubátorban fejlődnek (a nagypandák nem híresek az utódgondozásukról). Az egész létesítmény nagyon rendben van, pedig baromi nagy, ahogy az itt lenni szokott. Ez Chengdu egyik legnagyobb látványossága, asszem itt van az országban a legnagyobb pandatenyésztő centrum.

Chengdu amúgy kellemes városka (két budapestnyi lakossal), de nem egy Shanghai. Yangshuo sokkal szebb hely, de jó lett volna inkább ott egy plusznap, amit itt a tibeti utazás körüli bizonytalanságok miatt kénytelen voltunk beiktatni. De végre nem kell annyira rohanni.

Az időjárás javulni látszik, de ezt még nem kiabálnám el, főképpen, hogy kétnapos kirándulásra készülünk a nagy Buddhához (Leshan) és a szent hegyhez (Emei shan). Ha nem jelentkezem, akkor az ezért van.

És most következzék Zsuzsa üzenete Krapecz Imrének:

Az alábbi nevű söröket találtuk a boltban: Hasofia, Snow (sárga, zöld, ezüst , Harbin - 3,3 dl-es dobozokban. Melyik nincs meg? Zsuzsa szerint Tibetben nem lesz sör (szerintem lesz).

Chengdu, Szecsuán fővárosa

Egy teljes napon át zötykölődtünk a vonaton, de annyira hullák voltunk, hogy szinte egész úton aludtunk, ill. én kiolvastam A-tól Z-ig az Lp-t, már ami az utunkkal és általában Kínával kapcsolatos. Olvasgatom a Polonyi-féle Kína könyvecskét is, az elképesztő brutál történelmükről, ami tele van ármánnyal gyilkossággal és öngyilkossággal, az ellenség elől a gyerektrónörökössel magát folyóbavető főnemessel. Baromi hamar eltelt az egy nap. Tudtam volna még heverészni a ringatózó, időnként zötykölődő ágyamon. A zárt kabinba kevésbé hallatszott be az elkényeztetett egykék gátlástalan randalírozása. Meg is őrültünk volna, ha ez végig a fejünk mellett megy, mint ahogy az a hard sleeperen lenni szokott.

Esőben érkeztünk, de szerencsére elállt elég hamar. Nagy esők voltak erre, mindenhol nagy tócsák és pára. Sajna két hely, ahova menni szeretnénk, Lonshan és  Emei shan megközelíthetetlen, de reménykedünk az időjárás jobbrafordulásában. A wouderground szerint kevesebb eső várható. Holnapra az óriáspandákat terveztük be és a chengdui kolostorokat. Itt van az egyik jó költő, Tu Fu háza is, azt is jó lenne megtalálni. Régen sokat olvsatan Li Tai Po, Tu Fu és Po Csü Ji verseit, és most tessék, látni fogom egyikük házát. Ezt sem gondoltam volna.

Ma csak a belvárosban jártunk, megnéztük az óriásmaós főteret. A kedves vezető hatalmas szobra karlendítéssel köszönti a népet. A tér minden este tele van játszadozó gyerekekkel és nézelődő felnőttekkel. 8-kor beindulnak a szökőkutak és kezdődik a móka, vidámság, kacagás. Giccses zene, vízsugár, a nagyházakon fényreklámok. A szállásunkról azt írja a Lonely Planet, hogy a maga műfajában a legjobb Kínában, és tényleg van benne minden, ami egy utazónak érdekes lehet: jó kis hippi szállás sok információval, angolul beszélő staff, cserekönyvtár, ledobott ruhák gyűjteménye, teázó, bár, wifi (sajna le kell menni hozzá a recepcióhoz). Remélhetőleg holnap találkozunk Kevinnel, aki a tibeti utunkat intézi, és akkor tudjuk meg azt is, hogy mennyibe fog fájni a vonatozás Xiningen keresztül Lhasába.

Xining az a vidék, ahonnan a Dalai láma származik, és ahol utoljára akkor járt, mikor látogatóba ment Maohoz. A szecsuáni kaják a csípősségükről híresek. Eddig sikeresen magyaráztam el, hogy nekem egyáltalán ne adjanak olyat, ami csíp, úgyhogy eddig szerencsére nem tudok személyes tapasztalatokkal szolgálni a kaják gyilkos voltáról.

Olvassuk a híreket Szecsuánról, a leszakadt hidakról és az áradásról, de eddig szerencsére se itt, se útközben idefelé ilyesmivel még nem találkoztunk.

A süveghegyen is túl...

Yangshuoba kell.jönni Guillinbõl annak, aki a legszebb süveg alakú karszthegyeket akarja látni. Shanghaibôl repülés Guillibe majd busz Yangshuoba. Eszméletlen helyen lakunk. Ha kinézünk az ablakon, ott figyelnek a kivilágított süveghegyek. Mikor megérkeztünk,rögtön befizettem egy állomáson lévõ cégnél egy négyórás hajóutat, ami után busszal jöttünk vissza a városba. És tényleg négy órát jöttünk. Elõször pluszpénz fejében engedtek volna.a.stetõre, aztán a fejenkénti 20 jüan lement a felére, majd pedig pár ajánlgatták, hogy inguen menjü k fel. Egy darabog ellrnálltam,  hogy már csak azért sem, de aztán olyan szép hegyek felé mentünk, hogy fel kellet mennem. Nem bántam meg, mert vagy másfél óra magányos  bámulás következett. Ez a táj túltesz Ha Long bay-en is,, fõleg ami ami a méretét illeti. De talán látványilag is. Na, majd a képek alapján ezt ki-ki eldöntheti. A hajón megidmerkedtem egy kedves családdal, akik elmondták, hogy a kétéves lányuk után majd évek múlva kérvényezhetik az új gyereket, aztán vagy kapnsk rá engedélyt vagy nem. Csoda, hogy nem a kedves vezetô maga adja hozzá a genetikai anyagot is. A gyerekkel az anya négy hónapig maradhat ottthon, utána mars vissza dolgozni. Náluk a nagymama szállt be a gyereknevelésbe. most is ott volt velük. Mázlijuk van, hogy fitt és láthatóan tõk normális a nagyi. Már persze kínai viszonylatban. Mikor esni kezdett, a gyerek kifutkosott a csúszós fedélzetre,.én meg szóltam nekik, hogy ez veszélyes, mert kicsúszhat a korlát alatt. Erre anya és.lánya hihetetlen rikácsolás közepette terelték le a gyereket. Csoda hogy szegény ijedtében nem esett ki.
Esôben ha lehet még szebbek a süveghegyek. Az egész táj egy finom szürke akvarellé változik. Remélem, majd valamennyire átjön a fotókon. Videólztam is, úgyhogy a kedves kis ezer decibeles szövegekbõl is sikerült néhány foszlányt megörökíteni.
Mialatt bámultuk a hajóból a tájat, beraktak egy Dvd-t, ami szintén ezt a vidéket mutatta, és arról volt szó benne, hogy a nép egyszerû lánya, aki szépen tud népdalokat énekelni, elmagyarázza a többieknek, hogy nem baj, hogy szegények, mert tudnak jó kis népdalokat, ami a szegények kincse, és terem ezen a földön mindenféle jó kajánakvaló, tehát elkeseredésre semmi ok, mert a népdalnak ereje van.És hogy mekkora, azt a film végén szemlélteti is, mert önkezével vet véget az uralkodó hatalmának. Ez a bárgyú szar rengeteg nyáltenger dalbetéttel egymás után kétszer menr le, még a tetôn is ki volt hangosítva. A táj azonban oluan elképesztõ volt,hogy még ezzel sem lehetett tönkretenni az élményt. A marayoni hajózás után hasonlóan hosszú buszozás következett, majd bevágtuk magunkat a bazárnegyedbe. Innen lesz a legrtöbb apró ajándék, elõre szólok. Harmat Eszternek üzenem, hogy nem találtam kisebb olyan táskát, ami az övéhez hasonló, csak nagyköves giccses szart, amit viszont képtelen voltam megvenni. Majd még nézelõdök. Yangshuo mind a 300 ezres lakossága kint lehetett az utcán, mert alig tudtunk a tömegben zsurmolódni. Mikor eluntuk a bazárt és jól teleettük magunkat valami rizses finomsággal, riksába ültünk, és húztunk vissza folyóparti, panorámás pecónkba.
Most legalább két nap szünet következik, mert felfogunk költözni a vonatra, és a legjobb kocsiosztályon, soft sleeperen utazunk Szecsuánba, azon belül is a fôvárosba, Chengduba.

Shanghai az ellentétek városa

Eszméletlen jó hely Shanghai. Minden van benne és persze az ellenkezője is. Igazi élhető város annak ellenére, hogy kb 20 millióan lakják. Itt is vannak óriási távolságok, de nem akkorák, vagy legalábbis nem olyan sivárak, mint Pekingben. A város tereit jól tagolják a felhőkarcolók. Néhány jellegzetes darabhoz képest viszonylag könnyű a helyzet-meghatározás még egy olyan topának is, mint én vagyok.

A város egyik része űrközpont, ugyanakkor itt sétál a legtöbb pizsamás ember délutántól. Elképesztő, kiülnek pizsiben az utcára, vagy leugranak kicsit a közeli metrómegállóba. Vannak itt is igazi és műhoutongok, azzal a különbséggel, hogy itt az újonnan épített se lélektelen másolat. A közlekedés kicsivel drágább a pekinginél, de magyar viszonylatban még mindig nagyon olcsó. Mondták többen, hogy Shanghai drágább, mint Peking. Hát szerintem, ha ez igaz is, akkor sem lényegesen és nem is mindenben.

A People's squae nagy csomópontjának közelében laktunk. Azért a múlt idő, mert közben lerepültünk délre, Guillinbe, ahol egy éjszakát alszunk dormitoryban (fülemben mp3 szigetel), aztán megyünk tovább Yangshuoba megnézni a süveg alakú hegyeket. Na, de előbb vissza Shanghaiba (jaj, de tudtam volna még maradni, pont akkor kellett eljönni, mikor az ember kezdett volna egy kicsit ott élni - lehet, hogy vissza kell még oda menni?).

Alighogy becsekkoltunk a szállásunkra (Phoenix Hostel - mindenkinek ajánlani tudom, jó kis hippi hely a szobában wifivel, és még tiszta is, na meg full belvárosban van), rögtön bevágtuk magunkat a Sanghai Múzeumba, ahogy azt már írtam korábban, aztán jött a space látvány, a Bundról a túlparti felhőkarcolók látványa. Már akkor kifigyeltük magunknak Zsuzsával a sörnyitó alakú épületet, az eddig megépültek legmagasabbikát, amelyiknek legfelső szintjén, a 150-ediken végig lehet menni egy üveges részen, ahol a három emelettel lejjebb lévő alsó szint látszik, na meg nagy mélységben az utca. Elég zorró érzés ott ballagni. Mindenestre baromi nagy élmény. Ezt már Ferivel néztük meg, aki kedvünkért iderepült Xiamenből (respect és persze nagy-nagy köszönet), hogy két baromi jó napot töltsünk el. Nekünk legalábbis nagyon szuper volt ez a hétvége.

Souzou vagy hogy kell írni a kisvárost, igazán kihagyható lett volna, na jó, a 245-tel.közlekedő gyorsvasút miatt meg az adminisztrátor óriáskertje miatt nem volt azért rossz, na de a shanghai bolyongások kicsit felülírták a Kelet csöppet sem Velencéjének emlékét. Megnéztünk mindenféle galériákat, köztük egy Karl Lagerfeld-féle különös fotókiállítást a kis fekete kabátkáról, amit mindenféle híresség és kevésbé ismert arc felhúzott egy fotó erejéig. A modern anyag eltörpül az isztambulihoz képest. Az akvarellek és kalligráfiák viszont általában nagyon erősek, persze ebben a műfajban is lehet gagyival találkozni. A piacok és bazárok is baromi jók, leginkább a sikátorok miatt. Ilyen helyeken bóklásztunk hármasban (Totyiék különprogramot csináltak), aztán este bevágtuk magunkat az éjszakai életbe.

Feri az egyik bárban törzsvendég, oda mentünk először egyenesen, aztán másnap kerestünk egy olyat, ahol élőzene volt tavaly, de mára már holthelyét találtuk. Kicsit kísérleteztünk, hogy találjunk másikat, de végül maradtunk az előző napinál. A tulaj meghívott bennünket egy kör sörre, és mikor mentünk, kijött az utcára elbúcsúzni. Szóval nagyon jól sikerült a mini-osztálytalálkozó, amit majd Pécsen folytatunk természetesen. Ferinek hétfőn hajnalban indult a gépe, mi még délután 5-ig grasszálhattunk Shanghaiban. Megnéztük a Yuyuan kertet, ami a város egyik nevezetessége, igazi klasszikus kínai kertegyüttes. Nem lehet szavakkal leírni, hogy milyen csoda egy ilyen kínai kert. Most végre nem zárás előtt voltunk, nem kergetett a tatár, szóval rendesen kiélveztük azt a harmóniát, amit a kert árasztott ott Shanghai szívében, nem messze az űrbázisszerű városrésztől. Nem messze a parktól megtaláltuk a taoista templomot, ami nem volna akkora látványosság, ha nem kezdődött volna éppen istentisztelet. De jöttek a feketesipkás papok és papnövendékek, egyenesen a kamerám elé. Nem gondoltam korábban, hogy valaha is látok ilyen szertartást.

Aztán gyors kaja, és indulás a reptérre. A Pudong airport meg sem közelíti a pekingit, hiába, itt nem volt olimpia. Azért ez se kicsi, ha nem lenne egy csomó mozgójárda, tán még most is ott bóklásznánk. A reptérre már rutinos metróhasználóként könnyedén kilibbentünk. Letöltöttem a tabomra a metrótérképet, úgyhogy egy perc alatt megterveztük az utat, természetesen az utolsó szakaszon a 300-zal.tépő Maglev (Magnetic levitation) trainnel. Nem lehetett érzékelni az irtózatos sebességet, de 8 perc alatt kiröpített bennünket. A repülés elég nosztalgikus volt, mert a Shanghai airlinesnak pont olyan Boeing 737-ese volt, mint anno a Malévnek. A Maléven azért a kaja nem volt olyan gyér, min itt. Egy dobozkát kaptunk, benne egy kis üres zsömlével, egy mininápolyi, pár szem banánchips és néhány keksz, ennyi volt.... Nem is értem, hogy miért kérdezte a sztyuvi, hogy mi voltunk-e, akik vega kaját kértek. Miért, mi lett volna, ha mi? Mi mást hozott volna, mikor ebben sem volt hús? De ez megint olyan kérdés, amit itt nem érdemes vizsgálni, mivel ez az egész ország egy abszurd színház.

Na, alszom pár órát, mert mindjárt indulunk. Yangshuoba hajókirándulásra a süveg alakú hegyek övezte folyóra.

Yangshou, süvegalakú hegyek

Kelet Velencéje?

Suzhouban voltunk ma, ami cseppet sem hasonlít Velencére. Amiért leginkább mentünk, az a gyorsvasút volt. 277-tel téptünk a másfél milliós kisvárosba. Aranyos hely, de azért nem kellett elájulni. A csatornákon hajóztunk, megnéztük az északi pagodát, főképpen annak igazi kínai kertjét, és császkáltunk az óvárosban, de leginkább tömegközlekedtünk, mivel óráink meg voltak számlálva. A többiek nem mentek be a méregdrága legnagyobb és leghíresebb parkba, de nekem muszáj volt, nem bírtam ki, hogy ne lássam. és az a kert tényleg egy csoda. Minden van benne, ami egy szabályos kerthez szükséges, ill. nem egyhez, hanem egy csomóhoz. Ahogy bezárnak a kertek, a város kiürül és minden bezár. Még szerencse, hogy a vasútállomáson ettünk, mert mire beértünk, már Shanghaiban is zártak. Fél 10-kor. Elképesztő.

Pénzváltás Kínában

A pénzváltás kb. 20 percet vesz igénybe jó estben. Először is meg kell értetni, hogy váltani akarsz. Ez Shanghaiban megy, de máshol nem nagyon, mivel a legprimkóbb internacionalizmusokat se értik, vagy nem akarják érteni. Aztán lemásolják a útleveled belső képes oldalát.

Utána lehet várni, hogy az ablakhoz jussunk. Shanghaiban szólt egy ürge, hogy várakozás közben egy pillanatra se rakjuk el a pénzt. Nem is értettük, mert csak mi ültünk ott. Aztán a semmiből előpattant egy csávó, aki feketén akart váltani. Naná, hogy nem váltunk egy olyan országban, ahol hosszasan ellenőrzik, hogy a bankjegyek eredetiek-e. Gondoltuk is, hogy ilyen ürgék miatt szólhattak, hogy vigyázzunk. Fura volt ugyanakkor, hogy ezt a bankban, a biztonságiak szeme láttára űzi. Egyszercsak leesett az állunk, mikor a meghiúsult üzlet után beült az ablakba. Ezek szerint a saját munkahelyén művelte ezt. Az ablaknál ötvenszer átszámolják a pénzt amit beadsz, ki kell tölteni egy űrlapot, aztán nagy nehezen sikerül kiadni a jüanokat. Állati körülményes az egész. A dollárt és az eurót egyformán jól váltják.