A sivatagban...

Golesztán

Ma hosszas hezitàlás után úgy döntöttünk, hogy nem kötődünk köldökzsinórral az egyik ismert helyi szervezőhöz, és maradunk az eredeti utitervünknél nagyjából, mert nem bírjuk a kézivezérlést még akkor se, ha nem mond az illető hülyeséget. Az állandó telefonálgatás iszonyat sok időt vett el röpke együttműködésünk alatt is (ő intézte első szállásunkat, a pickup-ot és a telefonkártyát, és működő, ingyenes von app-ot ajánlott. A telefon helyi SIM nélkül a milliomosok kiváltsága. Egy perc 800 Ft körül. De a hívásfogadás is horror. Ne is hívjon senki, nem veszem fel. Viszont whatsup, Viber van, a Facebook csak vpn-nel elérhető.
Ma egy nagy programunk volt: a Golesztán palota. Mikor végignéztük az üvegmozaikos termeket, a mintás csempéket mindenütt, Vámbéry jutott eszünkbe, hogy milyen igazat írt. A többit kiöncenzúráztam. A régi perzsa képkiállítás bejáratánál szóltak, hogy először menjünk a főbb látnivalókhoz, mert kevés az időnk. Szerencsére még belefért, hogy visszamentünk oda. Kb. 2.5 óra alatt alaposan megvizsgáltuk mindent. Nem szórakozni mentünk be, hisz mégiscsak  fejenként egy milliót fizettünk.
Természetesen ma is minden zárva volt, még a német követség erődszerű épületével szemben lévő állítólag kiváló pénzváltó is. Így aztán az utcán kellett váltanunk és folyamatosan figyelni,átvágnak-e. Egész nap 38 körüli volt a hő, de az otthoni kánikulánál jobban kibírható.
Teheráni sok tekintetben hasonlít Delhire azzal a különbséggel, hogy itt nincs az a fajta városnegyed, ami az India Gate környékét jellemzi, hanem kicsivel jobb állapotúak a házak, mint a Main Bazárban. Kajáldák a streetfood kebabosokon, falafeleseken kívül állítólag underground-részlegben vannak, de ilyeneket még nem találtunk. Majd talán, ha visszatérünk, sikerül. Taxival azért egyszer elvitettük magunkat egy étterembe, ami tényleg az is volt, egy ötcsillagos szállodáé, ahol fejenként 20 dollárért annyit ehettünk volna a svédasztalról, amennyi belénk fér. Mi mégis az utcai kajáldát választottuk a félméteres kiflibe töltött falafellel. Ami nem volt olyan finom, mint amilyet más, falafellelevő nemzeteknél lehet kapni, de azért be lehetett tolni gond nélkül. Most muszáj aludnom egy kicsit, mert hulla vagyok.


Bocsi, Zebrina, válaszolni akartam a bejegyzésedre, erre véletlenül kitöröltem. Szóval, van a női szakasz egyedül utazó nőknek, és a zömében férfiakkal teli, ahova férfiakkal utazó nők is felszállhatnak.

A biztonságról...

Az utazás előtti napok hírei (szaúdi koronaherceg kedves üzenetei Iránnak, a londoni terrorhelyzet), kicsit paráztattak. Elképzeltem a brutális biztonsági intézkedéseket, főleg olyan járat esetében, mint a miénk, de ehhez képest minden tök nyugi volt, és itt Iránban se a félelemről szól az élet. Azért pár érdekesség volt. A British Airways teheráni járatán csak férfi sztyuvik voltak, egy nő se, és mindegyik palin látszott, hogy ha valaki óberkodna, képes lenne nem sokat teketóriázni. Inkàbb egy kravmaga szakosztálynak néztek ki, mint  sztyuárdoknak. Némelyikük karja olyan volt, mint a combom, csak éppen nem hájból építve. Az egyik kopasz, favágószakállas, marcona pofa gyakran ült szemben az utasokkal, nemcsak akkor, amikor le- meg felszálltunk, és fürkészte a népet. Amúgy kedves volt mindegyik.
Teheránban minden metró bejárat olyan, mint egy erőd, a nagyobb csomópontok mint egy mecset, és géppuskás katonák őrzik. Amúgy ők is kedvesek, kérdezés nélkül jönnek,  hogy miben segíthetnek. Az általam jól ismert és beszélt keleti angolt használják, csak a kiejtés ük nem olyan mókás, mint az indiaiaké.
A járdákon a kereszteződésekben vastag vasoszlopok vannak, és köztük kell átzsurmolódni. Ennek, gondolnom, az a fő oka, hogy ne hajtsanak fel a járdára motorral vagy autóval, mert amilyen gátlástalanul vezetnek, képesek lennének rá.
Teheránban a legnagyobb veszélyforrás a közlekedés. A gyalogosoknak zebránál sem állnak meg. A kevés villanyrendőrt tiszteletben tartják általában, de nem mindig. Úgy megyünk át a baromi nagy forgalomban, hogy egy bátor helyi kamikazehoz csatlakozunk, és próbáljuk nem elüttetni magunkat. Állítólag magas is a közlekedési balesetek száma. A járműpark egyébként lepukkant. Azért vannak újabb járgányok is, pl. az a VIP- busz, amelyen ezt a szöveget írom. Ha befejezem, megnyomok mellettem egy kart, és majdnem fekvőhelyzetbe kerülök. Egy nagy párnás lábtartó is van alattam. Ja, és frankó film megy, nem bollywoodi-jellegű szar, hanem valami dráma, olyasmi, mint az Oscart-kapott "Client" c. film. A buszon nincsenek látható óvintézkedések. A jegyvásárlásnál a nevünket kérték csak, nem volt hosszú procedúra, mint az indiai vonatjegy-vásárlásnál. Bár itt még vonatjegyet nem vettünk. Most amúgy nincs szezon, könnyű jegyeket venni és szállást intézni. Októberben ez nem ilyen.
Visszatérve a buszra, éppen gondoltam, hogy szellőztetek egy kicsit, leveszem a kendőt, mivel alig vagyunk a fedélzeten, és ahogy ezt kigondolt ám, abban a szúrásban felszállt egy mollah az ő szigorú tekintetével. Nálánál csak én néztem morcosabban. Itt ül most mögöttünk, figyelő tekintetét a hátamban érzem. Most hátra is néztem. Már alszik.
A meleg lehetne még veszélyes, de ivással és árnyékkereséssel kibírható. Most kint 21 fok van. Sivatagi éghajlatú Yazd, nappal szerintem hőgutmanszerű állapotokkal, estefelé meg már hűvösebb van. Majd mindig írom a hőmérsékletet. Vettem két felsőt. Ezek a viszkóz cuccok nagyon jók a melegben, és a felkötött haj kendővel melegségügyileg szintén nem gáz, csak a csúszkálást gyűlölöm, meg a kényszert. Azért most nem fogok kísérletezni a mollahhal.
Nem szólt be eddig egyébként senki, kellőképpen vén is vagyok ahhoz, hogy vegzáljanak. Beszélgetni viszont mindenki szeret, és nagyon imádják hallani, ha dicsérjük Iránt.
A taxis, a pénzváltó és a nekik kerítő haverjaik azért egy külön kaszt. Imádják az embert megkopasztani. Elő is kellett venni néhány indiai dumámat, pl. hogy attól még hogy európai vagyok, nem vagyok hibbant, meg hasonlókat.
Jó hogy írtam az előbb, hogy nincs biztonsági intézkedés. Nem a fenét nem. Azóta felszállt egy katona, végigment, arcbabámult, most meg egy checkpointnál álltunk meg valami rendezettebben kinéző városba bemenet. (Jó hír: a mollah leszállt.) Megint megálltunk, a Gábor szerint csak pisálni szállt ki valaki. A kijelzőn 0 óra 01 perc, a volvóban olyan 25 fok, kint még mindig 21 fok. Nyom a konty. Viszont így nem kell figyelni, hogy mindenhol kilóg a hajam.

Néhány fotó

Ramadan utolsó napja

Ramadan utolsó napja van - szerencsére. Kicsit nem számoltunk ezzel, és keveset váltottunk az Imam Khomeini Airport emeleti pénzváltójában. Mindenki váltson ott bátran! Egész nap nem találtunk pénzváltót utána, de még egy csoffadt kajáldát, teázót sem, mert úgy néz ki, hogy ramadan utolsó  böjti napját komolyan veszik. A pénzváltók vagy zárva voltak ma, vagy még ki se  a nyitottak  szerte Teheránban (vagy mi vagyunk  a reménytelenül bénák). Csak vizet és üdítőt lehet venni kioszkokban, metró-aluljáróban. A bazárban vettünk elég finom sütiket, ezt, és az otthonról hozott maradék szendókat takarmányoztuk be. Ha így folytatjuk, nem kell olyan távolra menni, hogy beleférjek a képbe.
Teheránba érve 70-es évekbeli szocializmusjellegű pakkanat és és az ortodox iszlám fura keveréke csapott meg. Ez utóbbi alatt a nők öltözködését értem. Érdekes, hogy nem nindzsák,  mint általában a Közel-Keleten, hanem a katolikus templomok Szűz Mária-ábrázolásai jöttek velünk szembe.  Oyan leplekben, fejfedőkben voltak a nők mint ahogy a templomi falfestményeken lehet látni. Persze nem mindenki,  mert vannak modernek is,  akik aligsálat hordanak élénk színekben, azt is egészen hátra csúsztatva a fejükön. Sok a kis, keskeny orrúra műtött csaj, és lehet látni leragasztott orrúakat is. Tudtam erről a fura divatról,mégis döbbenetes volt közelről látni. Félhullán, időnként káromkodva a csúszkáló kendő miatt kavarogtunk a kissé meleg és büdi levegőjű városban. Nem taxival, hanem metróval mászkáltunk a férfival utazó nőknek is megengedett, de alapvetően férfiszakaszon. A Gábor szerint tesztoszteronszagban, szerintem csak izzadság- és büdösgatyaszagban zsurmolódtunk a kínai vagonokban. Összefutottunk egy diplomatával, aki ez utóbbi információt adta, és tényleg, tök olyanok voltak a kocsik, mint a pekingi metróban. A tömegjelenetek viszont a delhi metróra hajaztak. Ment előttünk egy mollah, és nem tudtam megállni, hogy ne idézzem fel Jafar Panahi egyik filmjének jelenetét, mikor - tartva a mollahok  erkölcsrendészeti intézkedéseitől - a taxisoknak mindig sürgős fuvarjuk akadt, csak hogy ne kelljen őket felvenni.  Alkalmi segítőnk elmondta, hogy a fehér turbánosok a mezei mollahok, a tanítók, akiktől tartanak, a fekete turbánosok. Néha vissza kell néznem a szöveget, mert nem tudom az új tabon kiiktatni a szövegfelismerő funkciót, ami új értelmet ad bejegyzéseimnek.Az előbb, mikor beírtam a "mollahok"-szót, "kollagén"-re írta át. A hangos szövegfelismerő is ilyen vicces, úgyhogy maradok a tabondobolásnál. Jàrtunk a bazárban, ami már nem az sajnos, hanem egy nagy, sokszintes, labirintusszerű pláza, szinte csak ruhaboltokkal. Basszus, megőrülök, folyamatosan fütyül a légkondi. Vajon túl van az éves karbantartások, és vajon a melyik évesen?  Most már többszólamban fütyül. Kimetróztunk még az Azadi towerhez, Teheráni jelképes beton-emlékművéhez is. Lesznek majd fotók, ha meg tudom oldani. Most képtelen vagyok többet írni, mert percenként elalszom a sípolás ellenére. Holnap vagy Simba megyünk, vagy Yazdba,ez még elválik. 

Úton

Hát nem volt könnyű megérkezni. Már előtte se aludtam túl magam, így a gépen éjszakázás meg a mai nap pont zombivá tett. Valójában félájultan néha mondat közbe bele-belealudva írok, úgyhogy előre is bocsi, ha hülyeséget.
Transzerbusszal jöttünk, mert Pécs megint egy órát távolodott Pesttôl, és hát a 3-as metró se egy életbiztosítás. Így aztán kellemesen eltársalogva utaztunk a klimatizált buszban a reptérig. Utána már nem volt olyan klassz órákig ülőhely nélkül várni Ferihegyen, amelyet már rég kinőtt az ingázó utazóközönség. A csomagfeladást se siették el, ezért aztán megint alig maradt időm arra, hogy kiélvezzem a vipváró-adta hízlaló kényeztetés túl. És hát naná, hogy a Cib-goldkártyával csak egy ember mehet be. Na, mindegy, majd a repülőn, gondoltam, de Londonig fapados ként ment a British, minden csak pénzért volt. A London-Teherán-járaton aztán rápótoltak, mert egész jó indiai csirkés kaja volt, vörösbor, dessertpuding, szóval, nem volt ők panaszra. De az egyik kaputól átmenni a másikig a Heathrew-n azért horror. Ez a a heathrew már akkora, mint egy közepes város. Először jó sok gyaloglás után - mindig a lila úton - megérkezünk a buszhoz, ami a másik terminál épületéhez visz. De ott még folytatódik a móka sok gyaloglással mozgójárdával és -lépcsővel, ami aztán egy vonatúttal végződik, ahonnan a kapu már egy kisebb camino után meg is lett. Végig kint volt a kijelzőn, hogy megnyitották a kaput, pedig csak ácsorogtatták a népet még jó sokáig. Végülis, ez arra jó, hogy ne akarjon az ember jó darabig ficeregni a repülőn.
Alig hogy kiszálttunk, és váltottunk némi pénzt, többet kellett volna, már jött is az ember kezében a nevemmel! A volt Firouzeh hotel legendás embere, Mr. Mousavi sofőre már várt, és vitt bennünket egy jó kis belvàrosi, olcsó de tiszta helyre, a Hotel Saeed-ba (38 euro volt egy szoba reggelivel). Mousavi úr totál átírná az utitervünket, és még hezitálunk, hogy hagyjuk-e neki.
Kakas Éva kérdésére, hogy miért pont Irán, a változatos táj, az építészet és a fura szokások tanulmányozása lehetne  a válasz. De leginkább önismereti trip, öregkori elhülyülés elleni kezelés egy ilyen út.

Érkezés Iránba

Na, túléltük az utat, mindjárt írom a blogot.