Technikai közbevetés

A képeket - egyelôre csak az ócska tableteseket - a Gábor rakja fel, mert a tableten nem tudom valamiért felpakolni õket. Otthonról majd kerülnek fel rendes géppel készült anyagok is.

Kathmandu, Bhaktapur

Végre békésen de érdekesen telnek napjaink kedvenc városainkban. Tegnapelõtt járkáltunk A régi utcákon, megnéztük a palotát, baromi jó kávéházban ücsörögtünk a Durbar squaren, na meg voltunk a Swayambhunath sztipánál, ami még mindig ugyanolyan gyönyörû és majmos, mint régen. Lesétáltunk a Buddha parkba estefelé, mert ott találmoztunk itteni ismerõseinkkel, akik meghívtak magukhoz vacsorára. Vizibivaly és dhal bath (lencsés rizs) volt a menü, na meg gyümölcsök. Jó sokáig maradtunk és csodáltuk a családban nevelõdõ rokongyerek intelligenciáját, aki nepáli, hindi, tibetí és angol nyelven tájékozódik máris a világban, de a magyar menüs androidos tabletemet is anyanyelvi szinten kezelte, pedig elmondása szerint még enm látott ilyet. A család két tagja is külföldön van, az egyik, Surendra évek óta Qatarban, a másik tesó, Buddha pedig pár napja.ment Japánba tanulni. Surendra skype-on kapcsolódott be a partiba. Sajnos az idôjárás nem igazán kedvez nekünk, viszont nagyon szar, az eddigi napjainkból egyen nem.esett az esõ, a többi napok általában esõvel.kezdôdtek és végzôdtek is. Napközben azért vannak napos órák és a hõmérséklet is rendben van, nincs hõség, mint most Magyarországon. Tegnap elhúztunk Bhaktapurba, Még mindig 25 rúpia,.azaz kb. 70 forint a jegy a negybenperces útra, ami szerintem nagyon rendben van. Viszont a belépõ a város történelmi részébe extrém magas, 1100 rúpia, ami egyébként egy normál.àr Kínában, csak itt iszonyat magas. Apropó, kínaiak. Hát bizony ide is megérkeztek az országból kiengedett kínai turisztikai csapatok. Kicsit vicces, ahogy beöltöznek nepáli hippiruhába és próbálnak lezserkedni, mikõzben a fejük továbbra is tokhal. Na, jó, nem mindegyikrõl süt a sötétség, de azért jellemzõen az.jön.le, hogy állatira nincsenek beintegrálódva az itteni viszonylagos szabadságba. Este aztán rövid megbeszélés Totyiékkal, akik önálló röppályára álltak, mivel nem is azonos idõzónában élünk, de érdeklõdési körünk is láthatóan totál más, aztán ôk naradtak a szálláson, mi pedig el a Full Mon-ba, kedvenc itteni elkfekvôs bárunkba. Nagyon megörültünk, mikor kiderült, hogy élõzene lesz, mégpedig egy szupererõs rockbandával, akik kicsit világzeneileg is kitekintenek. Anyira jó volt a zene, hogy megkockáztattam felhívni ismerõs családunk ittmaradt fiútagjait, akik szintén zenélnek, hogy taxizzanak már ide. Meg is tették, úgyhogy négyen hallgattuk végig a saj álatosan már 11-kor abbafejezett zenét. A kormány nem engedi az egészéjszakás dorbézolást. A sör a Full Moonban még mondig.baromi drága: 350 körüli, igaz nem is az otthoni méretben adják, hanem kb. 7 decis üvegben. Felvettem kicsit a zenébõl, tán otthon is jónak fog tûnni, bár ezt nem lehet tudni. Megint vettem vagy hat Cd-t, úgyhogy már eddigi zerzeményeimmel.együtt nyugodtam nyithatok egy keleti zenei boltot. Most reggel van, éppen elállt az esõ, tehát indulunk is, regelizni és utána Patan, Bodhnath és Pashupathinath vannak tervbe véve. Jó lenne a zutóbbi helyen oluan fergeteges puját elkapni, mint évekkel ezelõtt.

Céltalan bolyongás Kathmanduban

Ma végre nem történt semmi különös. Már kegérdemeltünk egy nyugodt napot.Reggeliztünk egy tetõteraszon, kiváltottuk a Durbar spuarere, hogy mindig be tudjunk menni. Kathmandu fõterén ugyanis facekontroll van.Aki nem néz ki nepálinak, azt leállítják, és 2000Ft körüli pénzt szednek tõle.Nem szólnának, de mi tudjuk, hogy ha ott egy hivatalba elmegyünk, akkor kapunk a jegy fejében egy egy hétre szóló arcképes igazolványt. Barna arc,fekete haj tehát elõnyben. Megnéztük Kumarit, az.élõ istennõt, aki most kb.hét éves. Múltkor még az elõzõ volt,aki azóta menstruálni kezdett, márpedig, aki vérrel érintkezik, annak elmúlik az istensége, és kellõ appanázzsal persze, húzhat kifelé a civil életbe. A volt kumarik általában külföldre mennek, mert nem hoz szerencsét a néhai kumarival kötött házasság, Gyakran esett, ezért beücsörögtünk.finomakat enni, inni, tökre, mntha nyaraltunk volna. A napba belefért két gatya.vásárlása Sancinak és.egy emberi koponyából készült faragott koldulótálra alkudozás is.Hosszas szövegelés után végül a tál velem jött.Felültünk a Durbaron a legmagasabb templom tetejéje ültünk,és csak lógásztuk a lábunkat.ugyanígy tettel.anno a.hippok is a helyiek elmondása szerint. Mi azonban nem dohányzunk.Megelégszem a tejes teával, Zsuzsa a kávéval, és ma egy-egy szelet süti is lecsúszott. Holnap megpróbáljuk itteni ismerõseinket felderíteni. Totyiék külön utakon sasolják az elõször itt járók kötelezõ látnivalóit.

Kínai fogságban

Reggel minden jól indult. Elmentünk reggelizni, és közben átváltottuk maradék jüanunkat rúpiàra. Aztán kicsekkoltunk, és indultunk a határhoz. Még tanakodtam, hogy fogom megküldeni a két arcot, mert elhatároztuk, hogy borravaló nem lesz, márpedig ez olyan ország, ahol az ilyesmit elvárják. Akkor még nem tudtuk, hogy ez a probléma egyáltalán fel se merül.

Nyolc km-re voltunk a határtól. Valójában Zhangmu város folytatása a nepáli oldalon Kodari, és ott ömlik a hővizes patak is az út alá. Tato pani - meleg víz, ahogy nepáliak mondják. Hamar odaértünk a hivatalhoz. A kisköcsög jött velünk. Mondtam neki, hogy nyugodtan menjen, mert majd én intézem a permitet, de ő ragaszkodott ahhoz, hogy velünk jöjjön minden stációhoz. Nyilván amellett, hogy kötelessége volt ez, még a várható jatt is motiválta, bár sejthette, hogy sokra nem számíthat azok után, hogy a kiabálása óta alig álltam szóba vele. Egyszercsak kiállítottak bennünket a sorból. Kérdeztem, hogy hova is menjünk, mire a kínai katona, hogy akárhová. Nem értettem a dolgot, és rákérdeztem, hogy mi a baj. Erre ők, hogy lejárt a permitünk, tegnap kellett volna átmennünk a határon. Csak néztünk mint a lukinyúl. A hülyegyerek meg csak habogott, hogy azért van, mert váltottunk vonatról repülőre. Egy faszt, mondtam neki. A módosítás a dátumokon nem változtatott, szerintem a legelső dátum alapján kérték a permitet, mikor még vonatjegyünk se volt, és az valóban egy nappal korábbi volt. Igen ám, de utána kellett volna módosítani a kilépés dátumát is, nemcsak a belépését. Hát ez maradhatott el.

A guide mondogatta, hogy már intézi az új papírokat, miközben bennünket kiküldtek az épületből, mondván, ott sok a kamera. A tűző nap elől egy ponyva alá menekültünk, de onnan is menni kellett, mikor árut pakoltak oda. Órákig nem történt semmi, csak a hitegetés a guide részéről. A kínai katonáknak is kínos volt az ügy, melegvizet hoztak - a kínaiak gyakran isznak ilyet- meg szabadkoztak, hogy ez nem a hibánk, de az övék sem.

Közel három órája vártunk, mikor bementem a hivatalukba azzal, hogy a magyar nagykövetséget szíveskedjenek nekem felhívni, mert nem engednek ki az országból. Ettől láthatóan a guide is meg a kínai katona is kicsit felélénkült. A katona kért tíz percet. Közben lefotóztuk a permitünket, ami elkértem a guidetól 10 perc után szóltak, hogy mehetünk. Előre is engedtek, és nagyon udvariasan, sűrű elnézéseket kérve engedtek ki az országból. Az egyik tiszt még a hátizsákomat is segített vinni. Előbb kellett volna mondani az embassy szót. A permitet is elkérték és elkapták a guidot, akinek hirtelen elég sürgősen mehetnêkje támadt. Remélêm, jól megfingatják őket.

A barátsághidon kell átmenni. úgy látszik, errefelé minden határmenti hidat és utat a barátságról neveznek el. A nepáli szervek gyorsan, kedvesen intézték a papíprokat. Tetszett nekik, hogy többedszer jövünk. Aztán indult a dzsipfogászat, ami elsőre nem is sikerült. Mikor megtudtam, hogy busz nincs, kénytelen voltam magasabb összegről indítani az alkut. Végül egy ócska kistehereutót béreltünk összesen 59 dollárért. Igen ám, ez egy lerohadt, méhbe való vaskupac volt. Ahogy elindultunk, nemsokára szervizbe ment vele sofőrünk, aki vaknak és gyengeelméjűnek nézett ki. Meg még retkes is volt továbbá láthatóan csempészárut is felvett. A kézifék nem működött. Úgy látszik, szeretik errefelé az izgalmat, mert a tibeti landcruserünknek sem működött a kézifékje. Figyeltem a pasast, és megbeszéltük, hogy ha netán fékezhetetlenné válik az autó, a sziklafal felé rántom a kormányt.  Na, nem kellett, mert kaptunk egy olyan durrdefektet, hogy nem is mentünk ezzel az autóval tovább. A fickó egy tülörradiál pótkereket akart felszerelni, mi meg stoppoltunk az úton. Csodák csodája, jött egy pöpec kisbusz, és felvett bennünket. Nem is ellenőriztek ezután a katonák a checkpointon, mert nem csempészkinézetû ember vezetett, hanem egy civilizált ember normál autóval, nem gyanús cuccokkal a raktérben. Merthogy régi emberünk pénzért felvett ezt azt a csomagjaink mellé. Na, meg hogy eláztunk volna a ponyvás szarával a monszunesőben, amit Kathmandu felé bekaptunk.

Este kioktattuk Totyiékat Nepálból, hogy önállóan nézhessenek meg mindent, mi meg végre ÉLJÜNK kedvenc városunkban.

"A cigánytábor az égbe megy"

Most már egészen biztosan tudom, hogy előző életemben tibeti voltam, és sátorban laktam. Abban nem vagyok biztos, hogy úgy is tisztálkodtam meg vécéztem, mint ők, de az összes többi, a sátor hangulata, a nagy hegyek nagyon bejöttek. A paraszt guide és a sofőr egy életre elebédelte a közeli Everest látványát, mert másnap havas esőre ébredtünk, és hiába mentünk a 2. táborig, nem láttunk a ködtől semmit. Ha előző nap megvan még az az egy óránk, amit elteafikáltak, akkor még oda tudtam volna nyargalni, és akkor még jó idő volt. Na, mindegy, azért láttuk többször is az egész Everest csoportot, tényleg fantasztikus. Az ég olyan tud lenni ott fenn, hogy ilyen kék már nincs is. Utána egész nap autóztunk. Naná, hogy a köcsög gyerek nem mondta, hogy mettől meddig megyünk, tán nem is tudta, mert többször eltévedtek, és kérdezősködések után irányt váltottunk párszor. Eszembe is jutott a Toldi Miklósos vicc: hé, paraszt, melyik út megyen itt Budára? Válasz: Megyen? És még én vagyok a paraszt? A sofőr kben a körülményekhez képest ügyes volt. A körülmények alatt azt kell érteni, hogy a rozoga kocsiban nem volt kézifék. Sebességbe tette, meg kővel kitámasztotta, hogy amikor kiszállt, ne guruljunk le a szakadékba. Edda nézte is aggódó és mérges arccal, meg is jegyezte, hogy "problem".  Olyan problem is volt, hogy mindig középen ment a hepehupás úton, ahol nem volt kijárva, ezért a kelleténél is jobban zötyögtünk. Totyi ismertette meg vele az öreg autó ventillátorát. A sofőr jó párszor kapkodta is a fejét a mellette ülő Eddára,  A másik tukkó semmit se közölt velünk, de mondjuk mi is a leglényegesebbre korlátoztuk vele a kommunikációt. Amúgy meg vagy hazudott, vagy nem tudott semmit. Nagyjából ez a két dolog ment neki.

Estefelé érkeztünk Zhangmuba, a Nepáltól nem messze lévő városhoz. Naná, hogy nem egészen az volt, amit előzőleg telefonon ígértek, a szobánkénti 200 egységben a reggeli mégsem volt benne. De már leszarjuk, ezt a kis időt kibírjuk ebben a rablóvilágban.

Amúgy a kisváros gyönyörű, hegyre épült, fantasztikus, vízesésekkel tarkított szerpentinen kell leereszkedni ide, 5200-ról 2500-ra. Az egyik szakaszon leesett a hegy egy része az útra, alig tudtunk átevickélni a köveken. A kisváros egy hosszú, kacskaringós főutcából áll, ami a meredek hegybe többszintesen ékelődik be, és a házak mellett őrjöngve ömlik a magasból a víz. Az ablakunkból eszméletlen festői tájra látunk. Magas, de már zöld hegyek között hömpölygő folyó és a hegyoldalban szép, rendbentartott színes, többszintes házak. Az azért zavaró, hogy az utca nagyon keskeny és nincs járda, ezért aztán állandóan el akarják gázolni az embert. Az utcán kétoldalt boltok és kajáldák, meg fura, ablakos szobácskák lila és vörös megvilágítással. Nem kétséges, kurvanénik üzemelnek ezekben, amszterdami mintára, annak kissé pukkant változatában. Hiába, nagy itt az átmenő forgalom. A kérdés csak az, hogy Herr Mao mit szólt volna mindehhez? Vajon lelkesen üdvözölte volna a dolgot nagy mancsával integetve, mint ahogy a chengdui főtéren ábrázolják? Amúgy itt már nem találhatóak a jellegzetes, baltával faragott, cserzett tibeti arcok, a szélesarcú, színesfonatos, koravén asszonyságok. Nagyjából kínai népség lakja a várost, némi tibeti és nepáli (tamang?) beütéssel.

Tibetet nagy vacsorával búcsúztattuk, előtte csak az egy tojással töltött csapatiszerűséget ettük még az Everest alaptáborban, szóval ránk fért.

Remélem, holnap már Nepálból jelentkezem, és sikerül a tibeti arcoktól balhémentesen elválni annak ellenére, hogy borravalót nem adunk nekik. Mert hülyeségért, bukóságért és lustaságért ez nem jár.

Everest BC

Igen, vége megérkeztünk az Everest alaptáborba. Reggel megérkezett a guide-unk, akit egyezményesen csak köcsögnek vagy kisköcsögnek hívunk, olyan 9 óra felé, hogy beszélt a főnökével, aki azt javasolta, hogy menjünk a Tashilunpo kolostorba, mert az híres - na, tényleg hülyén haltunk volna meg, ha ezt nem mondja - és ő majd a bejáratnál vár 10-től, mert addig elintézi a papírügyeket. Mondjuk én is ilyesmit mondtam neki, konkrétan, hogy mikor láthatjuk a shigatsei, pancsenláma kolostort, amire akkor azt merészelte mondani a bunkaja, hogy nincs is. Én sajnos tudtam, hogy itt van a mindenkori pancsenláma székhelye, ezért hát nem nagyon értettem, hogy miért kell nekünk várni, hogy ő intézkedjen. Ezek szerint a főnöke levághatta, hogy mi a bajunk, és kioktatta ezt az agyhalottat, akit egészúton úgy cipelünk, mint floki a rongyot, valójában semmi hasznát nem vesszük.

Egyedül mentem a kolostorba, és megnéztem mindent, amit kb 3.óra alatt meg lehetett, aztán húztam ki várni a köcsögéket (ez a megjelölés semmiféle kapcsolatban sincs a nemi identitásával és irányultságával, mert az nem is érdekel bennünket), akik persze késve érkeztek, vagy 20percet vártam rájuk potyára. Azért készültem a kolostorból, így a számomra fontos helyiségek nagy részét megnéztem, de azért persze szívesen maradtam volna még.

Utána felszedtük a többieket, és elég későn, 11 után indultunk utunkra. Mondtam a semmitérő hülyegyereknek, hogy mivel több mint 300km áll előttünk, jó lenne igyekezni, nem éttermezni órákig, de persze mintha a falnak beszéltem volna. Szerettük volna még ma közelről látni a z Everestet, szerintem ez jogos igény, ha amúgy a csillióba kerülő programunkban is ez van.

Először klassz, aztán marhára zötyögős úton haladtunk. A végén Totyi fel is lázadt, hogy ő nem ül tovább hátul, ezért a semmirekellő került oda, akit tényleg nem tudom, miért kell magunkkal vonszolni, mert semmiféle információval nem szolgál, amit az úttal kapcsolatban intézni kell, az a sofőr egyedül csinálja. Ő sem gyakorlott ezért időnként elszúrta az irányt, meg a köcsög azt sem tudta, hogy hol kell venni az Everest-bc jegyet, amiről kiderítettem, hogy nem 300-ba kerül, ahogy először mondta, hanem csak 180-ba, amit ma reggel szintén már így mondott (tehát már csak ezért megérte vele balhézni), ezért vissza kellett fordulnunk Tingribe. Mikor - már jeggyel - visszamentünk a checkpointhoz, a sofőr intézkedett, hogy ugyanoda álljunk vissza a sorba, ahonnan eljöttünk, szóval, ő legalább kicsit feltalálta magát. 

Aztán a két arc lazán megállt egy órára kajálni. Tök hiába mondtam nekik, hogy talán inkább kéne venni kaját és igyekezni kellene, hogy még lássunk valamit. Ezek leszarták, ahogy nagyjából mindent, és beültek zabálni egy pukkant helyre, ahol egyébként egy teázóban 20 Jüanért akartak nekem teát adni. Naná, hogy elküldtem őket, ahova valók az ilyen rablók. Ezek a népek kben baromi tahók. Itt a basecamp-ben lévő sátras szállásunkon baromira nem érdekli őket, hogy tőlünk hárman már alszanak. Most is bejött egy kisebb tibeti csoport és itt lazáznak, hangosan pofáznak, söröznek, és cigiznek. Tudnám őket ez utóbbiért kivágni a büdös francba.

Jó későn értünk az alaptáborba, pont az az egy óra hiányzott nagyon, hogy még ma elmenjünk oda, ahonnan az Everest jól látszik. De legalább nem merte a kisköcsög megkockáztatni, hogy nem szerez szállást. Tegnap a bunkózása után én is írtam egy helyre, hogy ne maradjunk fedél nélkül, de szerencsére a fószer mialatt mentünk az alaptáborba, szólt valakinek, hogy intézkedjen foglalásügyileg. Tibetiül ment a duma, de azért lehetett érteni.

Útközben tiszta idő volt és szerencsére láttuk az Everestet és a többi, környezetében lévő 8 ezrest is. Mikor nagy nehezen minden chekpointon átjutottunk - a hülye köcsög még véletlenül sem mondta, hogy egyenesen a Bc-be visz, mi több, arra se mondott először semmit, hogy nem mindenki akar az alaptáborba menni, nem is tudom, mi lett volna, ha kötöttük volna az ebet a karóhoz.

Naszóval megérkeztünk fél9 felé az alaptáborba, mikor megkérdeztem, hogy úgy mégis hogy is látunk most már bármit is. Ekkor jött a kisköcsögtől a szokásos paraszt válasz, hogy azt csinálunk, amit akarunk, kisbusz már nincs, amúgy meg nincs késő, mert itt fenn hegyen sokára sötétedik. És ez igaz is, pont az az egy óra hiányzott nekünk, hogy megjárjuk az utat az alaptábor és az everestnézős hely között. Mikor visszamentünk a táborba, Zsuzsa, aki már korábban visszafordult, mondta, hogy a kisköcsög időközben módosított, és azt ígérte, hogy holnap busszal vagy gyalog eljutunk az everestes ponthoz. Gondolom, az hatott, hogy megkérdeztem, hogy mint guide azon kívül, hogy elbassza a programunkat, ugyan mit intéz itt. Na, de minden nap balhézni kell? Ez egy kicsit fárasztó. Sajnos ebből nem hogy borravaló nem lesz, de még minden létező utazós oldalon megírom a véleményemet. Gondolom, a kínai partnerük sem fog ennek örülni.

A sátor kben tök rendben lenne, nagyon pofás és mivel jakszarral fűtenek, nem is nagyon hideg, csak éppen akkora parasztok a helyiek is, meg  a sofőrünk és a guidunk is, hogy hangosan buliznak, zenélnek a telefonjukkal, pofáznak, miközben a Zsusza és Totyiék lefeküdtek aludni. Szóltam is nekik, de csak kicsit halkítottak, de maradt a dzsumbuj. Mivel két fickó van a sátorban, a sofőr és a guide, úgy látom, az alaptábor összes süldő lánya itt sündörög. Remélem, nem most fognak a szemem láttára összefeküdni velük.

A szállás fejenként 80 egységért  van, a teáért termoszonként 30-at kérnek (rablás), a sör 10  jüan, a kaják 25 körül. Lehúzós, de nem annyira, mint a falu, ahol megálltak zabálni, és ahol egy csésze teát akartak nekem 20 jüanért (740 Ft-ért) adni. Na, ott is hagytam őket, és hiába kiabáltak utánam, hogy sorry, sorry.

Az alaptáborban borzalmas a wc. A háziasszonyunk velem jött, mikor kérdeztem, hogy hol van, és bemutatta, hogy ő mellé pisál. Hát ekkor én is lekapcsoltam a fejlámpámat, és elintéztem a dolgot kívül.. Aztán igényem támadt kezet mosni, ekkor a sátor konyhájában egy műanyag lavorban löttyintettek nekem vizet. Hálából a gazdaasszony kapott a palmolive tusfürdőmből a kezére.

Időközben elcsendesedett a banda, mindenki vízszintesen, úgyhogy én is felfüggesztem magamat, és bebújok a paplan alá. Most derül ki, hogy 5200 m körüli magasságban milyen lesz az alvás. Good night!

Money for nothing

Tibetben erős idegzet szükséges és teli zseb. Ez az a hely, ahol azért is pénzt szednek, hogy megállsz útközben lefényképezni egy gleccsert. De olyan is megesik, hogy odaáll egy szemétláda egy kőhöz birkával a kezében, és közli, hogy x jüanért lefotózható, sőt olyan arc is volt ma, aki csak úgy a kőért szedett pénzt jelmez és birka nélkül. Egyszerűen felháborító, ami itt megy. A tibetiek arra hivatkoznak, hogy a kínai korrupció miatt van minden, miközben baromira nem a kínai állam szedi ezeket a szemét pénzeket, hiszen az esetek többségében se jegyet, se blokkot nem adnak.

A kolostorokban, templomokban ki van írva, hogy fotózni tilos, amit lehet utálni, de vallási okból tilthatják. Viszont az mi, hogy a tiltó tábla mellett ott van, hogy fotó: 10 jüan, vagy 30. Mindez a 80 jüanos belépő fölött.

A legdurvább azonban a guide-unk, aki egy lusta, tehetetlen hülyegyerek, aki még agresszív is, mint ma kiderült. Az égvilágon semmit nem intéz el időre, semmiben nem segít, viszont veszélyezteti az utunkat. Az Everestre még mindig nincs meg az összes papírunk, és arra hivatkozik, hogy ez azért van, mert marha sokáig voltam az egyik kolostorban. Ha csak egy órát maradunk, ami semmire sem elég, akkor se értünk volna zárásig a 100 km-re lévő hivatalba. A papír intézéséhez nem kellünk, ezért aztán nem értem, hogy miért is kellett akkor intézni, amikor úton vagyunk, miért nem előtte.

Elkértem a főnöke számát, de azt hiszem, azoknál fogok inkább reklamálni, akiktől az utat vettük, no meg megírom minden létező utazós topicba a tapasztalatainkat. Nem lesz nekik reklám, az biztos. Az végleg talány, hogy ez a fickó mi a francot csinál azon kívül, hogy néha jelent rólunk. Guide-ként nem működik, nem mintha igényelnénk, de fel sem ajánlja, hogy magyaráz dolgokat. Pl. a Potala után hazament, és mondta, hogy a Jokjangot nézzük meg egyedül. A Sera kolostorba be se jött, a dzsip késett, mi meg álltunk a hátizsákokkal, szállásügyben 0 segítség. Tehát a fuvarért fizetünk egy vagyont. A dzsip egy elég régi szar kben.

Miután jó sokat vártunk a dzsipre, zuhogó esőben mentünk egy kben gyönyörű tóhoz, amit belépőjeggyel lehetett megnézni. Mintha azért, hogy valaki odamegy a Balaton partjára, nem a strandra, pénzt szednének. Ugyanez megismétlődött egy gleccsernél is. Akkor már a többiek ki se szálltak a kocsiból. Aztán egy állati szép folyóhoz értünk, amiért csodák csodája, nem kértek pénzt. Utána következett a kolostor csillióért, aztán pedig kereshettünk magunknak szállást. Elmondanám, hogy percek alatt találtunk nem 280-ért, ahogy a kisköcsög mondta, hanem 170-ért nagyon jót. Most lent ülök a közös helyiségben, ahol nem messze kínaiak szülinapoztak. Engem is megkínáltak a tortából. Jól esett a kedvességük ennyi bunkóság után.

Azért nem volt minden rossz ma. A folyón és a hegyeken kívül elképesztő volt a régi, tantrikus hagyományokat magán viselő, misztikus kolostor, a sztupa a rengeteg kis kápolnával, és egyáltalán a táj. Csak ne kéne aggódni a holnapi Everestre jutás miatt nemcsak a gyakori eső, hanem az idióta és lusta guidunk miatt is. Nagyon kiakadtam, mikor még neki állt feljebb, mikor kifejeztem aggodalmamat, hogy hogyan fogunk holnap az időbe beleférni, ha csak fél 11-kor indulunk. Üvöltözni kezdett, én meg jól beolvastam neki, hogy szart se csinál. De ezt már írtam, csak még mindig nagyon le vagyok akadva.