Back to Istanbul

Mikor megérkeztünk és rájöttünk, hogy Isztambulon belül hol vagyunk, már nagyon könnyű volt hazamászni, ill. régi hotelünkbe, a Sindbádba. Szerencse, hogy mindent leíratok, ha intézek valamit. Most is jól jött ez, mert egy új - kedves, ámde agyhalott - lány jött dolgozni a hostelbe, akinek fogalma sem volt, hogy én már kifizettem egy plusz szállást, tehát csak négyet kell. De mutattam a főnöke írását és erre OK lett minden. Meg is kaptuk a legjobb szobát ,amihez kis erkély is tartozik. Ott írtam eddig, csak most bejöttem, mert lemerültem (mármint az akkumulátor). Az új csaj - nemzetközi kapcsolatok szakon egyetemista! - nem tud számolni, nem ment neki, hogy 4X39. A koreai főnök jött kiszámolni, hogy mennyi az annyi, mert messziről hallotta, hogy a csaj hülyeséget mond nekünk. Nem barmolta le, ezért enyhítem a koreai minősítését ősbunkóparaszttukkóállatról primitívsötétdeazértnemakkoraszemétre. A szállásunk tele van koreaiakkal és koreai szövegekkel. De hát érthető, hogy ők a törzsközönség. Azért a legjobb szobánk most nekünk van. 

A tervek szerint a Modern Művészeti Múzeumban kezdtünk  http://www.istanbulmodern.org/en/f_index.html

Ki gondolta volna, hogy kb. akkora múzeum ez, mint a Tate Gallery: Arról nem is beszélve, hogy mellette - egy raktárépületben (maga a múzeum is raktár volt) vagy egy másik döbbenet nagy kiállítás a zsír új anyagokból. Elképesztő a képek zömének minősége. Szinte mindegyik remek munka, és nagyjából 90%-a totál beteg. Eleinte kicsit kacagtunk a szürreál képeken, aztán meg hahotáztunk, na de mikor lementünk a pincébe, és ott megnéztünk pár videóinstallációt, azt mondtuk, hogy ilyen már nincs. Annyira nyers és súlyos,  no meg totál szokatlan árbározásaik vannak, hogy megettük a hajunkat. A videók - rengeteg van belőlük - egy része sajnos elég hosszú, és így képtelenség a múzeumot egy nap alatt á-tól z-ig végignézni. Mi már csak azért sem tudtuk volna az összes filmet végégnézni, mert marha álmosak voltunk, na meg vödörlábúak. Mindenkinek csak ajánlani tudom a modern múzeumot! 

A múzeumozás után azonnal ettünk volna valamiit, mert ekkora kiállítárra nem számítva, a végém már arra kellett koncentrálni, hogy ne együk le a vászonról a festéket. No, azért persze nem mindengyikről, mert volt itt minden, pl. agyműtét bemutatása óriáskivetítőn, mindenféle horrorisztikus történetet feldolgozó videó, egészen beteg de nem érdektelen festmények. Azért csak végigjártuk az egészet. Utána siklóval irány a Taksim tér, onnak az isztambul Váci utva (kicsit nagyobb és látogatottabb, mint a pesti) és a Galata torony, a Föld legrégebbi világítótornya. A Gábor -felfüggesztve tériszonyát - még fotókat is csinált a városról. Persze, volt is miről. A tormyozás után lemásztunk vissza át a Galata hídon, Sultanahmetbe. Igazából olcsó és jó teázóhelyet éa cukrászdát kerestünk. A végén megállapítottuk, hogy az elsőnapi helynél nincs jobb, úgyhogy maradtunk ennél. Ja, mikor megérkeztünk és miundent elrendeztünk ugyancsak itt hívtuk meg magunkat egy óriásepres, bombasztikus kehelyre. Tehát az lett, hogy hullafáradtan hazaestünk és én azóta a teraszon vertem a gépet =most már nem, mert lemerült). Nagyon frusztráló látni, hogy 100 fölött van az olvasatlan levelek száma, a legtöbb spam, de akkor is, mire végignézem, beleőszülök. 

Na, tényleg rakok fel pár fotót majd a reggelinél, mert már alig látok.

Holnap hajózás van betervezve, meglátjuk milyen szerencsével...
Na, majd ide is rakok pár képet, de az igazi válogatás otthon fog bekövetkezni.

"Ugrifüles" akcióban (mint mindig)

teljes ellátás...

Kirándulás 2.

Már Isztambulból folytatom a blogolást, mert közben éjszakai busszal visszaérkeztünk székhelyünkre, a nagy, de mégis kicsi, átlátható és bejárható Isztambulba. Az először kissé tapló recepciós vagy inkább kisfőnök a Gábort megölelte mint régi barátot, hiába ezt teszi a Gábor keleties fazonja. Na, de visszakanyarodnék inkább Göremébe. Második kirándulónapunkon megint, angol útitársunkkal együtt - aki által szerencsére felismerjük a jobbára hongkongiakból, koreaiakból, kantoniakból és japánokból álló csoportunkat - a szállásunk által kínált vörös túrát választottuk. Kényelmes ez így, mivel a szállásról visznek, egészen jó busszal, és nem kell vacakolni helyi járatokkal, amik talán nincsenek is. Először is megnéztünk a nyitott vagy hogyan nevezzem múzeumot, pont azt, amit az első nap láttunk. Azért nem bántam, hogy újra bementünk, mert így a guiddal, akinek kár volt mondani, hogy nem először vagyunk ott, mert ettől tök zavarban volt, szóval így végighallgathattuk, hogy miket adnak elő a turisztoknak. Végül is, a fickó egész normális volt, mondjuk, lerítt róla, hogy nem nagyon bírja a kereszténységet, de ez nálam nem hátrány, igaz, előny sem. Egy csomó dolgot azért nem mutatott meg, csak a főbb látványosságokra ugrott és sajnos bőszen vigyázott arra, hogy ne fotózzunk, mert az tilos. Pedig az angollal az volt a megbeszélt tervünk, hogy fotózgatunk olyan helyeken, ahol múltkor nem sikerült. Merthogy ő is volt már ott a túra előtt. Mindketten szétfotóztuk magunkat a tilos helyeken, viszont a Sötét templomban, a különfizetős főmutatványban egyikünk se tudott csattogtatni, mert az őr egyfolytában bent volt. Na, mondtuk is a gájdnak, hogy tartsa már szóval a jóembert, míg mi dolgozunk, de csak nem akart kötélnek állni a csávó, pedig éreztettük vele szerintem, hogy ezért valamit neki is csengetünk. De nem, mert ez az ő hazája, és ilyet ő nem csinál, különben is, a vaku károsítja a freskókat. Hiába hajtogattuk, hogy nem használunk vakut, a filmfelvevővel meg főleg nem, és hogy az ő kis elemlámpája, na az aztán károsít, nem ám a mi fényképezőgépünk, szóval csak nem volt hajlandó együttműködni (nem is kapott jattot szegény). A kis görögkeleti kápolnácskák a sziklában különben helyesek, de nekem a primitív, gyerekrajzszerű festések tetszettek, meg a festetlen üregek, hiába, én már csak ilyen vagyok. Ha emberábrázolás, akkor legyen bamba, de a legjobb, ha nincs, azt nem lehet elszúrni.
Utána különböző völgyeket nézegettünk felülről, némelyiket alulról is, ill. a szintjére gurulva. Párhoz fel is másztunk kicsit, Tündérkémények, Napóleon kalapja, teve, meg a fene tudja még miféle neveket viseltek ezek az üledékes kőzetre rakódott bazaltba maródott és féligmeddig a szél által elhordott kupacok. A bazaltsapkák mindenesetre nagyon impozáns hatást keltenek és az egész olyan szürreál valahogy. Nekem mindenesetre nagyon bejön. Volt a programban svédasztalos terülterülj óriászabálással, négyszeri sütizéssel, kerámiaműhelynézéssel (senki nem vett semmit) és borkóstolással (úgyszintén nem, mivel elég szar volt a fehér és a vörösbor is). De ha már benne volt a programban, hát akkor megkóstoltuk a borokat. Annyira nem szenvedtünk tőle. Közben kezdtük felismerni az útitársakat, addig csak az angolt figyeltük, hogy ne hagyjuk el a csoportot. Érdekes ez az angol, mert  a kerámiaműhelyben azt mondta magáról,  hogy Indonéziából jött. Kiderült, hogy 15 éve Jáván dolgozik egy bankban. Nem lehet olyan rossz a sora, mert március óta utazgat, és még fog is, mert ezután Indiába megy, Bombaybe és Goára és csak utána húz vissza Jávára. Szerencsés csávó. Göremében aztán bevásároltunk mindenféle hasznavehető és rendkívül érdekes ajándékot, és az esti Metro busszal húztunk vissza Isztambulva. Ezúttal az ülésben kistévénk volt, úgyhogy láttuk, hogy míg nem voltunk Isztambulban, addig páran széttüntették magukat, esett rengeteget az eső, de mire visszaértünk, ennek nyoma sem volt. Ill. a tüntetők kis csoportja Beyoglu főutcáján jó hangosan végigment, de ennyi volt, semmi harc. Merthogy naná, hogy megint beléjük botlottunk. Ha otthon lennék, holnap én is demonstráción vennék részt, részleges útlezáráson, amit a Független Rendőrszakszervezet szervez a Munka törvénykönyvének tervezett módosítása ellen. Innen is kívánom, hogy jó sokan ott legyenek és érjen el eredményt az akció.
A török buszokra visszatérve, hát sokkal jobbak, mint a magyarok, sőt mint a magyarok által vett török buszok. Ezek tiszták, kényelmesek, van rajtuk személyzet, aki italt-ételt osztogat (apróságokat, de jó az egy hosszabb úton). A tegnapi kiskampó, akit ugrifülesnek hívtunk, le-föl rohangált, osztogatott, szedegetett, és reggel, míg az utasok aludtak, mindenkinek a fülhallgatózsinórját artisztikusan feltekerte, kipakolt-bepakolt. szóval, mint egy kis kobold, úgy serénykedett és közben rejtélyesen mosolygott. Lefotóztam, úgyhogy ide fog kerülni. Sajnos egy helyen, már Isztambulban át kellett szállnunk egy sötét bunkó által vezetett kisbuszba, amelyik Aksarayba vitt bennünket, és még szerencse, hogy többen akartuk kiszedni a csomagjainkat hátul,. mert a busz egyszer csak elindult és a tömeg ordítozott a sofőrnek, hogy álljon meg. A csomagtartó tetejét is én feszegettem fel, mert tojtak odajönni segíteni. A többi busznál ilyet nem az utasok csináltak, hanem az utaskísérők. De hát a mi kis koboldunk már nem volt ott. Pedig milyen muris volt, ahogy beöltözött a munkára. Felvett a sötét nadrágjához és világos ingéhez egy fekete csokornyakkendőt és mellényt, olyan komornyikosat és végig abban feszített.
Na, de még egy mondat erejéig vissza Kappadókiába, a különös sziklák és a lovak hazájába, szóval nem bántuk meg, hogy ott jártunk már csak azért sem, mert a Gábor állóképessége a kirándulások alatt megtriplázódott.

Kirándulás 1.

Ma a zöld jelzésű kiránduláson voltunk. Göreme eleve szép, hát még ha a környezetének minden érdekességét is odatolják az ember alá... Reggel ócska égett rántottás reggeli, majd shuttle busz, és irány a buszpályaudvar. Nem mintha gyalog messze lenne, de ha egyszer levisznek... Megérkezett guidunk, egy helyi fószer,egész értelmes, jól érthető szimpla angolt tol, amit kb. 1000 szóval is érteni lehet. Az útitársaink között egy csomó keleti arc van, szerencsére két európai is, különben az életben nem találnánk ki, hogy melyik a csoportunk. De egy szőke angol faszi meg egy ki tudja milyen nemzetiségű hosszúpuska kölyök által felismerhető a csapat. Mi voltunk a "gyros" csoport. Ti. elnevezik errefelé a csoportokat, hogy könnyebb legyen utánuk orditozni, ha valaki nem volna meg. A sok koreai, kínai és ki tudja milyen nevet úgysem tudná a guide megjegyezni. Nasszóval, beszálltunk egy kisbuszba és egész nap kb. 250 km-t utaztunk, közben meg-megálltunk. Első komolyabb megállónk (merthogy a kilátás miatt Göreme környékén többször megálltunk) a legnagyobb földalatti város volt. Gondolom, nagyjából mindenkit ide hoznak, aki errefelé túrázik. Minden pécsi, így mi is bőven tudjuk, hogy a törökök mániája a földalatti városépítés. Pécs alá is többszintes járatokat       ástak. Itt 5 emeletes a járat, van vagy 200 földalatti város, amelyeket járatok kötnek össze. Ezekben aztán minden van, ami a túléléshez kell, konyhák, templomok, még a hulláknak is külön szoba, hogy ameddig nem távozik az ellenség, és lent kell lenni, addig eltárolják őket. Jó is lehetett... Mély lyukakat fúrtak a közlekedőfolyosóra, és mikor bejött az ellenség, felszedték ezekről a rácsokat és a sötétben jól agyonszurkálták őket. Láttunk kerek, malomkőszerű ajtókat is, olyanokat, mint amilyenek Jézus sírjánál voltak. Ezeken középen lyuk, és ha jött az ellenség elgurígatni a kőajtót, középen szintén tudták őket szúrkálni. A gyülekezőterem közepén a régészek egyes csoportjai szerint keresztre feszítő hely volt, mások szerint ide csak birkákat akasztottak. Szóval, gyilkos egy bagázs volt ez. Az egyik útitársunk megkérdezte, hogy a sötétben hogy a fenébe látták, hogy kiket szurkálnak. Hát, erre nem volt válasz. Szerintem akkor csak annyi történhetett, hogy bocs, így járt szegény, baráti tűzben (kard által) hunyt el. Hát istenem, van ez így.
A lépcsőket, amelyek nem voltak kevesen, a Gábor egész jól bírta, meg a gyaloglást is. A tegnapi, kissé brutálra sikeredett kirándulás megedzette. A következő nagyobb kaland egy kanyonban történő séta volt. Hát valami állati szép hely ez az Ihlara völgy. Kb. 5 km-t tettünk meg, majd helyben fogott halat tettünk a fejünkbe. Már önmagában ezért megérte a kirándulás. Utána egy következő eszméletlen helyre másztunk, Selime-ben. Kőbe vésett város ez gyakorlatilag, kissé magasan és impozánsan. De majd a képek beszélnek. Már feltöltöttem őket ide a gépre, csak be kéne párat másolni. A programban szerepelt még a galamb völgy (galambokat tartottak a kis résekben, amiket a sziklába vágtak). A galamb volt a postás, a tojása a freskók fixálója, és maga az állat nem a temetőben, hanem a tányérban végezte. Elvittek bennünket egy ónixüzembe is,  ahol jól megláttuk, hogy hogyan készülnek a tárgyak, csiszolás, polírozás után tukmálás következett kevés eredménnyel. Mikor visszaértünk, én még kikönyörögtem, hogy menjünk már el a Love valleybe, megnézni a vicces alakú sziklákat, mert tegnap rájöttem, hogy a félrevezető táblához képest merre kellett volna menni. Na, ez ma sikerült is, lesznek is képek mindjárt, ha csak ki nem rúgnak innen. Veszéleyesen kezd a hülye filmnek vége lenni, amit itt néznek a háziak, márpedig a wifi nem megy át a méteres kőfalon. Merthogy mi egy kőbuckába vésett szobában lakunk ugye, ahogy azt akartuk is. Ezek a szobák kissé nedvesek, de nem büdösek, csak éppen alig szárad meg a cucc, ezért nem itt kell nagymosást csinálni. A gyaloglás után kiadós vacsora következett be. Teljesen mindegy, hogy mit rendel itt az ember, mert mlinden állati finom. A helyi szokásnak megfelelő, agyagköcsögben főtt kebab meg egy csoda. A teák és a kávék is állatiak (én az utóbbinak csak az illatát érzem sajna). Holnap megyünk a kisebb túrára, mert este megyünk vissza Isztambulba éjszakai vonattal. Nem alszom bucira a fejemet itt sem, de hát minek is azt.

Három idegesítő dolog, amit gyakran elfelejtek

Bár az egyiket  hosszú idő után  először sikerült elfelejtenem: 

a madzagot, jó hosszút, amit ki lehet bárhol feszíteni és teregetni rá. De nagyon hiányzik. Remélem, valahol csak sikerül venni. 

T-dugó: átalakító ide nem kell, de a legtöbb szobában csak egy max. két konnektor van, és én kb. 4 dolgot akarok tölteni és nem éjszaka 3-szor felkelve cserélgetni. 

csipesz: ugyanazért fontos, mint a kötél. 

Ezekkel érdemes kiegészíteni az útipakolós listáját minden hátzsákosnak szerintem. 

Na, megyek, mert zár a wifis terasz. 

Göröngyös út Göremébe

Pedig azt hittem, minden megoldódott azzal, hogy kaptunk végül jegyet Göremébe. Csakhogy pótbuszra kaptunk jegyet, ami 10:05-kor indult. A rendes busz 10-kor ment és arra fel is raktak bennünket lévén, hogy a száma azonos volt a jegyünkön lévő számmal. Aztán be is ültünk, mire pár perc múlva leszállítottak bennünket, mondván, másik busz visz majd, a pót. Ahha, csakhogy addigra a csomagjainkra rápakoltak és az istennek se akarták kiadni. Na, erre el kezdtem kissé keményebb hangnemet megütni, meg érdeklődtem, hogy ,mi a francnak adnak azonos számot, miért fogadta el a jegyemet minden arc tőlük. Mondták, hogy bocsesz, de ez van. Majd megkapom a csomagokat Göremében. Vagy sohanapján kiskedden - gondoltam én. Na, szó szót követett és én szépen elkezdtem keresgetni a zsákjainkat és nem engedtem becsukni a csomagtartót. A vége az lett, hogy csak kiadták a zsákokat és mi megkezdtük utunkat vagy 2 órás késéssel. Nem miattunk késett a busz, egyszerűen nem indult sokáig és utána is lépésben haladt vagy egy órán keresztül. Mi lett volna ha nem balhézom ki a csomagot...Az út különben jól telt. Ugyan nem álltak meg sokszor, de éppen elégszer, és jelentős késéssel csak megérkeztünk. Jöttek értünk a szállástól tehát nem volt ez se gond. A Travellers cave nagyon szuper, igazi rusztikus szállás a sziklába vájva. Most a teraszon ülök, velem szemben sziklák, nem rossz látvány, csak kár. hogy vakon kell gépelni, mert itt nincs világítás.
Megnéztük az Open air múzeumot benne egy rakás kis sziklába vájt kápolnával, meg egyszerű termekkel. Nekem való hely. Mikor arrafelé mentünk, összefutottunk egy cserépköcsögben kebabot főző helyi arccal, aki bizalmasan megkérdezte, hogy mi a túrót nézünk ott, mikor a táj itt a lényeg, nem amit pár világtól elvonult szerzetes összefirkált, meg vésegetett. De milyen igaza is van, nem? Mondtuk is ezt neki, meg, hogy a tájat 3 napig fogjuk nézni, ezeket a kacatokat meg csak pár óráig. Azért nem voltak rosszak ezek a festett kis fülkék. Főleg a naiv ábrázolások tetszettek. Pl. Jézus mint kis esetlen kövér páva, hehe. Azt kaptam el egy itteni guide szövegéből, hogy szokták régebben pávának ábrázolni. Én csak a halat tudtam eddig.
A múzeum után séta következett a Zelim (remélem ez a neve) völgyben, ami az otthoni szakköri kirándulásokhoz hasonlóan bevadult. Eltűnt az út, mentünk árkon-bokron vízen, sisnyán, amíg minden útféle el nem tűnt. Azt nem értem, hogy mi lett a turistákkal, akiknek a lábnyomait követtük. Tiszta Blairwitch project. Majdnem horror lett tényleg, mert benéztem egy helyre, ahonnan szép sziklák látszottak, kiabáltam a Gábornak, aki persze már nem akart odajönni, mert tele volt az advencsörrel, a szép új szandálja mint a föld, meg tele kavicsokkal  és kevés iszappal. Na, a hangra hörgés-morgás volt a válasz a bokorból. Egy marha nagy kutya ugrott ki, és meg jól megbotlottam ijedtemben és kissé kifordult a bokám. De most már nem fáj nagyon, úgyhogy remélem, megúsztam. Fájdalomdíjként befigyeltettünk egy nagy adag csirkés és birkás köcsögös kebabot, és utána kis hippi befekvős teázóban almateaivás következett. Ma este már befizettünk a holnapi és holnaputáni túrára, úgyhogy lassan húzok is aludni. mert mintha nem sokat hunytam volna a buszon. Lábam is dagadt mint a vödör, nem ártana nem lógatni már.
Az embert itt szeretik különben hülyének nézni, főleg, ha nő. Az meg, hogy elintézünk magunknak dolgokat, végleg fura az itten "menedzsereknek". Kár, hogy nem fotóztam le előző szállásunk recepciósát, miután ő nem tudott buszjegyet szerezni, mi meg negyed órával igen (mondjuk mázlink is volt). Egy ejrópai önállóan csinál valamit, az itt nem gyakori, ahogy látom. Vagy az, csak nem tudják meg a helyi erők.
Na, befejezem. és egyszercsak nem írok annyit, hanem pakolok fel képeket. 

Elobb megyunk Goremebe - azaz ma ejjel

A buszpalyaudvarrol jelentkezem. Az tortent ugyanıs hogy jol elfelejtettem ıdoben rendelnı jegyet Goremebe es ma mar ugy volt hogy nem ıs kapunk es kenytelenek  leszunk repulnıç Na de kegyes volt a sors (nem talalom a vesszot) es az egyık ırodaban megis kaptunk ket jegyet de mara. ugyhogy mındjart ındulnuk. A szallasokat atbookoltam es ıgy egy nappal elobb jovunk vıssza. Az ıszonyat gepen amın ırok nem leszek hosszu. Tehat csak annyıt hogy az ıntekeden tul a Topkapı es egy szep park meg egy temetoı teazohy fert bele. ıgaz a Topkapıban mınden csmepet egyenkent megneztunk. Majd Goremebol (Kappadokia) jelentkezem ujbol.

Hagia Sophia Pályaudvar

Ma (ill. már tegnap) a hosszas netezgetés után végre útrakeltünk és mentünk egyenesen a Hagia Sophiába, a bölcsesség bizánci-muszlim templomába, ill. hetven éve már csak múzeumába. Gábor belépve azt mondta, hogy ez olyan, mint egy pályaudvar. Tényleg van egy olyasmi feelingje, de azért nem annyira pályaudvarias nekem, hanem egy szép nagy valami, hol mecset, hol meg nem annyira, ott ahol keresztény témák vannak kimozaikozva. Az angyalok arca helyett a geometrikus formákon elméláztunk, hogy bizony van abban valami, hogy nem emberi "lényeket" nem emberien kéne ábrázolni. Azért az egyik angyal feje kifigyel a sok szárny közül, de azt nyilván később festették vissza. Jó sokáig ballagtunk az impozáns építményben, megnéztünk minden sarkot, minden korai szemét rongáló által bevésett szöveget is. Aztán egyszercsak konstatáltuk, hogy nem töltöttünk elemeket, és ezért kihagytuk a Topkapi palotát, mert oda mégis feltölve kell érkezni,  és bedobtuk magunkat a bazárba. Mindent átvizsgáltunk, alkudtunk össze-vissza, aztán végül a bazár egyik sarkában lévő könyves részlegben vettünk egy gyönyörű arab-angol koránt és egy tudós, állítólag Fethullah Gülen tanárának a tanárának a könyvét, ami nagyon mókás olvasmánynak tűnik.

Ettünk is jókat, pl. óriási érett eprekkel telerakott állati finom sütikupacot, fortyogó húsos kaját kőedényben és köftéket, na meg az egyik kedvencemet, a török rizspudingot. Nem merünk totál lepukkant helyeken enni, mert félünk, hogy a Gábor gyomra nem bírja az ilyesmit. Elmentünk azért helyi teaházba, ahol a helyi erők sisáznak (vizipipálgatnak). Én utálom a szagát is, de jó volt a hely hangulata, és kiváló a tea. Ittunk fekete, almás és gyömbér teát. Estefelé villamossal átmentünk Beyogluba és megnéztük a modern Isztambult. Végigmentünk a nagy bevásárlóutcán egészen a Taksim térig, ahol addig ténferegtünk, amíg egy tüntetésbe nem botlottunk. Útóbb megtudtuk, hogy azért demonstráltak, mert a választáson győztes politikai erők egy része még mindig börtönben van. A független bíróság elítélte őket államellenes bűncselekmények miatt, de a börtönből is lehetett indulni a választásokon, és ők indultak is, győztek, de ez az elítélt helyzetükön mit sem változtat. Fura egy hely ez a Törökország. Ezt a recepciós mondta el a szállásunkon.

Holnap Topkapi palotát tervezünk főszámként, aztán még elmegyünk újra Beyogluba  a ma visszafelé felfedezett úton, villamos és sikló a Taksimig (de milyen space az a sikló) és aztán gyalog a Galatáig és onnan szintén gyalog vissza Sultanahmetbe. A Gábor nagyon bírja a gyaloglást, csak az emelkedők nem mennek neki annyira, de azért ma ebből is kijutott, kb. 50 fokos volt az egyik útszakasz, majdnem leestünk róla.

Eszméletlenül más tud lenni ez a város. Tképpen nem is egy város ez, hanem sok összeragasztott hely, még kinézetre is nagyon különböző lakossággal. Nem lehet megunni, és ha a kiváló kajákat is hozzáteszem, alig überelhető (na, azért én bármikor megpróbálnám azért azt is, van pár útvonalterv a fejemben)-

Beyogluról az egyik blogban azt olvastam, hogy olyan, mintha mindig augusztus 20-a lenne. És tényleg. Csillog-villog és ezrek vonulásznak rajta hangorkánban. Itt is találtunk szuper üzleteket (pl. egy többszintes könyv- és CD boltot). Csak kár, hogy minden elég drága. India után legalábbis...

Hamarosan töltök fel pár képet, de most húzok aludni, mert holnap korán szeretnénk kelni. Sajnos szobacsere lesz, mert erre az egy napra nem volt meg a fürdőszobás szobánk, és ideiglenesen egy másikba kell költözni a fene egye meg.... Na, jó, ingyen kivisznek a buszpályaudvarig és elintézik nekünk a buszt Göremébe, ami nem rossz, csak jó legyen...