Hanoi az õrültekháza

Ugyan a Lao airlines-ra vetten jegyet, de átirányítottak bennünket a Vietnam airlines-hoz pedig 5 perccel a miénk elõtt a laoszi gép is startolt. De mindegy, csak érjünk Vietnamba... gondoltuk, fõleg mikor megláttuk, hogy egy játékrepcsivel fogunk menni. 5 Lépcsõ vezetett a molyfingnyi géptestbe.Azért rövid cihelõdés után tök simál startoltunk és mivel alacsonyan repültünk, végig láttuk a szürreál hegyeket és kacskaringós barna folyókat.Egy idõs japán házaspár ült mögöttünk, akik végigdunálták az utat, olyan hangokat adtak, mint a No színhàzban. Nagyon kisérteties volt az egész. Rövid leszállás után hosszú becsekkolás következett, pedig neten már elõrendeltem a vízumot. Ja még a repterekrõl... a luang prabangi egy nagyobb focipályára hasonlít kis bódészerû épülettel. A hanoi airport sokkal nagyobb, azonban nem Hanoiban van, hanem attól vagy 30 km-re. Az informáciôban készségesen félretájékoztattak bennünket, hogy okvetlenül menjünk taxival a belvárosba, mert esik (már rég elàllt), meg hogy 20 dollár a taxi(még hogy utálják a dollárt - fuck you very much lonely planet, hogy Sebõk Bastardot idézzem a mandiner blogbôl.Lealkudtam a taxit 17 dollárra, csak hogy érezzem, hogy alkudtam és már száguldoztunk is a jó úton a háborús idõket láthatóan mindörökre elfeledett, szegénynek nem éppen festô fõváros régi negyedébe, ahol a koszlott hátiszákos turisnyák kunyhózódnak be mindenféle kis szutyok hostelekbe. Az Lp-bõl néztünk ki egy kunyhót, ahova egészen az ajtóig vitt a taxi, pedig a gyereknek még egy-két motort is arrébb kellett rakni, hogy beférjünk a szûk utcába. Nem nagyon volt hely, konkrétan a választottunkban egyáltalán nem, de intézett nekünk az arc másikat. Csakhogy nem kellett a büdös kis lyuk 15 daleszért. Mondtam neki, hogy szeretném magam kézbevenni a sorsunkat, majd visszajövünk, ha nem találunk 10 Dolláros vagy az alatti kecót.Már mehetett elõttünk a hírünk, mert kb.a.harmadik helyen már úgy szólítottak meg, hogy õka a10 dolláros szállás. A szoba alegfelsõ szinten van, annyi lépcsõnk kell menn,mint az Eiffel toronyba, viszont amegéri a fáradságot a hely, mert mindenj van benne, ami nekünk kell. Tiszta, nem nagyon pudvás, fürdõszobás, wifis, tévés is de az nem érdekes, na meg van benne több konnektor, így nem kell az elosztókból tornyot legózni.Ejrópai luk van, adapter nem kell, pedig abból is hoztam vagy tízfélét, ahány csak otthon volt.Nem pakoltunk ki, hanem azonmód hajléktalanszagúan elindultunk felfedezni közvetlen környezetünket. Kiderült, hogy nem messze az óváros fõterétõl lakunk, egy a Notee Dame-ra hajazó, annak lepattant kistestvérének kinézô templom közelében, ahol a helyi erõk többszázas csaparokban kiûlnek a járdákra kis, biliszerû székeken és tökmagott köpködnek, amihez ordítva cseverésznek. Mit mondjak, lenyûgözõ volt.kérdeztük a recepcióst, hogy hova üljünk be, mire ö a szembenlêvõ backpackerszállásra mutatott. Igen ám, deannak a csapszéke ugyan miêrt lenne nekünk érdekes a sok fehéremberrel? Mondtuk, mi vietnamiakat jöttünk nézni. Na, erre irányított bennünket az arc a csivitelõ tökmagköpködõkhöz.Hosszan keresgéltünk egy helyet, ahol nem mûanyagbimbin ülve kell puha mûanyagohárból inni a gyanûs levet, és mikor majdnem feladtuk, találtuk meg a nem kicsit balos és nemzeti önérzettõl dagadó mégis valahogy alterhelynek ható kávéházfélét, ahol szintén van wifi, ahol Laoszban is szinte bokorban.A neccen kezdtük kutatni, hogy vajon mekkora átverés a kétnapos Ha Long öbölbe szervezett hajókiránndulás hajónalvással fejenként 79 dollárêrt. AKi tudja a választ, kérem, jelezze!

Fürdés a vízesésben

Adélutáni rövid ejtõzés után nemzetközi csapattal húztunk a Tat Kuang Si vízeséshez. Szerencse, hogy elég pénzt hoztunk magunkkal, mert a helyszínen derült ki,hogy a fejenként 20 rugós beléepõ nem volt benne a tegnap vett jegy árában. Felvenni még felvettek a szállásnál, de haza már nem vittek, csak a piacig. Azt mondta a sunyi szemét, hogy a piac miatt nem tud továbbmenni. Sajnos tudtuk, hogy nemcsak egy utcán keresztül közelíthetõ meg a szállodánk, ezért nem állt módunkban bevenni a maszlagot, ám ez nem segített rajtunk. Naná, hogy az utazási irodában, ahol vettük a jegyet errõl egy makkanást nem szólt, ahogy arról sem, hogy a belépöt külön kell venni. A vízesés csodálatos volt. Késõbb lesznek olyan helyzetben, hogy nem tablettel nyomom, és akkorteszek fel igazi fotökat. a vízesésben fürdés nagon trendi, ezért voltak bolondok, akik mindenféle eszközök segítségel ugráltak a természetes edények valamelyikêbe. Én szerveztem magamnak egy rövd kirándulást a túlparti dzsungelbe. Az ösvény a legmagasabbrôl lezúdulô vízhez vezetett. Kb.kétórányi áztatás utàn mentünk vissza a kisbuszhoz. Útközben kissé zsíros sülthalat kajáltunk, és visszaérve némi kimosakodás után húztunk a kifõzdébe kiváló vega kajás svédasztalos vacsorára. 10000-ért nagy tányért lehet telepakolni, amit a néni egyenkénk meg is melegít. Vacsora közben egy finn vándorral csevegtünk,aki még nemlátott Ázsiában magyart. Hiába, ritka állatfaj vagyunk errefelé.Irigyeltük a csávót, nemcsak fitatal kora mia tt,hanem azért is, mert sokkal hosszabb ideig és jóval vastagabb pénztárcával járja útját. Azért persze most nem állok neki panaszkodni. Kicsit azért még rudnék maradni ebben a helyes kis városban. De nincs mit tenni, holnap ki kell csekkolni Laoszból és repülünk tovább Hanoiba.Ma vettünk pár laoszi dolgot, de Gábornak rossz hírem van: sehol nem találtunkaz egész hatalmas nájtmarkecben tintines pólót, még csak nem is tudnak róla. Gabi piros ind ruhája se lett még meg. Akartam venni egy inget, de még az Xl-es is olyan itt, hogya fél fogamra se elég. Úgyhogy skipeltem is a ruhaféléket, kivéve egyet, ami Sancinak megy, lao népi viselet. Majdnem nem költöttünk ma semmit.Az út elõtt leadtuk a portán oösszes értékünket -szerencsére némi pénzt csomagoltam a drybagbe - aztán mikor megjöttünk,a portásgyerek mondta,hogy felhozza aszobánkba az értékes szatyrunkat.De csak nem hozta. Mikor meguntam, lementem. Ekkor csapott a fejéhez, hogy bocse,ez kiment a fejébõl, kixsit keresgélt, majdk közölte, hogy nem kell aggódni, negvan a cucc, csak éppen a fônök magával vitte a páncélszekrény kulcsát, de majd este jön. NEM,válaszoltam komor arccal. Most azonnal hívja fel, megvárom, és jöjjön ide.Nem tudok laoul,de érteni véltem, hogy aszongya, jöjjön bástya elvtárs most, mert itt van egy dühös vén banya és követeli a rühes táskáját. A gazda cangára pattanhatott, mert hamar feljött a szobánkba a szánalmas kinézetû összes pészünket és értékeinket rejtõ kisháti. Nem tudom, mi van a bloggerrel, mert újabban nem enged képeket feltenni.

"Thang you veremast!"

A fenyi felirat voly az egyik étlapon megköszönve a látogatást. Mivel Laoszban állami szieszta van, fél egytõl még a múzeum is aluszik, mi isz bevezettük a sziesztát. Zuhany, hideg szoba, Zsuzsa Suzuki kupát néz. Az erefményt nem tudom leírni, mert még nem megy az olvasás. Hamatosan jönnek értünk és megyünk smaragdvizeséses kirándulásra. Reggel néhány templomon kívül voltunk a Nam Kan - Mekong torkolatánál, két barna folyó találkozásánál. LP tipikus francia gyarmati városka, helyes kis villákkal. Az egyikben lakunk mi.

Templomnézegetés kicsit melegben

Megvolt az ismerkedés Luang Prabanggal. Szép kisváros szó se róla, de... Szóval Nyugat-Tibet után ezek a templomok szépek, ámde messze vannak azoktól és hát ugye én már jól el vagyok kényeztetve ez ügyben. Most már a Zsuzsa is tudja értékelni azokat. Hiába, minden relatív. Végignéztükaz összes utunkba esô templomot. Ami nem esett útba, ott gondoskodtunk róla, hogy essen. Lejártuk a lábunkat az iszonyat nagy melegben. Volt olyan pillanat, hogy azt éreztem, hogy öngyulladás következtében fogom végezni. Eszetlenül sütött a nap és mi meg másztuk a Phusi hegyet meg mentünk watról watra, ami a templomegyüttest jelenti. Mindenfelé aranyfesték, Nagakígyók és sárkányok, de ezeket majd inlább képekkel szemléltetném. Nagyon durva, mikor puja elõtt megszólalnak a dobok, aztán meg a jól ismert kántálás. Ebbõl is vettem fel videóra egy csomót.

Voltunk a leváltott, zsirdisznókinézetû király és nagyképû feleségének palotájában, ami eléggé hajaz a nepáli uralkodôéra. Annál talán kevésbé lelakott, de hasonlóan nem nagyon pompázatos. Egy jobban menõ nagypolgári zsidócsalád simán lekörözné õket. A jegy viszont drága volt (30 rugó), ahogy Kathmanduban is. Benne volt az árban viszont a király hát hogyis mondjam... szánalmas autógyüjteménye, aminen szakadt dzsiptôl kezdve mindenféle leabált szárnyasautó sorakozott. Nekem egyik se kellett volna. A jeggyel kaptuk még egy német fotós igen ócska kiállítását a német álllam támogatásával, meg a miénkkel ugye. A palotához színház is tartozik, amiben a mai elõadáson két magyar is ott gubbasztott. kb.25-en voltunk a nagy teremben, de mindenkit a jegyárnak megfelelõ helyekre kísértek, nehogy már jó legyen a színészeknek. Bár ettõl se lettünk volna többen. Tradicionális elõadás volt, táncszínház,ahol az éneknek is szerepe lett volna, ha nem hagy ki a mikrofon. Igaz annyii értettünk volna belõle, mint a konferanszból, aminek a fele állítólag angolul ment. Na, nem hasonlított, sokkal inlább a franciára, elvégre is Laoaz fr. gyarmat vala. Vettem felrészletket az elõadásból. Kínai operára hajazott, de kevésbé büntetett.A laok tán nem is nyávognak annyira, mint a thaiok. Az elõadás légies, buddhás mozdulatokbôl és etológiailag pobtosan lefigyelt állatutánzásokból állt. Otthonról remélhetõleg képes leszek fimet is feltenni. Befizettünk egy holnapi vizeséses kirándulásra. Voltunk még nappali és éjszakai piacon, és úgy általában mindenféle crancia hatásokat õrzõ utcán. Swensens sajna nem akadt horogra. Igaz az nemfrancia koloniál. Luang Prabang Laosz Velencéje ha szabad ilyen elcsépelésre adni a fejemt. Átmentünk az éjszakai piacon is, amit akkor dobtak ossze, mikor mi színhâzban ültünk. Este még beünke festõi csapazêpkbe hideget inni, aztán húztunk haza légkondicionált palotánkba, ahol takarított, beágyazott új törölközõkkel felszerelt szoba várt bennünket. Most is az ágyból posztolok, megfürödve, mind az 50 kiló sót és koszt lemosva. Idén hoztam egy csomó elosztót, ûgyhogy mindent egyszerre tudok tölteni. Ha lekapcsoloma villanyt, tele lesz a szoba vörös és zöld pislákolással. Na én is lassan elpislákolok, csak elõbb igyekszem némi képet felrakni. A lényeg majd otthonról kerül fel, de hol van az még?

Vang Vieng - Lung Prabang = Pécs - Orfû X 10 a 23-dikon

Csak röviden írok, mert blogolás helyett blogot olvastam, Idiamin barátom súlyos kis írásait a Mandineren: http://mandiner.blog.hu/2012/07/09/tehenek_hippik_es_tirol_a_himalajaban_11737 Azt hittük, hogy nem lesz szerencsénk, mert mindenkit, akivel együtt mentünk nagytuktukkal, már bevagoníroztak egy kisbuszba vagy mibe, itt minivan a neve. Na de nekünk lett mázlink, mert mint maradék, bekerültünk egy helyi családdal egy különbuszba. Szuper helyünk volt, a csomagok se a tetõre kerültek, ami monszunban nem hátrány.Egy dologról viszont nem ír az Lp, de úgy általában nem szoktak szólni. Az út nemcsak hosszú, hanem elképesztõen kacskaringós. A sofõrön kívül csak mi nem hánytunk. Apa, anya, kisgyerek mind kiengedte a sárga kígyót. Mi meg még kajáltunk is útközben szégyenszemre óriásszendvicseket. A táj elképesztõ volt végig, meredélyek, keskeny ûtmenti parszakasz, ahol pár leginkább nád- meg faház áll. A gyerekek hely híján az országúton játszanak túlélõset. Átmentünk egy nagy szivárvány alatt is. Nem nagyon lehet leírni a látványt, azokat a zöldeket, amit az itteni vegetáciô produkál. Egyszercsak megérkeztünk. Nem akartuk elhinni, hogy 50 000-rõl csak30 000-re lehet lealkudni a tuktukot, xe mikor erre némi tipródás után rájöttem, hamar a városba kerültünk és lett is a harmadik nézésre királyi szállásunk. Egyszer azért mondtampár keresetlen szót az egyik bambának, aki hiányzott, mikor angolból a számokat tanulták. Odabolondított bennünket csomaggal, mert azt mondta, hogy a szoba 15 dollár, közben 50volt. Engedett volna belõle 10-et, de addigra én már nagyon ki voltam akadva. Zsuzsa utólag bánta, mert teraszunk és masszázszuhany élõvirág a fürdõben meg a franc tudja minl lett volna. A mostani hely is nagyon császár, nem szokott ilyenûnk lenni, de mit tegyünk, ha megengedhetjük magunknak, legalábbis még ezt hisszük. Tehát Luang Prabang következik.

Jóbarátok...

Vang Viengben mindent a kedves vendégért tesznek, a betépni-bebasznivágyó, huszas éveiben járó, többnyire tévén, ócska szaros filmeken szocializálódott, kulturálisan gyökér fiatalok igényei szerint rendeznek. Szüleik, vagy inkább nagyszüleik hippiemlékei is bejátszanak (párnás kiülõk, színes ruhák kedvelése). De ami nálam leverte a poharat, az az esti szokásuk, hogy beülnek egy párnás helyre kajálni és közben nagy lcd tévéken néziik a Jóbarátokat. felvételrõl. Minden krimóból Anistonék és a rohögõgép hallatszott. Ha nem ez ment, akkor valami ostoba rajzfilmet bámultak szegények. A helyi erõk ügyesen intézik a dolgokat, hiszen az ilyesfajta igények kielégítése nem jár különösebb költséggel. Az mondjuk jó, hogy a tukkók facebookfüggõk is, így sok helyen van wifi. Internetre eddig még nem kellett költeni. Amúgy itt minden szörvisz, a sima pottyantó is toilette service.

Tubingolás és kajakolás -játszós nap

Ma úgy töltöttük a napot, mintha 20 évesek lettünk volna. kezdés kevés kajakozással, folytatás egy barlangban autógumibelsõben evickélve. Ez is, ahogy Thaiföldön, mészkõbarlang volt tele szép cseppkõformációkkal és most éppen a turistákon kívül pókokkal képviseltette magát az állatvilág. Egy kedves holland párossal mentünk, szocmunkások, de éppen munkanélküliek. Megállapítottuk, hogy ezek tudnak ám élni, mikor az ivós bulizós helyen ketten bedobtak egy dobozos sört. Elmnetünk az elefántos barlangba is, ami nem egy nagy szám. A szép barlangszájadékot jól elrondították xsicsásra festett buddhákkal és egyéb mitológiai alakokkal.A z elefántalakú szikla, amirõl a képzõdmény a nevét kapta, amúgy jól néz ki. Sajnos a mellénk rendelt kistarzan nem sokat beszélt viszont annál jobban sietett és így kevés képet tudtam csinálni a helyrõl. Mindig ez a rohanás és akkor még el kell pakolni a cuccot a drájbegbe. Az nap legnagyobb részében kajakoztunk, néha még esõben is,állati szép hegyek között. Guidunk már a barlangban kezdett énekelni, de igazából a kajakban teljesedett ki. Szerelmes dalokat énekelt, amelyek a dallamából ítélve nem végzõdtek happy enddel. Mi viszont azzal zártuk a túrát, mert megálltunk egy elszállós zenét játszó beugrós és itatóhelyen, ahol iszapbirkózás és sötösdobozokra csúzlival lövés, valamint sárban röplabdázás is lehetséges volt. Engem leginkább a. tulaj több hangot utánozni képes okosarcú fekete madara kötött le, aki többek között kiválôan nyávogott, böfögött, emberi môdon fùttyentett és mintha szavakat is mondott volna. Meglóstoltam Zsuzsa laolao-ját, hát szerintem undorító rizspálinka, amolyan sakeszerû alkohol. Zsuzsának ízlett, be is tolt belõle két, Colával elegyített szörnyûizû keveréket és megállapította, hogy most már érti, hogy miért jó ezekk után beigrálni a folyóba. Hát nekem nem támadt erre kedvem, viszont még kajakoztunk egészen a településig és az jó volt. Közben a nap is kisütött. Megállapítottuk, hogy kis befeltetéssel Magyarországon is lehetne csinálni ilyen vesztõhelyeket, aholaz emberek elddobhatják az agyukat, miközben a helyiek nem halnak éhen a munkanélküliségben. Végülis Vang Viengben 10 éve még nem volt semmi és tessék, most meg egy hippiséges kulthely lett még az esõs évszakban is sok õrülttel. Most döglöttünk kicsit és indulunk vacsorázni meg intézni a buszt, mert holnap délután húzunk tovább Luang Prabangba.