35 évvel a népírtás után

Ekkor vagyunk éppen Phnom Penhben. Az érkezés másnapján a borzalmas Killing fieldre, a vörös khmerek hirhedt kivégzõhelyére vezetett az utunk, ahol öreget, csecsemõt, felnõttet mindenkit öltel Pol Poték emberei. Bekötötték a szemüket és kapával, bottal, merthogy a golyó drága, meg a cukornád éles levelével ölték halomta az embereket, fõként értelmiségieket, meg aki nem tetszett nekik valamiért. A csecsemõket falhoz csapkodták, mondván a gyomot (értelmiségi családomat) gyökerestül kell kiírtani. A tömegsírokból még a mai napig is mos ki csontokat a monszunesõ. Nagyon megviselt a kivégzõhely látványa és persze a kitûnõen, mindenféle dokumentumokból összeállított hanganyag, amit ott a jegyhez mellékelnek.

Itt a fa, amihez hozzácsapkodták a csecsemõket. Pol Pot: "A gyomot gyökerestõl kell kiírtani." Ezért aztán a nem megfelelõnek ítélt családokat teljes egészében megölték. Nem megfelelõ a diplomás, akinek puha keze van és nem kérges, aki szemüveges, értelmiséginek néz ki. Borzalom. Utána mentünk a tegnap felbérelt tiktukosunkkal a börtönmúzeumba. Na, az sem volt egy fáklyásmenet. Fõként a gyerekekrõl készült fotók, a válogatott kínzások, amit ez a degenerált társaság és kiszolgálóik elkövettek, vert le. Sajnos valamiért megint nem tudok képet feltenni, de fogom pótolni A nap második részében Kambó szebbik arcát vizsgáltuk meg. Szépmûvészeti Múzeum tele õsrégi, Angkorból elhozott szoborral, minden istenség ezer alakban képviseltette magát. Tényleg impozáns anyag, mindenkinek csak ajánlani tudom. Utána a királyi palotába nyomultunk, ezekkben szerenxsére egy köpésre vannak a szállásunktól, ami azért volt nyerõ, mert Zsuzsa nem tanulva a thai királyi palotában tapasztaltakból, megint nem öltözött helyhez méltóan. A kombinépántos fölsõjére egy széles sálat dobott, ami persze nem volt elég pólót meg nem lehetett bérelni csak venni nagyon rondát drágán, úgyhogy haza kellett ugrania hosszú fölsõért.

Mivel rekoronázták a királyt, aplota részben most is lakott, de legalábbis nem mutatják meg. Ami látható az tényleg gyönyörû, de nem ér nyomába a thai palotának. ILL. bizonyos részei számomra jobban benne vannak az esztétikai minimumban. A thai némileg túl van csicsázva.Különösen az egyileldugottabb kis temlom lánánál ülõ Buddhák tetszettek. A palotában megnézhetõk az uralkodó hatalmi kellékei és õ maga is többféle szobor forájában mutatkozik, pedig nem egy szép ember. A legjobban az evyik kisebb templom tövében a zöldben elhelyezett Buddhák tetszettek. Màr meg se kottyan az amúgy extrém, burjánzó növényzet. Szerencsére az állat ilág kevésbé vadul képviselteti magát. A kóborkutyáktól tartani lehet, mert estére bevadulnak./ Múzeumozás után kopogó szemekkel indultunk útnak elvileg kajálni, gyakorlatilag össze-vissza mászkáltunk a palpta még bejárható részeiben. Palotázás után rögtönzött utcaszínhàzban volt részünk nem tudom, hol, mert addigra mintha már elvesztettünk volna a fonalat. Fiúk nagyon tehetségesen alakítottak mindenféle repedtsarkúakat kb. ezzel foglalható össze a cselelmény. A terek késõ délutánra megtelnek tornászó, közösen táncoló, vagy csak bámulva jegesleveket szivogató városlakókkal. õk aztán kihasználják a tereiket. Az utcákon néhol tornaszerek, euszabványos játszóterek támogatják az össznêpi aktivitást.Véletlenül tévedtünk a kaszinóba. Gondoltuk, feltesszük rulettre a maradék pénzünket, de hamar elvetettük az ötletet, mert egyikünk se szereti a szerencsejátékokat, akkor meg minek az egész. Visszazarándokoltunk inkább a belvárosba egy jó halvacsorára. Hát nem a kedvenc éttermünk mellett kezdtek el betonozni este fêl 10-kor? Ilyen a mi szerencsénk.... Holnap dél körül kicsekkolás, utána irány Siem Riep egy kis röpke angkorozásra.

Megékeztünk Phnom Penh-be

Eddigi legsimább buszútunk volt. MZég a vízunot is simán elintézték. Utána közvetlen csatlakozásunk volt egy tuktikra, amivel a 3. mutatott helyet le is okéztuk. Fejedelmi szállásunk van közvetlenül a királyi palotánál keressetek. Részletek késõbb.

Skydeck

Ebben az elmaradott agrárországban azért futja némely beriházásokra, mint pl. felhõkarcolóépítés, de ha csak olyan apróságokra gondolok, mint a járdák igényes kövezéze, mindenütt akadálymentesítéssel, de a buszok mûszaki állapotát (nem mindegyiket azért) tekintve is kissé mintha beelõztek volna, pedig bennünket nem bombáztak szanaszét 68-ban. Mára lõdörgés és elbeszést terveztünk be Saigonba, merthogy ez az utolsó napink Vietnamban. Reggel indulink Phnom Penh-be. Elmentünk a legújabb felhõkarcolócsodához, a világ 5. legmagasabb épületéhez, ahova csiliióért fel lehetett menni. 36 másodperc alatt teszi meg a lift az 50 emeletet. Be is dugul az ember füle. Fent aztán egy üvegcsodából szemlélhetô meg a város. De errõl inlább képekben... Fõleg, ha engedi a blogspot. Foöldreszállás után shoppingoltunk, mindenféle helyekre beültünk, egyszerûen csak élveztük, hogy egy mindenféle jelleggel bíró brutál nagyvárosban vagyunk. Vannak itt olyan sikátorok, amelyekre egy indoaõrült megnyalná mind a tíz ujját, pont olyan rohadalom és ehhez társuló szag, mint arrafelé. Néhány méterrel odébb meg ûrbázis, vagy franciás, szupertiszta ékszerdoboz házak, többnyire szállodák. van külön backpackergettó, ahol a többnyire fiatal hátizsákosok és néhány ásatag hippi vert tanyát és esténként rajokban ülnek ki az utcára sörözni és csivitelni. Mi is kiültünk bucsuzóul.Ma láttuk uittlétünk alatt az elsõ manifeszt prostit, ami errefelé igencsak szembetûnõ arány.

Ipari turizmus a Mekong Deltában is

Na, megvolt az áhított Mekong deltai hajókázás. Nem azon atúrán vettünk részt, amire befizettünk,hanem egy drágábbon, biztos a mi csoportink nem jött össze, de ezért még szerencse, hogy nem fizettük a dupláját. Mi a csak deltázást választottuk, ezzel szemben kaptunk termékbemutatót és faluzást is. Reggel addig mesterkedtek, míg tele lett a busz.Aztán több, mint 2 órát utaztunk buszon, majd bekövetkezett a hajózás az immár nem laoszi karcsúságú, hanem nagyon is terebélyes Mekongon és mellékágain. A Mekong guodunk szerint a 12. legnagyobb folyó, bár õ tévesen az Amazonast tette az elsõ helyre. A folyóitt is koszosbarna, des vezetõnk szerint tiszta, iható, fõzhetõ, mosni lehet benne, csak valahogy ki kell venni belõle a barnaságot, csak nem értettük, hogy hogyan. Mikor kikötöttünk egy faluban, megtudhattuk, amit eddig is bõven tudtunk a méhekrõl és a méz elõállításáról,ami a magyar eljárással azonos. Eztán következett a hogyan csináljunk kókuszból és malátából nagyon vacak édességet, majd ugyanezt rízzsel is megmutatták. Valami préselt rizses szeleten dolgoztak sokat. A Zsuzsáék a suliban úgy hívják ezt, hungarocell. Kaptunk nemtúlsok kaját aztán bementünk a faluba,ahol egy lett kutyavásár egy családnak, akik három, enyhén lábszagú eggfruit nevû termést sóztak ránk 5 rugóért. Örültek is nagyon, ujjal mutogattak utánunk, ami jelzés volt számunkra, hogy most nem életûnk legnagyobb üzletét kötöttük, nekik viszont életreszóló emléknyomot hagytunk a fejükben. "Emlékszel, mikor a két fehér köcsög megvette csillióért a büdös körtéket?" - gondolom ekként emlékeztek meg rólunk. Az ebédnél indonéz asztaltársaink voltak Celebesz szigetérõl. Anya, aki most is egy törzsi közösségben él és angolul jól beszélõ, Jakartában élõ lánya. Mondta a lány, hogy Air Asiaval marha olcsó Jávára röpülni, ezért jól kikérdeztem mindenrõl, mert Indonézia már rég fel van véve a megnézendõ helyek listájára. A fantasztikusan tömény program után visszahajóztunk és kétórás buszúttal visszamásztunk Saigonba. Mivel idefelé már láttam az utat, rizsföldek, apró és keskeny magas házak, néhol indiaias rohadalom, haxafelé tátottszájú alvás következett. A város estére õrült jelleget ölt, teli vendéglõk kiülõk, ordítás, hangos zenen, bazár. Megvettem újabb rendkívül eredeti kishátimat, amit kb. 2 perc múlva vittem is vissza varratni. Jó kilátások... Holnap még maradunk Saigonban és csak holnapután reggel indulunk Phnom Penbe. Képek majd otthonról, mert nem vittem magammal a tabot a deltába. Még valami a deltai túráról: rengeteg ún. Floating marketet, úszó piacot láttunk már, így nem volt nagy kedvünk megnéznia deltai agresszív öregasszonyok csónakos rohamát. Ezzel szemben Vietnam állítólag legrégebbi úszó piacát nézhettük meg, ami nem turistazaklatásról szól, mivel ez nagybani piac. Ócska, nagyobb motorosokat kell elképzelni, amelyeknek a tetején lakni lehet. Mindegyik hajó elejéje hosszú bambuszt kötnek és arra tûzik, amit árulnak. PL.ha tápiókát, akkor 3-4 tápiókagyökér fityeg a bambusz végén. A termelõk idejönnek a deltába és addig maradnak, míg el nem adják az árut, utána hazahajóznak és egy darabig nem térnek vissza. Mangróvemocsár eredetileg a deltavidék, de kibetonozták a foluó partját és a betont takarják valamelyest a mangróvefák.

Saigon

Szerintem ez a neve szebb, mint a Ho Shi Minh Város.Utálom a személyi kultuszt, tán ez az oka. Csak röviden írok, mert marha késõ van. Ma bekártuk a fõ lárványosságokat és intéztük a buszt Kambóba meg a holnapi Mekong deltai kirándulást.Saigon sokkal európaiasabb, mint Hanoi, és egy igazi nagyváros magasházakkal, forgalommal,parkokkal, nekem nagyOn tetszik.Messze nem olyan diliház, mint Hanoi, de azért itt is ezerrel megy az élet.Aki él és mozog, az motorozik. Viszont nagyobb hely van ehhez, az utak és járdák szélesebbek és betartják a Kreszt.Îgy aztán nem kell az út másik oldalára születni. Olyan is van egyes helyeken, hogy az embert átkíséri egy egyenruhás a másik oldalra.Na, ilyet se láttam eddig Ázsiában. Az egyik fõ látványosság a Notre Dame,ami messze elmarad párizsi tesójától. A másik a függetlenségrõl elnevezett palota,Thieau diktátor volt rezidenciája,amit anno ronda szocreál stílusban emeltek a régi helyére.Jellegtelen úrhatnám berendezésû termek felül és az alagsorban maga a titokzatos történelem a volt elnöki zúgokkal a háború idején lehallgató, meg mindenféle központok,óriás konyha és egy csomó földalatti hely, aho va most se lehet bemenni. A francia hatás erõsen érvényesül. Kis házak a nagyok tövében, kétszintes város ez lármás éjszakai élettel.A könyvesboltok kiválók, angolul gyakorlatilag mindent kapni. A bazárok nagyok és tele vannak értéktelen bóvli szarral.

Majd még lesz egy csomó fotó.

Rabló gazemberek

Na, ilyenek markába kerültünk. Azelõzõ posztot még az alvós buszon írtaam. Fél 6 Körül felvertek bennünket, hogy kiszállás, buszt kell váltanunk. Mondtam, hogy adja, vissza a jegyünket, mert az bizony Saigonig szól. Mondhattam én ezt szépen, csúnyán, akárhogy, csak bámultak bambán és csukták be az ajtót. A nagy hátizsákjainkat kidobálták, így még azt semtehettük meg, hogy nem szállunk ki. ahol kitettek, elbileg utazási iroda volt, most már azt mondom, hogy ki tudja. Kedvem szottyant elmenni a rendõrségre. Nagy nehezen találtam egy fószert, aki megyidakolta a rendõrség számát, de senki nem vette fel, mikor elindultam, hogy bemegyek hozzájuk, kiderült, hogy fél 8-kor nyitnak. Addig nyilván nem történik bûneset szerte Vietnamban. Az utazási iroda, ahol a jegyünket vettüuk Hoi Anban, sem vette fel a telefont, korán volt még. Igaz, hogy õk az irodában laknak,fel nem veszik atelefont, még megzavarná a csi áramlását. Álltunk és vártunk. Egy szállodából próbálgattam telefonálni,de semmi. Az angol errefelé nem nagyon megy, arra a kérdésre se lehetett választ kapni, hogy hol vagyunk éppen. A hotelnek szerencsére volt kártyája,így kiderült, hogy Nha Trangban vagyunk, azaz kb.félúton Saigon felé. A Lonely szerint kb.7 órányira.

Negyed 8 felé megérkezett az utazási iroda személyzete. Magyaráztam nekik, hogy annak a busznak a személyzete, amelyik ide lepakolt bennünket, nem adta vissza a jegyünket, ami pedig Saigonig szólt. Kértem, hogy hívjuk fel az irodát, mert a számlamásolat megvan (az egyúttal a jegy szerepét is betölti), és nyilván át tudkák faxolni. Mondta a baltával faragott arcú tag,hogy ez õt nem érdekli. Nem volt más lehetõségünk, mint venni 30 dollárért jegyet, ha azt akartuk, hogy legalább estére Saigonba érjünk. Zsuzsa ment a friss jeggyel gyorsan helyet foglalni, mert már nagyban folyt a beszállás. Nagyon helyesen nem adta oda a jegyet, pedig megint kérték. Tanulva az esetünkbõl az egyik angol lány is! követelte vissza a jegyét, amit ki tudja miért, nem kapott meg, viszont feljött a baromarcú és bemondta, hogy ez a busz Saigonig megy,csakegyszer fog megállni egy üdülõhelyen Mue-ben vagy hol (ahol a homokdûnék vannak). Na, ehhez képest több.,mint egy óra alatt értünk ki a városból és közben százszor megálltunk. Még ugatott nekem a baromarcú, hogy itt nem kell aggódni, mert nem lesz buszváltás. Mondtam neki kicsit a szokásosnál nagyobb decibellel, hogy értse, hogy az elõzõ irodában sem volt szó róla, hogy buszt cserélünk, sõt a jegyünkön nem 7órai érkezés., hanem du. 2 volt. Teját tanács a Vietnamban busszal utazóknak: kérdezz, rá, hogy közvetlen busz megy-e, mert maguktól nem mondják meg (nem kizárt, hogy hazudni fognak), NEA ADD ODA A JEGYEDET, AKKOR SE HA VITATKOZNAK VELED, HOVY EZ NEKIK KELL. Amúgy nem lehet itt okosnak lenni, mert mindig megtalálják a módját annak, hogy megkopasszanak. útközben kiderült, hogy a seggfej pár fontos dolgot nem mondott: - A busz fel fog venni mindenféle helyközi utasokat, emiatt aztán rnegeteg idõt veszítünk arról nem is beszélve, hogy kicsit rontja a komfortérzetet, ha az ember karfáján félseggel ülnek. Szerencsére mi nem kaptunk ilyen utitársakat, de jópáran igen. - A busz kissé hibás, amit néha meg-megállva szerelgetnek. Csak remélni merjük, hogy sikerrel. Na, csekélyke egy nap és pár óra múlva megérkeztünk Saigonba. Soha ne gyertek ide sleeper busszal! Azonnal találtunk szállást 12 dodoért a belvárosban. Egy koszladék mellékutcáról, pontosabban sikátorról nyílik, de belül tiszta, rendes és egészen új. Igazi eltûnésre alkalmas hely. A net nagyon szar, ezért képek csak késõbb várhatók.

Sandy Beach

Elhagytuk a homokos partot ês most megint egy nagy állat tetején ringatózom, konkrétan a Hoi An és Saigon közötti röpke 1000 km-es távon közlekedõ éjszakai buszon. A busz megint fullon van, hónaljközelben vagyunk anépes nemzetközi utazóközönséghez. Szerencsére nem mi szálltunk fel utoljára, így volt mêg hely a buszon és rutinosan kiválasztottuk a vécétõl távolesõ helyeket. Izzadni nem fogok, mert a fejem fölött küldi be a légkondi a jeges levegõt. Itt csakúgy, mint minden keleti országban imádják sarkvidékire hûteni a levegõt.. Egyébként néha már mii is leehúzzuk a szobábabn a hõt 18-ra. A hideg itt pihenés a szervezetnek az iszonyat hõségben.

Na..., de a címhez igazodva: olvasható az Lp-ben, hogy a legszebb tengerpartba Vietnam jelentõs összegeket öl, hogy igazi szuperbeach legyen belõle. Ez a történet sajnos márra igencsak elõrehaladt, úgyhogy azt ajánlom, hogy aki olcsón akar tengerparti szállást, most jöjjön, mert az eegyetlen hippiviskót, ahol mi is laktunk szerintem hamarosan lebontják és luxusszállodát növesztenek hlyette, ahogy az a szomszédos telkeken már erõse látszik. Nem lesz itt szállás napi 100 dollár alatt. A már megépültekben orosz, maffiózókülsejû arcok áramlottak a babáikkal, akik napközben ott hangoskodnak minden látnivalónál. Nem mondom, hogy kedvelem õket. Jó lenne, ha az ideutazás nem lenne a jövõben csak az ilyen tuskók elõjoga, no meg nem ártana, na nem szórnák tele a partot szörnyû giccses parkokkal, nem köveznék fel a homokos partot, hogy a hölgyek tûsarkú szandáljába ne menjen homok, mint ahogy azt sajnos a mellettünk lévõ méregdrága Sandy Beachen megtették. AMárvány hegység köveire épült mûhelyek is sajna a mûveletlenek kivagyiságára építve gyártják iszonyatos szobraikat. Pedig az alapanyag igen nemes. Visszatérve a parti életünkhöz, imádtam a semmittevést, hogy kb.8 órát vízben voltunk, vagy sétálhattam az elképesztõen puha homokban, egy álom ez a hely, na. Kora reggel kimentünk a partra, ernyõt és két szétesõben lévõ nyugágyat béreltünk. Az egyiken már igencsak hasadóanyag volt. Mikor ráültem, nagy reccsenést hallottam, úgyhogy gyorsan ki is cseréltem. Késõbb a vízbõl láttuk, hogy egy fiatal német páros a szállásunkról foglalta el a helyet és egyszercsak a pasas háta mögött leszakadt a vászon. Ez az a nyugágy lehetett, amit én elõkészítettem, állapítottuk meg kissé fuldokolva a röhögéstõl. A parton egêszen 4-ig csak mi voptunk vagy még elvétve pár turiszt. Helyi.erõk nem nagyon jöttek, ha mégis, akkor szigonnyal, sznorkelfelszerelésben halat fogni, vagy kis ásókkal kidobálták a homokhuplikat,és rákokat kerestek benne. Egyet én is találtam. Odaadtam nekik, mert gondoltam, egyért nem rendezünk be konyhát a szobánkból. A nép bejövetele a yengerparti részre úgy néz ki, hogy elõször megjelenik.pár árus, akik motoron bográcsot, grillrácsot meg mindenféle sütõfõzõeszközt hoznak. Kipakolnak, tüzet gyújtanak és nekiállnak sütni. Hamarosan megjelennek a családok. Papa, mama, gyerekek, rendszerint utcai ruhában, azért egyesek bermudagatyában is, felvilágosultabb csajok.bébidollszerû szerkóban és úgy szaladnak a tengerbe, mintha elõször látnának vizet. Láttunk olyan fiatal nõt, aki nadrágban, dzsekiben, maszkban és bukósisakban fürdött. Végülis, a bukósisak alatt tutti nem ég le a fejbõre. Sokan nem tudnak úszni. Mintha félnének is kicsit a víztõl. Sekély vízben láttunk mentõmellényeseket bénázni, és úgy általában olyan, mintha ez a délutáni össznépi strandolás mintha valami új szokás lenne. A nagy fürdés kb. 4-tõl 7-ig tart. Olyan sokan vannak a vízben, hogy szinte egymáshoz érnek, de csak egy jól behatárolható 100 méteres területen belül. Jönnek ki tudka mit kínáló mozgóárusok, akiknak ordibátor van a motorja elé kötve, ami kb. azt kiabálja folyamatosan, hogy "bon jovi, bonbon jovi" vagy valami hasonlót. Látni öreg nénit felöltözve, kalapban a szintén felöltözött unokákkal fürödni.Az egyik kisxsákó próbált úszni, én meg kicsit tanítottam, úszónyíl, utána mellúszász láb- és kartempó. Nagyon élvezte láthatóan, raá volt írva az arcára, hogy ez aztán maradandó történet lesz, mikor a nagydarab fehér asszony õt úszni tanította. Találkoztam a vízben egy izraeli csajjal, aki rájött, hogy magyarok vagyunk, mert az apja Budapestrõl, valahonnan a Dohány utca mögötti utcák egyikébõl tlepült át Izraelbe az ismert okol miatt nem sokkal a 2. vh. után. Kiderült, hogy kolléga az iztaeli nõ. Egy tel-avivi iskolában tanít országismeretet. Érdekes volt, hogy tök.ugyanazt az elbaszott "reformot" vezették be, mint amit Hoffmann Rózsáék akarnak, óraszámemelés, töltsenek a tanárok minél több idôt az iskolában, ahol a tanításra felkészülésnek az elemi feltételei nincsenek meg, bevezették.az álságos.integrációt magyarbálinti módon, összekeverve normál és sni gyerkeket, jó nagylétszámú osztályban. Ígértek ehhez béremelést is, amit aztán persze elfelejtettek megadni. Idõközben megbukott ez a politikai bagázs, de az elbaltázott intézkedéseket azóta se vonták vissza. Mintha csak a magyar helyzetrõl beszélt volna. Sopánkodott kicsit, hogy Vietnamnban kevés az iztaeli turista, így nem tud könyvet cserélni. Érdekesek ezek a backpackerszállásokon lévõ, otthagyott könyvekbõl álló könyvtárak. Sok ócska szar lektür között olyanokat is találni, mint Máraitól A gyertyák csonkig égnek.svéd fordításban. Közben konstatáltam, hogy a hátam csupa víz, mert a hátam alatt lêvõ zsákban eresztett az üvegem. Baromi kevés hely van ezen a rohadt buszon. Majd elfelejtem, megírni a súlyos kis viziélményemet. Jól beúsztam a tengerbe, mikor éreztem, hogy valami csipkedi a vállamat. Odanézek, hát egy hal volt, olyan 7-8 centis forma. Bámult és csipkedett. Én rákiabáltam és nyomkodtam el a fejét, de a csak jött. Utána a combomat nyomkodta a fejével míg hosszas nógatásra és csapkodásra végre lelépett. Hát ilyet se tapasztaltam.még soha. A kishalak rajokban ugráltak ki a vízbõl. Egyszer a Zsuzsa mögül röppent fel egy csapat. Tisztára olyan volt, mintha õ fingotta volna õket.