Welcome to the jungle again! - A termesztett õserdõben....

És én még azt hittem, hogy nem lesz net... Nem a fenét nem, igaz más nem nagyon van, vagy olyan drágán, hogy inlább nem kérünk belõle. A kiváló sleeperes vonatozás után Suratthaniban már várt bennünket két "welcome Zsuzsanna Borbely" feliratot tartó fickó egy toyotával és némi horrorárú reggeli után már röpített is bennünket fai szállásunkhoz, a Nature reserve-be. Megkaptuk a neten kinézett failakot, a Cool breeze-t.Kis pihi és rácsodálkozás a dzsungelre, ill. Amit hagytak belõle, és kezdõdött a programegyeztetés, aztán már gumikajakba is pattantunk., hogy egy lájtos vivzitúrát tegyünk. Már a vonatból látszott, hogy a táj adottságai kiválóak. SÜvegalakú meg ülô állat alakú hegyek, buja növényzet, nettópus,de... Ha jobban odafigyel az ember, elég sok katonásan álló, azozos fajba tartozó fát lát, sok a mûvelt terület, szóval khao Sok (Khao = hegy) messze nem az az anticivilizáció, aminek a dzsungelben lêvô failak alapján gondolnánk. Van persze ilyen része is, fõleg, ami a hegyen van meg a folyó mentén. A ház kben hibátlan, jó magasan van egy nagyobb fa koronaszintje alatt. Van benn minden, még zuhany is, kis vízesés formájában. Szúnyoghálós ágy, jópofa berendezés, és állandó majomveszély. Bejönnek a szemetek a kajára, de ha nincs szerencsénk vihetnek mást is, ezért inkább csukva vannak az ablakok. Rajtunk és a majmokon kívül csak kígyók, szép, megtermett bambuszkígyók, a háziak macskával, harcikakassal látható a madarak inkább csak hallhatók, bár egy kingfishert azért láttunk a vizitúrán_túrán. Ahogy itt a háziak wifis teraszán hallom, óriásbékák és mindenféle hangadó rovarok is lehetnek. Errdfelé élnek a dögszagot árasztó légyevõ növények is. Amint tudok, majd teszek fel képeket, mert lett néhány. Fõkênt a trópusi virtuális növénygyûjtemény bõvült. Párszor csónakal alvó kígyó alá kerültünk, ebbõl kifolyôlag ilyen kép is lesz. A gumikajakozás olykor raftingba ment át, mert a sziklásabb lejtõkön kissé begyorsult a folyó. Szerencsére kaptunk drybaget, mert naná, hogy az enyémet otthon hagytam, pedig az szép piros és még nem büdös. Fürdés is volt a folyóban (tiszta, nagyhalas, nem krokodikos). A tigrisek és egyéb izgalmas állatok, így a kétéve kiismert vadelefánt is, a dzsungel mélyén lakik a helyiek szerint. Háziasított elefánttal azért találkoztunk. Holnap újabb vizitúra következik. Aztán meglátogatjuk szervezetlenül a nemzeti parkot, harmadnap pedig toöbbekkel egésznapos kirándulásra megyünk, az idõjárástól és az utitársaktôl függõen két program közül valamelyikre. Aztán pedig hajnalban indulás lesz Ko Phangan szigetére, egy kis fehérhomokos tengerpartozásra.A dzsungelezés egy nappal rövidebbre vesszük, mert extrém drága és elég brutál lenne a többi program, a mostaniak se olxsók éppen. Szerencsére, tudtam alkudni (de nem eleget). Próbálok feltenni képeket, de ezzel a minimál masinával nem lesz könnyû.Miért van az, hogy látja a pendrive-ot, de nem enged semmit másolni róla? Szóval, a tablet még mindig nem a haverom.

Chinatown

Reggel nem volt könnyû a kelés az elõzõ napok nemalvásai után. Gyors pakolás ês húzás pink barbies taxival avasûtállomásra. Ûj olvasóimnak: a thai rózsaszín taxik pont olyanok, mintha barbiebaba kellékek lennének. Tény azonban, hogy könnyen észrevehetõek. Bevágtuk a nagycukkokat a csomagmegôrzôbe és iramlottunk tuktukkal a Chao Praya folyóhoz. Naná,hogy a taxis méregdrága szemekhez vitt bennünket, akiket rövidúton rendeztünk le és némi téblábolás után találtunk jóval olcsóbb hajót, na jó, egy nagyobb motorcsónakot, amivel téptünk a folyón felfelé, majd mindenféle kanálisokban úszkáltunk. Nagyon mocskos ennek a folyónak víze, de tele van óriáshalakkal. Örökké etetik ôket, nemcsak a túristák, hanem az éttermek személyzete is.mivel ide öntik az ételmaradékot. Van is nagy ficánkolás ilyenkor. Akár kézzel is lehetne halat fogni. A folyó mentén igencsak vegyes a kép, Manhattanbõ teleportálódott felhõkarcolók és nyomorúságos viskõk testesítik mega két végletet. Néhol lehet érzékelni, milyen lehetett a régi, földszintes Bangkok (aranysárkányos, kígyós meseváros). A hajókázás után eredetileg enni indultunk,de tök véletlenül a kínai negyedbe tévedtünk, ami itt egy kicsit nagyobbacska városrész. Persze véletlenül sem találtuk elsõre a kajáldásnegyedet, amit már 2010-bõl jól ismertünk. Csak kavarogtunk össze-vissza, elõszõr néptelen mellékutcákban -gondoltuk, vasárnap van, zárva van Csajnataun - aztán kiértünk a forgalmasabb utcákba és láttuk, hogy nincs teljesen zárva, mert kb. 1 millió emberrel sodródtunk a borzalmas bazártengerben. Zsuzsa vett 16 Ft-ért fülbevalót, megbeújítottunk némi aszalmányokat (egyelõre gyümölcsöket) a lèben úszó, bezacskózott varangyot, a sültcsótányt, hernyót, skorpiôt és más nyalánkságot az út végére hagyjuk, hogy az .esetleges egzotikus bélbajokkal már otthon szórakoztassuk magunkat. A fentiekbõl lehet következtetni, hogy végül megtaláltuk a kajálôs városrészt a kis-Kínában Kérdezgettünk helyieket, de aztán mindig máshova vitt bennünket a kiváncsiság. Egyszer megkérdeztem egy bankból kifáradó, jólötözött urat, hogy tessék mondani, hol van itt kínai vendéglõ. Mutatta is az irányt, meg jött is arra, és végül kiferült, hogy ott is dolgozik, amit ajánlott, egy töküres elõkelõ étteremben, ahol szerinte a kacsa nagyon jó, csak kár, hogy egy kisebb vagyonért. Kegyeletbõl átfutottuk az étlapot, és közöltük a kimért személyzettel, vagy viselkedése alapján tán a tulajjal, hogy its too expensive for us. Láthatôan egyetértett és vita nélkül engedett utunkra. Nemsokára megleltük hazánkat: egy utcai, mûanyagszékes, edényeket utcánellögybölõs kis helyen, ahol egész jó tokásos-csirkés tésztás valamit. Remélhetõleg nem lesz baj belöle, mert iszonyat forró volt. Mikor teleeetük magunkat, utána csak kajáldákba botlottunk, ahogy az lenni szokott. Közben kiderítettük, hogy az árusnegyedben körbe-körbe mászkáltunk, ezért ha valakit érdekel. hogy hol lehet hello kittys hálóinget, hajpántokat, vagy iszonyat ronda blúzokat kapni, vagy esetlen faragott játêkgitárt, tokosbuddhát, csak szóljon (Kutas Gábornak: ha akartunk volna, se tudtunk volna csalni, mert Tintines pólót nem láttunk). Jut is eszembe, Zsuzsa nagyon hálás lenne rendszeres focieredményekrért., rövid tudósításokkal (jó meccs volt, szar meccs volt..) Mikor kicsájnáztuk magunkat, visszatuktukoltunk a pályaudvarra, ahol csatlakoztunk az ott ücsörgõ, légkondiban pihengetõ utastengerhez. Utasok mindenütt, szêken, földön szanaszét. Jók athai vonatok, bár nem a gyorsaságukról híresek, most is úgy megy, hogy sêtálhatnék mellette. De így legalább egész éjjel megy és lehet rajta aludni. Elõször nem is gondoltuk, hogy mennyire lehet. Mikor kintrõl néztük a helyünket,elbizonytalanodtunk, mert otthon neten sleeperre vettem jegyet, ezzel szemben a kocsink tele volt egymással szembeni kis barna múbõrülésekkel. Hogyan lesz ezekbõl ágy? OK, hogy a thaiok kicsik, no de nem ennyire. Végül Zsuzsa fejtette meg, hogy a szemben ülõ egyszercsak felmegy szépen az emeletre, ahol lehajlítanak neki egy ágyat és az alsóé lesz a két ülésbõl összenyitott szeparé, ahol most is fekve írok ebbe anyomorúságos, ámde lassan megszokható szövegszerkesztõbe No, de haladjunk sorjában. Rögtön az elején muszáj volt az egésznapos fülledtmelegre inni valamit (kicsit párás meleg van, de nem vészes, délutánra jön meg - vagy nem - monszunesõ, a nagy pára mistt nincs rettenetes napsütés mindig, de azért masszívan 30 fölötti ahõ, légkondiban 20 fok vagy kevesebb, szóval legalább egy kendõt êrdemes a kishátiban vinni, ha az ember nem akar a boltban tüdõgyulát kapni, Na, de a vonat: rendeltünk hideg Chang sört, amihez gyorsan összeeszkâbâltak nekünk egy asztalt. Erefetileg nem egymás utáni helyekre rendeltem jegyet.mert akkor egyikünknek fel kellett volna mászni az emeletre. Igy aztán amerikai utitársunkkal cserélt a Zsuzsa, hogy a nekünkösszeállított kis csapszékhez odafêrjen Még zsörtölõdött is, hogy a paraszt jenkik felrakták acipõs lábukat az ülésre, amin õ aludni fog. Na, de egyszercsak beállított egy szigorûarcú egyenruhás csávó, aki ellentnondást nem tûrõen el kezdett ágyazni. Tetõágy lehajt, matrac, lepedõ, párna,fehér frottírtörölközõszerû takaró és söteétkék függöny került minden kis kutricába. Szóval, itt a sleeper szolgáltatás halálkomolyan van véve Az mondjuk fura, hogy nem az utasok igénye szerint megy az ágyiasítás, hanem negyed 9-kor a szigorú sraff úgy gondolja, hogy köpött a maci, ideje az utasokat ágyba dugni és akcióba helyezi magát. Tanakodtam is, hogy ha hozzám ér, mit csinál, felállít bennünket, sört kiönti, asztalt lebontja, de nem. Komor képpel kikerült és ment a másik kocsiba végrehajtani az ágyazást. Zsuzsa befeküft afüggönyös ágyba énmeg lestem, hogy mi lesz, maradok-e büntibõl a barna mûbõr ûlésen. Egyszercsak feltûnt a komor arc, fejêvel rövidet intett, én visszabólintottam komoly képpel+ valahogy ûgy, hogy, igenis, értettem, és cuccommal együtt gyorsan letakarodtam az ülésrõl. A fószer pillanatok alatt megvarázsolta a két függönyös hálórészt, ahol az alsôba bekunyóztam és most itt tehénkedve blogolok. tonképpen félvakon, nemcsak mert lustaság miatt nem vagyok csak szemüveges, hanem, mert van nêmi restanciám alvásilag. Most viszont annak ellenêre, hogy má éjjel 1 van+ semmi álmosságot nem érzek. Igaz, van kb 5 ôra idõeltolódás. Gondolom, a kaotikus otthoni életvitelem miatt számomra a jetlag ismeretlen, de a Zsuzsát se gyötri, mert mindig és mindenhol tud alidni. Most is órák óta húzza a lóbõrt. Hiába, érezte az erõt, a szigorú szobaparancsnok takarodót fújt.... Remélem, reggel sikerül idõben ébredni és nem a komor csávó rugdos ki az ágyból. Úgyhogy abba is fejezem a virtuálbillenyûkopogtatást és lehanyatlok apárnára.Holnaptól failak a dzsungelben....

Êrkezés Bangkokba - Ice Cream is my life....

Ha rövid akarok lenni:minden gond nêlkül megérkeztûnk, azonnal megtaláltunk mindent, beleêrtve a szállást is. Ha hosszabbra akaromfogni.akkor.. Reggel találkoztunk Zsuzsával areptéren:õ Pécsrôl, én Csepelrõl érkeztem. Elõzõleg unokázásés és meló volt,szóval nem êppen pihenten indult az út. Na, de mikor indultam én pihenten? (Helyes válasz: soha) A becsekkolás gond nêlküli volt,az azt követõ isztanbuli repülês is, csak hát eleve vagy 8 ôràs vàrakozás volt a palliban, mert a bangkoki gêp este 8 körül indult. Addig szagosboltnézéz és mindenfêle boltozás volt,Török csemegêket kóstotunk, mindent tüzetesen átnêztünk.Együtt utaztunk és várakozrunk egy iráni sportegyesülettel, de láttuk az On the Spot mûsor kêt riporterêt is, miközben a padon csöveztünk.Starbucksolás ês teljesen felesleges vásárlások után vêgre beszálltunk a török madárba,Volt minden.ami kell, Interaktív szôrakoztatás benne webcamera,amivel láttuk,amit a pilóta és a másodpercenkênt felszálló gépeket.A zabâlâsok között török zenével kísêrt alvás következett, aztán érkezés az ûrbázisszerû reptêrre. Sima.immár vïzummentes becsekkolás, utána busz helyett gyorsvasût a belvárosba. Mialatt nálunk minden pukkant lefele, addig itt látható fejlõdés történt, de hátez itt Ázsia, ugyebár.Kerestük a Khaosanba induló buszt,de vêgül egy fiatal fickóval szövetkezve olcsô, pink barbiestaxiba vágtuk magunkat ês se perc alatt a turisnyâk mekkâjába értünk.Megnéztük az utitársunk által választott helyet, a Mum guest house-t de meg kellett futamodni, mert ritka rohadalom volt az ablaktalan, két mocskos ággyal berendezett cella.Fürdés koedukált,koszladêk fürdõben lett volna, mindez 300 bathért. Mentünk hát tovább választott nyomorban hagyva alkalmi útitársunkat,akinek biztos buli,hogy a nyomorszállás névadója, a thai öregasszony is ott terült el arecepció melletti mocskos plêden.Kutas Gáborék az út elõtt apêcsi Sétatéren leírták, hol volt a szállásuk.Ez lett a nyerõ, itt lakunk) 500-ért egêsz rendes helyen. Nêmi alêlás ês kimosakodás után vêgül abbam maradtunk, hogy a menetrendszerûen érkezô esõ elõl 12 begáradunk a Swensens-be orbitális fagyikelyhet enni.Ice Cream is my life... hirdeti filozófiáját a tulaj, ês hinni lehet neki.Csak a környéken volerõnk mászkálni, amit most nem Indiából jött szemmel nêztünk,így láttunk némi pukkanatot is. Sörözês következett be,aztán Zsuzsa ment alidni, ên meg küzdök az új tablettel.Utálom a magyar,êkezetes betûket, kiírtanám mindet. A takonybillentyûzetet most nem prôbálom ki,sokknak egyelõre ez a tablet nevû hülyeség önmagában,a béna oprendszerével és szegényes eszközparkjával is elêg nekem. De tény,hogy könnyû ês nem nagyon merül. Holnap hajôzás van tervben és éjszakai vonatozás a dzsungelbe. NEM TUDOM,HOGY OTT LESZ-E NET,ezért.., hapár napig nem jelentkezem, az nem biztos, hogy a tigrisek miatt van.

Thaiföld-Laosz-Vietnam-Kambodzsa

Ha aztaz elfuserált alaptörvényt lehetett írni tableten, akkor én is megpróbálkozom ezzel.Most még utálom, de talán ez változni fog. Holnap reggel indulunk...

Fotók minden mennyiségben

.... és igencsak változó minőségben.
Klikk az alábbiakra:

Gábor képei

Isztambuli képek

Kappadókiai fotók

"This is the end..." ("my only friend, the end")

Hát, hazaértünk kurta, de tartalmas kis utunkról. Még igencsak maradtunk volna, hiszen egy csomó helyre nem jutottunk el, ahova jó lenne, no meg csak úgy, élvezni Törökországot és nem Magyarországon lenni mostanság, eleve üdítő dolog. Kár, hogy ezt kell mondanom, de nekem ez a véleményem. Az pedig sajnos az én bajom, hogy még onnan is követtem a magyar eseményeket. Na, de ez a blog nem erről szól. 

Reggel összeraktuk a cuccost, sikeresen kicsekkoltunk a Sindbad hostelből és bevásároltunk, hogy éhen ne haljunk a repülőig, majdan pedig fáradtan lerogytunk a Kék Mecset aljában lévő kis teázóban. Nem sok időnk maradt már, mert elhatároztuk - nem is anyagi megfontolásból, hanem élvezetből - hogy tömegközlekedéssel megyünk ki a reptérre, tehát villamossal és metróval. Ez az akbil-rendszer szerintem kiváló, a villamos remek, tiszta és klassz, a metró is rendben van, nem régi, omlott kocsik suhannak, mint Pesten. 

A szállásról: a Sindbad közel van mindenhez, jó szobái is léteznek, különösen a felső szinten, ahol még a tetőteraszra is ki lehet menni. A tulaj egy fiatalnak mondható koreai, aki honfitársaival kedves és előzékeny, másokat nem vesz észre, azt hittük először, hogy ő egy a tulaj számítógépéhez odaengedett turista. Az alkalmazottjával - a lánnyal, aki nem tudott kétjegyű számokat szorozni - nem volt azonban bunkó, ezt mindenképpen javára lehet írni. A másik főnök egy kissé tapló török is hozta a jobbik formáját, azért persze volt baja. Kicsit ha előbb nézne utána dolgoknak és aztán szövegelne, nem tenne rosszat az ember plexus solarisának (pl. annak felvetése azután, hogy mindent fizettünk az alkalmazottjának, hogy még ugye lógunk egy nappal, nem volt szimpi, de aztán reggeli utánra már képbe került, úgyhogy a vita elmaradt). Mikor távoztunk, éppen akkor is valakivel erőteljesen vitatkozott, a vendég az ő felelősségét hangsúlyozgatta, ahogy jöttünk le a lépcsőn. Érzékelve a hangulatot, segített ez bennünket abban, hogy ne hagyjuk ott nehéz szívvel a helyet, viszont örüljünk, hogy megszabadultunk a fazontól. Végülis ezek ismeretében is azért ajánlható a Sindbad, mert nem mocskos, minden megvan a szobák zömében, ami kell, mindenhez közel van, van benne wifi, a reggeli mindig ugyanaz (kenyér, kisvaj, kisdzsem, 1 tojás, 1 kockasajt, 2 szelet uborka és 2 szelet paradicsom és egy pohár tea) végülis kezdésnek elmegy, no meg mindez egy olyan teraszon tehető be az arcba, ami a Márvány tengerre és a Kücük Haja Sophiára néz és ez a lényeg, nem igaz? 

A török kaja valami fantasztikus. Jobb, mint az arab koszt, mivel annál változatosabb, többféle és elképesztően harmonikus ízvilággal társuló könnyűség a gyomornak és a beleknek. Ez már első török látogatásomkor is feltűnt, de most - beható vizsgálat után - egyértelművé vált. 

A török-magyar barátság a törökök részéről töretlen, a magyarok részéről nem tudom, milyen volt, mert azokban az időkben nem jártam Törökországban. Most viszont kevés magyar szót hallottunk Isztambulban és Kappadókiában még kevesebbet. Azt hiszem, hogy a bevásárlóutak megszűnésével a magyarok leginkább a mediterrán régióba mennek, tengerpartoznak és kicsit isztambuloznak csak, megnézve a kötelező látványosságokat. A törökök viszont megörülnek a Madzsarisztánból érkezetteknek, Attila pasát emlegetik és a rokonságot. A rokonság nemcsak a szavakban (elma-alma, szakáll, kücük-kicsi, stb.), hanem talán a mentalitásban is némileg megjelenik. De. A törökök jobban tudnak pihenni, örülni annak, hogy élnek, lazábbak valahogy, kevesebbnek tűnik a stressz az arcokon, de mindez lehet, hogy csak a külszín. Mikor a modern kiállításokon jártunk, a képeken és installációkon szembesültünk azzal a valamivel, amit hüzün-névvel illetnek (egyfajta sajátos szomorúság).  Orhan Pamuktól lehet erről többet megtudni. Ez azonban nem a magyar melankólia, hanem valamiféle dühös, a tényeket a maguk nyers voltában bemutató, kertelés nélküli számbavétele mindannak, ami nem OK. A török társadalom eszméletlenül színes, hiszen a totál nyugati, nem nyugatias életforma mellett ott él az abszolút ortó lét  minden külső és szokásbeli jegyeivel és normáival. A mindennapokban teljes tolerancia tükröződik, de ha valaki néz török filmeket, megtudhatja, hogy ha ez a ketősség családon belül jelenik meg (és nyilván úgy kezdődik a dolog, hogy először családon belül jelenik meg), akkor az sokszor kezelhetetlen konfliktusokhoz és tragédiákhoz vezet. 

A verbális és fizikai agresszió jelen van az utcákon, de nincs veszélyérzete az embernek még éjszaka sem, nem garázdaságot, hanem a temperamentumból eredő kissé hangos konfliktuskezelést  lehet tapasztalni. 

Az idő - az átlagostól eltérően - hűvösebb volt, Kappadókiában már-már hidegnek mondható az utolsó este. Isztambulban monszuneső is esett, pár perc alatt komoly patakok alakultak ki. A víz azonban a kiválóan kövezett utcákon nem alakított ki időszakos tavakat, nem volt sár sehol. Az utcákat úgy alakították ki, hogy azoknak van egy kis domborulata és a kis dombok között lefelé kis mélyedésben folyhat a víz a legalsó ponton lévő rácson keresztül a csatornába. Tudom, hogy ez egyébként így normális, de pl. a városban, ahol lakom, a nemrégiben kövezett területeket látva ez nem evidencia sajnos, mint ahogy a kövezés sebessége és szakszerűsége is jelentős különbséget mutat nem a magyarok (ezen belül is a pécsiek) javára. 

A kurdok és az örmények problematikája is időnként előkerült, itt mindenki mondta a magáét, érezhető, hogy ezek még messze le nem zárt ügyek. Az egyik terrorizmusért bebörtönzött (előzetesben ülő?) politikus indult a választásokon és be is jutott a parlamentbe, viszont nem engedték ki a börtönből, és emiatt szinte minden nap tüntetések vannak. A politika azért láthatóan a zembereknek csak kisebbségét érdekli, ahogy Mo-on is. Viszont látható különbség, hogy valahogy jobb az összhangulat, kevesebb a búval  khm..na megvan: bélelt arc. 

Röviden: jó volt ott. Nekem azért persze továbbra is a keletebbi helyekhez van több közöm, de ez egy más történet. A Gábornak (Ali babának) viszont Törökország maximálisan bejött, a teherbírása megháromszorozódott és mindez úgy, hogy észre se vette, hogy egész nap mászkált. Aki tudja, hogy mennyire szeret ücsörögni, érti miről beszélek. Na, majd még folyamatosan teszek fel képeket is videókat, csak előbb kicsit felszámolom az itthoni ostromállapotot, uhhh...

Az utolsó teljes nap Isztambulban

Ez a nap is jó nap volt. Először is reggeli után (ja, itt jut eszembe, még nem zártam le a fosás-topicot: az a lényege, hogy Gábor egy nap alatt rendbe jött. Tképpen nem volt egy napig se rosszul, csak a spéci joghurtital verte ki a beleiben a biztosítékot.), tehát reggeli után, amit már a Gábor is evett, elmentünk a Kücsük Ajaszófiába, azaz az kis bölcsesség templomába, amelyet Justinianus császár idejében építettek, és mára mivé alakították? Na? Hát persze, hogy dzsámivá. Jól néz ki, rendezett. kis muszlim temető van az oldalában.

Utána a Török és Iszlám Múzeum következett volna, de a Hippodromon beleütközünk az itteni képzőművészeti egyetembe és annak a nem is kicsi kiállításába. Kezdjük megszokni, hogy itt minden kiállítás monumentális, no meg nagyon jó az anyagok többsége. A modern dolgok jöttek be nekünk a legjobban, amit otthon nem is gondoltunk volna. Az egyetem cuccai is nagyon rendben voltak, még a múlt század eleji politikai tárgyú, reklámstílusban elkövetett grafikák is. És itt lehetett végre fotózni, úgyhogy teszek majd fel párat.

Na ezután jött a pár méterre lévő múzeum, amiben a kódexek és a szőnyegek voltak a legdurvábbak, na de az etnográfiai rész se volt kulya. Itt láttunk ótörök jurtát. Eddig foglalmam sem volt róla, hogy ilyen van, de most tessék.... Mindjárt ki is derült, hogy a magyarok feltételezett (mármint egy verzió szerint feltéltelezett) ősei és a törökök életmódja között 0 különbség volt. Le is videóztam a tárgyi bizonyítékot.



 A múzeumnak baromi jó kertje van, ahol kényelmes fotelokból lehet sasolni le a Hippodromra és a Kék Mecsetre. Kissé elüldögéltünk ott, majd nyomultunk tovább a Kalligráfia Múzeum felé. Útközben útba ejtettük a Nagybazárt és a könyvespiacot, hogy Abdullah barátunknak szórakoztató, iszlámról szóló könyvet vegyünk és küldjük el postán Bartinba, ahol most lakik. Ez a könyv megvan nekünk angolul, és eddig jót mulattunk rajta, igen szemléletes magyarázatokkal szolgál a laikusok számára, miközben kissé helyretesz ezt-azt a kereszténységet illetően.
A Kalligráfiai Múzeum aztán nem lett kipipálva, mivel restaurálták éppen, úgyhogy nemcsak újabb, rózsszín-fehér műanyag dolmacsinálóért, hanem kalligrágiaimúzeumozás miatt is vissza kell jönni. Na meg a Princess szigetek se lettek meg, mert nem akartunk bizonytalan időben hajókázni (esőben az elég lehangoló) és utána meg már nem fért az időbe. (Volt viszont helyette Akvárium, amit Abdullah barátunk szervezett be, de erről már írtam.)
Gábor kapott egy állati jó könyvet az iszlám díszítőművészet tanításáról, úgyhogy ezt megvizsgálni, beültünk kedvenc teázónkba, nem messze a Nagybazártól, egy kis temetőbe ékelve. Itt nagy vízipipa-közélet is dúl, igazi keleti hangulat  volna, csak ne lenne annyi Iphone a kezekben.
A teázgatás után elvillamosoztunk Kabatasba és onnan fünikülerrel, a kis space siklóval felsuhantunk a Taksim térre, ahol már ott volt fél Isztambul. Szombat délután az isztambuliak megőrülnek. Mindenki sétál láthatóan céltalanul, áramlik a tömeg A-ból B-ve és vissza és közben mindenfelől zene szól, néha belehajt a tömegbe a nosztalgiavillamos, de alig akarnak a gyalogosok kitérni előle. Horror lehet ezt a járművet vezetni. Valahogy úgy tudom elképzelni, hogy a vezetője folyamatosan káromkodik. Szerencse, hogy nem szadista egy kicsit, mert volna alkalma jó kis vérfürdőt rendezni. Feltűntek a tömegen kifestett pantomimesek, akik zenére mozogtak iszonyat módon, aztán egy kiállítás ütötte meg  a szemünket, mert hogy a kirakatban volt két összeölelkező motorkerékpár, a háttérben meg egy kiskölyök látszott egymásra rakott székekből gyártott hegyre kapaszkodva. A gyerek élethű, szilikonból készült bábu volt. Mivel ide is ömlött be a nép, mi is mentünk. Hát durva volt... Mindenféle szilikonszörnyek lakoztak a kiálítótérben, volt, amelyik csecsemőt szoptatott, egy másik egy nő arcába mászott, meg egy gyerek ágyába bújt, halott vagy alvó kislányon döglött kenguru, szóval ilyen nyalánkságokkal volt tele két emelet, de lehet, hogy három.
Itt a művész weblapja: http://www.patriciapiccinini.net/





Jól belejöttem a videómegosztásba...



Érdekes volt, hogy ilyen szobrok mellett is családifotózgattak, odaállították a kisgyereket a szörny mellé, meg kedvesen belemosolyogtak a kamerába. Fura.
Mire kiértünk, a főutcán már teljes volt az őrület, utcai zenészek, utcai koncert hatalmas, áramló tömeggel (aggódtunk a közepén, hogy nehogy kitörjön a pánik, mert akkor tutti, hogy összenyomtak volna  pár embert). Na, mi is pucoltunk, ahogy csak lehetett (nem nagyon lehetett).
Nem is írtam még, hogy már a Sultanahmetben elkezdődött a dili. Óriás méretű szenegáliak érkeztek és először lejátszották a török és a szenegáli himnuszt, majd pedig valami egészen primitív dobolásukat Szenegál, Szenegál-kiabálással és színes rongyokban ugrándozással fűszerezték.
A főutcáról a Galata toronyhoz  áramlottunk a rengeteg emberrel együtt. Ott már a fal mellett a földön is ülltek és hallgatták a dobos együttest, akinek még színpadot is építettek. Különben nem voltak rosszak. A tömeg viszont olyan iszonyú volt, hogy már fájt.
Beyloguzuás után húzás vissza Sultanahmetbe és ekkor következett be az óriási epressüti betemetése. Ezzel is kezdtük a nyalakodást Isztambul végelátthahatlan édességfrontján. Holnap déután indul a gépünk és addig nem ártana egyet aludni, úgyhogy most eltűnök, de aztán teszek fel mindent képileg is ábrázolva.